Békés Megyei Hírlap, 1994. július (49. évfolyam, 153-178. szám)

1994-07-02-03 / 154. szám

SPORT 1994. július 2-3., szombat-vasárnap Baráti kör a reptéren X Békéscsabán a na­pokban megalakult az egyre jobb eredményeket elérő Kvasz András Békés Megyei Repülő- és Ejtőernyős Egye­sület baráti köre, amelynek szervező bizottságát egykori megyei repülősök és ejtőer­nyősök alkotják. Nevezetesen Wágner Dusán, Vándor György, Csicsely Mihály, Hu­szár Mihály és Baki Imre. Rög­zítették az alapszabályban, hogy a körnek az 1943-ban elfogadott egyesületi jelvény lesz a szimbóluma, amely egy körben egy szárnyas embert ábrázol, „Jó szelet!” felirattal. A legközelebbi találkozást szeptemberre tervezik, s addig kialakítják a működési rendet is. Ezúton várják a sportág szimpatizánsait, egykori és je­lenlegi repülőseit, akik bekapcsolódnának a repülőtér életébe. Az érdeklődők Wág­ner Dusánt keressék. Bánszki György, a békés­csabai egyesület titkára rövi­den így kommentálta a baráti kör célját: — Az ő bölcses­ségük és a mi tenniakarásunk eredményezheti azt, hogy en­nek az egyesületnek ne csak 50 éves múltja legyen, hanem legalább ugyanilyen hosszú jövője is. Kérjük a nagy feladatok előtt álló egye­sületünk számára a támogatók jelentkezését. (Gyurkó) Rajt az Intertotó Kupában Svájcban kezdenek a lila-fehérek A hét végén megkezdődik az In- tertotó Kupa labdarúgó-mérkő- 'o zés sorozat, amelyben az idén elő­ször a Békéscsabai Előre FC is * érdekelt. A lila-fehérek egy ötös csoport­ba kerültek, azaz négy mérkőzést játsza­nak hétvégente: kettőt idegenben, kettőt hazai környezetben. A nyitány úgy hozta, hogy elsőre Svájcba utaznak, s az FC Sión lesz az első ellenfelük. A svájci gárda nem ismeretlen, „jól jegy­zett” csapat az európai „piacon”. (Pásztor edző előtt sem ismeretlen, hiszen a békés­csabaiak edzője egykoron éppen Svájcban rúgta a labdát.) Az első osztályú gárda hét válogatottat ad hazája nemzeti csapatának (amely egyébként éppen az amerikai világ- bajnokságon szerepel több-kevesebb siker­rel): Bonvin, Foumier, Geiger, Herr, Hotti­ger, Lehmann, Quentin. így most a svájciak egy erősen tartalékos csapattal állnak ki a viharsarkiak ellen. Ugyancsak egy érdekesség a mérkőzés­ről: a szombati (17 óra) kilencven percet nem Sionban, hanem az onnan alig 15—20 kilométerre lévő kisvárosban, Grimisuat- ban játszák le. A békéscsabaiak a csütörtök délutáni edzés után utaztak a fővárosba, majd pénteken a reggeli órákban repültek Svájcba. Mielőtt útra keltek volna, arra kértük Pásztor edzőt, mondja el, miért jó a csapat­nak ez a nyári torna? — Augusztusban már az UEFA Kupa selejtezőben kell játszanunk, így minden­képpen hasznos, hogy külföldi, erős és szá­munkra ismeretlen, szokatlan stílusú klu­bokkal vesszük fel a harcot. Mindenképpen tanulságos négy meccsre van kilátás. Nem beszélve arról, miután ma már Svájc (és a többi csapat is) előttünk jár, lesz mit tanul­nunk tőlük. Egyébként az éles meccsekkel való felkészülést sokkal hasznosabbnak tar­tom egy nyári átmeneti szakaszban, mintha hazai alacsonyabb osztályú együttesekkel kellene megvívnunk hetente. — S történetesen az FC Sión ellen mit vársz? — Tudjuk, hogy tartalékos lesz szombati ellenfelünk, de mi is. Mint tudott, a légiósok tavalyi szerződésének lejártával munkavál­lalási engedélyük is lejárt, ezért nem kaptak svájci vízumot. Ezért nem is tarthatnak velünk Kulcsár Sanyiék. így meglehetősen nehéz lenne tippelni. Mindenesetre a tanulás a gyakorlás mellett a tisztes helytállásban bízom. Nem beszélve arról, hogy a rövid pihenőt követően alig négy edzéssel a há­tunk mögött állunk ki. Tulajdonképpen túl­ságosan rápihentetni sem akarom a csapatot, mert akkor nincs előrelépés, de nagyon ter­helni sem akartam Csatóékat, mert akkor esetleg beleszaladunk egy nagyobb zakóba. Egyszóval rejtély előttem, mire lehet képes ez a teljesen új szerkezetű, négy helyen is a kényszer miatt megváltoztatott csapat. — S ha már itt tartunk, hogyan áll ki a Békéscsaba? — Várhatóan a Baji vagy Udvarácz — Mracskó, Csató S., Szenti, Kovács J. — Szarvas, Csató J., Fodor, Kasik — Váczi, Puskás. Készenlétben: Zahorán, Kulcsár Sz., Dobi. — Major? — Igazolása az utolsó pillanatban zajlik, most még azt sem tudom megmondani, velünk tart-e Sionban. Ha igen, vele is szá­molok. (jávor) Maraton Kupa kick-box bajnokság A Colors SE Kick-box Szakosztálya a Maraton Bt. támogatásával rendezte meg Békésen a Maraton Kupa megyei light-contact felnőtt és semi-contakt stop serdülő bajnokságot. Rekkenő hőségben, nagy érdeklődés mellett rendezték meg a versenyt, amélyen fő­ként a light-contactban alakult ki ke­mény küzdelem. A viadal elérte célját, a megyei bajnoki címekért meg kellett küzdeniük a győzteseknek. Eredmények. Serdülő semi-con- tact stop megyei bajnokság. Lányok. 45 kg: 1. Bucsi Andrea (Bcs. LTP. Taekwon-do), 2. Turbucz (Kamikaze Gyula), 3. Bajna (Mezőhegyesi TKD). 50 kg: 1. Csőke Mária (Bcs. LTP Győri Ferenc, a Bé­késcsabai Atlétikai Club versenyzője, aki Szegeden peda­gógusként dolgozik a napok­ban Japánban járt, ahol a 100 km-es világbajnokságon állt rajthoz. A 2700 indulót felvonultató erős mezőnyben ínhüvelygyulladással állt rajthoz, s a 35. helyen vég­zett, 7 óra 18 perces idővel. A győzelmet az orosz Volgin szerezte meg 6 óra 22 perc­cel, a lengyel Javicki előtt. Csapatban Németország győzött, Japán és az USA együttese előtt. A hazaérke­zés után beszélgettünk a bé­késcsabaiak futójával, aki a Grafiron Kft. támogatásával jutott el a távoli országba. — Milyen volt ez a világbaj­nokság? — Már sok nagy versenyen jártam a világ különböző tája­in, de ilyen precízen, szinte óraműpontossággal szervezett világbajnokságon még nem voltam. Minden ment mint a karikacsapás. —Hogyan alakulta viadal a számodra? — Hajnal 5 órakor volt a rajt az északi szigeten. Sok hazai versenyző állt rajthoz, TKD), 2. Aradszki (Bcs. LTP, All-Sty- le Karate). 55 kg: 1. Domokos Anikó (Mezőberényi DSE), 2. Machlich (Bcs. LTP, All-Style Karate), 3. Kam- per (Bcs. LTP TKD). 65 kg: 1. Kúrái Adrienn (Mezőhegyesi TKD), 2. Pécs (Bcs. LTP All-Style Karate), 3. Koszó (Mezőhegyesi TKD). Fiúk. 60 kg: 1. Zsigmond Lajos (Újkígyós), 2. Nagy R. (Bcs. LTP TKD), 3. Juhász (Kami­kaze, Gyula). 65 kg: 1. Filó László (Bcs. LTP, All-Style Karate), 2. Tóth K. (Kamikaze, Gyula), 3. Horváth (Mezőberényi DSE). + 65 kg: 1. Sütő Zsolt, 2. Rácz (mindkettő Csorvási SE), 3. Bánszki (Újkígyós). Felnőtt light-contact megyei baj­nokság. Nők. 65 kg: 1. Nagy Angéla így összesen 2700-an vágtunk neki a 100 km-es távnak. Az út mentén, a falvaknál, a váro­soknál sok ezres tömeg biztat­ta a futókat. A 35 fokos meleg­ben fájdalomcsillapítókkal futottam és 60 km-ig tartottam a lépést az élboly tagjaival, majd kissé visszaestem, így 35. lettem. Ez a helyezésem kettővel jobb mint az egy év­vel ezelőtti belgiumi világbaj­nokságon elért. Egyébként a viadal erősségére jellemző, hogy nagyon sokan feladták, köztük a világcsúcstartó belga Praet és a nagy hírű orosz Santalov. Nekem is sikerült megelőznöm több kiválósá­got, így az angol világbajnoki csapattag Moore-1 és Seed- house-X. — Elégedett vagy az ered­ménnyel? — Mint korábbi beszélge­tésünk alkalmával már mond­tam, szerettem volna megjaví­tani 6 óra 59 perces egyéni csúcsomat. Sajnos a sérülés közbeszólt. Most is cipó nagy­ságúra dagadt a lábam. A repülőgépen a 17 órás út alatt visszafele alig tudtam tartani a lábam. A szegedi 12 órás futá­son a 100 km-es részidőm jobb volt, mint a most elért eredmé­(Csorvási SE), 2. Imring (Bcs. LTP, All-Style Karate), 3. Nagy (Újkígyós). Férfiak. 58 kg: 1. Szabó Roland (Co­lors SE Békés), 2. Galbicsek (Bcs. LTP TKD), 3. Orosz (Szarvas). 63 kg: 1. Bontó András (Colors SE Békés), 2. Varga (Mezőberény), 3. Mátó (Újkí­gyós). 69 kg: 1. Zsjak Zoltán (Szarvas), 2. Máté (Mezőhegyesi TKD), 3. Kis R. (Bcs. LTP TKD). 74 kg: 1. Tarkovács Sándor (Colors SE Békés), 2. Kovács (Szarvas), 3: Vitális (Csorvási SE). 79 kg: 1. Barna Márton, 2. Szentkuti (mindkettő Mezőberényi DSE), 3. Szűcs (Colors SE Békés). + 84 kg: 1. Farkas András (Colors SE Bé­kés), 2. Guti (Bcs. LTP, All-Style Kara­te), 3. Dancsó (Kamikaze, Gyula). A legtechnikásabb versenyzőnek járó különdíjat Zsjak Zoltán nyem, így megítélésem szerint maradt még bennem tartalék.-— Hogy éreztétek magato­kat a feleségeddel a távoli or­szágban, aki elkísért erre a vb- re? — Nagyon sok élményt szereztünk. Volt a viadal előtt egy fogadás, ahol a különböző heíyi tengeri állatokból össze­állított ételeket kóstolhattuk meg. Ezen a rendezvényen ki­monos lányok japán táncokra tanították a vendégeket. Csak amiatt voltam elkeseredve Vass Mártával, a másik ma­gyar indulóval, hogy nekünk nem volt egyen címeres mele­gítünk, mivel az Ultrafutók Szövetsége ezt nem biztosí­totta.-—Mi a további program? — Most kipihenem a sérülésem, majd a napokban az osztályommal kirándulásra megyünk. Aztán az újabb nagy feladat, a szeptemberi hollandiai Európa-bajnokság következik, ahol ha klubtár­sam, Bogár Jani is jó formá­ban lesz csapatban akár a do­bogóért is versenyben le­hetünk — mondta befejesésül Győri Ferenc. (VERASZTÓ) Laurinyecz a második helyen X I A Pécs melletti Pogányi | repülőtéren néhány | napja megkezdődött a 39. vitorlázórepülő nyílt nemzeti bajnokság. A viada­lon két Békés megyei sportoló indul. A standard osztályban a békéscsabai Aeropress Nyomda Bt. támogatásával induló Lauri­nyecz Sándor, a Kvasz András Békés Megyei Repülő és Ejtőer­nyős Egyesület versenyzője négy szám után a második helyen áll. Az.angol Crabb Stephen vezeti a mezőnyt ebben a számban. Lauri­nyecz egyébként a harmadik na­pon a Pécs—Balástya—Pécs 286 km-es távot elsőként teljesítette, 117,6 km-es óránkénti átlaggal. A szabad osztályban Halasi Gá­bor, a Viharsarok Repülőklub tagja a nyolcadik helyen áll négy szám után 2866 ponttal. Lehet nevezni! Békéscsaba város Polgármes­teri Hivatala Sportirodája az 1994-95-ös idényre is kiírja az alapfokú kispályás labdarúgó­bajnokságot. A csapatok neve­zéseiket július 22-éig jutathat­ják el a Polgármesteri Hivatal Sportirodájába, s ugyanitt kell befizetni a nevezési díjat is. Az őszi idény augusztus 29-től november 18-áig tart. A tava­szi szezont pedig március 26 és június 15 között bonyolítják le. A játékidő 2x30 perc. A kialakított csoportokon belül a csapatok két fordulós, őszi— tavaszi rendszerben körmér­kőzéses alapon játszanak egy­mással. A győzelemért 3 pont, döntetlenért egy pont jár. A csoportok 1—3. helyezettjei oklevél díjazásban részesül­nek, míg az első helyezett együttesek a Szuper Kupa kií­rása alapján részesülnek díja­zásban. (Szarvas) nyerte. Győri Ferenc Japánban járt Óraműpontossággal szervezett világbajnokság Kiss Tamás a világ negyedik legjobbja Ugye emlékeznek ol­vasóink a következő kijelentésre: Tamás nagyon „egyben van”. Ezt nyilatkozta la­punknak Jeszenszky P. László edző, az OMTK birkózó-szak­osztályának megbízott vezetője Chicagóból, a serdülő birkózók világbajnokságának csütörtöki versenynapján. Erre a megálla­pításra az orosházi fiú rá is cáfolt rendesen! Ekkor még az volt a legutolsó információnk, hogy a görög fiút tussal verte Tamás, és készült illinoisi ellenfelével a szőnyeg­re. Ennek a találkozónak ko­moly tétje volt, hiszen itt dőlt el, bejut-e ami birkózónk a legjobb hat közé. Lássanak csodát! Be­jutott! De hogyan?! Természe­tesen tusgyőzelemmel. Innen már nem volt megál­lás, következett a spanyol ellen­fél. Dominguest valósággal „le­iskolázta” a Kiss család szeme- fénye. A ki tudja hányadik (de­hogynem tudjuk, ez volt eddig a harmadik!) tusgyőzelmével Ta­más kivívta a jogot, hogy a bronzéremért birkózzon. Pénte­ken az amerikai Heskett ellen Kiss Tamás alig szorult le a dobogóról Chicagóban kellett szőnyegre lépnie. A 8:1 - es vereség azonban „csak” az előkelő világbajnoki negyedik helyre volt elegendő Kiss Ta­más számára. Az orosházi bir­kózó első világversenyén nyúj­tott teljesítménye mindenkép­pen figyelemreméltó. A szabadfogású birkózók kö­zött egyébként akadt egy „ara­nyos”, méghozzá a 83 kilo­grammos Bállá személyében. (csete) Olaszországba tartanak az újoncok Olasz tőke a röplabdasportban? Az idén az NB I-be jutott Békéscsabai Előre Főiskola DSE női röplabdacsapata — miként tavaly is — egyhe­tes olaszországi meghívásnak tesz eleget: a Brescia megyei Gusságo vendégszeretét élve­zik vasárnaptól a főiskolások. A csapat egyébként még szombaton reggel útra kelt, s három mérkőzést játszanak a helyi gárdákkal, két barátsá­gos és egy hivatalos mérkőzés­re kerül sor. Emellett megis­merkednek a környék nevezet­tességeivel, kirándulnak a Garda-tóhoz, s egy hegyi „ha­vas” túrán is részt vesznek a békéscsabai lányok. Ekkor kerül sor egy megál­lapodás aláírására is, amely­ben az olasz partner a sport­kapcsolaton kívül kulturális, gazdasági együttműködést is kínál a békéscsabai főiskolá­soknak. Mi több, szóba került az is, hogy olasz tőke bevoná­sával a viharsarki röplabda anyagi bázisát is erősítené a mostani meghívó fél. Az olasz csapat viszontláto- gatását augusztus második fe­lére tervezik. Esti Kupa Békéscsabán A Békéscsabai Vízmű sporttelepén augusztus 1 és 26 között bonyo­lítják le az Esti Kupa kispályás labdarúgó-tornát. A polgármesteri hivatal sportirodája által szervezett viadalon minden játékos részt vehet, függetlenül attól, hogy milyen szintű bajnokságban szerepel. A mérkőzések játékideje 2x20 perc, a csapatok létszáma 15 fő. A találkozókat a játéknapokon 17 és 21.30 óra között folyamatosan bonyolítják le. A csoportmérkőzések után rendezik meg a helyosztókat Nevezési határidő: július 18. Cím: Polgármesteri Hivatal Sportiroda, 5600 Békéscsaba, Szt. István tér 7. Battonya csapatai bronzérmesek A battonyai labdarú­gók a hagyományok­hoz híven remekül szerepeltek: mindhá­rom csapat (felnőtt, ifi és serdülő) a harmadik helyen vég­zett. A Battonyai Testgyakor­lók Köre vezetősége az önkor­mányzatnak és a nagyobb mun­kahelyeknek a támogatásával biztosítani tudta a sportolás sze­mélyi, anyagi és tárgyi feltétele­it. A felnőttek a gyengébb őszi szereplés után tavasszal egyre jobb teljesítményt nyújtva kúsztak mind feljebb a tabellán. A védelem az egész bajnokság alatt magabiztosan működött, nagy „zakóba” nem szaladt bele a csapat. A középpályás sor szinte minden mérkőzésen ké­pes volt mezőnyfölényt kihar­colni, a csatárok (különösen Géczi) gyakran zörgették meg az ellenfél hálóját. Az edző, Ju­hász Zoltán korszerű és kemény edzéseinek évek óta megvan az eredménye. Az ifjúságiak szintén a do­bogó harmadik fokán végez­tek. Az őszi hetedik helyezés jitán a tavaszi idényben csupán két alkalommal szenvedtek vereséget. István Andrásnak, az ifik edzőjének sikerült olyan gárdát összekovácsol­nia, mely a mezőny minden csapatával szemben győzelmi eséllyel lépett fel. Ha a játéko­sok együtt tudtak volna edze­ni, az érem lehetett volna fé­nyesebb is. A serdülők szintén a harmadik helyen végeztek, s ez nagyon szép eredmény egy olyan mezőnyben, ahol NB I- es csapat is játszik. Az edzése­ket mindig nagy létszám és lelkesedés jellemezte. A fiatal és energikus edző, Sutya Mik­lós elérte, hogy az ifjú labdarú­gók jókedvvel és becsületesen végezzék feladatukat. A csa­pat utánpótlásával sincs gond, hiszen az általános iskolai lab­darúgócsapatnak is Sutya Miklós az edzője. K. M.Gy.

Next

/
Oldalképek
Tartalom