Békés Megyei Hírlap, 1994. július (49. évfolyam, 153-178. szám)

1994-07-01 / 153. szám

IpÉKÉS MEGYEIHlElP­SPORT 1994. július 1., péntek & Tomi „beindult” rt. Szerdán 21 óra után csörrent meg a telefon. ,/lfV (Az Egyesült Államok­ban ekkor még alig fe­lejtették eladéli harangszót.) Hí­reket kaptunk Chicagóból, a serdülő birkózók világbajnoksá­gáról. Mint megtudtuk, 39 or­szág szabadfogású birkózója mérlegelt azzal a nem titkolt szándékkal, hogy a legfényeseb­ben csillogó érmet a magáénak mondhassa napokon belül. A 60 kilogrammosok mezőnyében az orosházi Kiss Tamás „kifogott” 8 FÁK-beli ellenfelet, az elsőtől, a kazahsztáni fiútól kikapott, így az úgynevezett „B” ágban foly­tathatta a küzdelmeket. A követ­kező alkalommal egy moldáviai fiúval került össze, akit 4:3-ra megvert (az utolsó 15 másod­percben egy levitellel döntötte el Tomi a meccs állását). Szerdán délután görög ellenféllel kellett birkóznia az orosházi srácnak. (Ennek részletes beszámolóját csütörtökön reggel kaptuk meg Jeszenszky P. Lászlótól.) Az edző szerint jó esélyekkel indult az orosháziak büszkesége. Ennek megfelelően a hozzáfű­zött reményeket be is váltotta a fiú, a7:0-ás vezetés után tusgyő­zelemmel vonult le a szőnyegről. Délután az illinoisi ellenfelét kell megvernie ahhoz, hogy a leg­jobb hat közé jusson. Az edző állítása szerint Tamás nagyon „egyben van”. (Csete) Focitábor Sarkadon Sarkadon már évek óta hagyo­mány, hogy a térség 10—12 éves labdarúgó-tehetségeit egy nyári labdarúgó-táborba invi­tálják, hogy ott alaposabb bete­kintést nyerjenek e sportág rej­telmeibe. Az idén 26 gyermek juthatott el a június 17-én induló labdarúgó-táborba, amelyet ezúttal is a sarkadi cukorgyár sportpályáján rendeztek meg. A július 3-áig tartó tábort több mint 50 magánszemély, hivatal és vállalkozás támogatta. Hogyan tovább, Jamina SE? Az NB II -es bajnokság Dél- / Keleti csoportjában küzdő Békéscsabai Jamina SE ké­zilabda-együttesének sorsa úgy tű­nik, megpecsételődik, azaz meg­szűnésre van (lesz) kárhoztatva. Lezárult egy korszak, s felbomlik a csapat? A tavaszi szezon elején már írtunk a jaminaiak nehéz helyzeté­ről, s akkor még elhallatszottak a segélykiáltások. De mi lesz most? — Igazából arról van szó, hogy Popol Ág­nessel abbahagyjuk a szervezést — kezdi beszélgetésünket Kecskeméti Judit, aki így folytatja: — Három éve csináljuk, s több már a nyűg vele, mint az öröm, s így nem érdemes folytatni. Egy párszor összevesztünk már, mert feszültek vagyunk. Mindkettőnknek fontos a munkahelye, s jómagam egyetemre is járok. Ahhoz képest, hogy egy évet ter­veztünk, három lett belőle. Tavaly nem volt pénzünk, de voltak játékosok, idén mellénk álltak a szponzorok, viszont edzőnk, ügyin­tézőnk nincs. Ha valaki felvállalja ennek a csapatnak a technikai ügyintézését, akkor van Jamina! Amennyiben nem, akkor mi ketten leköszönünk, mert a szervezést nem bírjuk tovább! A csapaton belül sincs aki átvegye, mert fiatalok, dolgoznak, s szá­mukra is csak nyűgöt jelentene. Ha kapnánk külső segítséget, akkor egyben maradnánk. Mi azt akarjuk, hogy valaki mondja meg azt: hol van a mez, hová kell utazni és akkor vállaljuk a szereplést. — Meddig lehet nevezni a következő baj­nokságra, s mennyi összegre lenne szükség? — Június 30-áig, tehát nagyon kevés az idő. Ugyan mi már megkongattuk azt a bizonyos vészharangot... Ezt a bajnokságot végigvittük 60 ezer forinttal, ami eléggé szerény az NB Il-es szerepléshez, de én most nem tudom megmondani, hogy milyen összegre lenne szükség, ami mellett biztosí­tott a csapat élete, de tény, hogy nem tud­tunk gazdálkodni nagyobb pénzből, nem tudtunk edzői honoráriumot sem fizetni, s ezért hagyott itt bennünket Fellegvári Zol­tán is. Csak utazásra, terembérletre és játék­vezetői díjra volt elegendő a pénz. — Tehát bizonytalan a jövő. Mi lesz a csapat többi tagjával? — Nem tudom, mit hoz a jövő, olyan nagyon senki nem kapálózik, hogy átvegye tőlünk a feladatot. Döntésünk végleges, a játékosok símak-rínak, nagyon el vannak szomorodva, de végül is három év ilyen körülmények között nagyon sok. Ugyan le­hetősége adódhat bármelyikünknek arra, hogy más csapatnál folytassa, de a többiek­nek sem az a baja, hogy nem játszhat többet, hanem az, hogy ez a csapat — úgy tűnik — felbomlik, nincs többé. Nagyon jó kis kö­zösség, jóban-rosszban összeszokott tizen­két ember. Egy módot ugyan még látunk az együttmaradásra, mégpedig ha fúzionál- nánk a fiatalokból álló Medgyesegyházá- val, mert ők biztosítanák a szervezést. Meg­látjuk... (Gyurkó) Tajti János Svájcba tart Nyolc érem az utánpótlás ob-ról _ . I Az elmúlt hét végén j rendezték meg Buda- pesten, a Népstadion- ' ban az atléták országos bajnokságát, a junior, ifjúsági és serdülő A korosztályban. A via­dalon megyénket a Békéscsabai Atlétikai Club, a Gyulai SE és a Colors SE Békés versenyzői kép­viselték. A csabaiak felkészültsé­gét igazolja, hogy több egyéni csúcsot értek el versenyzőik. Bé­kés megye fiataljai nyolc érmes helyezést, valamint további érté­kes pontszerző helyezéseket sze­reztek. Elismerést érdemelnek a helyezettek edzői: Erdős Péter, Germán Tibor, Pluhár János, Kiss Ferenc, Vincze Zoltán, Vá­mos László, Kovács Károly. Mint korábban már beszámol­tunk róla a sprinter Szél Tibor 200 méteren egyéni csúccsal aranyér­met 400-on ezüstérmet nyert Tajti János, a 2000 méteres aka­dályfutásban egyéni csúcsbeállí­tással másodikként ért célba, így kivívta a válogatottságot. Tajti jú­lius 2-án, Svájcban a Csehország, Ausztria, Magyarország, Svájc négyes viadalon áll rajthoz címe­res mezben. Figyelemre méltó, új egyéni csúcsot ért el a még ifjúsá­gi korú Molnár Sándor, aki távol­ugrásban 717 cm-es ered­ménnyel negyedik lett. Mostani teljesítménye nagy reményekre jogosítja a fiatal, tehetséges atlé­tát. A békéscsabai versenyzők a Városgazdálkodási Vállalat tá­mogatásával vettek részt az or­szágos bajnokságon. V. L. A Békés megyeiek eredményei. Lányok. SA. 5 km gyaloglás: 3. Kis- kovács (Colors SE Békés) 28,15. Ge­rely: 3. Győri Cs. (Bcs. AC) 41,35 m. Ifjúságiak. 100 m gát: 8. Kovács (Gyulai SE) 19,76 (bukott). 5 km gya­loglás: 7. Szatmári E. (Colors SE Bé­kés) 28,48. Diszkosz: 9. Novák É. (Bcs. AC.) 28,52 m. Juniorok. 100 m: 5. Balog T. (Bcs. Tanítóképző Főisko­la) 12,54. 200 m: 6. Balog T. 25,75. 400 m: 4. Balázs (GYSE) 60,29. 800 m: 4. Balázs 2:25,63. 400 m gát: 5. Balázs 68,49, 6. Csendes I. (Bcs. AC) 61,1.1500 m: 7. Csendest 5:00. Fiúk. Ifjúságiak. 800 m: 8. Kőfaragó (GYSE) 1:59,41.1500 m: 6. Kőfaragó 4:08,17. 2000 m akadály: 2. Tajti J. 5:57,0. 5. Varga P. 6:08, 14. Eke Zs. 6:40 (mindhárom Bcs. AC). 10 km-es gyaloglás: 2. Tóth B. 45:07,3. Sülé Z. (mindkettő Bcs. AC) 45:41. Magas: 8. Nagy M. (Bcs. AC) 190 cm. Távol: 4. Molnár S. (Bcs. AC) 717 cm. Rúd: 3. Hankó A. 420 cm, 4. Marton B. (mind­kettő Bcs. AC) 420 cm. Juniorok. 200 m: 1. Szél Tibor (Bcs. AC) 21,58. 400 m: 2. Szél T. 47,94.3000 m akadály: 8. Varga I. (Bcs. AC) 10:11. Labdát nyertek a legsportszerűbbek Eleken rendezték a cigánylakosok XI. megyei sportnapját A Békés Megyei Labda- rúgó Szövetség az idei szezonban is meghirdet­te a sportszerűségi ver­senyt az NB III Alföld csoportjá­ban, mint annak rendezője, vala­mint a megyei bajnokságok külön­böző osztályaiban. Most a bajnok­ság befejezése után elkészült az összesítés, amelyből kiderül, hogy az NB Ill-ban nagy fölénnyel a bajnokságban második, Kecske­méti SC végzett az élen, s a győztes jutalma 10 futball, labda. A leg­jobb megyei csapat, a Mezőko­vácsházi TE harmadikként zárta ezt a tabellát. A megyei I. osztály­ban a Mezőhegyesi SE, a megyei II. osztályban a Gyulai Magán SE, míg a megyei III. osztályban a Csárdaszállás (Északi csoport) és a Csorvási Magán SE (Déli cso­port) bizonyult a legsportsze­rűbbnek. A megyei I. és II. osztá­lyú győztes 20—20, míg a megyei III. osztályú győztesek 10—10 futball-labdát nyertek a megyei szövetségtől, amelyet a szezonnyi­tó értekezleten (augusztus 6-án, Gyulán) vehetnek át. Cigánygyerekek potyogtak Válaszlevél a Harlem Globetrotters fellépéséről A szervező elnézést kér * A nagy érdeklődéssel várt Harlem Globet­rotters június 9-ei békéscsabai bemutatkozá­sa után különböző véleményeket lehetett hal­lani a fellépésről. Sokan csalódásukat fejez­ték ki amiatt, hogy nem sokat láthattak a Jókai Színház előtti bemutatóból. A Coca- Cola Amatil Italáru Kft. a következő levelet küldte el lapunknak a júnis 10-ei számban megjelent „Szervezésből elégtelen” című cikk kapcsán. Idézet Mátyás Judit békéscsa­bai területi igazgató aláírásával érkezett le­vélből. „Szeretnénk a város sportrajongó közönségé­nek tudomására hozni, hogy a Harlem Globet­rotters békéscsabai turnéjának helyi szervezői több helyszínt is javasoltak a városban, többek között a sportcsarnok is szóba jött. A Harlem Globetrotters managere azonban kizárólagos jogot tartott fenn magának a helyszín megvá­lasztásával kapcsolatban. A bemutató kritériu­mai a következők voltak: — miután utcai show-ról volt szó, fedett épület lehetőségét kizárták, —csak városközpontban rendezhető meg, — a játékosok védelme érdekében a legbizton­ságosabb hely kiválasztása. A manager választása a Jókai Színház előtti területre esett. A sportolók a’ pályára lépésig maximális biztonságot élveztek a Fiume Szálló­ból a Jókai Színházba vezetőfolyosón, megóvva őket a rajongók táborától. Szó volt az esetleges kiemelésről is, hogy minél több néző élvezhesse a nagymenők játékát, de a játékosok nem szoktak hozzá a deszkaborítású színpadhoz. A Coca Cola Amatil elnézést kér mindazoktól, akik a helyi szemezőkön kívülálló okokból nem élvezhették a műsort. ” Ennyi a levél, amelyhez a néhány héttel ezelőtti jegyzet szerzője a következőket fűzi hozzá. Arról a szervezők egyetlen szót sem írnak — mivel a szemközti ház és a posta tetején balesetveszélyesen lógtak a fiatalok —, hogy csak a szerencsének köszönhető, hogy nem történt baleset. Egyébként nem­csak Békéscsabán, hanem Győrben is hason­ló körülmények között zajlott a bemutató. Idézet a Blikk június 15-ei számából, a „Szer­vezésből elégtelen, életveszélyes vendégjá­ték” — című cikkből.: ,,A több ezer érdeklődőből csak néhány száz láthatta testközelből a sztárokat, mert szervezé­si hiányosságok miatt az esemény színhelyét egyszerűen képtelenség volt megközelíteni, ezért rengetegen távoztak csalódottan. Felnőt­tek, gyerekek egyformán becsapva érezték ma­gukat... Persze akadtak, akik, ha már elmentek, látni is akarták a varázslókat. Jobb híján fel­másztak a fákra, az oszlopokra, sőt néhány bátor srác felment a környező házak tetejére. Lentről ijesztő volt a négyemeletnyi magasságban fek­vő, álló, guggoló fiatalok látványa... Szerencsé­re senkinek sem kellett az életével fizetnie a Harlemért. Bár ez legkevésbé a szervezőkön múlott... ” Úgy vélem, a fentiek is alátámasztják: az amerikai manager nem ismerhette kellőkép­pen a magyar, így a békéscsabai viszonyokat Erről pedig a helyi szervezőknek kellett vol­na tájékoztatni őt és keresni a mindkét fél és a közönség számára elfogadható megoldást. Egyébként, hogy lehet valami az általam leír­takban azt a levél végén a Coca Cola Amatil Kft. illetékesei is elismerik, amikor elnézést kérnek azoktól, akik a „helyi szervezőkön kívülálló okokból nem élvezhették a műsort”. Mindenesetre azt, hogy kinek van igaza a fenti témában úgy vélem bízzuk az olvasókra, a nézőkre... V. L. Jövőre várhatóan Sarkadon rendezik meg a megye cigánylakosainak találkozóját, ám nem kétséges: a fiúk addig is vidáman rúgják a „bőrt" Fotó: Kovács Erzsébet Jöttek a versenyzők a nagy me­leg ellenére Kétegyházáról, Kunágotáról, Kevermesről, Me- zőberényből, Sarkadról, Oros­házáról, Békésről, Dobozról, Gesztről, Füzesgyarmatról, Szarvasról, Mezőgyánból, s per­sze élj utottak a hely i sporttelepre a házigazdák, az elekiek is. Bé­kés megye cigánylakosságának június 25-i XI. sportnapjára 370- en neveztek be — a gyerekektől a felnőttekig, fiúk, lányok egy­aránt. A szervezésre sokan tár­sultak: a megyei közgyűlés nem­zetiségi és etnikai bizottsága, a megyei testnevelési és sporthi­vatal, a megyei szabadidős klu­bok tanácsa, a megye cigányla­kosainak egyesülete, s az eleki polgármesteri hivatal. A nagy vetélkedést Ament Gábor eleki alpolgármester nyitotta meg. A pályán töltötte a napot Szilágyi Menyhért, Csorvás polgármes­tere, ezúttal a megyei közgyűlés művelődési, ifjúsági és sportbi­zottságának elnökeként. Hevesi József, a nemzetiségi és etnikai bizottság titkára tevékeny közre­működője volt a szervezésnek és a verseny lebonyolításának is. — A versenyzők nevezési díj ellenében léphettek pályára, a befolyt pénzből tudtuk az ebédet biztosítani—mondta Hevesi Jó­zsef. — A többi költség előte­remtése a résztvevő települések képviselő-testületeinek, s támo­gatóinknak köszönhető. A leg­több pénzt a Nemzeti és Kisebb­ségi Alapítvány küldte, de segí­tett a Henkel, a Coca Cola Ama­til, az Unicon Ruhaipari Rt., az OTP Békés Megyei Igazgatósá­ga, a Herbária és a megyei regio­nális munkaerőfejlesztő és kép­ző központ is. A pokoli hőségben előbb- utóbb mindenki Drogos József­nél kötött ki, aki a Békés Megyei Cigánylakosok Egyesületének eleki csoportvezetője, a helyi képviselő-testület tagja, s nem utolsósorban a nap vendéglátási mindenese volt. Ä fák alatt mo­toros rendőrök várakoztak, ám nem a rendfenntartás vágya vitte őket oda. Sebestyén lst\’án rend­őr zászlós vezetésével egy KRESZ-vetélkedő részesei vol­tak — szép számú díjat is hoztak magukkal. Ha nem is dőlt el véglegesen, mindenki úgy tudja, hogy a foly­tatásra, a XII. sportversenyre jö­vőre ismét Sarkadon kerül sor. Eredmények. Nők. 100 m: 1. Far­kas Rozália (Orosháza), 2. Szigeti Tí­mea (Geszt), 3. Lakatos Edina (Geszt). 200 m: 1. Farkas Borbála (Orosháza), 2. Farkas Mária (Orosháza), 3. Szigeti Tímea. Súlylökés: 1. Bodoczki Tímea (Békés), 2. Mrsán Mónika (Szarvas), 3. Konkoly Nóra (Békés). Leányok. Kislabdadobás: 1. Farkas Borbála, 2. Tóth Ágnes (Szarvas), 3. Mézes Edit (Békés). Gyermek. 60 m: 1. Farkas Borbála, 2. Tóth Ágnes, 3. Lakatos Krisztina (Füzesgyarmat). Férfiak. 100 m: I. Czinanó Egon (Békés), 2. Rácz Zsolt (Mezőberény), 3. Samu Já­nos (Kunágota). 400 m: 1. Török Kál­mán (Mezőberény), 2. Czinanó Egon, 3. Rácz Béla (Geszt). Súlylökés: 1. Czinanó Egon, 2. Rácz Olivér (Geszt), 3. Rácz Csaba (Geszt). Fiúk. Kislab­dadobás: 1. Vadász István (Füzes- gyarmat), Vadász Sándor (Füzesgyar­mat), 3. Labancz János (Békés). 60 m: 1. Labancz János, 2. Perei László (Geszt), 3. Csonka Sándor (Sarkad). Családi váltó: 1. Lakatos család (Bé­kés), 2. Antóni család (Békés), 3. Czi­nanó család (Békés). Összesített: 1. Békés 129,2. Geszt 69,3. Mezőberény 65 ponttal, 4. Orosháza, 5. Szarvas, 6. Elek. Női kézilabda: 1. Békés, 2. Geszt Felnőtt foci: 1. Mezőberény, 2. Geszt 3. Szarvas. Gyermekfoci: 1. Békés, 2. Mezőberény. 3. Elek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom