Békés Megyei Hírlap, 1994. június (49. évfolyam, 127-152. szám)
1994-06-07 / 132. szám
június 7., kedd PRIVATIZÁCIÓ ÍSíDcm uídi ah lLiü 1 Lil llllXLrij Kínálat - kedvezmények - információk Fölszámolási / •• ingatlankínálat az íWU Marketing Adatbázisában — A bőséges privatizációs kínálat, a résztvevők számára nyújtott különféle kedvezmények (Egzisztenciahitel, kárpótlási jegy), valamint a viszonylag szűk fizetőképes kereslet miatt a csődbe ment, felszámolás alatt álló vállalatok vagyonát sokáig nehéz volt értékesíteni. Ma már létezik e vagyontárgyak megvásárlásához nyújtható kedvezményes hitelkonstrukció. Az Állami Vagyonügynökség (ÁVÜ) úgy döntött, hogy saját privatizációs kínálatával együtt mutatja be az érdeklődőknek a felszámolás keretében értékesítendő vagyont is. Az ÁVÜ Marketing Adatbázisában napokon belül megjelenik ilyen ingatlankínálat. Az első: a Budapest Holding Rt. Az egyik legnagyobb, felszámolással is foglalkozó pénzügyi, befektetési tanácsadó cég — a Budapest Holding Rt. — az első, amellyel az ÁVÜ szerződést kötött. Kezdetben eladandó épületeket, később részvénycsomagokat is bemutathat az ÁVÜ számítógépes hálózatán keresztül. Dr. Sütheő Sándor vezérigazgató elmondta, hogy az éppen ötödik születésnapját ünneplő társaság 1990 nyarától végez felszámolásokat. Jelenleg 140 kisebb-nagyobb állami vállalat, szövetkezet, társaság vagyontárgyait próbálják meg eladni, s a hitelezők igényeit teljesíteni. Kedvezményesen Eddig nehezítette a felszámolást, hogy csak készpénzzel lehetett kifizetni épületek és berendezések árát. A felszámolási biztosoknak nem egyszer okozott fejtörést, hogy eladhatják-e mélyen értékük alatt a vagyontárgyakat, a vevő ugyanis a privatizációs ajánlatból jóval kedvezőbb fizetési feltételekkel választhatott. (Az E-hitel, a kamattal növelt címletértékű kárpótlási jegy mellett ma már lízingelni is lehet vagyontárgyakat, s esetenként az ÁVÜ részletfizetést is engedélyez.) Dr. Sütheő Sándor abban bízik, hogy a befektetni szándékozók ezentúl künnyebben szerezhetnek friss információkat az értékesítésre szánt vagyontárgyakról, és időben beadhatják hiteligényüket a bankokhoz. Huszonhárom bank vállalkozott a felszámolási eljárás alá vont vállalatok vagyontárgyainak értékesítéséhez nyújtandó kedvezményes hitel folyósítására, közülük 9 máris befogad hiteligényléseket. A vezérigazgató szerint ezzel megszűnt a felszámolandó vagyonnal szembeni diszkrimináció, ugyanis — legalábbis az első három évben — a kapható kamattámogatás mértéke megközelíti az E-hitel által élvezhető kedvezményt. A Budapest Holding Rt. felszámolói tevékenysége során 140 vállalat, társaság, illetve szövetkezet együttesen több mint 15 milliárd forint értékű vagyonát felügyeli, kezeli. Privatizációs kínálat, felszámolási kínálat Pogáts Tibor, az ÁVÜ főtanácsosa, a Marketing Adatbázis vezetője arról tájékoztatott, hogy valamennyi jelentősebb pénzügyi tanácsadó céggel tárgyalásokat kezd a vagyonügynökség. A velük való megállapodás után az érdeklődőknek bővül a választási lehetőségük, nem kizárt tehát, hogy a kiszemelt, privatizálandó szerelő- csarnok helyett sok szempontból megfelelőbbet találnak a felszámolási kínálatban. A megvásárolható ingatlanok listája megtekinthető az ÁlDr. Sütheő Sándor, a Budapest Holding Rt. vezérigazgatója lami Vagyonügynökség Ügyfélszolgálati Irodáiban, a lekérdezési rendszerhez kapcsolódó számítógépekre telefonon is kérhetők adatok, és információ szerezhető az ÁVÜ-vel szerződésben álló tanácsadó cégeknél, valamint érdekképviseleti szerveknél. Az értékesítésre ajánlott épületek fontosabb jellemzőin kívül — alapterület, irányár — a számítógép monitorján megjelenő fényképen is megszemlélhetők az ingatlanok, üzemcsarnokok, irodaházak, raktárak, garázsok. Az érdeklődőknek a vásárlással meg kell várniuk a nyilvános pályázati kiírást, ugyanis sok esetben a vételár licitálás során alakul ki. Helyi hírek • KÁRPÓTLÁS. Megjelent az a tájékoztató füzet, amely a Szlovákiában élő kárpótlásra jogosultak, illetve Magyarországon élő hozzátartozóik számára ismerteti a kárpótlással kapcsolatos aktuális tudnivalókat. A tájékoztatóhoz az ÁVÜ Békés Megyei Ügyfélszolgálati Irodáján — Békéscsaba, Andrássy út 22. — lehet hozzájutni. Tallózás a hazai sajtóból Az új amerikai nagykövet gazdaságunkról További segítségre számíthatunk. A Magyarországon alakuló új kormánynak — bármilyen összetétele lesz is — nehéz kérdésekkel kell megbirkóznia a fellendüléshez és a gazdasági növekedéshez vezető úton — hangoztatta az Egyesült Államok új budapesti nagykövete, aki szerint országa ehhez továbbra is megadja majd a szükséges bátorítást és segítséget. (Világgazdaság V. 26.) Szeptemberig meg kell kötni a szerződést Mi legyen a magyar uránnal? Az Állami Vagyonkezelő Rt. (ÁV. Rt.) az új kormányra hagyja a döntést abban, hogy mi módon oldják meg a magyarországi uránércbányászat problémáját, ezzel együtt a kitermelő, a Mecseki Urán Kft. pénzügyi helyzetét — közölte Csépi Lajos, az ÁV Rt. vezérigazgatója legutóbbi sajtótájékoztatóján. Négy lehetőséget dolgoztak ki: az egyik az azonnali bezárást jelentené, a másik a jelenlegi termelés folytatását, a harmadik a termelés szüneteltetését, a negyedik a folyamatos bezárást. (Napi Gazdaság V. 30.) / Újabb szalámiszeletek juthatnak a kisbefektetőinek Június 6. és 10. között összesen 387 millió forint értékben ismét lehet jegyezni a tőzsde vitathatatlan sztárjának számító Pick Szeged részvényt. Ezúttal csakis készpénzért. A papírokat egyenként 6200 forintért mérik, ami 620%-os árfolyamot jelent. Első hallásra talán magasnak tűnik, de ezért a részvényért — kis túlzással szólva— semmi sem drága. Nem olyan rég még 10 ezer forintos csúcsot döntögetett a tőzsdén. Igaz, az talán csak az általános „hossz-hangulatnak” volt köszönthető. Ám a mostani alaptőke-emelés hírére az árfolyamesést követően ismét magasabban, 7 ezer forintért cserélnek gazdát a papírok. A jövőre nézve pedig biztató lehet a bécsi börzén megélénkült érdeklődés, a Herz Szalámigyár megvétele, a márkanévhasználattal kapcsolatos pereskedés számukra kedvező lezárása, no és nem utolsósorban a cég idei 1,4 milliárd forintos nyeresége. Ez jövőre további növekedéssel kecsegtet. A mostani nyilvános részvénykibocsátás útján megvalósítandó alaptőke-emeléstől a szegedi anyavállalat 2,4 milliárd forintnyi friss tőkét vár. Ennek egy részét a Herz megvásárlására, egy másik részét a Pick hiteleinek kiváltására fordítják, de félmilliárd forint fejlesztésre is jut majd. Országszerte 56 jegyzési helyen várják az igényeket, a Postabank, valamint a Kereskedelmi és Hitelbank Rt. kijelölt fiókjaiban. Nem titkolják: rohamra számítanak. S jó, ha tudják a kisbefektetők, hogy érdemes korán kelniük, hiszen az allokációs elvek sajátosak. Előnyt élveznek minden hat régi részvényük után egy új részvény erejéig a társaság jelenlegi tulajdonosai, akik május 30-áig bejegyeztették magukat a részvénykönyvbe. Okét követik a cég tulajdonhányadának 9,2%-át birtokló dolgozók. Ezután a belföldi magán- és intézményi befektetők következnek, s végül a külföldiek. Azok a befektetők tehát, akik jelenleg nem rendelkeznek még Pick részvénnyel, csak akkor indulhatnak jó eséllyel a papírért folyó versenyben, ha időben ébrednek. A jegyzéseket ugyanis naponta összesítik, s amint elérték a kibocsátás 387 milliós összegét, úgy a jegyzés azonnal lezárható. Tehát akár másnap, 7-én is. Túljegyzést ugyanis nem fogadnak el. Privatizáció a könyvtárban A Békés Megyei Könyvtárban hozzáférhető és igénybe vehető szolgáltatások privatizációval kapcsolatos 1. Irodalomkutatás: Elsősorban visszatekintő jelleggel, kutatási céllal lehetséges. 2. Sajtó- és témafigyelés: A sajtófigyelő adatbázisokra alapozottan van lehetőség konkrét témafigyelésre, szelektív információ terjesztéssel. (pl. csak kereskedelmi prikérdésekre vatizáció, patikaprivatizáció stb.). 3. Online adatbázis elérés: Az Információs Infrastruktúra Fejlesztő Program keretében online lekérdezhető a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem ECONINFO adatbázisa. 4. Témadokumentáció: MEGYEI KÖNYVTÁR 5801 BÉKÉSCSABA Dwfcovteaoc 1. Pl 55. TalZFaz.« 454-854 A különböző adatbázisok forráshivatkozásai alapján a megyei könyvtár állományából a legtöbbször lehetőség van a dokumentum teljes, illetve kívánt szövegrészeinek szolgáltatására. 5. Egyéb lehetőségek: A lelőhely adatbázisok segítségével tájékoztatást tud adni a megyei könyvtár további üzleti információ szerzési lehetőségekről (szolgáltatók és konkrét dokumentumok). Megvásárolható a budapesti és vidéki ügyfélszolgálati irodákban.- ÁixAJii va<;yoaíc;yatöiísé<; 1133 Budapest, Pozsonyi u. 56. Telefon: 269-8990 Fax: 269-8991 5600 Békéscsaba, Andrássy út 22. Tel: (66)-443-490 Fax: (66)-443-490 Félfogadás: Hétfőtől-csütörtökig: 8.00-16.00, Pénteken: 8.00-15.00