Békés Megyei Hírlap, 1994. július (49. évfolyam, 153-178. szám)

1994-07-08 / 159. szám

1994. július 8., péntek SPORT-«ÉREKES MEGYEI HÍRLAP Jótékony célra Stefan Effenberg, a németek szókimondó futballistája a Bild című lapnak nyilatkozott menesztésének körülményeiről. Tudott, Ef- fenberget „mutogatás” miatt Berti Vogts szövetségi kapitány hazaküldte. A szőke kö­zéppályás „pakolni” készül, a Bild hasábjain mondta el, tulajdonképpen milyen típusú vezető Vogts. Effenberg az exkluzív interjúért járó 50 ezer német márkát azonnal fölajánlotta a nélkülöző ghanai gyermekek megsegítésére. — Tudom, Vogts utolsót füttyentett, alig­ha leszek már válogatott. De hadd meséljek el egy-két rövid történetet arról, milyen fura módon fogta rövid gyeplőre játékosait, azaz bennünket. — Egyik éjjel nem tudtam aludni. Kimen­tem a mosdóba, s mivel szobám szomszédos volt Vogtséval és pályaedzőnkével, Rainer Bonhoféval, hát éreztem, figyelnek! Átnéz­tem a kulcslyukon, és Bonhof szemével ta­láltam magam szemközt... Leskelődött utá­nam! Később az erkélyen szellőztettem a fejemet. A másik erkélyről átszólt Vogts: miért nem alszom? Effenber^ezután a Bertholddal kapcsola­tos esetet említette: „A spanyolok elleni találkozó után Berthold kritizálta Vogts tak­tikáját, módszereit. A játékosértekezleten a kapitány „megdicsérte” a játékostársamat, mondván: örül a pozitív kritikának. Később behívta a szobájába, és jó alaposan leterem­tette. Mivel én ezt később szóvá tettem, miért ez az egész, hiszen előzőleg megdi­csérte Bertholdot a szókimondásáért, annyit mondott a kapitány: „Semmi közöd hozzá!” Ilyen és ehhez hasonló „sztorik” olvasha­tók majd az Effenberg-féle World Cup- visszaemlékezésben. Ramos hónapokig harcképtelen Tab Ramos, akit a Brazília—Egyesült Államok (1—0) mérkő­zésen Leonardo könyékkel „szabályosan” knockoutolt, leg­kevesebb három, de lehet, hogy hat hónapig nem léphet pályára. A 27 éves játékosnak, aki bal füle alá kapta az ütést, az arccsontja törött el. Ramost a kórházban meglátogatta a „tettes” Leonardo is, aki bocsánatot kért. — Fogta a kezemet, úgy rángatott, természetes reakció volt tőlem az ütés — magyarázta a brazil védő. — Ramos azt mondta nekem a kórházban, hogy csak egy baleset volt, megbocsátott és ezért boldog vagyok. / Újabb letartóztatások az Escobar-ügyben Dollárezrekben fogadott Tekintélyes pénzösszeget vesztett az a fogadó, aki Mexi­kó győzelmét jósolta Bulgária ellen a világbajnoki nyolcad- döntőben. Graham Sharpe, a londoni William Hill bukmé­ker iroda szóvivője számolt be arról, hogy a malajziai férfi 186 ezer dollárt fizetett rossz megérzéséért. — A nagy vesztes megrög­zött fogadó, így biztos vagyok benne, újra látjuk még a há­zunk táján. Egyébiránt eddigi pályafutásom alatt még soha senki nem tett fel nálunk ekko­ra tétet labdarúgó-mérkőzésre — nyilatkozta Graham Shar­pe. Dooley: német-brazil döntő Újabb letartóztatásokra került sor a brutálisan meggyilkolt kolumbiai labdarúgó, Ándres Escobar ügyében. A rendőrség szerint előfordulhat, hogy a kábítószer-maffiának mégis­csak köze van a világbajnoksá­gon öngólt vétett játékos meg­öléséhez. A letartóztatott to­vábbi három személy közül ugyanis az egyik testvére an­nak a Humberto Munoznak, aki beismerte: ő gyilkolta meg Escobart. Az őrizetbe vett sze­mélyeknél 25 kg kokaint és kézifegyvereket találtak. Thomas Dooley, az amerikaiak játékosa Brazília—Németor­szág döntőt vár, miután az Egyesült Államok csapata ki­esett a dél-amerikaiakkal szem­ben. Dooley, aki 1991-ben német bajnoki címet szerzett a Kaisers­lautern együttesével, jelenleg a Bayer Leverkusen labdarúgója. Szerződése után Kaliforniában szeretne edzősködni. — Ha le­győzzük a brazilokat, azzal nem csak sporttörténelmet írtunk volna, hanem új fejezetet is az Egyesült Államok történetében — mondta Dooley. Zagalo, varázsgömb nélkül Mario Zagalónak lesz izgulni valója. Brazília (most Carlos Alberto Parreira szövetségi kapitány segítője, azaz pályaedző Zagalo) azzal a Hollandiával játszik negyeddöntőt, amely 20 éve éppen a Zagalo irányítása alatt szereplő dél-amerikai válogatot­tat „gáncsolta el” a második fordulóban német földön. — Nincs varázsgömböm, tehát nem látok a jövőbe — mondta Zagalo, amikor a találkozó esélyeiről faggatták. — A döntőt Németország vívja Brazíliával. Ebből következtethetnek arra, mi lesz a brazil—holland végeredménye. Zagalo rámutatott: Hollandiának soha többé nem lesz olyan erős legénysége mint amilyen az 1974-es NSZK-beli fináléban volt. Svédország válogatottja is bejutott a legjobb nyolc közé a vb-n. Az elődöntőbe jutásért a románokkal mérkőznek Brolinék vasárnap San Franciscóban Vb-morzsák Bisovec az új kapitány. Anatolij Bisovec, aki eddig technikai tanácsokkal segítet­te a dél-koreai válogatott vb- szereplését, a jövőben az ázsi­ai csapat szövetségi kapitánya lesz. — Azért választottuk őt, mert nagyszerű szakember és hatékonyan közreműködött a jó világbajnoki szereplésben — indokolta az orosz edző ki­nevezését a dél-koreai szövet­ség szóvivője. Tragédia Olaszországban. Tragédiához vezetett az olasz válogatott továbbjutása után rendezett ünneplés Nápoly­ban. A hétéves Salvatore Oli- vát egy golyó szíven találta és azonnal meghalt. A kisfiú ha­lálát 15 éves unokatestvére okozta, aki a továbbjutás felett érzett örömében édesapja pisztolyával lövöldözni kez­dett. Klinsmann sem megy. Jürgen Klinsmann, aki eddig öt gólt szerzett a világbajnok­ságon, elutasította az Everton ajánlatát. A német csatár Ang­lia helyett inkább Olaszor­szágban vagy Spanyolország­ban játszana. — Nagyon meg­tisztelő az Everton ajánlata, de a déli labdarúgást jobban ked­velem — mondta Klinsmann, aki iránt a Bayem München és a Real Madrid is érdeklődött. Hagi kapós. Gheorghe Hagi, a román csapat hőse na­gyon örül azoknak a híreknek, amelyek szerint több neves európai klub is szeretné szer­ződtetni. A csatár ugyanakkor kijelentette, bármennyire is „feldobják” a Barcelonától és az angol Tottenham tói érkező, személyével kapcsolatos jel­zések, amíg a vb tart, nem nyilatkozik terveiről. Basler is hazautazott. Húsz főre fogyatkozott a né­metek kerete, miután kedden Mario Basler is hazautazott az Egyesült Államokból. Az ok: terhes feleségénél kompliká­ciók léptek fel és kórházba kellett szállítani. — Vannak dolgok, amik fontosabbak, mint a labdarúgás — nyilat­kozta Brémába indulása előtt Basler. — Talán otthon job­ban tudok segíteni. Már 2,95 millió néző. Már a nyolcaddöntők után új nézőrekordot állított fel az Egyesült Államokban zajló világbajnokság. Az eddig le­játszott 44 mérkőzésre 2 mil­lió 955 ezer 112 jegyet adtak el, ami átlagban 67 ezer 162 szurkolót jelent. Az eddigi csúcsot az olaszországi vb tar­totta (2 millió 515 ezer 168 néző), a találkozónkénti átla­got tekintve pedig az 1950-es brazíliai világbajnokság (60 ezer 773) volt az első. Puhl Sándor vezeti az Olaszország—Spanyolország mérkőzést A FIFA kijelölte a világbajnoki negyeddöntő mérkőzések játék­vezetőit. Á kiválasztottak között két európai és két latin-ameri­kai bírónak jutott a megtiszteltetés, köztük Puhl Sándornak is. A 39 esztendős magyar sípmestert az Olaszország— Spanyolország összecsapás vezetésével bízta meg a nemzetközi testület. Ok vezetik a negyeddöntőket. Július 9., Boston: Olaszor­szág—Spanyolország, Puhl Sándor. Július 9., Dallas: Hollan­dia—Brazília, Rodrigo Badilla Sequeira (Costa Rica-i). Július 10., New York: Bulgária—Németország, Jose Torres Cadena (kolumbiai). Július 10., San Francisco: Románia— Svédország, Philip Don (angol). A spanyolok bíznak kabalájukban A spanyolok abban bíznak, hogy kabalájuk, egy miniatűr bagoly az olaszok elleni ne­gyeddöntőn is győzelemre se­gíti őket. Valentin Sainz csapatveze­tő már a két évvel ezelőtti bar­celonai olimpián is mindenho­va magával vitte az apró taliz­mánt, s nem is kellett csalat­koznia. A döntőben például Guardiola és társai 3—2-re le­győzték a kiválóan játszó len­gyel ötkarikás válogatottat. Az akkori kerettagok közül öten most is ott vannak az ibé­riai gárdában: a kapus Jose Ca- nizares, a hátvéd Álbert Ferrer és Fernandez Abelardo, a kö­zéppályás Josep Guardiola, valamint a csatár Martinez Lu­is Enrique. Ekoku nigériai marad Efan Ekoku, a nigériai nemzeti tizenegy csatára elutasította azt a lehetőséget, hogy az angol állampolgárság felvételével szerepel­hessen a szigetországi válogatott színeiben. Az angol élvonalban szereplő Norwich csapatának tagjaként négy gólt szerzett a legutóbbi bajnoki idényben, ám idei váloga­tott szerepléseit nem kísérte szerencse. Március óta csak két alkalommal viselhette a „Zöld Sasok” mezét, a világbajnokságon viszont egyetlen találkozón sem léphetett pályára. — Nyilvánvaló, hogy csalódott vagyok. Nem mutathattam be tudásomat Amerikában, ráadásul a csapat elbúcsúzott a további küzdelmektől. Arról is hallottam, hogy csak amiatt lettem a nigériai válogatott tagja, mert Anglia kiesett a világbajnoki selejtezőn. Ez nem igaz. Már jóval az angolok kudarca előtt döntöttem — nyilatkozta a Manchesterben született, nigériai szülőktől származó színesbőrű játékos. További terveiről így beszélt: — Két év múlva Kenyában meg kell védenünk az Afrikai Egység Kupán megszerzett elsőségünket, majd 1998-ban ismét a világbajnokság következik. Kell egy kis idő, hogy elfelejtsem az amerikai kudarcot, s nagyon remélem, hogy a Norwich színeiben ismét remek szezont fogok zárni. Penev: „Jól ismerjük a németeket.” Bulgária a nyolcaddöntő utolsó mérkőzésén a 90 perc, majd a hosszabbítás utáni 1—1-es állás után, tizenegyesekkel búcsúztatta Mexikót. így az elődöntőbe jutásért a címvédő' Németország lesz Sztojcskovék ellenfele. Dimitar Penev szövetségi kapitány nyilatkozott az esélyekről.- Nagyon jól tudjuk, hogy mikor Németország ellen játszunk, a világ egyik legerősebb válogatottja lesz az ellenfelünk. De mi friss emberekkel készülhetünk a találkozóra. Három kulcsjátékosunk eltiltás miatt ugyanis Mexikó ellen nem szerepelt. Ezenkívül a játékosaim egyre magabiztosabbak lesznek az egyre jobb eredményektől. A Bayern-orvos gyógyítja Matthüust Nem éppen kedvező előjelek­kel várja a Bulgária ellen sorra kerülő negyeddöntő mérkő­zést a német válogatott. Berti Vogts szövetségi kapitánynak a legnagyobb gondot Matthäus sérülése okozza. Szerdán Hans-Wilhelm Mül­ler-Wohlfahrt, a Bayem Mün­chen csapatorvosa is az Egyesült Államokba érkezett, hogy segítségével Matthäus minél előbb felépüljön. A Bel­gium elleni szombati győze­lem után 36 órás „szabadsá­got” kaptak a játékosok, az ezt követő első edzésen azonban a csapatkapitány mellett Riedle, Strunz és Kirsten is csak könnyebb gyakorlatokat vég­zett. Vogts azonban optimista, véleménye szerint valamennyi sérült harcképes lesz a bolgá­rok ellen. Leonardo: négy mérkőzés Nem hibáztak azok, akik a Brazília—Egyesült Államok mérkőzés után azt jósolták, hogy a kiállított csatár, Leonardo elbúcsúzhat a világbajnoki szereplés folyta­tásától. A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) Fegyel­mi Bizottságának Dallasban megtartott ülésén ugyanis szigorú határozatot hoztak. A brazil játékost négy mér­kőzésről eltiltották, amiért könyökkel szándékosan ütötte meg Tab Ramost, az amerikai csapat középpá­lyását. A XV. világbajnokság eddigi legkeményebb íté­lete volt ez, amely szabálytalanságért járt, hiszen az eddigi legsúlyosabb döntéssel a román loan Vladoiut sújtotta a FIFA, három mérkőzésre szóló eltiltással. RKKF.S MFfiYFI HÍRI.AP Közéleti napilap. Főszerkesztő: dr. Árpási Zoltán. Felelős szerkesztő: Niedzielsky Katalin, Seleszt Ferenc. Kiadja a Népújság Kft. Felelős kiadó:<Andreas Günther és dr. Tóth Miklós ügyvezető igazgatók. Szerkesztőség és kiadó: 5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4. Levélcím: 5601 Békéscsaba. Pf. 111. Telefonszámok: központ (66) 450-450; főszerkesztő: (66) 446-242; sportrovat: 451-114; telefax: (66) 441-020. Kiadói telefonszámok: (66) 441-545; hirdetés: 441-311; telefax: 450-198; terjesztés: telefon/fax (66) 453-710. Az előfizetők részére terjeszti a Népújság Kft. az ügynökségein keresztül. Árusításban terjeszti a „DÉLHÍR" Rt. Békés megyei üzeme, Békéscsaba Szabadság tér 1—3. Telefon (66) 443-106 és egyéb terjesztő szervek. Előfizethető a kiadónál (5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4.), valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással. Előfizetési díj egy hónapra 375 forint, fél évre 2250 forint. Készül: a Kner Nyomdában, Békéscsaba, Baross út 9—21. Vezérigazgató: Balog Miklós. HU ISSN 12151068

Next

/
Oldalképek
Tartalom