Békés Megyei Hírlap, 1994. június (49. évfolyam, 127-152. szám)
1994-06-04-05 / 130. szám
o | 1994. június 4-5., szombat-vasárnap CSALÁD / OTTHON A Ki Anyai ösztön vagy csak anyai szeretet? Anya és gyermeke A közhit talán minden érzelemnél többnek, nagyobbnak tartja azt a sokszor elementáris erővel megnyilatkozó érzést, amellyel az anya félti, óvja, gondozza kicsinyét. Anyai ösztön — mondjuk, ha az édesanya szinte telepatikus ráhangolódással a legapróbb jelekből is biztonsággal tudja kicsinye örömét-bánatát. A szakember azonban az érzelmek világát is az objektív, igazolható és ellenőrizhető tények alapján térképezi föl. — A tudományos vizsgálódások eredményei ellene mondanak a közhiedelemnek — mondja dr. C. Molnár Emma, a pszichológiai tudományok kandidátusa. — Egyszerűen fogalmazva: anyai ösztönről, mint kimutatható és meghatározható fogalomról nem beszélhetünk. Az édesanyák gyermekeik iránti megejtően önfeláldozó és erős érzéseinek „forrásait” egy angolszász pszichológus híressé vált állat- kísérlete segített föltárni. Ennek során újszülött majom- kölyköt minden kívánalomnak megfelelő környezetben helyeztek el, ahol majmot utánzó — még tejet is adó — szőrbábu helyettesítette az igazi majommamát. A mesterséges anya társaságában nevelkedett majomlányka azután természetes környezetében egyáltalán nem tudott beilleszkedni társai közé, s amikor megtermékenyült, kölykét nem táplálta, nem gondozta — egy ízben földhöz is csapta... — Mindez arra utal, hogy amit anyai ösztönnek tartunk, az voltaképp egy nagyon fontos tanulási folyamat eredményeként elsajátított viselkedési forma. Ezt a gyermek a szüleitől, nagyszüleitől látja, tanulja el az együtt átélt évek során példák, emlékek, élmények sokaságából. Vagyis a lányok nagyrészt olyan anyák lesznek, amilyen saját édesanyjuk volt. Kivételek persze adódnak, a többséget azonban valóban ez jellemzi. így például kimondottan odaadó édesanyák lányaiból lehetnek rossz anyák, de az ilyen ritka esetek hátterében rendszerint valamilyen családi, egyéni konfliktus, súlyosabb esetben tragikus életfordulat húzódik meg. Ezek szerint az anyai ösztön a család közösségében kialakult és megtapasztalt kapcsolat — föltehetően párosulva az anyai szeretettel. — Igen, de a pszichológus szemével nézve az anyai szeretet is nagyon összetett érzés. Összegeződik benne az igény, hogy a gyermek biztonságban legyen, a készség, hogy a gyermek egészségéért, szenvedésektől való megóvásáért szükség esetén minden áldozatot meghozzon. Benne foglaltatik még az is, hogy megfeleljen a környezetben, a társadalomban a példás édesanyáról kialakult elvárásoknak.- sz.M.- Ferenczy Europress Hasznos élő szervezetek Életünk szorosan összefügg a természettel. A ház körül kialakított kert jól tükrözi gazdája ügyességét, tevékenységét és növényszeretetét. A jól és gondosan ápolt kert nemcsak alapfunkciót lát el — haszonkert —, hanem a pihenést, gyermekeinknek a játékra alkalmas helyet is jelenti. Örömteli látvány, hogy városon és vidéken egyaránt egyre többet áldoznak a díszkertekre is. Kertünk akkor lesz igazán hasznos, ha mindezek a tényezők teret biztosítanak a hasznos élő szervezetek számára. A bio- dinamikusan kezelt kert akkor működik jól, ha elsősorban a természetben rejlő energiára és törvényszerűségekre építünk. így kertünk állandó lakói lehetnek a giliszták, a szervesanyagokban gazdag talajt kedvelik. Növényi maradványokkal és földdel táplálkoznak. Közismert sokak körében, milyen hasznos a katicabogár, illetve annak lárvája, amely a levéltetveket pusztítja. Az aki átállítja kertjét, már az első időszakban felfigyel, hogy igen sok katica serénykedik a növények körül. Lárvája szürke, sárgán pettyezett. Akinek fűzfa van a kertjében vagy virágzó gyümölcsfa, gyönyörködhet a méhek munkájában. Szerepük a beporzásban, a pollenek továbbvitelében nélkülözhetetlen. Ha a gazdaboltban megfigyeljük a vegyszerek alkalmazási útmutatóját, olvashatjuk, hogy a készítmény hatása milyen a méhekre. Kedvező dolog, hogy méhkímélő készítménnyel is találkozhatunk. Pl: a FENDONA 10 EC rovarölő szer (molyok és egyéb lárvák) méhkímélő, kifejezetten riasztó hatású a méhekre. A darázshoz hasonló lebegőlégy tojásait a levéltetű telepeibe rakja, a kikelő lárvák szintén a tetvek pusztítói. A zöldséghaj- tatásban gazdálkodó fóliások körében ismert a biológiai védekezésnek ez a módja. A rablóatkák szövőatkával, takácsatkával és vörös pókkal táplálkoznak. A levelek fonákán láthatók, nagyságuk fél mm. A hasznos madarakat, pl. a cinkét könnyen odaszoktathatjuk a kertbe, ha rendszeresen etetjük őket. Fiókáikat mérhetetlen mennyiségű tetűvel, hernyóval és rovarral táplálják. Az aranyos bábrabló hosszú lábairól ismerhető fel, jellegzetesen ragyogó, kemény szárnyfedői vannak. Lárvái csigákkal, lárvákkal és bábbal táplálkoznak. Kedves vendége lehet kertünknek a sün. Csigákkal, rovarokkal, férgekkel és egérfiókákkal táplálkozik. $ > $*■ A ház körül kialakított kert jól tükrözi gazdája ügyességét, növényszeretetét Sütés-főzés a szabadban Egyszerűen kialakítható szabadtéri tűzhely, akár saját kertünkben is Tábortűz Kellemes, romantikus foglalatosság kirándulások, túrák alkalmával tábortűzön megfőz- ni-sütni az ízes harapnivalót. Nem is túlságosan nehéz a szabadtéri kuktálkodás, ha néhány praktikus fogással meg- könnyítjük a dolgunkat. A tűzhely egyszerűen és célszerűen kialakítható például két egymás mellé rakott nyers nyírfarönk lelapolt felületéből, kivált ha a rönkből kinyúló ágakat földbe szúrt támasznak használjuk. Az edényfogó fontos kellék az átforrósodó edények, tálak le- és felemeléséhez; egy-egy V-alakú ágból percek alatt kialakítható. A „V” egyik szárán csináljunk az edény peremének bemélyedést, s ügyeljünk arra, hogy a fogantyúval egy kissé mindig magunk felé billentsük a tálat. Nagyobb edényekhez is érdemes készíteni kiöntő fogantyút, ehhez persze vastagabb V-t formázó ág kell. Az egyik száron szintén csináljunk bevágást az edény fogantyújához. A kondér, serpenyő „ko- romtalanítása”, azaz főzés utáni elmosogatása nem jár sok vesződséggel, ha előzetesen az alját szappannal bedörzsöljük. A tisztításnál a szappanréteggel együtt a korom is gyorsan leoldódik. Flekkensütéshez célszerű előre elkészíteni egy L-vasak- ból összehegesztett és egyik oldalra lejtő állványt. A 30x40 cm-es, rácsos felületű, 7, 8, illetve 9, 10 cm-es lábakon álló sütő csatornájában összegyűlik a sülő hús zsírja és lecsorgatva fölfogható. A két rönk között rakott tűz- különösen alkalmas a kettős rostban elhelyezett húsok sütésére. Vigyázat: a rönkök sokáig parázslanak, izzanak, ezért táborbontáskor alaposan szórjuk-temessük be földdel őket. Ferenczy Europresssut Reggeli bók házastársak között a vicc roÉN- OA.tlüö Rísz WÖ9Í- IfcTI L'l A sluvs isr' ISA i>y3Ai NtVELÖ fűi: KffkUA. FS5F i EK MÉWV *haYi;iA NEVELŐ nJíCr 8ZÜH*tT írViNY i- íO- STÁHA: t-’J* J íl rjsr.N tinin MfOVFI f i-iliÉt y V V v V V V V '.-Ja w f ÓJrtVÍ. K tPl— F j fcALAIU- Kl llIXi- I^HFLY PCLIG rAi.ni 1 *1 > UÁrtíÚndszi > ZAGYVÁN nrnzELfl IKk —1 | 1 «r r»iptíi IIDV > Nr'.Tdi.JH NEGYEU VIDÁM- va írrf V Nyílás. hfc&ZEI / t FijnnfrAL»AL *£103 > V UFinA WFfiF nCJs UI I.HJlf. > V fílYlP«qw Mitr MHJ TERI DOLDli KÖTŐ - fei'-' rAr.MrnMÁRKA ATTILA NFVVkL »07ATA > A KZA - CADDA TFP.É7, AEO > 6 V«CC ^ocr-WA •j. llt^Z KÉ^Ef- Y KF7DI ' XT V V V I : Á HŰHA DA1 > ! V líVClBSiAt M'VfISlY MJM-JÁEl irrtstLY SZLÁV H Ml MAS > síméi MlhlJC K V N AMAPMAÜIK S7FMELY > KISSÉ hí i KA' KE*OŐ töve— KA 3-* V FRANCIA KJ nÁLY MÚ?kAm SZAMA > .t.ENTE SE. TÚL > [ninaGY > LOOITTi BLM nAt in— LIM VFfiY — zítü > vAWELY SZEME» V > V Y-yiftr'tí. HtlTKUEN > Ü#SF, L&ilhVL htrKöz V ... WcS SA US 11 . CNT CU.'l UfcLYHiWYRlt,“l KOÍIIvi/ > V Éöl 1bSl .17 00- k.Ahíjv > nrnzH - -J PFJLIK > MAfV>£ JÜBfc > nfCltfSZ Ű*t>MC > V mitikus .jR ttNFT > 01 ASZ PL-LY'i '/ArtJH KAPUN un FCHLNt: nriifc- Ü; l ... > T" 1 almi PÜU'Y r»N ..ATYJA” * Z57JRTB LDÜ1K itílrdKÁVÉI > fisti. .. MlOl ■P KÖP L&IÁ __ r itfhi- k,Ányos V IT1AIt*.\ vt OVIM r iF-cz£i VÁ TCKZ • HÁLNA > WATKA *. ÉMt VY n Esze: LENGYEL rtJLYD VAfKM LATIN ÜD V'b7 ; LES KtLLF K» rvtw C=ö X JELZŐJE > AllaT Vil/il: > V 1 EN T*RÍ»RE NÉMA 1 AKJJ NY'Hl 1 11: LY A V MTV Ml TFrMCfl roH* un ’1 V > szár YYA8 GYEKWFK— A. > Beküldendő': a nyíllal jelölt sorok megfejtése. Beküldési határidó': 1994. június 13. Cím: Békés Megyei Hírlap szerkesztősége, 5601 Békéscsaba, pf.: 111. A megfejtéseket csak postai levelezőlapon fogadjuk el. A helyes megfejtők között 5 darab 500 forintos vásárlási utalványt sorsolunk ki, amit postán elküldünk. Az 1994. május 4—5-ei rejtvény megfejtése: „... de én az Adriai-tengerben ismerkedtem meg a férjemmel.” Nyertesek: Kapucza Tünde, Sarkad, Kiss Katalin, Orosháza, Kozák Lajos, Szarvas, Ladnyik Pálné, Szeghalom, Valki Sándor, Békéscsaba.