Békés Megyei Hírlap, 1994. július (49. évfolyam, 153-178. szám)

1994-07-20 / 169. szám

& 1994. július 20., szerda HÍREK iBEKES megyei hírlap Szerda ,,Hétfőn egészséges fiúgyermeknek adott életet egy 62 éves olasz nő, akinek a méhébe megtermékenyített petesejtet ültettek be. A két kiló hetven dekás gyermek császármet­széssel jött a világra. Anya és gyermeke egészségesek. Az olasz sajtó az esetről beszámolva della Corte asszonyt a világ legidősebb szülő nőjének nevezte.’’ — olvasom a távirati iroda hírét és akaratlanul is elmeditálok a dolgok alakulásán. Hiába a rekordok korában csak az érdekes, ami (aki) megdönt valamit. Holnap már 70 éves kis(nagy, déd, ük)mamáról szól a fáma, holnapután 80 évesről, majd 90 ről. Két év és ikreket hoz világra a 100 éves szerető. Nem tudom, de határozottan emlékszem, amikor dédapám kije­lentette: Nem szül az ilyesmi jót, gyerekek! (l.s.) Kalendárium Napkelte: 5.07 — Napnyugta: 20.33 órakor Holdkelte: 18.25 — Holdnyugta: 232 órakor Névnap: ILLÉS. A katolikus naptárban Antiochiai Szent Margit és Szent Illés napja. A görög katolikus naptárban Illés próféta napja. Gyógyfüvek megáldása. Az ortodox naptárban Szent Illés próféta napja. A zsidó naptárban Av hónap 12. * A keresztény egyházak ma emlékeznek meg Illésről, a bibliai prófétáról. Történetét, számos csodatettét az ószövetségi Királyok könyve meséli el: a sivatagban hollók etették, legyőzte a Baal papokat, s végül tüzes szekéren szállt az égbe. A prófétát, bár egy sort sem írt, a Jézus korabeli zsidó hagyomány mégis Isten íródeákjának tartotta, ő vezeti azokat a könyveket, melyekbe Izrael népének jó és rossz cselekedeteit följegyzik. A magyar néphagyomány szerint Illés hajigálta le az égből a kevély angyalokat, s mennyköveivel azóta is célozgatja őket. Ezért tartják úgy, hogy Illés napján bármilyen szárazság is legyen, meg kell jönni az esőnek, nagy dörgéssel, villámlásokkal. Horoszkóp RÁK (VI. 22—VII. 22.). A Rák-szülött igazán jól érzi most magát. Ez az ő hó­napja. Úgy érzi most mindenre képes. És ez az érzés valóban olyan tulajdonságokkal ruház­za fel, amelyekről eddig azt hitte, csak másokban létezik. Ne hátráljon meg a feladatok elől! OROSZLÁN (VII. 23—VIII. 23.). Az Oroszlánt most ke­vésbé érdekli a mun­ka, sokkal inkább a szórako­zás, a szerelem, a társaság. Mindent képes rögtön félre­tenni, csakhogy barátaival, szeretteivel tölthesse az idejét. Legnagyobb örömét szerettei­ben leli. Simon Lajos békés­csabai olvasónk ma ün­nepli születésnapját. Sze­retettel köszöntjük! SZŰZ (VIII. 24— IX. 23.). Érdekes ta­nulságokkal szolgál az a beszélgetés, amit ma a gyermekeivel folytat. Ha sikerül tehermentesítenie ma­gát és tud rájuk figyelni, ma beleshet gyermekeinek rejtel­meibe.- MÉRLEG (IX. 24— /0k~T)\ X. 23.). Partnere nyű- gös, szakítani akar. v—Ha tényleg szereti, hódítsa vissza. Ha már unják egymást, hagyja őt elmenni. SKORPIÓ (X. 24— XI. 22.). A kamasz- korú Skorpió most a nagy szerelmek kor­szakát éli. Égyik szerelemből a másikba esik. A strandokon most jó lehetőség nyílik a kap­csolatteremtésre. Tanuljon meg úszni az érzések áradatá­ban, nehogy elsüllyedjen! NYILAS (XI. 23— XII. 21.). A Nyilas­gyerekek nyári sza­badsága még felhőt­lenül telik. Minden percét él­vezik a napnak. A fagyizással legyenek óvatosak, mert egy mandulagyulladás most külö­nösen nem hiányzik... BAK (XII. 22—1. 20.). Televan lelke­sedéssel egy olyan ügy érdekében, amely tudásának és ismeretei­nek a legjavát igényli. A szere­lemben szívesen átadná magát a szenvedély csábításának, de Bak-természete visszatartja a nyitottságtól. Szabaduljon meg érveitől! \\Í?% VÍZÖNTŐ (I. 21— II. 20.). Azt tapasz- \£g£l talja, hogy kevés a nap huszonnégy órá­ja, hogy elvégezze, amit maga elé kitűzött. Keresi az önkife­jezés lehetőségét, nagyobb elismerésre vágyik. HALAK (11.21—III. 20.). Egy egész sor rövidesen bekövet­kező esemény drágá­nak ígérkezik. Ön pedig biztos akar lenni abban, hogy megle­gyen a szükséges készpénze. Törődjön költségeivel. Tem­peramentumos partnerre van szüksége. KOS (III. 21—IV. 20.). Képes lesz arra, ■rmn j hogy learassa a 's—jupiteri hatások pozi­tív következményeit. A mete­or-ütközés által érzései mé­lyebb tartalmat nyernek. Kap­csolatai elmélyülnek, s profi­tálni fog belőlük. “ BIKA (IV. 21—V. 20.). A Schoemaker­Levy üstökös becsa­pódása a Jupiterbe bátorítást ad arra, hogy új dol­gokat próbáljon ki. Remény- teljes, optimista hangulatba kerül. IKREK (V. 21—VI. 21.). Szerencsét te­remt környezetében az üstökös-becsapó­dás. Kitűnő alkalma nyílik uta­zásra. Minden körülmények között jól fogja magát érezni, rengeteg örömben lesz része. S Vonalban vagyunk... t? Mindennap hívja a (66) 441-704-et! Hétfőtől péntekig 15-18 óra között A telefonnál: Szőke Margit Akik megtisztelnek bizalmukkal, a fenti időpontokon kívül is tárcsázhatnak. Az üzenetrögzítővel ellátott telefonszámra ér­kezőközérdekű gondolatokat ugyanúgy jegyzi a szerkesztő. Tévedett a nyugdíjfolyósító Mezőberényből feldúltan ke­reste meg szerkesztőségünket olvasónk. Májusi és júniusi öz­vegyi nyugdíját, az árvaellá­tást ez idáig nem kapta meg. Ebből a pénzből él két gyerme­kével. Irt a Békés Megyei Tár­sadalombiztosítási Igazgató­ság Nyugdíjosztályának, azu­tán személyesen kereste meg őket. Kiderült, Békéscsabáról írtak Budapestre, de válasz nem érkezett. Azt tanácsolták neki, utazzon a fővárosba. Nem tudják mi történhetett, itt csak megállapítják a nyugdí­jat, de nem folyósítanak. A kapott telefonszámon ér­deklődtünk és Haudinger Ist­ván, a Nyugdíjfolyósító Igaz­gatóság titkárságvezetője az alábbiakat mondta el: — Hibáztunk. A felelőst megkeresem, bár az az igaz­ság, hogy igen túlterheltek az osztályaink. Véleményem szerint nem is figyelmetlen­ségről, inkább a mennyiségből adódó elnézésről van szó. A panaszos törzsszámát meg kellett változtatni, egy másik vezérszámú állománycsoport­ba átsorolni, mert a baleseti járadék — ami saját jogán járt két évig — megszűnt. Olyan állományba kellett sorolni, hogy a jövőben megfelelően tudjuk emelni és kezelni jogi­lag az özvegyi és az árvaellá­tást. Tehát megszüntettük az egyesített számon az ellátást és próbáltuk indítani az úgyne­vezett hozzátartozói számon. Elírás miatt ez sajnos nem tör­tént meg. A pénzt táviratilag pótolták. Elnézést, amiért két­havi nyugdíj kimaradt és kése­delmesen érkezik meg! Haudinger István a fel­merülő nyugdíjfolyósítási problémák esetén a levélírást ajánlotta. Címük: 1820 — ez a jelzőszámuk — Budapest. Te­lefonon nehéz őket elérni, mert számtalan kérdés érkezik például arról, hogy milyen lesz a nyugdíjemelés. A személyes megkeresés, bár ügyfélszolgá­lati irodájuk mindennap ^n- delkezésre áll, csak sürgős esetekben célszerű. Például mezőberényi olvasónkéhoz hasonló alkalmakkor, vagy ha hirtelen kell egy utazási iga­zolvány. Ha ráér a dolog, ké­nyelmesebb a levél. Fizetniük kell a perköltséget Mint arról már korábban hírt adtunk, a Csabakábel Kft. már nem alperes. A kft. a kézhez kapott bírósági jegyzőkönyv ismeretében az alábbiakat hozta tudomásunkra: a bíró­ság a II., III. és IV. rendű al­peresekkel szemben az eljá­rást megszünteti. A felperesek (az úgynevezett ellenzékiek — a szerk.) kötelesek a per­költséget a Csabakábel Kft.- nek is megfizetni, mint alpe­resnek. Sületlenség drótdarabbal Békéscsabai telefonálónk fér­je nekiállt reggelizni. Egyszer csak kedvenc kenyerükből, a rozslángosból szelt karéjban ráharapott valamire. A sütői­par termékéből legalább 10 centis drótot húzott elő. Isme­rőseik mondják, felelőtlenül bánnak a kovásszal: jó-jó, egy hajszálat még elnéz az ember, de egy ekkora drótot! Máskor szólj, ha el akarsz tenni láb alól — tréfálkozott a férj. Vala­hogy úgy sikerült szelni a ke­nyeret, hogy a drót szépen megsimult benne, a sületlen belső is visszatartotta a korai kipottyanástól. Különben azon túl, hogy csirizes, szép fényes, cseppet sem rozsdás az a holmi. A talált tárgyat a há­zaspár mégsem raktározza el legszebb emlékei közé. Saj­nos, megundorodtak a rozslán- gostól. Tisztelettel kéri A békéscsabai férfi hangja szomorú. Szombaton, az Őr utca 3. előtt kiesett a zsebéből pénztárcája. Több, mint félha­vi nyugdíja volt az egyszerű, barna tárcában. Tisztelettel kéri a becsületes megtalálót, juttassa el a ház 3. emeletének 11-es számú lakásába, vagy értesítse a 388-343-as telefo­non. Köszönet a fiatalembernek Pénteken késő délután, 6 óra után békéscsabai telefonálónk a Lencsési nagy ABC-ben vá­sárolt. Megvett mindent, amit felírtak neki. Bepakolt a sza­tyorba, közben pénztárcáját a pultra tette és ottfelejtette. Otthon kipakolt, aludt egyet, majd újra vásárolni indult. Ak­kor vette észre, nincs meg a pénztárca. Visszament az ABC-be. Miután igazolta, az övé az otthagyott tárca, átad­ták. Megtudta, egy fiatalember találta meg a két fizetéssel teli bugyellárist. Egy darabig várt vele a pultnál, azután átadta a boltosoknak. Telefonálónk köszöni a fiatalembernek, hogy segített rajta. Elveszett igazolvány Kissné Hódor Julianna névre szóló, arcképes igazolványt hoztak szerkesztőségünkbe. Tulajdonosa portánkon átve­heti. Köszöntjük születésnapján Folytatódik horoszkópos játékunk. Kedves olvasó, kö­szöntjük születésnapján. Csak annyi kell hozzá, hogy valaki figyelmünkbe ajánlja az ön nevét, fényképét és születési dátumát. Persze ön is ajánlhat másokat, gyerme­keit, unokáit, szüleit, más hozzátartozóit vagy ismerőseit. Esélye van arra, hogy fényképük a horoszkóp rovatunkban megjelenik. Önnek tehát nem kell mást tennie, mint egy borítékban beküldeni az ünnepelt fekete-fehér fényképét. A kép hátoldalára írja rá az illető adatait: X. Y., született, év, hó, nap, lakcím. A beérkezett jelentkezések közül sorsolással döntjük el, kinek a fényképe kerül a lapba, természetesen díjmentesen. Ennyi az egész. Máris kezdődhet a játék! Július 29-éig küldhetik be a születésnapjukat augusztusban ünneplő jelöltjeik fényké­pét. Tehát csak az augusztusban születettek fényképét. Nyo­matékosan kérjük: fekete-fehér képet postázzanak! Ne felejtsék el a borítékra ráírni: Köszöntjük születés­napján. Bennégett a gépkocsi vezetője Borzalmas baleset történt Bé­késcsabán július 18-án, hétfőn este 21 óra 24 perckor. A 44-es főúton haladt egy osztrák rendszámú Opel Kadett Com­bi gépkocsi Kondoros felé, amikor annak eddig ismeret­len vezetője egy kivilágítatlan kerékpárt észlelt. Előzésbe kezdett, s ennek következté­ben a bal oldalon egy Ifa teher­autóval ütközött frontálisan. Az ütközéstől a személygép­kocsi kigyulladt, s vezetője a A 29. heti Két Lotti (33-ból 3- at) játékban a 3 + 3-asokra jutó, összesen nettó 34 652 491 Ft tovább halmozódik a 6-os felismerhetetlenségig össze­égett, s életét vesztette. Az anyagi kár kétmillió forint. A rendőrség kéri, hogy aki a balesettel kapcsolatban bár­milyen felvilágosítást tud ad­ni, jelentkezzen a Békéscsabai Rendőrkapitányság közleke­dési osztályán. Külön kérik annak a kerékpárosnak a je­lentkezését, aki a baleset idő­pontjában a helyszín közelé­ben a személygépkocsival azonos irányban közlekedett. nyerőosztályban. A 3 talála- tosok nettó nyereménye: 18 279 Ft. A 2 találatosoké: 372 Ft. A nyerőszámok: 41,63,65; 4,20,28. Most olcsóbb! Békéscsabán, a Luther csemegében (Luther u. 16.) 1 kg-os akciós kristálycukor 78 Ft-ért kapható. * Eleken, a 43-as számú ABC-ben (Kétegyházi út) 1 kg-os akciós kristálycukor 78 Ft-ért kapható. * Békéscsabán, az Univerzál Kereskedelmi Részvénytársaság 47-es számú Ja- mina Marketben (Kolozsvári út 27.) a 400 gr-os konzerv készételek 76 Ft-tól 151 Ft-ig, a 65 gr-os májkrémek 22 Ft-tól 29 Ft-ig, a Maggi leveskockák 19—49 Ft-ig, a Maggi leves 50 Ft, az 1 kg-os asztali só 17 Ft-tól 25 Ft-ig, az 1/1 -es éltolaj 100 Ft, az l/l-esFloriolll8Ft. 11-es 10%-os ételecet 59 Ft, amíg a készlet tart. * Békéscsabán, a Húsboltban (Jókai u. 18/3.) a sertéscomb 340 Ft, a sertéskaraj 330 Ft, a sertésoldalas 230 Ft, a sertéstarja 290 Ft-ért kapható. * Békéscsabán, az Agrimill Gabonaipari szakboltjában (Malom tér) az 1/1-es finomliszt 32 Ft, a 2 kg-os finomliszt 31 Ft/kg, az 5 kg-os finomliszt 29 Ft/kg, a 20 kg-os finomliszt 28 Ft/kg, az 50 kg-os finomliszt 27 Ft/kg, az 1/1-es rétesliszt 35 Ft, az 1/1-es búzadara 34 Ft, az 1/1-es vitaminozott liszt 34 Ft, az 1/1-es B rizs 54 Ft, az 1/1-es A rizs 57 Ft, amíg a készlet tart. * Békéscsabán, a Baromfihúsboltban (Pásztor u. 33.) az I. o. elóTiűtött tyúk 150 Ft, a csonkolt tyúk 125 Ft, a kakas 170 Ft, a kakastaréj 330 Ft, a bó'rös libaháj 85 Ft, a pulyka apróhús 215 Ft, a pulykazúza 265 Ft, a csibefasírt 275 Ft-ért kapható. * , * Békéscsabán, a Keleti üzletházban (Illésházi út 5.) az 1 kg-os só 22 Ft, az 1 1-es 10%-os ételecet 50 Ft, az 5 1-es ételecet 240 Ft, amíg a készlet tart. * Békéscsabán, a Mezőker Kft. Raktáráruházában (Orosházi út 32.) az 1 kg-os finomliszt 30 Ft, a 2 kg-os finomliszt 27 Ft/kg, az 1 kg-os rizs 46 Ft-tól, a 3 és 5 literes ételecet 50 Ft/l-ért kapható. Anyakönyvi Hírek SZARVAS Anyakönyvi hír nem érke­zett. MEDGYESEGYHÁZA Anyakönyvi hír nem érke­zett. MEZŐKOVÁCSHÁZA Házasságkötések: Tóth Krisztina (Battonya) és Mák Zoltán (Battonya), Mezei Erzsébet Ilona (Battonya) és Köböl János (Battonya), Holló Emese (Batto­nya) és Simon Tibor (Battonya), Lisztóézki Mária (Kunágota) és Köböl József (Kunágota). Haláleset: Nagy Sándor (1926, Kunágota). őlb BANK Telefonos bankinformáció a nap 24 órájában — TELEBANK Országos Takarékpénztár és Kereskedelmi Bank Rt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom