Békés Megyei Hírlap, 1994. május (49. évfolyam, 102-126. szám)

1994-05-02 / 102. szám

1994. május 2., hétfő MEGYEI KORKÉP/HIRDETÉS Virágbolt a folyosón Olvasóink írják 11 ­... 1 1 A z itt közölt vélemények nem okvetlenül azonosak a szerkesztő­ségével. Az olvasói leveleket a szerzők előzetes hozzájárulása nélkül, mondanivalójuk tiszteletben tartásával, rövidítve jelen­tetjük meg. Előzzük meg a baleseteket! Visszatérve a korábbi azonos tárgyú levelemre, mely az Orosházi úti kerékpárút megépítésével volt kapcsolatos és továbbra is időszerű maradt. A sors valamennyiünket takarékosabb életvi­telre késztet és akik csak rendelkezünk kerékpárral, hát újra meg újra elővesszük némi aggodalmak között; ha gyermekünkről van szó, figyelmeztetjük: vigyázz, el ne üssenek, inkább menj a járdán, ekkor pedig az ajtón éppen kilépő gyanútlan polgár kerül gyakran balesetveszélybe. Az idősebb emberekért is felelősek vagyunk! A felduzzadt autósforgalom nem kerülte el városunkat, így az Orosházi utat sem, mely teljes szélességében helytáll az igények­nek, s teljes hosszúságában pedig a kerékpárutat kellene már végre megépíteni! Tudniillik a régen készen lévő Bartók Béla úti kerékpárút a vasúti híd jaminai részén véget ér, melyet szabályos jelzőtábla is tudtul ad és csak üggyel-bajjal lehet rátérni az Orosházi útra. Több száz jaminai lakost foglalkoztat e gondolat, melyre jó volna már, ha az illetékesek is felfigyelnének, megelőz­ve a további baleseteket. Útépítésre hely van bőven. Marton Dezső, Békéscsaba „Kamikázék” Budapesten Árpilis 16-án a Gyulai Kamikáze Sportegyesület kirándulást szervezett Budapestre. A több mint 80 főből álló csoport Balogh Lajos edző vezetésével megnézte a budai várban a dinoszaurusz- kiállítást. A délutánt az állatkertben, vidámparkban és volt, aki a cirkuszban töltötte. Május 1-jén pedig Szarvasra megyünk. Szeretnénk megköszönni Balogh Lajosnak és a szervezőinek, hogy lehetővé tették ezt a kirándulást. Egyénileg aligha jutottunk volna el. Kicsit fáradtan, de egy élménnyel gazdagabban tértünk haza. Köszönjük. A KARATEKLUB GYERMEKEI Óvodai felvétel Rossz helyre címezték A mezőhegyesi Krédó presszó tulajdonosa évek óta perben áll a szomszédaival és a... világgal. A viszálykodás azzal kezdő­dött, hogy a vállalkozó hajnalig tartó diszkókat és egyéb zenés mulatságokat rendezett a presszóban, illetőleg annak te­raszán. Egyes vendégek visel­kedése (nyugodtan írhatunk randalírozást is!) zavarta a szemben lévő házak lakóinak éjszakai nyugalmát. Ilyen eset­ben az érvényes miniszteri ren­delet alapján a hatóság este 22 órakor köteles elrendelni a zár­órát. Ezt sérelmezve a Krédó tulajdonosa, Kónya Lajos két­oldalas beadvánnyal fordult a város képviselő-testületéhez. Saját érdekeire, valamint a la­kossági igényekre hivatkozva kérte a korlátozás feloldását. Igaza bizonyítására 535 támo­gató aláírást is mellékelt. A kép­viselő-testület hatáskör hiányá­ban nem tárgyalhatta a bíróságok, illetve a közigazgatási hatóságok illetékességébe tartozó ügyet. Kényszerűségből drágul A battonyai képviselő-testület is rákényszerült, hogy módosít­sa az egyes szociális ellátások­ról és az intézményi térítési dí­jakról szóló rendeletét. A kény­szerű lépésre a március 31-ei ülésen került sor. Az akkor elfo­gadott rendelettervezetet 30 napra közszemlére bocsátották, végleges döntés a május 5-ei képviselő-testületi ülésen vár­ható. Ha addig nem érkeznek lakossági észrevételek, akkor ezentúl az óvodai ellátás 75, a napközi 94, a középiskolai kol­légium pedig 129 Ft-ba kerül. Az idősek klubjában a napi há­romszori étkezésért várhatóan 169, a kétszeriért pedig 134 Ft- ot kell majd fizetni. Emelkedik a házi segítségnyújtás díja is: ezért óránként 90 Ft-ot kel 1 a rászo­rulóknak fizetniük Battonyán. „Nagyon hiányzott már egy jó kis virágbolt Újkígyóson. Örülünk, hogy Julikáék a te­lepülés szívében nyitották meg. Tessék már meginti...” A leve­let Kovács Ferencné küldte, s ennek alapján nyitottunk be a virágboltba, amit egy folyosó­ból alakítottak ki Julikáék, vagyis Bene Andrásné és férje. — Az az igazság, hogy az — Elszállították a szemetet a Szerecsen utca 2. (s nem ahogy mi írtuk: 12. — a szerk.) elől — újságolta Lövei László, a gyulai városi rendészet veze­tője. — A másodszori felszólí­táskor adott negyvennyolc órás türelmi idő letelte előtt a felelőssé tett gyulai polgár gondoskodott a rend helyreál­lításáról. Ilyenkor köztisztasá­gi szabálysértés miatt indul­hatna eljárás, mely eredmé­nyeként akár 30 ezer forintos emberek nem szívesen kap­csolják össze a virágvásárlást és a temetést. Ezt azért emlí­tem, mert van egy temetkezési vállalatunk, s ott is működ­tetünk egy virágboltot, hiszen a temetési csokrokat, koszorú­kat is nálunk rendelik. Ott to­vábbra is megkereshetnek minket, akik koszorút rendel­nek. Volt azonban olyan igény bírság is kiróható. Ha „csu­pán” a közterület engedély nélküli használata valósul meg, az elmarasztalás valami­vel enyhébb. Nem értem az embereket: miért nem a kígyó- si úti szeméttelepre viszik a szemetet? Inkább — akár na­gyobb távolságot is megtéve — illegális lerakóhelyeket ke­resnek. — Szerveznek-e lomtalaní­tást? — Rendszeresen. A gond is, hogy Újkígyóson a köz­pontban kellene egy virágbolt. Adódott a lehetőség, hogy eb­ből a régi folyosóból kialakít­sunk egy kis üzletet. Úgy ér­zem — hiszen a jelzés befut hozzánk —, hogy megszeret­ték az itt lakók ezt a nemrégen nyitott boltot, ahol nem csak élő és selyemvirágot, hanem kerámiákat is kínálunk. BÉ az, hogy hetekkel az elszállítás meghirdetett ideje előtt ki­hordják a lomot és a szemetet a közterületre. Ugyan nem in­gyenes a lomtalanítás, de ilyenkor a konténerdíjnak csak a felét kell fizetni. Ezt a négy­száz forintot kellene 3-4 csa­ládnak megosztania egymás között. Tavasszal, ősszel az üdülőhelyeken előszeretettel a közterületre rakják a nyesedé- ket. Többnyire nem szociális támogatásra szorulókról van szó, nyilván módjuk lenne a hulladék elszállításáról gon­doskodni. K. A.J. Szarvason május 9—13-áig lehet beíratni a gyermekeket a város óvodáiba. A település azon szerencsések közé tarto­zik, ahol minden 3. életévét betöltött kisegyermeknek jut óvodai hely. A beiratkozáshoz szükséges a gyermek születési anyakönyvi kivonata, a szülők személyi igazolványa és' az or­vos írásos véleménye a gyer­mek egészségi állapotáról. A behatásról az óvodákban lehet érdeklődni, a beiratkozás he­lye viszont a polgármesteri hi­vatal. Ebben a szépen kiképzett kis virágboltban ezerféle selyemvirág is kapható, s díszes kerámiát is talál a kedves vásárló A közterület magánosítása? Dr. Prekop Ottó nevét a 6-os sorszámmal találja majd szavazókártyáján! 0 DR. PREKOP OTTÓ, a Köztársaság Párt jelöltje DR. PREKOP OTTÓ Békéscsaba, Csaba- szabadi, Mezőmegyer, Gerla országgyű­lési képviselőjelöltje, akit 1994. április 26-ától a Vállalkozók Pártja támogat! Szűzbeszéd (Dr. Prekop Ottó leendő parlamenti beszédének szövege.) köztársaság . PART ___„ T isztelt Országgyűlés, tisztelt békéscsabaiak, mezomegyeriek, gerlaiak, Csabaszabadi lakói! A római birodalomban a szenátorok beiktatásukkor programot hirdettek és vállalták, hogy hivatali idejük alatt e programot megvalósítják. A jó képviselő tekintélyével, szakmai elismerésével kiemelkedhet társai közül, s ez arra ad lehetőséget, hogy Békéscsaba, Gerla, Mezőmegyer és Csabaszabadi családjai a képviselő segítségével boldogulja­nak. A gyerek tanuljon, a szülő dolgozzon, a nyugdíjas megérdemelt nyugalmát élvezze és az egész család jól éljen. Ehhez az kell, hogy a Gyulai Húskombinát és a Békéscsabai Hűtőház talpon maradjon, a megyeszékhely konzervgyára pedig már az idén megkezdje a termelést. Ezek a gyárak felvásárolnák a 70—73 ezer kisbirtokos családdal termeltetett növényeket és háziállatokat. Családonként négy fővel számolva ez 280 ezer embert jelent. Békéscsaba, Mezőmegyer, Csabaszabadi és Gerla földdel, gépek­kel, ólakkal, istállókkal, a dolgos kezükkel tenni akaró emberei is munkához jutnának, s a megkeresett pénzt élelmiszerekre és ruhákra, azaz létfenntartásukra költenék. Az üzletek, boltok forgalma ezáltal fellendülne, így megélhetéshez jut a szolgáltatói réteg is. A lakosság olcsó gyógyszert, olcsó orvosi ellátást akar. Lehetővé kell tenni, hogy a rászoruló kisnyug­díjasok, alacsony jövedelműek és a tartósan betegek támogatásban részesüljenek. Békés megye 3000, s Békéscsaba 1200 mozgássérültjére gondolva újra vissza kell állítani az önálló közlekedésüket jelentő­sen megkönnyítő gépjárművek kedvezményes vásárlását. A gerlai kastély felújításával légzésszervi betegségeket kezelő központot lehetne létrehozni, mely egy­ben megoldaná a Gerlán élők orvosi ellátását is. Az egészségügyi dolgozókat — munkájuk minőségének arányában — az eddiginél méltányosabb díja­zásban kell részesíteni. A térség fejlesztésének keretében nem szabad tovább halogatni a Gerla és Békéscsaba közötti kerékpárút megépítését, Csabaszabadi szilárd burkolatú járdákkal való ellátását. 1 A Köztársaság Párt programjának megvalósulása az inflációt 10—12%-ra tudná leszorítani 1996-ra, és I számításaink alapján a munkanélküliség 5%-osra csökkenthető. A minimáladót, forrásadót el kell tö- I rolni, az önkormányzatok az SZJA bevételekből 30% helyett 70%-ot kapjanak. A társasági adót 1998-ra | 36%-ról 30%-ra, a hitelek kamatait 10—15%-osra, az általános forgalmi adó 25%-os kulcsát három év alatt 17%-osra csökkentjük. A személyi jövedelemadót három sávosra — 0—15—30% — kell változtat-m ni. 1994-ben első feladatunk a nyugdíjemelés lesz, célunk az értékálló nyugdíj megteremtése. íjj ^ Ez a program a helyi szakemberek segítségével készült, akik az őszi önkormányzati választásokon 1 fogják képviselni a Köztársaság Pártot. Tudjuk, a program a helyi önkormányzatok és Békéscsaba, 2 Gerla, Csabaszabadi, Mezőmegyer dolgos népével sikerre vihető. g A Köztársaság Párt célja nem álom: május 8-án ébredjen vele! A Braunnal Ön is labdába rúg. Az 1994-es labdarúgó VB-n - Amerikában. BRflun Megnyerheti jegyét a labdarúgó VB-re vagy egyet a 999 VB-futball-labda közül! Vágja ki a vonalkódot új Braun borotvakészülé­kének dobozáról! Tegye a kitöltött részvételi kártyával együtt egy megfelelő bélyegekkel ellátott borítékba. Küldje el: Braun Electric Kereskedelmi Bt., Budapest, Pf: 701/454, 1399. És szurkoljon!_________ Egy biztos: Braun borotvakészülékével simán nyer! Beküldési határidő: 1994. május 31. Részvételi kártyák a dobozban.

Next

/
Oldalképek
Tartalom