Békés Megyei Hírlap, 1994. július (49. évfolyam, 153-178. szám)
1994-07-12 / 162. szám
írékés megyei hírlap MEGYEI KÖRKÉP 1994. július 12., kedd Az első héten a kézivarrással, illetve az öltésfajtákkal ismerkedtek a tanfolyam hallgatói Fotó: Kovács Erzsébet Kilenc hónap, és varrónő' születik Az idei tanévben már másodszor indított átképzési tanfolyamot a megyei munkaügyi központ a békéscsabai ruhaipari szakközépiskolában. A tavaly ősszel kezdődött varrótanfolyam hallgatói május végén vizsgáztak. Az elmúlt héten 30 jelentkezővel kezdődött a nőiruha-készítő tanfolyam, ahol — eltérően az előzőtől — nemcsak varmi, hanem szabni is megtanulnak a résztvevők. Mint Oláh Gá- borné tanfolyamvezetőtől megtudtuk, az idejárok kilenc hónap alatt 140 órát foglalkozhatnak szabászattal és 60 órát tölthetnek szakrajzzal, ami komoly felkészülést jelent a szakmára. Mivel a ruhaipari szakközépiskolások már befejezték a nyári gyakorlataikat, így a korszerűen felszerelt tanműhelyben egész nyáron át gyakorolhatnak a munkaügyi központ szóban forgó tanfolyamosai. — Az első héten még csak az öltésfajtákkal és a varrógéppel ismerkedtünk — mondta Oláh Gábomé —, de most már szatyrot, zsebkendőtartót, sőt bermudát varrunk. A későbbiekben el kell jutnunk a nadrághoz, a gyermekruhákhoz, a tanfolyam végén pedig már a blézerkészítés fortélyait is ismerni kell. A 30 átképzős közül csak hárman békéscsabaiak, a többiek vidékről, például Kondorosról, Orosházáról, Dobozról, Sarkadról vagy Gyuláról járnak a tanfolyamra, amelynek elvégzése után a munkaügyi központ és a ruhaipari iskola is segít az elhelyezkedésben. A tanfolyam idején készített divatos ruhadarabokat a meósok ellenőrzése után értékesítik. A kapott összegeket anyag- vásárlásra fordítják, hiszen a sok kiegészítő vagy kellék (gombok, szalagok stb.) miatt a munkaügyi központtól kapott pénz nem elegendő ezek beszerzésére.----RIA A lmáson nem „almás” az alapellátás „Szerencsés asszonynak érzem magam” Hétköznapi beszélgetés Frances Kay dramaturggal Földink voll. Gallowich Tibor labdarúgó, edző, újságíró, szerkesztő 1952-ben Gyulán ezen a napon halt meg. A Nemzeti Sport Club játékosaként már 17 éves korában az első csapat kapuját védte. Két évig a Budapesti Atlétikai Klubban is játszott. Edző volt Tatabányán, a Wekerle-telepen, Kispesten, Budafokon, majd a Vasasnál. A Mai Nap és az Esti Kurír című napilapokban jelentek meg sportcikkei. A halála előtti években Győrött, majd Gyulán volt edző. Gyermekeknek. Békéscsabán a Lencsési Közösségi Ház július 11-től 31-ig változatos szünidei programokkal várja a gyerekeket. Hétfői és pénteki napokon mese- és ifjúsági filmeket vetítenek. Szerdai napokon a fő tevékenységi forma az agyagozás, szövés, fonás. Keddi és csütörtöki napokon nintendójáték várja az érdeklődőket. A programok minden alkalommal 10 órakor kezdődnek. A kondi torna sem szünetel, kedden és csütörtökön 18 óra 30-tól vehetnek részt ezen a sportolni vágyók. A kötött programok mellett naponta 9 órától 16 óráig egyéb játéklehetőségek is színesítik az ajánlatot. Fiókkönyvtárak. Mint már korábban hírül adtuk, pénz hiányában a megyei könyvtár vezetője kénytelen volt a békéscsabai fiókkönyvtárakat időlegesen bezárni, ugyanakkor azzal a kéréssel fordult a város vezetéséhez, hogy tárgyalja újra az üzemeltetésüket segítő támogatási keret mértékét. A Békéscsabán működő négy fiók- könyvtár fenntartására 2,1 millió forintot kért a megyei könyvtár a városi önkormányzattól, az áprilisi közgyűlés azonban ezt elutasította, ám júliusi ülésükön igent mondtak a városatyák a fiók- könyvtárak idei támogatására. Diákújságirók. Mezőbe- rényben a gyermek- és ifjúsági szabadidőközpontban július 10-től 24-éig tart a diákújságírók országos egyesületének tábora. Jugoszláviából, Romániából, Ukrajnából, Szlovákiából érkeznek a gyerekek. Almáskamaráson a vállalkozások &s szolgáltatások mikéntjéről érdeklődtünk a polgármesteri hivatalban. — A település köztudottan kis lélekszámú, tehát ehhez kell mérnünk az ellátás mértékét és színvonalát is — mondta Ambrus Attiláné polgármester. Egyébként nem panaszkodhatunk, mert az elmúlt évekhez képest — az új demokratikus lehetőségeket kihasználva — jó irányú változást hozott a vállalkozói szféra. Eddig a mezőkovácsházi áfésznek volt itt két boltja, most négy olyan vegyesbolt működik, ahol élelmiszereket és vegyesipari cikkeket lehet vásárolni. A három vendéglátó egység bőven ellátja e téren a lakosságot. Van egy autójavító-, karosszéria- és lakatosszakmával rendelkező szerelőnk, valamint egy férfi és egy női fodrászatunk. Sőt a hölgyeknek a kozmetika miatt sem kell más településre utazniuk. Az alapvető élelmiszer- ből .megfelelő a választék, sőt a nagy ABC-ben előrendelésre akár tévét, rádiót, magnót, gázkonvektort, vagy hűtőt is meghozatnak. Csupán a nagyértékű iparcikkekért, bútorokért és hasonló jellegű termékekért kell máshová mennünk. Az egészségügy terén elmondható, hogy az orvosi ellátás megelégedésre szolgál, a védőnői munkát pedig helyettesítéssel oldjuk meg. Mindemellett — a lakosság érdekében — szívesen látnánk még több vállalkozót és szolgáltatót a településen. H.M. Nemrégiben Gyulán töltött tíz napot egy írországi művész házaspár. Frances Kay dramaturg és Nico Brown zeneművész, a ritmus és zenekoncentráció, a bizalomépítés területén nemzetközi hírű szakemberek, tudásukat most egy komplex drámatábor hallgatóival osztották meg. Frances a szusszanásnyi ebédidőben készségesen vállalta a beszélgetést. — Ón nagyon elfoglalt asszony. — Szerencsés vagyok abban, hogy dolgozhatok. Írországban magas a munka- nélküliek száma, s ez leginkább a nőket sújtja. — Hogyan tudja összeegyeztetni a munkáját a családi kötelezettségekkel? —: Egyetlen segítőm a férjem. A háztartási munkákban és a gyereknevelésben is megállja a helyét. — Most együtt dolgoznak. Hol vannak ilyenkor a gyerekek? — A kilencéves Mary velünk van. Jelenleg nyári szünet van az iskolában, így őt is elhozhattuk magunkkal. Ha tanulmányi időszakban kell Békéscsabán él egy fiatalember, Argyelán Miklós, aki a Szegedi Orvostudományi Egyetemre való felvételin a maximális 120 pont helyett 123-at ért el. — Gratulálunk a felvételidhez. Minek köszönhető ez a nagyszerű teljesítmény? — kérdeztük a Rózsa Ferenc Gimnázium egykori tanulóját. — Valószínűleg a folyamatos tanulásnak és a tanáraim — Stefanik Klára, dr. Simon Im- réné és Balázs Gyuláné — felkészítő munkájának, akik sokat segítettek. —Ahhoz, hogy valaki ilyen magas pontszámot érjen el nem öt percet kell tanulni naponta. A tanulás mellett maradt időd másra is? elutaznunk valahová, akkor egyikünk otthon marad vele. — Nem volt még probléma, hogy ki vigyázzon a gyerekre? — Eddig mindig sikerült megegyeznünk. Egyébként van egy nagyobb lányunk is, Rose, aki már önálló nő, egy gyermekszínházi csoportot vezet. —Micsoda ,.véletlen”. — Hát igen — nevet Frances. — Amíg kicsi volt, őt is — ahová csak lehetett — magunkkal vittük. Valószínű, hogy ez nagyban hozzájárult a pályaválasztásához. — Megfogalmazná, hogy milyenek az ír asszonyok? — Nehéz erre válaszolnom, mert bár Írországban élek, de igazából angol származású vagyok. Nem szívesen általánosítok, hiszen a nők sorsa itt is, mint bárhol a világon, egyéntől függ és nagyon különböző. Ismerek olyan asszonyokat, akik nagy háztartást vezetnek és több gyermeket nevelnek. Mások a karrierjüket építik és függetlenek. Végül is attól függ minden, hogy az ember jól érzi-e magát abban a szerepben, amit választott. BAM — Lehet, meglepően hangzik: igen. A szabadidőm nagy részét kosárlabdázással töltöm. Gyakran tagja voltam a gimnázium csapatának is. —Amikor elindultál a felvételire, gondoltad, hogy ilyen remekül sikerül? — Semmiképpen. Az elsődleges célom a bejutás volt. Az írásbelitől különösen tartottam, ám ennek sikeres vétele után éreztem, már nem érhet nagy baj. Aztán ott is maximumot kaptam, a gimnáziumból szintén hatvan pontot hoztam, a középfokú angol nyelvvizsgáért pedig három pont járt. így jött össze a „legendás” százhuszonhárom. Papp Gábor Csúcsot döntött a felvételin Ha egy fiatal bejut az egyetemre az már eleve szép teljesítmény. Ha ez az egyetem az orvosi, akkor még szebb. Amennyiben a felvételiző diák pontszáma meghaladja a maximumot, akkor külön érdemes beszélni róla. Székelyföldi táncokat tanultak Mezőhegyesen A közelmúltban befejeződött mezőhegyesi néptánctáborba a Békés megyeiek mellett az ország távolabbi városaiból, így Ajkáról és Miskolcról is érkeztek gyermekek. — Ez azt jelenti, hogy ilyen értelemben is fogalom Mezőhegyes? — kérdezem Maczák Andrásáétól, a tábornak otthont adó általános művelődési központ igazgatójától. — Azt hiszem, a tábornak valóban jó a híre. Sajnos, mint minden, ez is pénzbe kerül. Szerencsére 46 ezer forintot nyertünk a Játékalap pályázatán. Ez azért fontos, mert a gyermekek 2 ezer 800 forintos részvételi költségei már nem nagyon emelhetők. Ha nem kaptuk volna meg ezt a támogatást, az intézményi költségvetésből kellett volna fedeznünk. Az irodából a nagyterembe megyek, ahol javában „áll a bál”. Elnézem a felszabadultan tán- coló gyerme- ' keket, majd a szünetben váltok néhány szót Gyalog Lászlóval, a gyulái Körös Néptáncegyüttes vezetőjével. — Negyedik alkalommal vezetem a mezőhegyesi tábort — mondja. — Jelenleg 84 táncossal foglalkozunk. Fontosnak tartom, hogy családias légkörben folyik a munka. Ez azt jelenti, hogy az óvoda középső csoportjába járó kisgyermektől a nyolcadikosig megtalálható itt minden korosztály. Úgy tanul- nak egymástól, és úgy törődnek egymással, mint amikor Gyalog László művészeti több generáció él együtt a családban. Ebből a szempontból is érdekes, hogy az idén a kifejezetten nehéznek számító székelyföldi táncokat tanítjuk. Ennek a táncrendjében a következő táncok szerepelnek: székely verbunk, csárdás, forgatós és szöktetős. Persze addig, amíg együtt éltek a családok, nem volt sem könnyű, sem nehéz tánc: a székelyföldi gyermek a székelyföldi táncot tanulta, a szatmári a szatmárit, a somogyi a somogyit— Egyformán jól érzik itt magukat a különböző korú gyermekek? — Természetesen. És soha nem unják. Ön is meggyőződhetett róla, hogy három nap után, hogyan mulatják ezt a táncot! Erről valóban meggyőződtem. Amíg a próbákon és a táborzáró műsoron gyönyörködtem a gyermekek és a kísérő pedagógusok felszabadult „mulatásában”, a táborvezető szavai jutottak eszembe: az amatőr néptáncmozgalomnak a jelenleginél sokkal több állami támogatásra lenne szüksége! Ménesi György Ök azok, akik soha meg nem unják Fotó: Lehoczky Péter
