Békés Megyei Hírlap, 1994. május (49. évfolyam, 102-126. szám)

1994-05-06 / 106. szám

0­1994. május 6., péntek POLITIKAI HIRDETÉS iBÉKÉS MEGYEI HÍRLAP YEDEOpCBEN ERDEKEBEN Mi - a Magyar Demokrata Fórum - az alábbi levelet szerette volna eljuttatni minden kárpótolt honfitársunknak, de az Országos Választási Bizottság szándékunk megvalósítását nem tette lehetővé. Az MDF tiszteletben tartja a törvényt, de úgy véljük, hogy a levél segítséget, eligazítást nyújt a kárpótoltaknak, ezért e lap hasábjain szólunk Önökhöz. 1990-ben mindannyian tudtuk, hogy a múlt sebei nem maradhatnak begyógyíthatatlanul, hogy a kárpótlást meg kell valósítanunk. Sajnos az is nyilvánvaló, hogy a szocialistáktól örökölt gazdaság nem teszi lehetővé, hogy a sérelmeket teljes mértékben orvosoljuk. A 45 év alatt tönkretett, kettétört életeket pedig lehetetlen forintosítani, a fájdalmakat elfeledtetni. Államosítani, elvenni egyetlen tollvonással lehetett, visszaadni sokkal nehezebb. A kárpótlás beindulásakor ellenkezéstől volt hangos az ország. A Fidesz azt állította, fölösleges bármit is adni, az SZDSZ minden embernek 20 ezer forintot adott volna, tehát azoknak is, akik annak idején elvették a javakat, és azoknak is akiktől elvették. Az ellenzéki szakértők a kárpótlási jegyek teljes elértéktelenedését, a nemzetgazdaság összeomlását jósolták. A támadások ellenére mi vállaltuk, hogy annyit amennyit az ország gazdasági helyzete lehetővé tesz, mindenképpen visszajuttatunk a jogosultaknak. Az ellenzők tévedtek abban is, hogy érdektelenség fogja kísérni, mert 1.300.000 ember nyújtott be kárpótlási igényt. Százezrek használtak kárpótlási jegyet saját üzlet vásárlására. 350 ezer ember rendelkezik újra saját földdel. A kárpótlási jegy részvényrecserélésével olyan cégek részvényeseivé válhattak a kárpótoltak, mint a PICK szalámi gyár. A kárpótlási jegyek kiadása a végéhez közeledik, de a kérelmek beadásával a kárpótlás folyamata még nem zárult le. Feladatunk most az, hogy elősegítsük a jegyek hatékony felhasználását. A kormány határozott szándéka továbbra is a befektetések bátorítása, a privatizációs kínálat, a földalap megteremtése. Ehhez szeretnék én is hozzájárulni. Annak érdekében, hogy megismerjem igényeit, kérdésekkel fordulok Önhöz. Kérem, töltse ki a mellékelt kérdőívet, és küldje vissza címemre! ígérem, hogy kéréseit továbbítom a kormányzati hivatalokhoz, és mindent megteszek, hogy megfelelő képviseletet kapjon. Ha bármi másban tanácsra, segítségre van szüksége, kérem forduljon hozzám bizalommal! Tisztelettel köszönti: ^MDF A Magyar Demokrata Fórum helyi képviselőjelöltje // / KÉRDŐÍV Kérem, annak érdekében, hogy igényeit, gondjait felmérve megpróbálhassak segíteni, töltse ki az alábbi kérdőívet és küldje vissza a lap alján szereplő címre! 1. Ön felhasználta-e a kárpótlási jegyét? Hl ^en \ \ nem Amennyiben nem, miért nem? 2. Amennyiben felhasználta, milyen gondokkal találta magát szembe? 3. Ha még nem használta fel kárpótlási jegyét, milyen módon szeretné azt hasznosítani? 4. Milyen segítséget várna a hatékony felhasználáshoz? 5. Vannak-e olyan pontok, ahol Ön szerint változtatni kellene a kárpótlás gyakorlatán? Amennyiben további tájékoztatást igényel, vagy választ vár kérdéseire, ha szeretné, hogy személyes meghívót kapjon fórumokra, kérem írja le címét! Cím: Köszönöm, hogy segítette munkámat válaszaival! Kérdéseikkel Békés megye MDF képviselőjelöltjeihez forduljanak az alábbi címen: 5600 Békéscsaba, Nagy Imre tér 2., Levelezési cím: 5601 Békéscsaba, Pf.: 292. Tel.: 66/441-114 az MDF Békés megyei egyéni jelöltjei: 1. Csajányi Melinda, 2.Kovács József, 3. Csiby Miklós, 4. Filó Katalin, 5. Kepenyes András, 6. Varga István 7. Remport Katalin az MDF Békés megyei listája: 1. Varga István, 2. Filó Katalin, 3. Csiby Miklós, 4. Kovács József, 5. Kepenyes András az MDF országos listája: 1. Boross Péter, 2. Für Lajos, 3. Lezsák Sándor, 4. Szabad György, 5. Kónya Imre

Next

/
Oldalképek
Tartalom