Békés Megyei Hírlap, 1994. június (49. évfolyam, 127-152. szám)

1994-06-07 / 132. szám

© 1994. június 7., kedd HÍREK Kedd Épülnek, szépülnek megyénk települései. Városok és fal­vak lesznek gazdagabbak terekkel, parkokkal (hol, milyen áron!), virágos utcákkal. Az alábbi eset Gerendáson történt meg: a polgármesteri hivatalban 3 éven keresztül „ajnároztak” több száz tujacsemetét, hogy alkalomadtán kiültessék a községben a felcseperedett dísznövényeket. I ezer 200 darab zöld került Gerendás utcáira. Néhány nap leforgása alatt viszont vandál kezek megritkították az állományt, magyarán ellopták. Bosszúból? (Vajon kit vagy mit akartak ezzel megbosszulni?) Haszonszerzés­ből? (Kapun belül szebben virít a dísznövény?) Emberi gyarlóságból? Folytathatnánk a kérdések sorát, de feles­leges. A település vezetői az ellopott tuják helyére újakat telepíttettek. Nem boszúból, nem is hivalkodásból. Talán csak azért, hogy szokja Gerendás lakossága a szépet és kövesse a jó példát. — TE Kalendárium Napkelte: 4.48 — Napnyugta: 2038 órakor Holdkelte: 333 — Holdnyugta: 18.56 órakor Névnap: RÓBERT A görög katolikus naptárban Teodót vértanú napja. Az ortodox naptárban Ankyrai Szent Theodotosz vértanú napja. A zsidó naptárban Szíván hónap 28. • * Szent Teodót vértanúról a keleti egyházak május 18-án is megemlékeznek hét szent szűz társaságában. 304-ben a mai Ankarában szenvedett vértanúhalált. A hét szüzet a római helytartó prostituálni akarta, s mikor ez nem sikerült; bosszúból egy mocsárba fojtotta őket. Szent Teodót megkereste és tisztes­ségesen eltemette a vértanúkat, ezért neki is meg kellett halnia, a helytartó emberei elfogták, elevenen megnyúzták, majd karddal megölték. Horoszkóp IKREK (V.21—VI. 21. ). Vegyes bolygó­hatásokra számíthat. Törődjön sajátmaga küllemével, öltözzön elegán­san. Bátran fogadja el partnere önzetlen támogatását. RÁkT (VI. 22—VII. 22. ). Nem riad meg egy kis munkától. Ma nem könnyű felada­tot kell megoldania, de bőven futja az erejéből. Estig jóleső- en elfárad. Ma ünnepli születés­napját Lazányi Magda orosházi olvasónk. Sze­retettel köszöntjük! OROSZLÁN (VII. 23—VIII. 23.). Derült égből villám- csapás! A barométer vihart jelez. A szerelem egén is fellegek jelennek meg, me­lyek sötét árnyékot vetnek. Ez most nem hiányzott Önnek! SZŰZ (VIII. 24— IX. 23.). Magánélete területén úgy alakul­nak a dolgok, hogy kissé elbizonytalanodik. El­képzeléseiről valószínűleg le kell mondania. Délutánra fel­szabadulhat kissé, sőt az esti órákban helyreállhat a harmó­nia. MÉRLEG (IX. 24— X. 23.). Fortuna és Ámor kedvelik a Mérleget. Boldogsá­gának ma nem látszik akadá­lya. Ne panaszkodjon hát! Él­vezze az életet és ne legyen telhetetlen! SKORPIÓ (X. 24— XI. 22.). Az a Skorpió, aki a mezőgazdaság­ban keresi a kenyerét, ma a szokásosnál is jobban kémleli az eget. Bűnbánó Mag­dolna „könnyei” most forintok­ban mérhető hasznot jelente­nek, ha bőven hullanak. NYILAS (XI. 23— XII. 21.). A szerelem istennője az Ön ked­vében jár. Siker koro­názza heves udvarlását. Csak akkor bonyolódjon szerelmi kalandba, ha még (vagy már) független, mert máskülönben partnere reakciói is igen heve­sek lehetnek. BAK (Xn. 22—1. 20.). Belső ereje — amelyet a Szatumusz- tól kap — rendkívül nagy, és nyugodt magabiztossá­got ad. Bátrabban kockáztathat, mint máskor. A kapcsolatok kezdeményzésében is meré­szebb lehet. VÍZÖNTŐ (I. 21— II. 20.). Kapcsolatai­ban szüksége van egy bizonyos távolságra. Erőt kell vennie magán, hogy megértse és elfogadja társa szélsőséges tulajdonságait. Ma fogékony a szerelemre. HALAK (II. 21—ül. 20.). Ön számára na­gyon fontos a segítő­kész üzleti és pénz­ügyi kapcsolat, melyre a Sza­turnusz esélyt biztosít. Alkotó perspektívát és gyermekkel kapcsolatos kellemes ese­ményt tudhat magáénak. KOS (III. 21—IV. 20.). Az Uránusz és a \ W J Neptunusz az Ön ti- zedik házában van, azaz a karrier és a presztízs mozgatója. Igyekezzen ki­használni e két bolygó pozitív erejét oly módon, hogy foko­zottabban él alkotóképessége­ivel, s támaszkodik empatikus adottságaira. BIKA (IV. 21—V. (1ff'8(i 20-)- Igyekszik köze- V Ty J lebb kerülni azokhoz az emberekhez, akik fontosak az életében. Megvan a kellő önbizalma, amely segíti abban, hogy minden dolgot si­keresen megoldjon. Képes lel­kesedésre buzdítani társait. Vonalban vagyunk... í? Mindennap hívja a (66) 441-704-et! Hétfőtől péntekig 15-18 óra között A telefonnál: Szóké Margit Akik megtisztelnek bizalmukkal, a fenti időpontokon kívül is tárcsázhatnak. Az üzenetrögzítővel ellátott telefonszámra ér­kezőközérdekű gondolatokat ugyanúgy jegyzi a szerkesztő. Törvény nem tiltja... Szeghalomból mondták, hogy a választási kampány során az egyik általános iskolában a pedagógus egy képviselője­lölt szórólapját osztogatja ju­talomképpen a gyerekek kö­zött, ha jól felelnek. Megen­gedhető-e iskolában az ilyes­mi? — kérdezte telefonálónk. Jevuczó Istvánná dr., a me­gyei önkormányzat osztályve­zetője tájékoztatott a választó- jogi törvény vonatkozó részé­ről. A választási kampányról a törvény 51. szakaszának 6. be­kezdése rendelkezik. A kam­pány céljára az állami és az önkormányzati költségvetési szervek azonos feltételekkel bocsáthatnak rendelkezésre helyiséget és egyéb szükséges berendezést. A törvény tila­lomképpen megfogalmazza, hogy állami vagy önkormány­zati hatóság elhelyezésére szol­gáló épületben választási kam­pányt folytatni, választási gyű­lést tartani tilos. Kivéve az 500- nál kevesebb lakosú község­ben, feltéve, hogy más közös­ségi célú épület nem áll rendel­kezésre. E szerint az iskola le­het a választási kampány szín­tere. Más kérdés, hogy erkölcsi, pedagógiai szempontból he­lyes-e a magatartás? A gyere­keknek nincs szavazati joguk, de rajtuk keresztül, közvetve a szülők befolyásolhatók. Ez lehetett a pedagógus célja és nem a gyerekek politikai élet­re nevelése, hiszen akkor min­den képviselőjelölt szórólap­ját osztogatta volna az osz­tályban. Azt mindannyian tudjuk, hogy a lapok segítettek a szavazás mérlegelésében, de túlzás lenne állítani, csak eze­ken múlott, ki kapta a legtöbb szavazatot. Sem a törvényen, sem a társadalom felnőttségén nem esett tehát csorba. E sorok írója azonban úgy érzi, vannak a közösségi életnek olyan szín­terei — egyház, oktatás, köz- művelődés —, ahol nem sza­bad politikai nyomást gyako­rolni. Gyerekekről lévén szó jutalomképpen egy képviselőt reklámozni iskolában szerin­tem ízléstelen. Másképpen: kétesértékűen ügyes. Mi nem lehet a képviselő? Megyénk egyik telepüélséről jelezték, az országgyűlési kép­viselőjelölt önkormányzati képviselő is lenni akar. Telefo­nálónk véleménye, hogy a ket­tő nem fér meg együtt, mert ez is, az is teljes embert kíván. Jevuczó Istvánná dr. ismertet­te az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló, 1990. évi LV. törvényt, melynek 6-os, 7- es, 8-as paragrafusai rendel­keznek az összeférhetetlen­ségről. Az országgyűlési kép­viselő nem lehet alkalmazottja az Országgyűlés, a köztársasá­gi elnök, az Alkotmánybíró­ság, az Állami Számvevőszék, az Állampolgári Jogok, vala­mint a Nemzeti és Etnikai Ki­sebbségi Jogok országgyűlési biztosa hivatali szervezeté­nek. Országgyűlési képviselő nem lehet a Magyar Nemzeti Bank elnöke, elnökhelyettese, igazgatója, az Állami Va­gyonügynökség ügyvezető igazgatója és igazgatótanácsá­nak tagja. Az országgyűlés el­nöke és alelnöke más kereső­foglalkozást nem folytathat és egyéb tevékenységéért — ki­véve a szerzői jogvédelem alá eső tevékenységet — díjazást nem fogadhat el. Az alkotmány 20. paragra­fusának 5. bekezdése mond még további összeférhetetlen­ségi szabályokat. A képviselő nem lehet köztársasági elnök, az Alkotmánybíróság tagja, az Állampolgári Jogok ország- gyűlési biztosa, az Állami Számvevőszék elnöke, elnök- helyettese, számvevője, bíró, ügyész, államigazgatási szerv dolgozója — kivétel a kor­mánytagi és politikai államtit­kári tisztség, melyeket betölt- het. Az önkormányzat jogi személy, szervezetei a képvi­selő-testület és a hivatal. Az országgyűlési képviselő lehet testületi tag, de az önkormány­zati hivatal dolgozója nem. A kérdésre adható válasz is­mét morális. Nem kizárható a két dolog, de a népi bölcsséget idézve: egy fenékkel két lovat megülni nem lehet és a két szék közül rendszerint a pad alá kerül az ember... Aki or­szággyűlési képviselő lett, ne az önkormányzati testületben keresse a választókkal az élő kapcsolatot. Véleményem egyezik olvasónkéval. Csilláraink... Békéscsabai telefonálónk mondja, nem politikus típus és nem is akar politizálni, mert egy 70 éves, szívbeteg, fulladós asszonynak nem nagyon van szüksége rá, hiszen nem messze áll a gödörtől. Viszont vannak gyerekei és unokái, így nem kis mértékben nyugtalanítja miat­tuk az ország előtt álló időszak. Igen, leszakadt az a csillár, amelyről a választás után szólt a vezércikk: lehet okkal, lehet részben ok nélkül is. De nem volt az olyan nagy .csillárszaka­dás, mint a rendszerváltozás­kor, 1990-ben. A győzelem nem akkora, hiszen a válasz­tásra jogosultak egy része nem ment el szavazni és aki elment, azok sem voksoltak mind az MSZP-re. Minek nézünk elé­be? A szocialisták kapaszkod­nának valamilyen koalíciós partnerbe, ám nehezen akad. Még azok is, akik elvben közel állnak a párthoz, nagyon gon­dolkoznak, hogy kapcsolódja­nak-e vagy sem. Bizony, nem lehet elfelejteni az elmúlt 40 évet, de azt a 70-et sem, ame­lyek a négy évtized bekövet­kezéséhez vezettek. Hogy mindenkinek legyen háza, au­tója, állása az képtelenség. Az ilyen ígéretek romba döntik az országot. Az elmúlt négy év­ben jó irányba vitték. Nem az elfogultság, a józan értelem diktálja, hogy ismét szeren­csétlenség zúdult az országra, a nemzet fejére most szakadt le a csillár... Magam is sajnálom, hogy telefonálónk csak üzenetrög­zítőnkkel beszélhetett. Szíve­sen visszahívtam volna, ha megadja telefonszámát, s ha a telefonkönyben rábukkanok nevére. Nem látom olyan sö­tétnek a helyzetet, mint Ön. Azért, mert a megszólaló poli­tikusok az alkotmányos dikta­túrát nem kívánják, legyenek bármilyen parlamenti párt tag­jai. A történelem kerekét nem lehet visszaforgatni és én elhi­szem, hogy nem is akarják. Eltelt a hét vége, a szabadde­mokraták felhatalmazták ve­zetőiket a koalíciós tárgyalá­sok megkezdésére. A kor­mányban működési garanciá­kat akarnak, s ez jobb, mint a puszta ellenzéki szerepkör. Az országra belpolitikai béke, ki­egyensúlyozottságra törekvés vár. Ha ez a nyugalom bekö­vetkezik, csilláraink nem leszakadnak, fényesen világí­tanak majd. A Lottó Unió Kft. tájékoztatá­sa szerint a 22. heti Ausztria Lottó eredményei a követke­zők: a 9 darab hatos nyeremé­nye egyenként 1 335 562 schil­ling, a 24 darab ötös pótszám­mal egyenként 166 945 schil­ling, a 934 darab ötös egyen­ként 6434 schilling, a 35 636 darab négyes egyenként 225 schilling, a 453 793 darab hár­masra egyenként 22 schillin- get fizetnek. A 2 darab Joker nyeremé­nye egyenként 1 728097 schil­ling. Balesetek Az Országos Rendőr-főkapi­tányság tájékoztatása szerint az elmúlt 24 órában a közuta­kon összesen 60 baleset járt személyi sérüléssel, ezek közül 5 eset végződött halálos szerencsétlenséggel, 24-en sú­lyos, 31-en könnyű sérülést szenvedtek. * A vasárnapra virradó éjszaka a főváros I. kerületében négy ro­mán férfi közös italozást köve­tően a 37 éves S. Kálmán laká­sából távozásukkor készpénzt, műszaki cikket és ruhaneműt vittek el, s a tulajdonost tilta­kozásakor megverték. Az anyagi kár mintegy 60 ezer forint. Az I. kerületben szombaton délután a Fő utca egyik lakásá­ban egy ismeretlen tettes sú­lyosan bántalmazta az 54 éves T. Miklóst, akit a mentők élet- veszélyes állapotban szállítot­tak kórházba. A rendőrség kö­rözi a garázdát. A rendőrség eljárást indított P. Balázs 16 éves és B. Norbert 14 éves budapesti lakosok el­len, mert megtámadták és megfenyegették a 13 éves B. 'Andrást, majd elvették karórá­ját. Lelkisegély-szolgálat Az ingyenes telefonos lelkisegély-szolgálat hívható minden este 19 órától reggel 7 óráig a 441-300-as telefonon. Telefondoktor A klimaxról kaphatnak hasznos tanácsokat a telefondoktortól június 12-éig a 441-308-as telefonszámon, amely éjjel-nappal hívható. Most olcsóbb! Békéscsabán, a Gabonaipari Szakboltban (Malom tér) 1/1-es finomliszt 32 Ft/kg, 2 kg-os finomliszt 31 Ft/kg, 5 kg-os finomliszt 29 Ft/kg, 20 kg-os finomliszt 28 Ft/kg, 50 kg-os finomliszt 27 Ft/kg, 1/1-es vitaminozott liszt 34 Ft/kg, rétes­liszt 35 Ft/kg, búzadara 34 Ft/kg, „A” rizs 1/1 -es 57 Ft/kg, „B” rizs 1/1-es 53 Ft/kg-ért kapható. * Békéscsabán, a Sütőker RL 13. számú Csabanett ABC-ben (Bartók Béla u. 21.) Prill mosogatószer 129 Ft helyett 119 Ft, a 2,4 kg-os Weiser Riese mosópor 579 Ft helyett 549 Ft, 2,4 kg-os Persil mosópor 735 Ft helyett 699 Ft-ért kapható, plusz akció, plusz ajándék. Unde-Ben’s mártások 182 Ft helyett 170 Ft-ért kaphatók. Anyakönyvi hírek BÉKÉS Házasságkötések: Vég Erika és Csikós Gyula, Fülöp Ró­za (Bélmegyer) és Szántó Zoltán Sán­dor (Bélmegyer). Születések: Kádas László és Kreisz Erika leánya Adrienn Réka. Juhász János Jácint és Kelemen Eva Ha Roland. Veres Imre és Gyaraki Jolán fia Jonathan, Ilyés Imre és Korcsok Éva Eszter fia Viktor, Molnár Sándor és Kiss Mária fia Márk. Karácson Károly és Laukó Mónika le­ánya Mónika Mirella, Krizsán István és Hegyesi Piroska fia Dávid (Körös- tarcsa). Halálesetek: Váczi Mátyás (1903), Vidovenyecz Pál (1916), Diószegi Gábomé Török Julianna (1897), Lakatos Lászlóné Pa­taki Erzsébet (1925, Bélmegyer). SARKAD Házasságkötések: Kovács Erika és Kiss Zoltán, Tóth Krisztina és Germán József, Be ne Szil­via Gyöngyi és Farkas Lajos, Kiss Ju­dit Éva (Sarkadkeresztúr) és Nagy Ká­roly (Sarkadkeresztúr), Tengely Tí­mea (Sarkadkeresztúr) és Germán György (Sarkadkeresztúr). Haláleset: Rétiné Jégh Ilona (1939).

Next

/
Oldalképek
Tartalom