Békés Megyei Hírlap, 1994. július (49. évfolyam, 153-178. szám)
1994-07-06 / 157. szám
1994. július 6., szerda MEGYEIKÖRKÉP L|Sa Orosházi Párbeszéd. A legfrissebb számban a Szente- tomyán gyülekező viharfelhőkről, a leendő igazságügyminiszterről, az Esélyegyenlőség Alapítványról, Darvas Józsefről, valamint a 15 éve alakult Hit Gyülekezetéről olvashatnak az olvasók. A lap karikatúra pályázatot is hirdet, ahol — mint megtudtuk — nincs tabutéma. Viszont nem grafikákat, festményeket várnak, „csak” karikatúrákat. Autós - motoros verseny. A Békéscsaba Városi Balesetmegelőzési Bizottság augusztus 21-én, vasárnap, az autópiaccal egyidőben a városi sportcsarnoknál, több kategóriában ismét megrendezi a már hagyományos autós és motoros elméleti és ügyességi versenyét. A szervezők a versenyre támogatókat keresnek, akiknek cserében reklámlehetődséget biztosítanak. A szponzorok a kapcsolatfelvételre július 11-én és 18-án 9-12 óráig jelentkezhetnek Varhó Mihály rendőr főhadnagynál, a közlekedési alosztály vezetőjénél, a városi balesetmegelőzési bizottság titkáránál, vagy Perlaki Lajosnál, a bizottság elnökségi tagjánál a telefonon a 444-833-as telefonon. Nyár a Divatstúdióban. Az idei nyáron minden eddiginél többen kérik szereplésre a békéscsabai T. T. Divatstúdió manökenjeit. Mint Tőkés Tímeától, a stúdió vezetőjétől megtudtuk, ma este 20 órakor például a bakuci építőtáborban lépnek fel, július 16-án a gyulai salakmotoros versenyen találjuk őket, s még ugyancsak júliusban és Gyulán szabadtéri bemutatójuk is lesz. Augusztus 20-án pedig — ahogy az már hagyomány — a csabai Jókai Színház előtt láthatjuk viszont kis csapatukat. De tárgyalásuk van sportolókkal és különböző üzletekkel is nyári divatbemutatókra. A Csaba Expo után több budapesti cég érdeklődött felőlük, amiből Tőkés Tímea szerint újabb felkérések születhetnek. A szoros nyári programsorozat után szeptemberben újabb manökentanfolyam indítását tervezik. Az épülő gyógyszertár terve Új épületek Mezőberényben A mezőherényi Károlyi és Társa Építési Vállalkozó Kft-re büszke a város. Eddig elvégzett munkájukkal bizonyítottak. Egy-egy szép épület a város látképét gazdagítja. Megfelelő képességgel, tudással rendelkező szakemberek modern, stílusos házakat terveznek, építenek. Károlyi László ügyvezetőt kértem meg, beszéljen a kft. megalakulásáról, tevékenységéről. — Cégünket 1990-ben alapítottuk. Elsősorban magas és mélyépítési kivitelezéssel, tervezéssel foglalkozunk. A központi telepünkön (Csabai út) működik az asztalos, valamint a vasbeton segédüzem, ahol a kivitelezéshez szükséges egyedi termékeket állítjuk elő. Az elmúlt évben igen sok üzletfelünk volt. A legnagyobb megrendelőink közé a MÓL Rt., OTP Békés Megyei Igazgatósága, Békés Megyei Rendőrfőkapitányság, Gabonaforgalmi Vállalat, Felina Hungária Kft., Biller- beck Kft. tartoznak. —Mezőberényben milyen munkát végeztek el, s a továbbiakban kaptak-e újabb megbízásokat? — Mezőberényben az elmúlt időszakban nagyobb munkát nem sikerült megnyernünk. A helyi rendőrőrs felújítását, bővítését végeztük el. Megépítettünk egy péküzemet és üzletet, valamint elvégeztük a Tópart Vendéglő és Panzió I. ütemtervét. Jelenleg egy magángyógyszertárat és lakóházat építünk. Cégünk megvásárolta a Petőfi utca 1. szám alatti házat és annak helyén saját beruházásban értékesítésre 4 lakást, a földszinten 4 üzletet építünk. A lakások és üzletek elkeltek, a jövőbeli tulajdonosokkal előszerződést kötöttünk. Ezt az épületet még ebben az évben kívánjuk átadni. Versenytárgyalás útján elnyertük Mezőberény belterületén közel 3 km hosszú kerékpárút építését. A létesítményt 1994. augusztus 30-áig átadjuk tisztelt megrendelőinknek. — Hányán dolgoznak a cégnél, kiket alkalmaznak? — Cégünk jól felkészült szakembergárdával rendelkezik. Az „irodai” létszám 3 mérnök, illetve üzemmérnök. Ok végzik a teljes műszaki és adminisztratív tevékenységet. 50 fizikai dolgozónk van, 70%-a szakmunkás. A teljes dolgozói létszám közel fele mezőberé- nyi lakos, a többi is megyebeli. A saját fizikai dolgozóinkon túlmenően folyamatosan foglalkoztatunk helyi kisiparosokat is. Mezőberényben tovább akarjuk folytatni, saját beruházásban, értékesítésre történő lakóépületek építését. Harmati Erzsébet Kifelé tájékoztat, befelé megőriz A nagymúltú iskoláknak mindig is kedves hagyománya volt évkönyvek kiadása, hiszen ezzel hírt adtak magukról a nagyvilágnak, megkönnyítették a pályaválasztás előtt álló diákok és szüleik tájékozódását, s nem utolsó sorban érzelmi köteléket létesítettek az ott tanuló diákok és tanáraik, valamint az iskola között. „Ebben a tanévben iskolánk tantestülete — a diákság képviselőinek egyetértésével — elhatározta, hogy feltámaszt egy régi szokást: iskolai évkönyvet ad ki, megörökítve a tanév eseményeit, az idejáró osztályok diákjait, az itt tanító tanárokat, szakoktatókat — írja a tanulókat megszólító beköszöntőjében Marton József igazgató. A száz oldalt meghaladó színvonalas kiadványból valóban megismerjük Békés megye legrégebbi ipari szakképző iskolájának életét. A tantestület névsora után összefoglalót olvashatunk az iskola ötven éves múltjáról, az oktatás jelenlegi rendszeréről és a jövő terveiről, majd sorra bemutatásra kerülnek a mindennapi munka területei: az éppen húsz éve elkészült korszerű tanműhely, a könyvtár, megismerkedhetünk a tanév kiemelkedő kulturális eseményeivel, a tanulmányi versenyeken részt vett tanulók eredményeivel, a szeghalmi tagozat képzési formáival, a kollégium életével, az iskola sporttevékenységével, visszaemlékezéseket olvashatunk az évtizedek óta az iskolában oktató tanárok tollából, majd bemutatásra kerülnek — fényképekkel együtt — az 1993/94-es tanév tanulói osztályfőnökeikkel együtt. L. M. Olvasóink írják ................ .... -.......................= A z itt közölt vélemények nem okvetlenül azonosak a szerkesztőségével. Az olvasói leveleket a szerzők előzetes hozzájárulása nélkül, mondanivalójuk tiszteletben tartásával, rövidítve jelentetjük meg. köztársasági elnök ár! A 72. nemzetközi szövetkezeti nap alkalmával köszönettel és hálával emlékszünk az Ön „Üzenetére”, amelyet ,,A mozgalom nehéz, pusztulással fenyegető időszakában" küldött a szövetkezetnek: „Mind a fogyasztási, mind a termelőszövetkezetek el- pusztíthatatlanok — szólt az »üzenet« —, mert három és fél milliós tagsága ragaszkodik a mozgalomhoz, elkötelezett híve a szövetkezeti gondolatnak... Az időtálló értékek átmentésével együtt ragaszkodnak a különböző szövetkezeti formákhoz, célként csak a megújulásukat fogadják el, de nem a szétverésüket.” Bátorító volt az „üzenet” azokkal a törekvésekkel szemben, amelyek az 1990-ben megalakult országgyűlés első ülésszakától az utolsó ülésszak legutolsó napjáig tucatnyi törvénnyel igyekeztek kiszorítani a szövetkezeteket az ország társadalmi-gazdasági életéből. „A politikai előítéletek és a mesterségesen szított bizalmatlanság kereszttüzében” évtizedek alkotó munkájának eredményeit emésztették a gyűlölet, rosszindulat—rosszakarót és aljas önzés lángjai, de megmaradt az újjáépítésre kész szövetkezeti tagság, a politika szemétdombjára kerültek a gyújtogatok. Tanulságul szolgálhatna elnök úr figyelmeztető megállapítása: ,,A szövetkezeti mozgalmat nem szabad politikai csatározások színterévé változtatni.” Meg kellene végre érteni, hogy „A magyar társadalom szövetkezetpárti, és sok millió ember érdekelt ebben a 150 éves mozgalomban.” Szimbolikusnak tekinthető, hogy a 72. nemzetközi szövetkezeti nap ünnepségét a Parlamentben tartották, ahol a szövetkezetellenes törvények születtek, hogy az ünnepségen annak a kormánynak a miniszterelnöke is részt vett, amely négy éven át támogatta a szövetkezet ellen törvényt hozók törekvéseit. Reméljük, hogy mindez annak a jele: „...az új parlament közelebb kerül a szövetkezeti mozgalomhoz", a koalíció és ellenzék olyan törvényeket alkot, amelyek nyomán „...a szövetkezeti mozgalom a jövőben meghatározó eleme lesz a magyar gazdaságnak. ” Ügy legyen,.elnök úr! A SZÖVETKEZETI GONDOLAT HÍVEI NEVÉBEN: ZALAI GYÖRGY Görögországból ered Régi kíváncsiságom oldódik: a július 1-jei szám 5. oldalán olvasom, mi épül a mozi és az iskola között. Megtudtam tehát, hogy odeon. Az azonban tévedés, hogy az elnevezés Nyugat- Európából származik. Az intézmény és neve az ókori Görögországból ered „odeion” (latinosán: odeum) zenei előadásokra szolgáló épület volt. K. Gy„ Békéscsaba Golden Yacca: a sivatag csodája Hogyan fedezték fel számunkra ezt a csodálatos növényt? Amerika indián őslakói már évszázadokkal ezelőtt ismerték és használták a növény minden alkotórészét. Étkezésre, gyógyításra, édességnek rituális szertartásaikon. A Yucca-pálmát az életfájának nevezték. Kutatóorvosok felfedezték az egész világ számára. Az amerikai kutatóegyetemeken végzett vizsgálatok egyértelműen bizonyítják a növény hatóerejét. Kidolgoztak egy különleges eljárást, amely megőrzi a hatóanyagok 95 százalékát. A Gólden Yacca kristálypor és kapszla formájában kerül forgalomba Magyarországon is, táplálkozás-kiegészítőként. A Golden Yaccával méregtelenítő kúrát végezhetünk. A több évtized alatt felgyülemlett mérgeket eltávolítja. A mérgezettség következményei lehetnek: gyenge szívműködés, állandó fáradság, korai öregedés, reuma, érelmeszesedés, cukorbaj, májzsugor, idegrendszeri panaszok, rák stb. A Golden Yacca a szervezet öngyógyító és önszabályozó képességét felerősíti — ezáltal krónikus panaszok megszűnését teszi lehetővé. Minden gyógyszerrel együtt szedhető toxikus (mérgező) hatása nincs. Szedése nincs korhoz kötve, és túladagolni sem lehet. A Golden Yacca nem csodaszer, hanem olyan csodálatos szer, amely segít egészségünk megőrzésében. A szer hatásáról bővebb tájékoztatót . kaphatnak az érdeklődők minden kedden 18.00 órától a MÁV művelődési házban Békéscsabán és Gyulán, az Erkel gyógyüdülő tükörtermében minden pénteken 18.00 órától. Tájékoztatjuk kedves vásárlóinkat, hogy a „Három szinten, ezer színben a vásárlókért" nyereményakciónk június havi sorsjegyeinek sorsolásán az alábbi számok nyertek: Nyereménytárgy 1. Vásárlási utalvány, 500 Ft-os 1 db 18525 2. Vásárlási utalvány, 500 Ft-os 1 db 18030 3. Vásárlási utalvány, 500 Ft-os 1 db 17126 4. Vásárlási utalvány, 500 Ft-os 1 db 19291 5. Vásárlási utalvány, 500 Ft-os 1 db 18835 6. Vásárlási utalvány, 500 Ft-os 1 db 14249 7. Vásárlási utalvány, 500 Ft-os 1 db 18854 8. Vásárlási utalvány, 500 Ft-os 1 db 19338 9. Vásárlási utalvány, 500 Ft-os 1 db 18523 10. Vásárlási utalvány, 500 Ft-os 1 db 18171 11. Kávéőrlő 1 db 14096 18. Citromprés 1 db 17696 13. Szász E.-váza 1 db 19453 14. Női illatszercsomag 1 db 18306 15. Férfi illatszercsomag 1 db 18280 16. Frottírtörölköző csg. (5 db) 1 db 19050 17. Arany medál 1 db 18320 18. Kristályváza 1 db 17684 19. Arany nyaklánc 1 db 18584 Fődíj: 20. Bosch kombinált hűtőszekrény 1 db 18563 A nyeremények augusztus 3-áig átvehetők az áruház titkárságán, hétfőtől péntekig 9—16 óráig — a sorsjegy bemutatása ellenében. m ÁRUHOZ i J ASZTALOSOK. BÚTORGYÁRTÓK FIGYELEM! Értesítjük leendő vásárlóinkat, hogy az EXCLUSIVE LIMUZIN megnyitotta új üzletét Békéscsabán, a Kinizsi u. 4—6. sz. alatt (a SZÜV épületében). Új profilunk: zárak, vasalatok, szerelvények és egyéb asztaloskellékek. Nagy választékban a Zárcentrum kiváló minőségű termékei, továbbá minden méretű, fából készült bel- és kültéri (hőszigetelt) nyílászárók, egyedi igények kielégítése méret szerint, a Cartus Kft. termékei. Élfóliák, faipari ragasztók, faforgácslap, csavarok és még sok más. Mindezt természetesen a legkedvezőbb áron. Jöjjenek el és győződjenek meg róla! Cím: Békéscsaba, Kinizsi u. 4—6. (SZÜV épülete). Telefon: (66) 321-155. Nyitva tartás: hétköznap 8—17 óráig, szombaton 8—12 óráig. rOr Um.so • Jlívu Ütme ért a gyulai szabadtéri színpadon (kertmozi) július 8-án 21 órától. ^ijwssi^Árengedményes nyári hűtővásár K^***a^yMinden típusú hűtő és fagyasztó engedményes áron! Amíg a készlet tart. Kínálatunkból: 240 Fos ** hútószakxény 27 600 Ft helyett 26 200 Ft, 280 Fes kombinált hűtőszekrény 37 600 Ft helyett 35 700 Ft, 300 Fos fagyasztó láda 39 300 Ft helyett 37 300 Ft. Egy hűvös Lehetet a forró nyárban. Békéscsaba, Andrássy u. 6. Telefon: (66) 325-058 Papír-i nyílt a Lencsésin! A lakótelep központjában mindent megtalál, amire az iskolában szükség van. A nyitás alkalmából füzetcsomagjaink árából engedményt adunk. BO-LI Bt., Békéscsaba, Lencsési út 26. Nyitva: hétfőtől péntekig délelőtt 7—11 óráig, délután 14—18 óráig.