Békés Megyei Hírlap, 1994. június (49. évfolyam, 127-152. szám)

1994-06-01 / 127. szám

. KÖRKÉP 1994. június 1., szerda A választás második fordulója után közzétett részletes ered­mények szerint a Fidesz orszá­gos listáján mandátumhoz ju­tott dr. Sümeghy Csaba, a Ma­gyar Iparszövetség elnöke, aki egyben a Békés Megyei Ipar- szövetség elnöke is. Három író dedikál Az ünnepi könyvhét rendez­vénysorozatában három íróval találkozhatnak személyesen a békéscsabai könyvbarátok: szerdán délután 15 órától a Radnóti Könyvesboltban (Andrássy út 32.) Kőbányai János dedikálja „Jeruzsálemi évtized” című könyvét, csütörtökön déleló'tt 11 órától a Korzó téren — a Kossuth Könyvesbolt vendégeiként — pedig Sebeők János és Takács Tibor fogadják a műveik iránt érdeklődőket. Segélycsomag a rászorulóknak A Magyar Vöröskereszt Békés Megyei Szervezetének Beré- nyi úti bázisraktárában ma 12—15 óráig a Vöröskereszt és Vörösfélhold nemzetközi szervezet által adományozott segélycsomagok kiosztására pótakciót szervez a Vöröske­reszt azoknak a jugoszláv me­nekülteknek, akik magyar csa­ládoknál élnek, s még nem je­lentkeztek a segélycsomagju­kért. A 20 kilogrammos cso­magokban a legalapvetőbb élelmiszerek, egészségügyi, tisztító- és tisztálkodószerek találhatók. Robbanás előtt a gázárak (Folytatás az 1. oldalról) a közeljövőben kell fel­készülnünk az áremelésre. (Terveik szerint 1996.július 1- jére érhető el az önfinanszíro­zási állapot.) A fontolva haladó stratégiához mindenképpen kompenzációra van szükség. A felszólalók többek között beszéltek arról, hogy hazánk­ban félelmetes mennyiségű energia vész el, elegendő csak a lakótelepek fűtőrendszerére, a beszabályozatlan lakásokra gondolni. Egy másik vélemény szerint az Energiagazdálkodási Tudományos Egyesület tevé­kenysége a deklarálttól eltérően nem politikamentes, mert egy drasztikus gázáremelésbe bele­bukik a kormány. Többen egyetértettek azzal is, hogy a gázárak emelésével egy bizo­nyos szint felett már nem lehet csökkenteni a fogyasztást. Nem várható el, hogy kucsmában, nagykabátban üljünk a szobá­ban. A társadalom legszegényebb rétege már ma sem tudja megfi­zetni a gázt, és egy súlyos intéz­kedéssel járó folyamat nem ál­lítható még a szociális hálóval. A szolgáltató vállalat is igen nehéz helyzetbe kerül az áreme­léssel, hiszen elegendő, hogy a kisjövedelmű emberek egy-két hónapig ne fizessenek, s csődöt mondhat a vállalat. Megoldás lehetne, hogy az emeléssel egy­szerre bevezetett kompenzációt egyenesen a szolgáltató vállalat kapja. „Ön a polgármesterek bukását fogalmazta meg” — mondta Nagy Béla, Medgyes- egyháza polgármestere. Kifej­tette, hogy a helyi, térségi gáz­programok kezdeményezői ép­pen a polgármesterek voltak. Sok településen magas a mun­kanélküliség, alacsonyak a nyug­díjak, így az emberek többsége 50 ezer forint hitelt vett fel, hogy bevezessék a lakásába a gázt. A települések összefogtak, állami támogatást igényeltek, s mire a beruházás befejeződik, 100 szá­zalékkal emelik a gázárakat. E településekre—hangsúlyozta a polgármester — így kimonda­tott a halálos ítélet. Ahhoz egyébként, hogy a tervezett ár­szintet elérjék, a mai árakat a kétszeresükre kell emelni, de ekkor még figyelmen kívül hagytuk az inflációt. L. E. Mától új Seat szalon Békéscsabán Amilyen hirtelen robbant be 1992 végén Békéscsabán az autószalonok sorába a Seat, olyan gyorsan el is tűnt. Alig egy év után szinte egyik napról a másikra szűnt meg, miköz­ben legalább 150 Seat-tulajdo- nos maradt itt szerviz, javító- műhely és alkatrészellátó nélkül (nem azért mintha ez utóbbi annyira hiányzott vol­na, lévén korszerű autókról van szó). Azóta sokféle hír kelt szárnyra, és ezek sejtetni en­gedték, hogy előbb-utóbb visszatér a Porsche Hungária által forgalmazott márka a me­gyeszékhelyre. Több mint fél év várakozás után holnap — minden különösebb ünnepé­lyesség nélkül — megnyílik Békéscsabán a Frankó-Seat autószalon és szerviz. (A már­kakereskedő neve nem isme­retlen Békéscsabán, hiszen Ja- minában hosszú ideje jól menő gumijavító üzeme van.) A Berényi úton kialakított ízléses szalonban jelenleg a Seat négy típusa -— Cordoba, Ibiza, Toledo, Terra — látha­tó, melyek közül a sztár két­ségtelenül a Cordoba, rá való­ban illik a szlogen: német pre­cizitás (tudniillik a Volkswa­gen adja a fődarabokat és Spa­nyolországban szerelik össze a kocsikat) mediterrán tempera­mentummal. Nos, ami ez utób­bit illeti, a konstruktőrök re­o Részvényesek lehetnek a sarkadi cukorgyár dolgozói mekeltek, egy sportos külsejű, nagy teljesítményű és megnö­velt csomagterű autót álmod­tak. Aki nem látta még, nézze meg! Beleszeret. A szalonnal egybeépült a há­romállásos műhely, a cég által szállított vadonatúj műszerek­kel, célszerszámokkal felsze­relve. A raktárát most töltik fel, minden szükséges alkatrész — az ékszíjtól a karosszériaeleme­kig — itt megtalálható lesz, s ha nem, a Porsche Hungária köz­ponti raktárából egy napon belül szállítható. Tervezik to­vábbá a márka valamennyi típu­sára kiterjedő használtautó-ke­reskedés bevezetését is. S.F. Szerény eredménnyel, de mégiscsak eredménnyel zárta az elmúlt évet a Sarkadi Cu­korgyár Rt. — hangzott el a napokban megtartott közgyű­lésükön. Amint arról már ko­rábban hírt adtunk, a sarkadi cukorgyár a mezőhegyesi, az ácsi, az ercsi és a sárvári cukor­gyárakkal együtt tisztán ma­gyar kézben maradtak. Január 1 -jétől a részvényeik többsége az Első Hazai Cukorgyártó és Forgalmazó Konzorcium tu­lajdonába kerültek. A hazai cukorgyártás mintegy 32 szá­zalékát adja az említett öt cu­korgyár. A sarkadi gyár vezetői azért is örülnek annyira a 8 millió 727 ezer forintos adózott ered­ményüknek, mert mind a pri­vatizáció nem könnyű idősza­kában, mind pedig az elmúlt esztendők katasztrofális időjá­rási viszonyai közepette tal­pon tudtak maradni. Kis sze­rencsével innen már a fel­lendülés időszaka következik. Mint a közgyűlésen elhang­zott, az idei év (ha az időjárás továbbra is ilyen kedvező ma­rad) az utóbbi évtized egyik legbővebben termő szakaszá­nak ígérkezik. A sarkadi cu­korgyárnak ebben az évben 7 ezer 400 hektár répatermő területre van szerződése. Mint Molnár Tibor, az rt. vezérigaz­gatója elmondta, a cukorgyár — ahogy eddig, most is — biztosítja a termelőknek a szerződésekben garantált fel- vásárlási árakat, amelyek az idén átlagosan 33 százalékkal emelkedtek. Ha tehát kedvező marad az időjárás a cukorrépá­ra és a termelőik is stabilak maradnak, megállhat, esetleg némileg csökkenhet a gyár hi­telállománya — mondta. Emellett az idei kampány vé­gére az adózott eredményt is szeretnék feltornászni leg­alább 25 millió forintra. Döntött a közgyűlés az alap­tőke megemeléséről is. Esze­rint 46 millió forinttal emelik az alaptőkét a tartalék terhére, amelyből a dolgozói részvé­nyeket kívánják finanszírozni. Abban már döntés született, hogy a gyár aktív dolgozói, illetve a nyugdíjasok szemé­lyenként 165 ezer forint névér­tékű résztvényt vásárolhatnak, amelynek 90 szálalékára az alaptőke-emelés biztosítja a fedezetet, 10 százalékot pedig az adott részvényesnek kell ki­fizetnie. A további feltételek­ről az igazgatóság határoz a közeljövőben. M.M. Felépült, leégett, leépült, mégis lisztet jár Milliomos Agrimill (Folytatás az 1. oldalról) — Sikerült a 651 dolgo­zónknak stabil munkalehető­séget biztosítanunk. Kapcso­latban állunk az OTP Rt.-vei, s az ő bevonásukkal hitelhez juttatjuk partnereinket, s így nincs szüksége a termelőknek saját anyagi forrásra. Szeret­nénk a szállítási eszközállo­mányt úgy pótolni, hogy egy­aránt megfeleljen a kulturált és higiéniai követelményeknek. Fiath Miklós termelési és kereskedelmi vezérigazgató­helyettes a 141 éves István ma­lom történetét ismertette meg a jelenlévőkkel. — 1852. február 3-án írt ki pályázatot az akkori községi tanács egy gőzmalom építésé­re. 1853-ban elkészült, de iga­zi fejlődése 1872-ben indult meg. 1915-ben lisztporrobba- nás történt, s a malom akkor két hétig égett. 1916-ban újra­építették, 1949-ben államosí­tották. 1961 -ben az addig gőz­zel üzemelő malmot villamo­sították, s 19 hengerszéket le­szereltek... Az érdekes adatokból, amit Fiath úrtól még hallottunk, talán azt említenénk meg, hogy 1890- ben a malom 50 tonnát termelt 24 óra alatt, ma pedig ugyan­ennyi idő alatt 300 tonnát... BÉ A sláger, a Seat-Cordoba az új szalon előtt FOTÓ: SUCH TAMÁS „BAR MINDEN EMBER AZ VOLNA, MINEK LÁTSZIK; VAGY PEDIG NE LÁTSZANÉK OLYANNAK, AMI NEM! (Shakespeare) Békés Csaba feleségül vette a királynőt... Nagy parádénak lehettek tanúi tegnap délelőtt Budapesten azok, akik 11 órakor részt vettek az 1. számú Központi Házasság- kötő Teremben Vera Candido és Békés Csaba házasságköté­sének. Amikor a brazil hölgy és a magyar úr kimondták a boldo­gító igent, a hófehér ruhás, gyö­nyörű, fekete menyasszony hir­telen örömében ledobta meny­asszonyi ruháját és a tévétársa­ságok, fotósok, videósok legna­gyobb örömére egy szál hófehér tangában és néhány szem gyöngybe burkolózva táncra perdült. Békés Csaba, akit „civil­ben” Gál Lászlónak ismernek, elvette az 1989-es Sao Pauló-i szambakirálynőt, Vera Candi- dót. Valljuk be mindjárt az ele­jén, hogy ezt a házasságot sem az Isten, sem a törvény el nem ismeri... Az ötlet — származ­zon bárkitől is — azonban di­cséretet érdemel, hiszen meg­csinálta a jó reklámot a Don Merillo Kft.-nek. Bár hogy őszinték legyünk, Verát pon­tosan ezért fizetik, lévén ő a fent említett kft. háziasszonya. A történet talán még így sem egészen kristálytiszta, kezdem talán az elején. Olvasóink már értesülhet­tek arról, hogy a Don Merillo Kft. főszponzora lesz a Békés­csaba Expo ’94 nemzetközi ki­állítás és vásárnak. Ok rendez­tek tegnap sajtótájékoztatót a budapesti médiáknak, így került sor a tájékoztatót meg­előző esküvői ceremóniára. A tájékoztatón pedig a sajtó kép­viselői Váradi Zoltán vásár­igazgatótól hallhattak részle­tesen a június 14—19 között Békéscsabán megrendezésre kerülő expóról. Újra szépségverseny Gyulán! Színházbérlet a 40. évadra (Folytatás az 1. oldalról) Közben fellép Ötvös Csilla, a Magyar Állami Operaház tagja, Nádas György, Boncz Géza is. A. fizető nézők között kisorsol­nak egy és mást — például egy kétszemélyes görögországi nyaralást —, majd a fináléban kiosztják a díjakat. A május 19- én, Debrecenben rendezendő or­szágos verseny első három helye­zettje egy-egy külföldi szépség- versenyre utazhat: a Miss Uni­verse, a Best Modell World és a Miss Europe fináléjára. (Ez utóbbi a világ legrégebbi szép­ségversenye, idén 52 ország képviselteti magát benne.) Csak érdekességként: a két évvel ez­előtti győztes, az álomszép Pár­ái Zsanna ma a világ egyik leg­nagyobb modellügynökségénél dolgozik Angliában. Várható, hogy a Magyar Te­levízió mégis ad egy összefog­lalót az elődöntőkről, s ha si­kerül, utólag képernyőre kerülhet a döntő is. Hol van már a tavalyi hó? FOTÓ: KEREKES ISTVÁN Aki ezután kapna kedvet a benevezéshez, június 30-ig még megteheti: igaz nem Gyu­lán, hanem a másik négy elő­döntő valamelyikén léphet a zsűri színe elé. K.A.J. A békéscsabai Jókai Színház június 6-án megkezdi a követ­kező, 40. évad bérleteinek áru­sítását. A régi bérletesek július 1-jéig újíthatják meg bér­letüket. A nyári szünetet köve­tően augusztus 15-étől lehet bérletet váltani a színház szer­vezőirodáján (Békéscsaba Andrássy út 1., telefon: (66) 441 -527). A bérletek változat­lan áron kaphatók, sőt hitelben is vásárolhatók, ez esetben szeptember 30-áig kell a teljes összeget befizetni. Háromféle bérlet váltható: az 5 előadásos felnőtt, illetve ifjúsági bérlet, mely esti elő­adásokra szól; a 4 előadásos diákbérlet, az általános iskola felső tagozatosainak;, vala­mint a két mesedarabra szóló bérlet kisiskolásoknak, óvodá­soknak. Az 1994/95-ös évadban szinte minden műfaj megtalál­ható a színház repertoárján. Láthatunk két drámát — Dür­renmatt János király és Strind­berg Az apa című darabját, egy méltatlanul keveset játszott operettet, Szirmai Albert Ri- naldó grófját. A zenés vígjáté­kot kedvelők számára Eise- mann Mihály Én és a kisöcsém kerül színre. A hagyományok­hoz híven két előadással gon­dolnak a gyerekekre: a Kard­hercegnő meséjét a kicsik ked­vence, Levente Péter rendezi, Az égigérő fa történetét tánc­játék formájában láthatják. A Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című musical bizonyára nemcsak a negyve­nesek nosztalgikus érzéseire hat majd, hanem a fiatalok is bizonyára szívesen hallgatják a Déry Tibor—Presser Gábor- Adamis Anna szerzőhármas darabját. M.K.

Next

/
Oldalképek
Tartalom