Békés Megyei Hírlap, 1994. július (49. évfolyam, 153-178. szám)

1994-07-27 / 175. szám

GYULAI VÁRSZÍNHÁZ '94 1994. július 27., szerda Diófa utcai beszélgetés Gyula (ideiglenesen) legvonzóbb asszonyával Hűséges típus vagyok A hobbija: „olvasni és tanulni szeretek" A művésznőt a Diófa utcában értük utói Gyulán, mégis a ba­rackkal gyűlt meg a bajunk. Kettősünk fiatalabbik fele ugyanis egy nem régi, feledhe­tetlen emlékű kondorosi ba­rackszüretből éppen csak ki­gyógyulva lépett be a Császár Angélának átmenetileg otthont adó ház kapuján. Amíg vára­koztunk egy parányit, a háziné­ni elkövette azt a végzetes hibát, hogy nem csupán sárgabarack­kal, hanem a barackszedés lehe­tőségével is megkínált bennün­ket... Szerencsére a művésznő módfelett megnyugtatóan ha­tott ránk. Relatíve — valljuk be férfiasán! —A gyulai programfüzetben A ngálának nyomták a nevét, pe­dig megmondta már egyszer- kétszer: Angela. — Ez a leglényegtelenebb. Nagymamámtól örököltem a nevemet, akit Kovács Angyal­kának hívtak. így lettem én An- gella, ahogy a keresztlevelem­ben áll. Ebből kerekedett ki az Angela, miként a személyi iga­zolványom tanúskodik róla. A rádiós Szabó családban pedig Angélaként jelentem meg. Az angeológiai tanfolyam eredményes elvégzése után ju­talmul megtudtuk: kollégái szintén összevissza szólítják, olykor gyermekkorát idéző be­cenevén is: Angica. —Játszott már Gyulán ? —»A Megmaradniban. —Mintha Csurka összecsap­ta volna a végét. — A politikai aktualitása mi­att az előadás nem volt eléggé kimunkálva. A Nemzetiben elég sokáig ment. — Mikor döntötte el, hogy színésznő lesz? —Amikor felvettek a főisko­lára. Tatán éltünk, semmi ottho­ni indíttatásom nem volt ehhez a pályához. Egyetemre akartam menni, talán népművelő-ma­gyar szakra. A történelmet na­gyon szerettem. Aztán Tatán Körmendy Géza, az irodalmi színpad vezetője javasolta, je­lentkezzem a színművészetire. Nem bántam meg. — Most sem, a fantasztikus tanári fizetések láttán? Erre nem kell válaszolnia... Koráb­ban gyakrabban láttuk a tévé­ben. , — Két évig Amerikában él­tem. A férjem — aki állatorvos — ösztöndíjas társprofesszor­ként dolgozott a University-of Kentucky-n, Lexingtonban. —S mit csinált ön ? — Háziasszony, feleség, anya és sofőr voltam. Magyaro­san főztem. —Finom lehet ez a barack is itt előttünk... — A sárgabaracklekvár az isteni! Az USA-ban viszont megszerettük a salátákat, az­előtt nem nagyon csináltam ide­haza. Mindig is szívesen főz­tem, enni meg leginkább a szil­vás gombócot szeretem. —Hallhatnánk egy jó kis re­ceptet? — A barátnőm, aki szintén itt van, csinált tegnap egy hideg nyári levest. Fél literes paradi­csomléből hozott hármat. Bele­tette egy mély edénybe. Hozzá­aprított egy kiflit, olyan rende­set, nálunk éppen száraz volt itthon. Hagyta ázni. Aztán hoz­záadott két gerezd fokhagymát, s összeturmixolta az egészet. Ez lett az alapié. Paprikát, paradi­csomot, uborkát és négy ke­ményre főzött tojást vágott fel, mindet apró kockára. Az egé­szet az előzetesen jól behűtött lé köré rakta, s ki-ki mert belőle a tányérjába, s leöntötte a rásze­dett lével. A művésznő valami latinos nevet ismételgetett, mikor az étek nevéről faggattuk, aztán a kérdezők úgy döntöttek, ha va­laki ilyet akar enni, csinálja meg a recept alapján, vagy kérjen az étteremben Angica levest Csá­szár módra. A latinkodást meg felejtsük el... — Mondta, hogy Ameriká­ban a férjét az egyetemre, gyer­mekét az iskolába hurcolászta. Milyen idős a lánya, és mi a neve? —Hat és fél éves, Angélának hívják. Apjával együtt most Hódmezővásárhelyen vannak a rokonságnál, de majd jönnek ide is. —Van hobbija? — Olvasni és tanulni szere­tek. Most éppen angolt tanulok. . —Annyi Amerika után?! — Persze ott már elég jól ment a nyelv, de ha van egy kis időm, felteszem a fejemre a fejhallgatót, s tanulok. Ám vizsgázni nem akarok belőle. Szeretek Gyulán lenni. Ma is nyolc körül kimentem a zsibpi- acra, s vettem egy gurítható kis kocsit. — Másfajta kocsiról kér­dezzük: milyen autójuk volt Amerikában? — Négy és félezer dollárért vettünk egy három és fél éves Mazda Sedan 323-ast, ezerhat­százas motorral. Amikor haza­jöttünk, egy négy éves Opel sokkal többe került. —Mennyivel megy, ha siet? — Amerikában száznál töb­bel nem járnak, s nagyon türel­mesek egymáshoz a vezetők. Most Gyula felé jövet, nem sok­kal a Békéscsaba tábla előtt het­veneggyel jöttem, meg is állí­tottak a rendőrök, s kétezer fo­rintra megbírságoltak. Hová tehették a szemüket ezek a rendőrök, s vajon mire gyűjthettek éppen — hó ele­jén?! Aztán inkább arról be­széltünk, hogy a főiskola elvég­zése óta a Nemzeti Színházban van státusban. — Hűséges típus vagyok. A hivatalos kapcsolat mindig oda­kötött, de nem nagyon kaptam meg, amit szerettem volna. Mindenütt másutt viszont igen. —Mit csinál Gyula után? — Tokajból, kenuval Tisza- túrára indulunk. Ameddig si­kerül, leereszkedünk. Kis sátor, kis bogrács jön velünk, és most először a lányunk. Aztán körül­néznénk Erdélyben, de nem tudni, lehet-e kapni ólommen­tes benzint? —Hová lett aCsászár-Bene- dek-Szacsvay trió? — Tíz éven át, 1990-ig ját­szottuk a Budapest Orfeumot, bejártuk vele a világot. —Ráuntak egymásra ? — Jó barátok vagyunk. Köz­ben voltam egyszer Ameriká­ban, még 1987-88-ban. —Hol élnek? — Kertes házban. — Milyen állatokat tartanak állatorvos férjével? — Semmilyet. A lányom ugyan szeretne egy kutyát, de a férjem azt monja, a kutyának komoly társra van szüksége. Ha a férjem hivatására gondolok: talán tarthatnánk patkányokat vagy fehér egereket... Kiss A. János—Nyemcsok • László Fatime szerepében, Götz Annával a Gül baba próbáján A szerelmes színésznő Leila szerepében Leblanc Győzővel a Gül baba gyulai előadásán Szakmai életrajzában az „eddi­gi munkahelyei" rubrikába csak két szót kellene beírni: Nemzeti Színház. Amiben per­sze nincs semmi meglepő, hi­szen aki a főiskoláról egyenesen az ország első színházába csöp­pen, miért is próbálkozna a ván­dormadár-élettel? Az meg csak a szülők sóhajos-mosolygós em­lékeiből tudható, hogy még alig múlt 3 éves, amikor már szere­pelt a világot jelentő deszkákon. A Madáchban, ahová a díszlet- tervező apuka rendszeresen ma­gával vitte, s ahol egy karácso­nyi ünnepség kezdetére a csöpp­nyi lány gongütése adta meg a jelt. A cseperedő bakfis ámult és bennfentes élvezője volt a Ma- dách-beli legendás előadások­nak—így azután a pályaválasz­tás nem sok fejtörést okozott számára. Götz Anna felvételijéből, ke­vesen dicsekedhetnek ilyesmi­vel, egy tévésorozatban epizód lett: újra eljátszotta azt, amit annak idején a rostavizsgán. — Kitaláltam, hogy úgy lé­pek a bizottság elé, mintha Mol­nár Ferenc Ibolya című darabjá­nak vidéki kis kóristalánya len­nék, aki jelentkezik a pesti di­rektornál. A főiskola után a Nyolc évszak című tévéfilm­ben, szerepem szerint színész­nő-jelöltként, egykori önmaga­mat alakíthattam. Szebbnél szebb szerepek és színpadi sikerek kísérték eddigi pályáját. A legemlékezetesebb­nek mégsem valami forró sikerű premiert tart. —Az igazi, számomra felejt­hetetlen emlék a Fehér Anna című darab hat évvel ezelőtti próbája. Ott, akkor találkoztam egy kollégával, s ott, akkor ta­lálkoztam az igazi, nagy szere­lemmel. Az akkori kolléga, Ru- bold Ödön ma a férjem, s szin­tén a Nemzeti tagja. — Nagy öröm, hogy végig a szezonban rangos szerepek so­rátjátszhattam el, de olyan szer­telen összevisszaságban rohan­tak a hónapok, mintha külön éltünk volna. Ezért most a nyár hozza meg az én igazi ünnepi heteimet: kertészkedhetek, süt- hetek-főzhetek és ami a legfon­tosabb: állandóan együtt le­hetünk. —Nem okoz zökkenőket, súr­lódásokat az azonos pálya, azo­nos hivatás, azonos munka­hely? — Ellenkezőleg. Nagyon értjük egymást, ki tudjuk ma­gunkból beszélni a szakmai gondokat és tudunk segíteni is a másiknak. Kölcsönösen fontos számunkra a másik véleménye, tanácsa — szakmai féltékeny­ség pedig nem létezhet köztünk. Együtt játszani nem is sze­retünk, mert mindketten a má­sikra figyelünk, s a figyelemből kinek-kinek önmagára már nem is telik. Színpadi szerelmi part­nernek kiváltképp nem szeret­ném Döncit — nem akarom ki­adni saját valódi, intim érzései­met. — És ha mással kell a rival­Próba közben dafényben lángoló szerelmest alakítani? Öreg színházi „ró­kák” állítják, hogy a játék gyakran a magánéletben foly­tatódik. — Lehet. Amíg valaki „zöld” és rutintalan a pályán, hajlamos a szerepben megélt érzelmeket átvinni a magán­életbe. Döncihez fűződő kap­csolat, szerelem olyan komoly és mély, hogy kizár mindenki mást az életemből. Ez azért nem jelenti azt, hogy mással ne le­hetnék hiteles szerelmespár — a színpadon. De csak ott. Virág Katalin Ferenczy Europress Rabold Ödön, Dönd —az igazi nagy szerelem

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom