Békés Megyei Hírlap, 1994. június (49. évfolyam, 127-152. szám)
1994-06-29 / 151. szám
iRÉKÉS megyei hírlap MEGYEIKÖRKÉP 1994. június 29., szerda Évforduló. Follinusz Aurél színész, író 140 évvel ezelőtt Brassóban ezen a napon született, és 1922 áprilisában Újpesten halt meg. Vándorszínész, majd a Népszínház rendezője, 1899-től pedig a kolozsvári színház igazgatója volt. írói munkássága során főként vígjátékokat és színműveket írt, amelyeket oszág- szerte nagy sikerrel játszottak. Leghíresebb közülük a Szeget szeggel, Az öreg, a Rontó Pál és a Náni, az utóbbi pályadíjat is nyert. Több francia és német színművet fordított magyarra. „F" kategória. A med- gyesegyházi képviselő-testület felülvizsgálva legutóbbi döntését úgy határozott, hogy engedélyezi három pedagógus részére az „F” kategóriába történő besorolást. Mindezt azzal a fenntartással, hogy ebből egy a jelenleg megbízott igazgatót illeti, a további választást pedig rábízza az iskola vezetésére. Ezen felül negyedikként, egy óvoda-pedagógusnak is biztosították a legmagasabb kategóriát. Az így engedélyezett besorolás a pedagógusok létszámának 10 százaléka. Kutyakióllifás Sarkadon. Első ízben rendeznek országos kutyakiállítást a magyarországi német juhászkutyák számára július 10-én. A szervezési feladatokat a Magyarországi Német Juhászkutya jílub sarkadi szervezete vállalta magára. A két ringben mérkőző kutyák viselkedés- és küllemösszevetését Szántó Imre és Truka Ferenc szegedi mestertenyésztők bírálják el. Mint dr. Tóth Istvántól, a polgármesteri hivatal igazgatás- szervezőjétől megtudtuk, a városi sportpályára tervezett kutyabemutatót egész napos kirakodóvásárral szeretnék összekötni, ahová még várják a vállalkozók jelentkezést. „Szeretnénk -— mondta —, ha ez a rendezvény Sarkadon meghonosodna, és legalább két-háromezer embert idevon- zana. A városunk ezáltal is ismertebbé válna egy kicsit az ország előtt, s talán még az idegenforgalmunkat is javítaná.” Kunógota képviselőtestülete a három éve bevezetett gyakorlatnak megfelelően minden általános iskolás gyermeknek térítésmentesen biztosítja a tankönyvet és füzetcsomagot. Erre a nevelési segély miniszteri pályázata, a tankönyvtámogatás igénylése és a költségvetés terhére vállalt saját erő nyújt lehetőséget. Ezen kívül minden szeptemberre beíratott óvodás 1000, és minden középiskolás 1500 forint támogatásban részesül. A támogatásokra fordított ösz- szeg 1,2 millió forint. Megyei intézetek a miniszteri rendelet tükrében „A diktatúrák nem tűrik a pedagógiai szolgáltatást” A pedagógiai intézetek munkája az utóbbi években mintha háttérbe szorult volna. Köztudott, hogy bizonyos szakterületeket visszafejlesztettek, miközben a regionális, a területi elv egyre nagyobb teret kapott. Gyakorló pedagógusok mondják, hogy mindenkor szükség van az olyan felettes szervre, ahonnan a segítségkérés mellett napi munkájukról is visszacsatolást kapnak. Talán éppen ezeket a véleményeket mérlegelve, a Művelődési és Közoktatási Minisztérim a közelmúltban adta ki a pedagógiai-szakmai szolgáltatásokról és az intézményekről szóló rendeletét. Erről kérdeztük meg Kincses Lászlót, a megyei pedagógiai intézet igazgatóját, aki a következőket mondta bevezetőül: — A pedagógiai szakmai szolgáltatásokról szóló rendeletet csaknem négy éve várjuk. Ezt a szabályozást ugyanis meg kellett előzni a helyi önkormányzatokról és a közoktatásról szóló törvényeknek. A rendelettervezet vitájában természetesen kikérték a megyei intézetek véleményét. Az más kérdés, hogy a szolgáltatásokat hiT vatásszerűen végzők javaslata csak igen szerény mértékben jutott érvényre a rendeletben. —Milyen mértékben érinti a rendelet a szolgáltatásokat? — A pedagógiai szolgáltatásokat (intézeteket) a kormányzat eddig kevésbé tartotta fontosnak. Ezt igazolja a szolgáltató intézetekkel kapcsolatos közöny — az utóbbi néhány hónap kivételével —, az erkölcsi, anyagi támogatás hiánya. Ugyanis a pedagógiai szolgáltatások kérdéskörét teljes mértékben területi hatáskörbe helyezték. Erre utalnak az előbb említett parlament által alkotott törvények is. A szakmai szolgáltatásról szóló rendelet azonban mégis megjelent, melyben fontos szerepe volt a pedagógusoknak és a társadalmi berendezkedésnek egyaránt. — Hogyan jut szerephez egy szakmai programban a társadalom? — Igazolódott—miként a fejlett országokban mindenütt —, hogy a demokratikus társadalmakban a pedaKincses László, a megyei pédagógiai intézet igazgatója: „A pedagógiai szakmai szolgáltatásokról szóló miniszteri rendeletet közel négy éve várjuk" Fotó: Kovács Erzsébet gógiai szolgáltatások nélkülözhetetlenek. Az iskolai munka eredményességéhez szükséges a szakmai alter- nativitás, a választási lehetőség, az autonómia, az önállóság, tartalmi, szerkezeti és módszertani szempontból egyaránt. Ez pedig nem megy szakmai fejlesztő, segítő munka nélkül. A gyakorlat alapján ítélve leghatékonyabb, leggazdaságosabb keretnek erre a megyei pedagógiai intézetek tűnnek. Abban biztos vagyok, hogy csak a diktatúrák nem tűrik a pedagógiai szolgáltatásokat, mert ott központilag mindent meghatároznak. A pedagógusok, az önkormányzatok a korábbi években a pedagógiai szolgáltatásokat legitimálták, mert — még anyagi áldozatot is vállalva —igényelték azokat. Ezzel hozzájárultak ahhoz, hogy a közoktatási kormányzat is elismerte intézeteinket. —Mely értékeit emelné ki a szabályozásnak? — A rendelet legnagyobb értéke, hogy napvilágot látott. Szabályozza az alkalmazási feltételeket és az intézményvezetői megbízást. Normatívát ad az intézetben foglalkoztatott közalkalmazottak létszámáról, melyek lényegesen magasabbak, mint intézetünk jelenlegi pedagógus-létszáma. Nagy jelentőséget tulajdonít a rendelet a szaktanácsadásnak. Megszabja az alkalmazás szakmai és technikai feltételeit. Ugyanakkor rögzíti az intézet tájékoztatással, önképzéssel, ülésezéssel, különböző versenyekkel kapcsolatos feladatait. Az alapfeladatok meghatározását a megyékre bízza, melyet jogilag megértek, de szakmailag nem. Erénye még, hogy a művelődési minisztérium felkérésére ellátandó feladatokat is körvonalazza. Az ezekre fordítandó kiadásokat a minisztérium vállalja. Nagy gondunk viszont, hogy a rendelet általában nem oldja meg a finan- cionális gondokat. A pénzügyi rendelkezések nem ki- elégítőek. — Hogyan alkalmazható mindez Békés megyében? — Tapasztalataink azt sugallják, hogy csak bizonyos szolgáltatásokat lehet a mi területünkön piacosítani. Egyik-másik szolgáltatásért pénzt kérni az iskolák anyagi helyzete miatt szégyenletes dolog. Úgy gondolom, alanyi szinten kellene biztosítani számukra a szakmai továbbképzések, a tanulmányi versenyek költségeit, a szaktanácsadást és az információk egy részét. A rendelet foglalkozik az országos pedagógiai-szakmai szolgáltatást ellátó intézményekkel is. Összességében véve a rendelet kiindulási alapja jó, örülünk a megjelenésének, de a módosítás, kiegészítés közelségében is bízunk. Halasi Mária A két kitartó kisdiák: Varga Csaba és Aleksza Csaba a külön- díjat nyert makettel Igaz mese két Robinson-fiúról Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy tanár néni Muronyban. Úgy hívták, hogy Bódiné Bazsó Tünde. Ó úgy gondolta, hogy a negyedikes gyerekek fantáziáját lekötné Robinson története. Ezért fél éven át kutatták a nomád élet rejtelmeit. Ugyanez a tanárnő egy év múlva felfedezett egy pályázati felhívást, amit az Iparművészeti Főiskola és a Tölgyfa Galéria hirdetett. Témája: a Robinson-ház. Felbuzdult az egész osztály. Tervezgettek, lelkesedtek, de a végén csak két fiú maradt közülük: Varga Csaba és Aleksza Csaba. Ok két nap alatt újraolvasták Robinson történetét, három hétig ezzel aludtak, ezzel ébredtek. A tanár néni segítségével összegyűjtötték az iskolában található összes fahulladékot, nádat szedtek, fűzfaágat törtek, falevelet gyűjtöttek. Minden délutánjukat a Robinson- ház makettje mellett töltötték. Csináltak neki kertet, kerítést fontak fűzfából, berendezési tárgyakat formáztak gyurmából, írtak hozzá használati utasítást és fényképezték. Amikor kész lett, felküldték Budapestre és várták az eredményt. Jött is egy sejtelmes értesítés: fel kellene utazni az eredményhirdetésre, mert lehet, hogy a ház a díjazottak közé kerül. Ott érte őket a legnagyobb meglepetés: 332 pályázó közül megkapták a Lakás- kultúra különdíját, vele 10 ezer forintot és művüket kiállították a Tölgyfa Galériában. Gratulálunk, fiúk!-AntalMegéri eljönni! Ezzel a felszólítással kapott több száz család meghívót a napokban Békéscsaba belvárosában. Az ígéret szerint egy gyakorlati árubemutatón vehetnek részt, és még ajándékként 1 db varrókészletet, 1 db szerszámkészletet és némi kóstolót is kaphatnak. Az időpont és a helyszín változó. Az első ilyen bemutatón már jóval a meghirdetett időpont előtt megtelt a Kék fény étterem. Hamarosan kiderült a szervezők kiléte is: egy kft. Győrből, és Németországból származó báránygyapjú ágyneműt kívántak bemutatni. Több mint egyórás, jó hangulatú előadás után azonban többeket meglepett a termék ára: közel 50 ezer forint, bár most kivételesen 35 ezerért is meg lehetett vásárolni. Akadt azért néhány megrendelő, így valószínűleg az üzlet mindenkinek megérte. A győriek eladtak néhány ágyneműt, a vendéglátóhely szerzett magának sok-sok vendéget, a vendégek pedig eltöltöttek egy kellemes estét. Sőt, ha elég kitartóak voltak, jutott még egy varrókészlet és egy szerszámkészlet is. A.Gy. Adománygyűjtő vacsora... ízlelgetem a szót—kicsit még szokatlan. Mindenesetre szabatos kifejezés. Semmiképpen sem tévesztendő össze az agapé- val, vagyis a szeretetlakomával. Ez utóbbin a szegények vendégeltettek meg. (Öreg piarista tanárom Szegeden, nekünk — szűkölködőbb gyerekeknek — naponta juttatott rendházi szobájában néhány falatot.) Az adománygyűjtő (majdnem azt mondtam, hogy begyűjtő) vacsorára azonban nem a szegényeket invitálják, hanem a gazdagokat. Akik aztán felöltik szmokingjukat, estélyi ruhájukat, aranyakkal ékítik magukat, s mennek vacsorázni. Akár éhesek, akár nem, menniük kell! Ez erkölcsi kötelességük. Mert a vacsora csak alkalom az adományozásra. Persze nem köröznek ott aláírási íveket, kalapba vagy kosárba sem gyűjtik a pénzt: a vendégek egyszerűen csak kifizetik vacsorájukat. Hogy az étkek árának százszorosát vagy ezerszeresét fizetik? Nahát éppen erről van szó! Ilyen kellemes és tapintatos az adományosztás formája. Diszkrétnek már nem merném nevezni, mert bizonyára azonnal kitudódik, hogy ki, mennyivel váltotta meg vacsoráját. Ezt persze nem teszik szóvá egymásnak a gazdagok, de nem kétséges, hogy nemes versenyre sarkallja őket az adományozás eme módja is. Amiből ugyebár csakis a szegények profitálnak. Aztán a gazdagok kihörpintik poharukat, véget vetnek a zenének — másra nincs gondjuk. Az adományokat kegyes, jó emberek oda juttatják, ahol legnagyobb a szükség. A lapok aztán minderről beszámolnak. Ha mostanában olvassa az ember az újságokat, akkor egyértelműen kiderül: sokat, egyre többet adakoznak az országban és a világban. Utoljára akkor olvastam ennyi jótékony hírt, mikor a betűkkel ismerkedtem. Akkoriban vitéz Nagybányai Horthy Miklósné mutatott példát a jótékonykodásban, s bizony követték őt honunk leányai és asszonyai; a miniszterfeleségektől egészen a falusi jegyzőnékig. Aztán emlékszem jótékonysági bálákra, (ezek afféle vidéki magyar változatai voltak az adománygyűjtő vacsoráknak) s volt persze valódi gyűjtés is. Pénzt, ruhát, élelmiszert — mindent elfogadtak a szeretet szolgálatában fáradozó hölgyek és urak. Ugyanakkor arra is emlékszem, hogy a szegények sorsa ettől mit sem változott. Nem azért mintha valakik elsikkasztották volna a gyűjteményeket, egyszerűen azért nem, mert a legnagyobb gyűjtemény is csak néhány kosár föld, amivel nem lehet a szegénység tengermedrét feltölteni. De már hallom is az ellenérveket. Számokat, adatokat vagontétel orvosságokról, élelmiszerekről, életmentésről. Nem vitatkozom; ez mind igaz. S még kevésbé vitatkozom azokkal, akik biblikus áhítattal adakoznak. Hiszen az alamizsna gondolata egyidős a bibliai vallásossággal. Kezdettől fogva a testvérek, a szegények iránti szeretetet hirdeti. „Boldog, akinek a szegényre és a gyengére gondja van” — mondja az írás. Az öreg Tóbiás pedig így buzdítja fiát: „Semmiféle szegénytől se fordítsd el arcodat; így aztán majd az Úr sem fogja tőled elfordítani arcát... Ha bőven lesz, bőven adj, ha szűkén lesz, adj kevesebbet, de ne vonakodjál az alamizsnától. Amikor alamizsnát adsz, ne üljön sajnálkozás a szemedben...”. Azok tehát, akik adománygyűjtő vacsorát rendeztek, Isten nevében és példája nyomán cselekedtek. Segítségük azonban mégiscsak alamizsna. De immár nemcsak bibliai értelemben... A mai szóhasználat szerint ugyanis az alamizsna méltánytalanul vagy megalázóan csekély anyagi segítséget jelent. Vagyis megóv az éhhaláltól, de nem adhatja vissza az ember elveszett méltóságát — ami nélkül nem lehet élni, legfeljebb vegetálni. Attól félek, hogyha immár nem lesznek szégyenlős koldusok, azaz természetessé válik a kéregetés, akkor bizonyos csoportok az erőfeszítések nélküli szerzésre rendezkednek be. A sok kérés és adakozás végül is demoralizál. Nem jó társadalmi gyakorlat. Mert az adakozó lelkiismeretét megnyugtatja (a gazdagnak nem alamizsnát kell adni, hanem munkaalkalmat teremteni), a szegényt pedig passzívvá teszi, ellustítja, s Isten őrizzen az erkölcsi tartásukat vesztett tömegektől. Hogy máris mennyien veszítik el erkölcsi tartásukat, azt újabb újsághírekkel tudnám bizonyítani. De minek? Behajtom az előttem lévő napilapot, s akkor megakad a szemem a horoszkópomon: „Már megint gyártja saját magának a gondokat. Mi lenne, ha csak egyetlen napig meglenne probléma nélkül?” Tényleg, mi lenne? Mi lenne, ha újságcikkek helyett adománykérő leveleket fogalmaznék? Gyarmati Béla Amikor alamizsnát adsz...
