Békés Megyei Hírlap, 1994. június (49. évfolyam, 127-152. szám)

1994-06-11-12 / 136. szám

1994. június 11-12., szombat-vasárnap HAZAI TÜKÖR/SOROZAT MÉS MEGYEI HÍRLAP Gyulán A gyulai Erkel gimnázium ké­relmére a szegedi köztársasági megbízott törvényességi szempontból felülvizsgálta a gyulai képviselők azon dönté­sét, mellyel megakadályozták, hogy a gimnáziumban — egy iskolaszövetség részeként — bevezessék a 6+6 osztályos képzést. Dr. Farkas László címzetes államtitkár leveléből az derül ki, hogy a testületnek a gimná­zium nevelőtestülete által el­fogadott programot egyszerű szótöbbséggel kellett volna ér­vényessé vagy megvalósítha­tatlanná tenni. Dr. Farkas László véleménye szerint e kérdésben az előterjesztés el­lenére döntés nem született, mert ahhoz a település képvi­selői több, mint felének egyet­értő vagy elutasító szavazatára lett volna szükség. Ilyen eset­ben a közoktatási törvény ren­delkezése szerint kell eljárni, mely kimondja, hogy a foglal­kozási, illetve pedagógiai programot, annak módosítását jóváhagyottnak kell tekinteni, ha a képviselő-testület a har­mincnapos határidő letelte utáni első ülésén sem nyilatko­zik. Az államtitkár által leírtak­ból az olvasható ki, hogy ez a helyzet már beállt. Akkor hát lesz 6+6 és iskolaszövetség Gyulán? Mit visel Horn? A sérült csont elmozdulását szemnek. A csavarokkal felsze­gátló csigolyarögzítot májusi balesete óta viseli a szocialista pártelnök. Horn Gyulát a fűző­szerű mellényből és „fejdísz­ből” álló, hétkilós szerkezet abban segíti, hogy törött nyaki csigolyája összeforrjon. Moz­gásában korlátozza ugyan a Halo-rögzítő, ám a kényelmet­lenség „megtérül”. Tudniillik a csontvelő nem szenvedhet károsodást, s így nem követ­kezhet be bénulás. Korábban begipszelték az ilyen csigolyasérülteket, s leg­feljebb résnyi helyet hagytak a relt, gyűrű alakú fejrögzíto is mereven tartja a koponyát, nem engedi az elmozdulást, mégis jóval „kellemesebb”, mint a gipsz. A koronaszerű fejéket négy vékonyabb vasrúd csatla­koztatja a középkori lovagok páncélmellényére emlékeztető báránybőrrel bélelt fűzőhöz, amelyről Karl-Heinz Jungblut professzor, a hamburgi egyete­mi klinika baleseti sebészetének vezetője így nyilatkozott „Ez olyasmi, amit Madame Pompa­dour idejében viseltek...” Ferenczy Europress Gyulán Marika volt az első, de jön a Korona Többen fogadnak már gépen Egyre hódít a lottó- és totó- szelvények gépi feldolgozása. Már nem csak totózókban ta­lálkozni a „csodamasinák­kal”. Gyulán például a Béke sugárúti Marika bazárban im­már négy hete működik és egyre népszerűbb a szelvény­feldolgozó gép. Amint Vass Bélától, a bazár tulajdonosá­tól megtudtuk, parányi üz­letüket ötös-, hatoslottó- és to­tószelvény gépi feldolgozó és kifizető hellyé nyilvánítot­ták. A városban magánsze­mélyként elsőként ők kaptak ilyen címet a Szerencsejáték Rt.-től. A sikerre mi sem jel­lemzőbb, mint az, hogy hama­rosan újabb gépet helyeznek üzembe a Királynő fogadó szárazkapujában működő üz­letükben. Vass Béláné: „Vannak, akik még idegenkednek a géptől” FOTÓ: KOVÁCS ERZSÉBET Tapasztalataik szerint a ha­gyományos szelvények száma egyre csökken, a gépi úton fel­dolgozott fogadási papírok aránya már most meghaladja az ötven százalékot. Ennek oka, hogy kényelmesebb vele a játék, és a gép bizonylatolja a tippeket, vagyis megszűnnek a reklamációk, nem lehet arra hivatkozni, hogy elvesztek a szelvények. Vass Béla kérdésünkre azt is elmondta, hogy többen ide­genkednek még a gépi foga­dástól, mert nem ismerik a szelvény kitöltésének módját, de ebben természetesen segí­tenek a lottózóknak, illetve to- tózóknak. A szelvényeket egyébként pénteken délután négy óráig fogadják el, illetve igazolják le. —TÁN Szelíd motorosok A szalonképtelenség csúcsa lenne, ha leírnánk, milyen gondolatokkal éltetik az em­berek azokat a duhaj fiatalo­kat, akik csinos kis Yamahá­jukkal, Kawasakijukkal, Hon­dájukkal finom eleganciával belebömbölnek az éjszakába. Különösen lakótelepeken, sé­tálóutcában, piactéren áldásos a dolog, ahol legalább sokak szeme pattan ki egyszerre a leginkább repülő dübörgésére hasonlatos motorzajra. Ebben ugyanis az a „jó”, hogy az ember hirtelen nem tudja, le- szakadt-é a mennyboltozat, vagy csupán a világháború tört ki a feje fölött. A kellemes, langy esték, éj­szakák beköszöntével a rend­őrségen a telefonhívások is megszaporodtak, innen-onnan jelezve, hogy Békéscsabán be­indult a motoros szezon. A ki­váló hanghatáson kívül nehez­ményezték a telefonálók a megengedett sebességhatár néhány 10 kilométerrel való meghaladását, a házak, bok­rok, járdák közelében némi ve­szélyt rejtegető akrobatikus mutatványokat, s úgy általá­ban a nyugalom megzavará­sát. Nos, a rendőröket nem érte váratlanul a panaszáradat, hi­szen tavaly, tavalyelőtt is ha- sonlóakról számoltak be a rémült telefonálók. Bokor Gyula őrnagy, a Bé­késcsabai Rendőrkapitányság közlekedési osztályvezetője civil ruhában fogad. Nem vé­letlenül. Kollégájával éppen a vad motorosokat ellenőrző razziára indulnak, s invitál­nak, tartsunk velük péntek es­te, éjszaka. Ezúttal is a bevált módszert alkalmazzák; civil­ben meghúzódnak a potenciá­lis „motorpályák” közelében, majd amikor megkezdődik a műsor, rádión riasztják kollé­gáikat, bekerítik a renitense­ket és lecsapnak rájuk. A leg­utóbbi razzián négy nyomozó, két motoros és négy közleke­dési rendőr (kettő civilben, kettő egyenruhában) vadá­szott a szabálytalankodó mo­torosokra. Békéscsabán 8—10 olyan járműről tudnak, ame­lyek alkalmasak a kedélybor­zoló csintalanságok elköveté­sére, sőt, még azt is ismerik, melyiket hol, kinek a portáján találják meg. Mielőtt a rendőrökhöz csat­lakoztunk volna, egy ellenőr­zést már megtettek, de min­dent rendben találtak. A kelle­mes idő, a hétvége igazán megkísérthette volna a vad motorosokat, akik azonban ezúttal nem hozták a formáju­kat. Az a két motoros — és utasai — sem, akik békésen poroszkáltak a belvárosban, hogy a Hunyadi téren lepar­koljanak, aztán gyalogosan sé­táljanak egyet. Ez az éjszaka rácáfolt a korábbi, kétségbe­esett telefonálókra. Szeren­csére. Őszintén reméljük, nem azért, mert mázlijuk volt a vad motorosoknak, és éppen az az­napi órarenden nem szerepelt a szunyókálók kiugrasztása az ágyból, hanem csak úgy. Mondjuk azért, mert azt gon­dolták, leszoknak az ilyesmi­ről. A szelíd motorosok. L. E. Az IBUSZ kínálata: Santa Susanna, Lloret de Mar, Tossa Katalán koktél o A kék paradicsom Barcelonába legalább annyian jönnek repülővel, mint busszal, s mivel 25 ezerért laza két óra alatt itt lehet az ember, nagy a csábítás a nyári hőségben, pedig igazán nem unalmas a francia és olasz Riviéra sem. Most pedig, hogy az autópályái bejárónál ál- lig felfegyverzett katonák ve­szik körbe a buszt, méginkább fentre vágyunk. A helyzet na­gyon komoly, tegnap elkaptak egy baszk terrorista alfőnököt, meg az ETA valami beépített állami tisztviselőjét, Barcelona egyik, nem is külvárosi bárjá­ban ütöttek rajtuk, ezért az óriá­si razzia. Most látom csak, hogy reszket sofőrünk keze, jóval ké­sőbb mondja csak, ilyenkor minden megtörténhet. Hát ez is Katalónia s hogy tényleg nem holmi rutinellenőzés volt, a másnapi El Pais győz meg: ol­dalas összeállítást közöl arról, hogy csak Barcelonában hány terrorcselekmény volt eddig, mikor, hányán estek áldozatul. Szerencsére most nincs folyta­tás. A gyönyörű Monserratot — a szétfűrészelt hegyet célozzuk meg, de csak jóidegzetűek ülje­nek a busz jobb oldali ablakai­hoz, tényleg meredek a szerpen­tin. A közel 1235 méter maga­san büszkélkedő kolostor törté­nete? A legenda többágú, egyi­ke szerint az angyalok itt ját­szottak Isten számára és nem hegy volt, lávából alakult ki, mi több tó volt a közepén. Aztán jó sokára, 1560-ban Bartolomé Garria helyezte el a kolostor alapkövét, haminckét év múl­tán fel is szentelték a platereszk stílusú, mára már a tizenkét apostol szobrával díszített hom­lokzatot, ez azonban már 1901- ben került a helyére. A templom éke a 12. századból származó fekete Madonna, évente százez­rek zarándokolnak ide a világ minden szegletéből, hogy egy pillantást vethessenek rá, vagy megérinthessék az üvegfal alól kilógó kezet... Tavaly, a Barce­lona futballistái is eljöttek „mindent megköszönni”. Déli egy órakor a világhírű gyermek- kórus énekel. Lenyűgöző. Maga a megbékélés ez a ki­rándulás. Este, a Costa Brava másik, merőben más nevezetessége vár. A Vad Parton erre szintén minden turistát „behálóznak”, de ismét csak azt mondom, ha még marad tízezer forintjuk, hagyják magukat. A Gran Pala­ce International Show megér egy estet, a spanyol zene, tánc, mindenekelőtt a flamenco min­den pompája benne foglaltatik, itt sem hiányzik a pezsgő, az ember itthon évekig gyönyör­ködhet az „ingyen” kapott, kis­tányérjába beleolvaszott saját színes fotójában. Egyszerre igaz: nagy szemfényvesztés és pompás revü ez, a spanyolok értik a módját nagyon, hiába keresnénk a táncosnő lábán az összehúzott neccharisnyát, a produkció ennél sokkal profibb és hihetőbb! Barcelona külön is megérne egy fejezetet. A sétálóutca kö­zepén pódiumon álló bohóc öt percig eltakarja az arcát, csak akkor néz el tenyere mellett, mikor elteszem a fényképező­gépet. Őt kellene kifaggatni egyszer. Fenn a Montjuicón, az olimpiai stadion környékén is érdemes egyet sétálni, de előbb — Gaudi! Önálló program is lehet (nemsokára egy oldalt sze­retnék szentelni máris örökbe­csű templomának), most csak annyit, hogy ő kezdte a „Ke­reszténység képregényének” tartott, most héttomyú, majdan 18 „ágú” templomot építeni és kétezerre már csak a tető hiány­zik. Talán. Utódai, mindenek­előtt Subi Rachs és Sotto, utóbbi említésekor először jön zavarba a bámulatosan sokat tudó Chris­tina asszony, sehogy sem villan be a keresztneve, mi meg azt tudakoljuk... Talán meglepetésnek szán­ják vendéglátóink a St. Susan- nától nem messze lévő Tossát. Mondanám, hogy egy kicsit Ti­hany, egy kicsit Esztergom, de ez Tossa. Meghúzódva egy fél­köralakú öbölben, nyugalom­ban, elvarázsolt óvárossal, oda- fönn tündéri múzeummal, Marc Chagall képei láthatók éppen. Pokoli hpségben buszozunk vissza, de mégis valahogy „fel­töltődve” a kék paradicsom után. Antonia Leal i Sayrol, a területi turisztikai hivatal ve­zetője próbálja felfedni a tit­kot, hogy miért is jött tavaly 3,2 millió turista hozzájuk. Tenger, hegy, finom konyha másutt is van, de lám — nekünk is! — most a Costa Brava kell. Igen, este 8-kor lezárják az utcát a turisták vé­delmére, nappal motorost nyu- godtabban várni a lámpa előtt még nem láttam, igaz van ele­gendő rendőr is. Es idénykez­detre, mint kacsa a pocsolyát, átfésülik a parti fövenyt, hogy tiszta legyen. Kezükre játszik az is, hogy az egykori jugo­szláv tengerpart továbbra is veszélyes, odaát, Algériában folyamatosan polgárháborús veszély van, ettől már Marok­kóval szemben is óvatosak az utasok. No és még valami: a spanyol utazásszervező part­nerek évek óta adják is, amit ígérnek. Egyszer csak csörren a tele­fon, Christina hív, már meg­ijedünk, valami baj van. Sze­rencsére prózaibb az ok: utá­najárt a dolgoknak, a japán Christina E. Arata asszony az utolsó este visszaszólt... építész keresztneve Istsuro, hát persze, ő kalauzolta az olimpián. Szóval Istsuro Sot­to. Bravó, Christina! Ez megér egy italt, a legizgalmasabb ka­talán nyelnivalót, melynek ke­vesen tudják a pontos „recept­jét”, de Manolo, a Hotel Sun pincére most hitelesen ledik­tálja az ő saját sangriájukat. Szóval, fél fehérrum, fél gin, fél konyak, fél grosella (piros likőr), mellé citrom, banán, al­ma, körte, eper, egy fél üveg pezsgő s ha jól összekevertük, még egy fél francia couitrou és végül egy fél likőr ’43 bolon- dítja meg az egész koktélt. Ha valamit rosszul írtam, el­nézést, a jegyzetelést a végére hagytam... Még „összegezzük” élmé­nyeinket, ha legközelebb is er­re járhatunk, hová térjünk vissza: mind a 12-en Tossára szavazunk. Az IBUSZ jövőre alighanem leköt ide is néhány tucat szálláshelyet, vagy töb­bet is. Aztán majd kiderül, egyezik-e az újságírók meglá- tása-ízlése az utazókéval. Szí­vesen befizetnék rá, hogy megtudjam, jól látjuk-e... (Vége) Fábián István Legjobban Tossa tetszett, ezt meg meg kell „vennie” az IBUSZ-nak...! a szerző felvételei

Next

/
Oldalképek
Tartalom