Békés Megyei Hírlap, 1994. június (49. évfolyam, 127-152. szám)

1994-06-02 / 128. szám

1994. június 2., csütörtök SPORT kRÉKÉS MEGYEI HÍRLAP Hochrajter: Vasas ^ Bebizonyosodott, amiről régóta beszélnek: a jelenleg az NB I-ben hatodik helyen álló Békés- csabai NKC női kézilabdacsapata válogatott játékosának, Hochrajter Ritának átigazolása ügyében a napokban megegyezés született. E szerint a Vasas-Dreherben folytatja pályafutását az ősztől a 23 éves kitűnő irányító-átlövő, azaz a helyi szurkolók bánatára az új idényben a BEK-döntős gárdát erősíti a lila-fehérek saját nevelésű kézilabdázónője. „A Verebes is madár” Hollandia—Magyarország 7—1 (3—1) Nemzetek közötti barátságos labdarúgó-mérkőzés, Eindhoven, 27 450 néző. V.: Ellary (angol). G.: Bergkamp a 13., Roy a 18., R. Koenian (11-esből) a 24., Taument a 47., Rijkaard az 59., Rijkaard 79., Bergkamp a 90., ill. Illés (11- esből) a 10.percben. Alig 24 órával a mérkőzés előtt Verebes még arról beszélt, hogy „kifőzött” valamit, amivel a hollandokat meglepik. Minden jel arra utal: sikerült. Felmutattak egy halovány védelmet, egy gyatra támadósort és egy használhatatlan középpályás négyest. Mindezek egyenes következménye egy na­gyon bőre sikerült zakó. Az idén már a sokadik... Minden jel arra utal: „a Verebes is madár”. Csak már meg kellene tanulnia repülni! Súlyemelő BAGE Kupa, Békéscsaba Nem sikerült a csúcsjavítás A Békéscsabai Előre Súlyemelő Club csarnokában ren­dezték meg hetven erős ember részvételével a BAGE Rt. szponzorálása mellett a BAGE Kupa területi súly­emelő versenyt. A több korcsoportos viadalon a Kisúj­szállási MÁV SE minden versenyzője dobogóra lépett, mivel nekik a csabai megmérettetés jelentette a főpróbát a közelgő vasutas-bajnokságra. Nők is rajthoz álltak Békéscsabán, a szege­di és kecskeméti versenyzőnők színesítették a programot. A Sinclair-táblázat szerint a korcsoportok legeredményesebb súly­emelői egy-egy videokazettát kaptak ajándékba. A viadal kiemelkedő esemé­nye volt Karpiák Tamás, a Bé­késcsabai Előre Súlyemelő Club 76 kg-os versenyzőjének országos csúcskísérlete szakí­tásban 116 kg-on, amely most még nem sikerült. (Az orszá­gos csúcs 115,5 kg—aszerk.) Az ok: Karpiák bal válla né­hány nappal a verseny előtt meghúzódott, de fogadkozott, hogy a június 11-ei Debrecen Kupán ismét megpróbálkozik a csúcskísérlettel. V.L. Eredmények. (A győztesek és Békés megyei helyezettek). Nők. Juniorok. 54 kg: 1. Szűcs Ibolya (Kecskemét) 125 kg — különdíj. 64 kg: Laczi Kata­lin (Kecskemét) 125 kg. Felnőttek. 48 kg: I. Narazsnik Mária (Szeged) 105 kg. Férfiak. Kölyök. 42 kg: 1. Borzi Norbert (Szolnok) 77,5 kg. 54 kg: 1. Paróczai István (Kisújszállás) 127,5 kg. 59 kg: 1. Majláth Ádám (Kisújszál­lás) 112,5 kg. 70 kg: 1. Borzi István (Szolnok) 165 kg — különdíj. 76 kg: 1. Poór Gábor (Bcs. Előre) 102,5 kg. 83 kg: 1. Ari Géza (Kisújszállás) 140 kg. Serdülők. 50 kg: 1. Koszó Róbert (Sze­ged) 100 kg. 59 kg: 1. Petrovics Sándor (Kisújszállás) — különdíj. 70 kg: 1. Szeles Attila (Colors SE Békés) 140 kg. 76 kg: 1. Mihalecz József (Szeged) 137,5 kg. 91 kg: 1. Mórocz Sándor (Bcs. Előre) 120 kg. +91 kg: 1. Csapó Zoltán (Bcs. Előre) 170 kg. Ifjúságiak. 54 kg: 1. Sárkány Sándor (Kisújszállás) 160 kg. 70 kg: 1. Rónyai Sándor (Bcs. Előre) 195 kg. 76 kg: 1. Karpiák Tamás (Bcs. Előre) 240 kg — különdíj. 83 kg: 1. Tar Kovács Zoltán (Colors SE Bé­kés) 205 kg. 91 kg: 1. Simái László (Kisújszállás) 277,5 kg. 99 kg: 1. Antal Ferenc (Kisújszállás) 272,5 kg. Junio­rok. 54 kg: 1. Jenei Attila (Bcs. Előre) 140 kg. 64 kg: 1. Ördög Gábor (Sze­ged) 150 kg. 70 kg: 1. Szabó György (Bcs. Előre) 180 kg. 83 kg: 1. Fehér Attila (Kecskemét) 185 kg. 99 kg: 1. Tyukodi András (Kisújszállás) 295 kg — különdíj, felnőtt I. osztályú ered­mény. Felnőttek. 59 kg: 1. Jenei Sán­dor (Bcs. Előre) 200 kg. 70 kg: 1. Mé­száros András (Kecskemét) 245 kg — különdíj. 83 kg: 1. Bálint Csaba (Kecs­kemét) 260 kg. 91 kg: 1. Csepeli Zsolt (Kecskemét) 250 kg. Budapesten a nemzetközi ifjúsági ERGONET Kupán lépett dobogóra Medve János, a békésiek súlyemelője, aki a serdülő válogatott keret tagja. A viadalon hat nemzet ifjúsági versenyzői vetélkedtek. Az 59 kg-os súlycsoportban nyolcán rajtoltak. Medve Jánosnak az ifjúságiak közötti kiruccanásának az volt az apropója, hogy a közelgő serdülő Európa-bajnokság előtt erő­sebb ellenfelekkel mérje össze erejét. Szakításban 95 kg-ot teljesített a békésiek kiválósága és ezzel 5 kg-os előnnyel zárta az első fogásnem versenyét. Lökésben 110 kg-os biztosító első gyakorlatát könnyedén hajtotta végre, de sajnos deréksérülése miatt kénytelen volt a további versenyzés­től visszalépni. így a győztessel azonos, összetettben 205 kg-ot teljesített, de nehezebb testsúlya miatt (30 dkg) a második helyen végzett. Sportnap Kötegyánban A Kötegyáni Általános Iskolában júni­us 4-én, szombaton 14 órától sportün­nepélyt tartanak. A rendezvényen az iskola valamennyi osztálya látványos csoportos gyakorlatot mutat be a kö­zönségnek. A délután folyamán fellép a helyi néptánccsoport is, amit tanár— diák futballmérkőzés követ. A rendez­vény bevételét iskolai sporteszközök vásárlására fordítják. Eső esetén a sportnapot június 5-én, vasárnap tartják meg. VEGYEN BÚTORT KÖZVETLENÜL A GYÁRTÓTÓL! Az ország legkedvezőbb árai! Előleg nélkül, készpénzért vagy 24 havi kamatmentes részletre vásárolhat. Ingyenes házhoz szállítás az ország egész területén! poligrupo Békéscsaba, Andrássy út 6. 448-448. _____ M egyei atlétikai pályabajnokság Biztató eredmények I A napokban kellemes időben, sok résztvevővel rendez- ) ték meg Békéscsabán, a Kórház utcai stadionban az 1994. évi nyílt megyei atlétikai pályabajnokságot. Az éves versenynaptárban kitűnő időpontban megtartott vidalra Egerből és Hódmezővásárhelyről is érkeztek atléták. Több számban biztató eredményt értek el a versenyzők. Az elmúlt évben SB országos bajnoki címet szerzett Máté Gábor, a Békéscsabai Atlétikai Club tehetséges fiatalja diszkoszvetésben 51,84 métert ért el, ami kitűnő eredmény. A békéscsabaiak válogatott sprintere, Szél Tibor 10,8-as 100 méteres teljesítmé­nye is figyelemre méltó, mivel salakon érte azt el. Külön ki kell emelni az SB korosztályú gyulai Demeter Máriát, aki 200 méteren 27,4-el a futam győztese volt. Eredmények. A győztesek. 60 m. Nők. 1982-es születésűek: Bacsa Edi­na (Bcs. 2. sz. isk.) 8,6.1983: Bobcsek Adrienn (Bcs. 2. sz. isk.) 9,4. 1984: Zsíros Edit (Bcs. 10. sz. isk.) Férfiak. Csávás Attila (Bcs. József A. isk.) 8,9. 100 m. Nők. SA: Bicsérdi Gabriella (HÓDIÁK). Felnőtt: Balogh Tünde (Tanítóképző). Férfiak. SA: Tóth Zol­tán (Gy. Erkel) 11,3. Ifjúsági: Litkei Benedek (Gy. Erkel). Felnőtt: Szél Ti­bor (Bcs. AC) 10,8. 200 m. Nők. SA: Makoviczki Éva (Békés) 30,00. Ifjú­sági: Kovács Mariann (GYSE) 28,4. Felnőtt: Balogh Tünde 26,5. 400 m. Nők. Felnőtt. Czégé Éva (GYSE) 62,1. Férfiak. SA: Lucz Tibor (GYSE) 53,4. Ifjúsági: Kőfaragó György (GYSE) 54,6. Felnőtt: Varga Antal (HÓDIÁK). 800 m. Nők. Felnőtt: Czégé Éva 2:14,6. Férfiak. SA: Bérezi Zsolt (GYSE) 2:07,3. Ifjúsági: Varga Attila (HÓDIÁK) 1:59,5. 1500 m. Nők. SA: Bors Izabella (HÓDIÁK) 6:09,5. Ifjúsági: Kutyik Tímea (Bcs. AC) 5:17,00. 100 m gát. Nők. Ifjúsá­gi: Kovács Mariann (GYSE) 15,9.110 m gát. Férfiak. Ifjúsági: Papp József (GYSE) 15,8. 2000 m akadály. Ifjú­ságiak. Tajti János (Bcs. AC.) 6:11,3. Felnőtt: Eke Zoltán (Bcs. AC.) 6:31,9. Gyaloglás. Nők. 5 km: Ilyés Hedvig (Békés) 16:55,00. Férfiak. 3 km: Ilyés Tamás (Békés) 18:52,2. Távolugrás. Nők. SA: Bicsérdi Gabriella 487 cm. Férfiak. SA: Pacadzisz Oresztész (Gy. Harminc intézmény | Csaknem egy hónapon át tartottak Gyulán az j általános iskolások at- létiaki egyéni és össze­tett diákolimpiái küzdelmei. Ezt megelőzően kilenc körzet­ben selejtező viadalokat ren­deztek, majd innen a győztesek indulhattak a megyei döntőn. A tömegeket megmozgató talál­kozó legjobbjai a júniusi orszá­gos bajnokságon képviselik megyénket. Néhány érdekes szakmai adat közreadásával hű képet ka­punk utánpótlásunk bázisisko­láiról, egy-egy tehetség feltűné­séről. Harminc intézmény tanu­lói értek el dobogós helyezést. A békéscsabai 2-es iskolából 15, a békési dr. Hepp Ferencből és a mezőberényi 1-esből 7—1, a gyulai 5-ösből 6 alkalommal vehettek át érmeket a gyerekek. Egyénileg Demeter Mária 61,7 mp-es 400 métere, Lukóczky Nárcisz 12,17 m-es súlylökő­eredménye, Nagy István 4:39,7 perces 1500 métere és Vadász István 79,10 méteres kislabda- hajítása tűnt ki társai közül. A ID. korcsoportban a7—8, a II.-ben az 5'—6, az I.-ben a 3— 4. osztályosok indulhattak. Erkel) 530 cm. Ifjúsági: Molnár Sán­dor (Bcs. AC.) 693 cm. Felnőtt: Ko­vács Zoltán (Bcs. AC.) 624 cm. Hár­masugrás. Férfiak. Vancsik Ákos (Gy. Erkel) 13,78 m. Magasugrás. Nők. SA: Iványi Beáta (Bcs. AC. 150 cm. Férfiak. SA: Tóth Zoltán (Gy. Er­kel) 186 cm. Ifjúsági: Nagy Márton (Bcs. AC.) 195 cm. Rúdugrás. SA: Csetényi Vencel (Bcs. AC.) 280 cm. Ifjúságiak: Hankó Ákos 400 cm. Súlylökés. Nők. SA: Lehoczki Nárcisz 10,96 m. Ifjúsági: Novak Éva (Bcs. AC.) 11,19 m. Felnőtt: Laczó Mónika (Bcs. AC:) 8,41 m. Férfiak. SA: Döme Dániel (Bcs. AC) 12,41 m. Ifjúsági: Harangozó Gábor (Gy. Erkel) 11,90 m. Diszkoszvetés. Nők. SA: Fülöp Ju­dit (Bcs. AC.) 25,88 m. Ifjúsági: No- vák Éva (Bcs. AC.) 34,30 m. Férfiak. SA: Pál Zoltán (Bcs. AC.) 31,08 m. SB: Máté Gábor (Bcs. AC.) 51,84 m. Ifjú­sági: Gyarmati Tibor (Bcs. AC.) 40,68 m. Gerelyhajítás. Nők. SA: Győri Csilla (Bcs. AC.) 37,78 m. Férfiak. SA: Pacadzisz Oresztész 42,16 m. If­júsági: Hrabovszki László (Bcs. AC.) 45,14 m. Kalapácsvetés. Ifjúsági: Csizmazia Péter (Bcs. AC.) 44,32 m. Kislahdadobás. Nők. 1982: Vidove- nyecz Rita (Bcs. 2. sz. isk.) 50 m. 1983: Németh Rita (Bcs. 10. sz. isk.) 27 m. 1984: Norándt Petra (Bcs. 10. sz. isk.) 26 m. Férfiak. 1982: Szász Iván és Tóth Márió (mindkettő Bcs. József A. isk.) 44 m. diákjai a dobogón Győztesek. Leányok. 100 m: Bob­csek Emese (Bcs. 2-es) 13,5. 400 m: Demeter Mária (Dombegyház) 61,7. 1500 m: Erdmann Zsófia (Gyula, Ka­tolikus) 5:27,3. Távol: Teleki Réka (Bcs. 2-es) 484. Magas: Varga Réka (Békés, dr. Hepp) 144. Súly: Lukíczky Nárcisz (Bcs. József A.) 12,17. Kis- labda: Kliszek Ágnes (Gyula, 5-ös) 59,60.4x100 m: Bcs. 2-es 55,7.3x600 m: Bcs. 2-es 5:35,2. III. kcs. Ötpróba csapat: Békéscsabai 2-es Számú Álta­lános Iskola 4106 pont. Egyéni: De­meter Mária (Dombegyház) 880. II. kcs. Négypróba csapat: Békéscsabai 2-es Számú Általános Iskola 2353. Egyéni: Recska Szilvia (Gyula, 5-ös) 660. I. kcs. Hárompróba csapat: Szarvasi 2-es Számú Általános Iskola 1810. Egyéni: Szöllősi Szabina (Me­zőberényi 1-es isk.) 427. Fiúk. 100 m: Szabados Lajos (Bé­kés,dr.Hepp) 12,3.400 m: Nagy Lász­ló (Mezőhegyes) 59,1. 1500 m: Nagy István (Gyula, 3-as) 4:39,7. Távol: Csulik Zsolt (Bcs. 2-es isk.) 550. Ma­gas: Zuba Mihály (Mezőberény, 1-es isk.) 160. Súly: Szitás Sándor (Bcs. József A. isk.) 12,03. Kislabda: Va­dász István (Füzesgyarmat) 79,10. 4x100 m: Gyula, 3-as isk. 51,6. 3x1000 m: Bcs. 2-es isk. 9:12,2. III. kcs. Ötpróba csapat: Békéscsabai 2- es Számú Általános Iskola 4023. Egyéni: Szabados Lajos (Békés, dr. Hepp) 934. II. kcs. Négypróba csa­pat: Kondorosi Általános Iskola 2051. Egyéni: Roszik Péter (Szarvasi Petőfi) 597. I. kcs. Hárompróba, csapat: Szarvasi Petőfi Általános Iskola 1557. Egyéni: Plavecz József (Mezőberé­nyi, 1-es isk.) 326. Eltiltások A Békés Megyei Labdarú­gó Szövetség Fegyelmi Bi­zottsága a sportszerűtlen- kedő labdarúgókkal, ve­zetőkkel szemben a követ­kező határozatokat hozta. Egy baj­noki mérkőzéstől eltiltott labdarú­gók: Kölcze Gábor (Nagyszénás), Oláh Gábor (Battonya), Kovács Jó­zsef (Békéssámson), Vass Tamás (OMTK-Rákóczi), Nagy Szabolcs (Békéssámson), Dani Sándor (Okány). Deák Lászlót (Medgyesbodzás) kettő, Török Mihályt (Kunágota) három bajnoki mérkőzéstől tiltották el. A fegyelmi bizottság Jelen István (Csabacsűd) játékjogát azonnal felfüggeszti, s egyben beidézi a júni­us 7-ei fegyelmi tárgyalásra. Idézést kaptak még: Koch Tibor, Mátyás Zoltán és Hajdú Imre játékvezetők. A fegyelmi bizottság a Nagybánhe- gyesi Rákóczi óvását nem tárgyalja, mert az nem felel meg az óvás szabá­lyainak. A fegyelmi bizottság a Medgyes- egyháza—Tótkomlós megyei I. osz­tályú felnőtt bajnoki mérkőzés ered­ményét megsemmisíti és jogosulat­lan játékos szerepeltetése miatt a mérkőzés két bajnoki pontját 3—0- ás gólkülönbséggel a vétlen Tótkom­lós javára igazolja. A fegyelmi bizottság a Kétegyháza április 28-ai óvását elutasítja, a pá­lyán elért eredményt igazolja. Az óvás nem megalapozott. Búvár EK és Tisza Kupa Az uszonyos emberek újabb megméretteté­sére került sor Petrócz- ki Zsombor görögor­szági válogatott bemutatkozá­sát követően. Előbb a Somogy­bán, Nagyatádon megrendezett Európa-kupa harmadik fordu­lóján a gyulaiak, majd Újszege­den a Tisza-kupán már az oros­háziak is vízre szálltak biztató eredménnyel. Legörvendetesebb időket a fürdővárosi junior korú Mészár Zoltán produkálta. Már az EK- futamon az ötvenes búvár távon is csak külföldi legyőzőkre ta­lált negyedik helyezettként, majd a Tisza-parton felnőttek között három másodpercet ja­vított legjobb százas uszonyos eredményén. Ezek alapján edzője, Reisz József szerint, úgymond beúszta magát a juni­or válogatott keretbe. Termé­szetesen a júliusi országos baj­nokságon ismét bizonyítania kell, ami eldönti az augusztus­ban éppen Magyarországon megrendezésre kerülő junior Eb-n indulási jogosultságát. A több száz fős EK-mezőny után Szegeden hazai verseny­zők között sok jó helyezést szer­zett mindkét klub, ami biztató a hét végi — Orosházán sorra kerülő — nyílt megyebajnok­ság előtt. Eredmények. Nagyatád — EK-for- duló. 50 m búvár: 3. Pertróczki 12,62. Junior: 4. Mészár 18,50. 4x100 és 4x200 váltó: 4., ill. 6. Gyula (Petróczki, Mészár, Marksteiner, Becsy) 3:03, ill. 7:11. Újszeged — Tisza-kupa. 50 m búvár: 1. Petróczki 17,54, 6. Becsy 18,67, 7. Mészár 18,67. 50 m uszo­nyos: 1 Petróczki 18,53, 5. Mészár 20,30, 6. Becsy 20,31. 100 m uszo­nyos: 2. Petróczki 42,61, 3. Horváth Szabolcs (Orosháza) 44,57, 4. Mark­steiner Zoltán 44,78, 6. Becsy Sándor 45,87. Delfin Kupa döntő Békéscsabán, a Belvárosi Általános Iskola és Gimná­zium fedett uszodájában rendezték meg a Delfin Ku­pa döntőt az 1—4. osztá­lyos tanulók részére. Az egyes korcso­portokban a következők végeztek az első helyen (elöl a fiúk, majd a lányok). 4. osztályosok. 40 m pillangó: Pri- belszki Szabolcs (2-es isk.) 37,87. Vígh Nóra (1-es islj..) 38,88. 50 m hát: Gele- gonya Ferenc (Belvárosi isk.) 39,24. Herman Emese (10-es isk.) 40,86.50 m gyors: Gelegonya Ferenc 34,31. Mik­lós Adrienn (József A. isk.) 34>,69.50 m mell: Kertész Sándor (2-es isk.) 44,57. Zleovszki Aliz (Belvárosi isk.) 43,04. 4x50 m váltó: Belvárosi Általános Is­kola fiúcsapata 2:51,31. Belvárosi Ál­talános Iskola leánycsapata 2:53,60. 3. osztályosok. 50 m pillangó: Papp Zsolt (2-es isk.) 39,81. Csüllög Anett (Szabó P. Isk.) 42,62. 50 m mell: Pre- kop Tamás (Belvárosi isk.) 46,60. Pau- ló Zita (Belvárosi isk.) 42,96.50 m hát: Prekop Tamás 41,59. Csüllög Anett 42,45. 50 m gyors: Prekop Tamás 35,61. Csüllög Anett 37,74. 4x50 m váltó: 2-es Számú Általános Iskola fiú­csapata 2:48,99. Belvárosi Általános Iskola leánycsapata 2:56,09. 2. osztályosok. 25 m hát: Miklós Norbert (József A. isk.) 19,90. Hancsák Veronika (Belvárosi isk.) 20,11. 25 m mell: Priskin László (2-es isk.) 21,38. Kiskó Anna (Szabó P. isk.) 21,72.25 m gyors: Miklós Norbert 16,63. Giricz Bojána (Szabó P. isk.) 17,41. 3x25 m váltó: Szabó Pál téri Általános Iskola fiúcsapata 1:06,95. Belvárosi Általá­nos Iskola leánycsapata 1:00,97. 1. osztályosok. 25 m hát: Tóth Tibor (Szabó P. isk.) 23,65. Fábián Rita (3-as isk.) 22,46. 25 m mell: Tóth Tibor 23,86. Lendvai Beáta (1-es isk.) 23,95. 25 m gyors: Tóth Tibor 18,83. Fábián Rita 17,85.3x25 m váltó: Szabó Pál téri Általános Iskola fiúcsapata 1:06,45. 1- es Számú Általános Iskola leánycsapa­ta 1:14,70. Az iskolai pontversenyben a kö­vetkező lett a sorrend: 1. Belvárosi isk. 284, 2. Szabó P. isk. 145, 3. 2-es isk. 99,4. 1-es isk. 92,5. József A. isk. 45, 6. 10-es isk. 23, 7. 3-as isk. 19, 8. Madách u. isk. 12 pont. A Labdarúgás Békéscsabai Előre FC— Csepel-Kordax 4—0 (2—0) NB I-es ifjúsági A korcsoportos labdarúgó-mérkőzés, Békéscsaba, Bessenyei u. 50 néző. Vezette: Né­meth M. Békéscsaba: Nagy Zs. — Lipták, I.aurinyecz, Lonovics, Var­ga — Litauszki, Csepregi (Petru- zsán), Kovács, Némethy (Kiss) — Hídvégi (Nagy K.), Dani. Edző: Ma­rik László. Félóráig jobbára csak a mezőnyben pattogott a labda, a kapuk alig forogtak veszélyben. Egy szabad­rúgás után szemfüles góllal szereztek vezetést a hazaiak, amit növeltek a fél­idő lefújása előtt. Szünet után sérülé­sek miatt hamar kihasználta cserelehe­tőségét Marik László edző, s ettől fel­frissült a játékuk. Míg a csepeliek to­vábbra sem jutottak kapuközeibe, ad­dig a másik oldalon egymás után adód­tak a ziccerhelyzetek, amelyekből két­szer eredményesek voltak a házigaz­dák, s ezzel biztos győzelmet arattak. G.: Dani, Hídvégi, Kiss, Kovács. Jó: Lonovics, Laurinyecz, Kovács, Dani, Hídvégi, illetve Légrádi, Nagy T. Békéscsabai Előre FC— Csepel-Kordax 4—0 (2—0) NB I-es ifjúsági B korcsoportos labdarúgó-mérkőzés, Békéscsaba, Kórház u. V.: Hangya. Békéscsaba: Kovács — Futaki (Vadas E.), Valen- tényi, Czipó, Halász (Szálkái) — Borbola, Balog Z., Kubik, Palyik (Nagy M.) — Vadas A., Balog Zs. Edző: Szokolay Sándor. G.: Vadas A., Halász, Kubik. Czipó. Jó: Futaki. Kubik, Vadas A., Czipó, illptve Rusz, Csörköl. (Gyurkó) A kitűnően játszó Laurinyecz (balról) sokadszor lendül tá­madásba, s gyakran lövésre is vállalkozott. Itt éppen Légrádit (jobbra) hagyja faképnél. Mögöttük Varga FOTÓ: KOVÁCS ERZSÉBET RF.KF.S MEGYEI HÍR1.AP Közéleti napilap. Főszerkesztő: dr. Árpás! Zoltán. Felelős szerkesztő: Niedzielsky Katalin, Seleszt Ferenc. Kiadja a Népújság Kft. Felelős kiadó: Andreas Günther és dr. Tóth Miklós ügyvezető igazgatók. Szerkesztőség és kiadó: 5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4. Levélcím: 5601 Békéscsaba. Pf. 111. Telefonszámok: központ (66) 450-450; főszerkesztő: (66) 446-242; sportrovat: 451-114; telefax: (66) 441-020. Kiadói telefonszámok: (66) 441-545; hirdetés: 441-311; telefax: 450-198; terjesztés: telefon/fax (66) 453-710. Az előfizetők részére terjeszti a Népújság Kft. az ügynökségein keresztül. Árusításban terjeszti a „DÉLHÍ R” Rt. Békés megyei üzeme, Békéscsaba Szabadság tér 1—3. Telefon (66) 443-106 és egyéb terjesztő szervek. Előfizethető a kiadónál (5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4.), valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással. Előfizetési díj egy hónapra 375 forint, fél évre 2250 forint. Készül: a Kner Nyomdában, Békéscsaba, Baross út 9—21. Vezérigazgató: Balog Miklós. HU ISSN 12151068

Next

/
Oldalképek
Tartalom