Békés Megyei Hírlap, 1994. május (49. évfolyam, 102-126. szám)
1994-05-06 / 106. szám
1994. május 6., péntek HAZAI TÜKÖR / Áru lett a lányból A diákokban van még derű A békéscsabai Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola fúvósai tegnap délelőtt szórakoztatták a kollégium lakóik Fotó: Such Tamás 350 millió forintos hamis bankgarancia A Postabank és Takarékpénztár Rt. tudomására jutott, hogy ismeretlen személyek „igazolás” megjelölésű, a bankgarancia látszatát keltő papír birtokában hitel felvételét kísérlik meg. Az „igazolás” kedvezményezettje az Általános Értékforgalmi Bank, kötelezettje pedig a Postabank és Takarékpénztár, összege 350 millió forint. A fenti „igazolásitól mind a Postabank és Takarékpénztár, mind az Általános Értékforgalmi Bank elhatárolja magát, mivel az nem valódi. Ennek közlésére a Postabank kérte fel az MTI-t csütörtökön. A pénzintézet egyben leszögezi, hogy a két bank a hamis bankgarancia miatt a szükséges intézkedéseket megteszi. Kiegészítő nyugdíjpénztár Kiegészítő nyugdíjpénztár létrehozását határozta el a szakmunkásképzők és szakközép- iskolák dolgozóinak egy része. Az 1100 intézményből eddig 53 csatlakozott a pénztárhoz —jelentették be a szervezők a csütörtökön, Budapesten megtartott sajtótájékoztatón. A dolgozók bérük 5 százalékát fizetik be a pénztárba és a munkaadók is oda utalják át a 44 százalékos társadalombiztosítási befizetés ezen 5 százalékra jutó hányadát. Havonkénti 1000 forintos befizetésnél a dolgozók 10 évet követően 250 ezer forint egyösszegű kifizetésére, vagy ennek megfelelő járadékra tarthatnak igényt. (Folytatás az 1. oldalról) — És hol történtek meg az „események”? — A kuncsaftok autóiban. — Milyen férfiak „igényelték a szolgáltatást”? —Mindenfélék. Voltak fiatalok, idősebbek, külföldiek, magyarok... — Senki sem kérdezte meg, hogy hány éves vagy? Anita elgondolkodott. Először megrázta a fejét, majd hirtelen eszébe jutott egy eset: — Egy 65 éves bácsi megkérdezte. Meg is ijedt egy kicsit, és azt mondta, hogy akkor inkább nem akarja. De én mondtam, hogy mégiscsak próbáljuk meg, mert engem kicsinálnak, ha nem adok le pénzt. Végül aztán úgy döntött, ha már úgyis fizet, akkor engem is kipróbál... — Pénzt soha nem kaptatok vissza a futtatótoktól? — Nem. Csak szombatonként bementünk a butikokba, és ruhákat vett nekünk. — Azt mondtad, többször megvert benneteket, ha szökni próbáltatok. Hogyan sikerült végül mégis eljönnötök? — Szegedről nehezebb volt. Éjszakánként, amikor hazaértünk, már olyan fáradtak voltunk a barátnőmmel, hogy egyáltalán nem tudtunk terveket szőni, csak aludni akartunk. így aztán végül mindketten akkor szöktünk meg külön- külön, amikor alkalom adódott rá. A barátnőmnek hamarabb sikerült, nekem meg akkor, amikor tüdőgyulladást kaptam. A stricim elvitt orvoshoz, és a rendelőbe csak egyedül mehettem be. Mindent elmondtam az orvosnak, és ő segített hazajutni. — A budapestiektől a héten jöttél haza. Hogy sikerült? — Pesten a hét végén megismerkedtem egy másik sarka- di lánnyal. Igaz, beszélgetni nem tudtunk, de láttuk egymáson, hogy egyikünk sem önszántából van ott. Aztán kiderült, hogy mindkettőnknek új személyigazolványt kell csináltatni, enélkül ugyanis veszélyes strichelni, és az a striciknek sem érdeke, hogy az ember az első igazoltatásnál lebukjon. Lehoztak bennünket Sarkadra megcsináltatni az igazolványainkat. A másik lánynak eközben alkalma nyílt egyedül kimenni az utcára. Ekkor gyorsan beszaladt a családsegítő központba, ahol segítséget kért. A rendőrség azután engem is kiszabadított... — Mit szólt mindezekhez az édesanyád? — Mindent elmeséltem neki. Sírt, és azt mondta, ne csináljak többet ilyet. Megígértem, hogy szót fogadok... — Úgy érzed, te is hibás vagy a történtekért? — Persze. Nem kellett volna stopppal Szegedre mennem, és nem szabadna idegen autókba, ismeretlenek közé beülnöm. —Hogyan tovább? — Nem tudom. Dolgoznom kellene, de hát ez nagyon nehéz. Anyámék is munka- nélküliek. Egyelőre elkerülöm a szórakozóhelyeket, nehogy valaki újra megpróbáljon eladni... Mindenkit, akinek a dolgokhoz köze volt, a diszkóban ismertem meg. Bár Anita és a történetben szereplő két társa sorsa egyelőre megoldódott, hiszen a Sarkadi Rendőrkapitányság az ügyben a nyomozást megindította, de maga a jelenség, az üzletszerű kerítés bűncselekménye virágzó korszakába lépett. Az „Anitákért” talán a család, s az abban rejlő szeretet tehet(ne) a legtöbbet. —RIA A tizenéveseknek talán minden más generációnál nagyobb szükségük van a kedélyességre, a humorra és a derűre. Békéscsabán, a Vandháti Úti Fiúkollégium lakói is — mint azt az évente egy alkalommal megrendezendő kollégiumi bulik remek hangulata bizonyítja — hasonlóan vélekednek erről. A Vandháti úti fiúk idei „koli-buliját” szerda délután a diákönkormányzat közgyűlése nyitotta meg, majd a humoros, tréfás vetélkedő győztes csapatának kapitánya, Nyéki Táncosok Csabán Országos Szólótáncfesztivált rendeznek a megyeszékhelyen 1995. január 6-a és 8-a között. A hivatalos nevén XII. Országos Aranysarkantyús és Aranygyűrűs Szólótáncfesztivál házigazdája a Magyar Művelődési Intézet, a Békés Megyei Képviselőtestület, a MeViktor Sztrunga Mihály igazgatótól átvette a kollégium jelképes kulcsát, s vele együtt — több mint huszonnégy órára— a direktori hatáskört is. Az új igazgató beiktatását discoval ünnepelték, amelyre meghívták a Szilágyi Erzsébet Leány- kollégium lakóit is. Tegnap reggeltől késő estig színes kulturális programokkal folytatódott a humorban bővelkedő rendezvény, melyen a „súlyos poénok” mellett többek között a súlyemelő fiúk is szerephez jutottak. (Magyari) gyei Művelődési Központ, az Amatör Néptáncosok és Néptánccsoportok Békés Megyei Szövetsége és a békéscsabai Balassi Táncegyüttes. A versenyre május 31-éig fogad el jelentkezéseket a Megyei Művelődési Központ 15 évesnél idősebb amatőr és hivatásos táncosoktól. Megállapodás a Csontváry-képekről Csontváry két, még magántulajdonban lévő képe, a Magányos cédrus és a Sétakocsikázás Athénban újholdnál című alkotások várhatóan hamarosan a magyar állam tulajdonába kerülnek, miután „úgy tűnik, sikerült előteremteni” azt a 80 millió forintot, amelyben a tulajdonossal megállapodtak — tájékoztatta az MTl-t csütörtökön Székely Anna, a kultusztárca szóvivője. A Művelődési és Közoktatási Minisztérium a szükséges szerződések megkötésére a Magyar Nemzeti Galéria főigazgatóját kéri majd fel, mivel a képeknek — a vásárlást követően —, ez a gyűjtemény ad majd otthont. A tárca szóvivője hangsúlyozta: a magyar állam igen fontosnak tartja, hogy a magyarművészet e különös jelentőségű alkotásait — amelyeket a tulajdonos megvételre felkínált — a magyar nemzet számára megmentse. POLITIKAI HIRDETÉS í </) 1 0 0 l i < h tt í * o N 0 * J S j í < DR. PREKOP OTTÓ köztársaság part DR. PREKOP OTTO Á Köztársaság Párt országgyűlési képviselőjelöltje Békéscsabán és - környékén 39 éves, nős, két fiúgyermek édesapja. Egyetemi tanulmányait a József Attila Tudományegyetem jogi karán fejezte be. A békéscsabai „téglagyári munkásdinasztia" sarja, jelenleg a Trezor Rt. elnökvezérigazgatója és a Köztársaság Párt országgyűlési képviselőjelöltje Békéscsabán, Gerlán, Csabaszabadiban és Mezőmegyeren. Mi csak Önnel nyerhetünk, és Ön mivelünk! DR. KOVÁCS ISTVÁN KÖZTÁRSASÁG PART DR. KOVÁCS ISTVÁN A Köztársaság Párt Békés megyei listavezetője Közgazdász, 44 éves, békési születésű. A Közgazdaságtudományi Egyetem docense, nős, két leánya gimnazista. A Köztársaság Párt Békés megyei listavezetője, a Vállalkozók Országos Szövetségének elnöke. 1992-ben elnyerte az „Év Európai Vállalkozója" címet. * O: N Ul Q M O' o ■o Q' 3 n <D' 3 <D 3 2: o c VI 3 < 0_ n O Qjr Q' 3 O' a~-i o Q_ <5* 3 < 2. o 12. KÖZTÁRSASÁG PART Vonaban a Noha csak „üzeleti jelentés”- ként jelezte minapi sajtótájékoztatóját az AustriaLottót üzemeltető kft., a szegedi rendezvényen sok érdekesség derült ki. Például, hogy minden idők egyik legnagyobb nyereményét az dupla telitalálatos kecskeméti fogadó vihette haza, aki úgy tudta, hogy a tavalyi utolsó hétről már elkésett (pedig 53 játékhét volt), ezért tippjeit — babonás lévén — az idei első játékban megismételte a hat kedvenc számmal... Ezzel egy, pontosabban két kalap pénzt nyert. Erre tényleg illik Bettina Kremsner ügyvezető igazgató most is idézett cégszlogenje: ,Minden lehetséges!” Mellesleg az AustriaLottóval minden 13 milliomodik fogadó nyert és nem igaz, hogy kiviszik a mazöld lottó... gyarok pénzét az országból — minden fillér, pontosabban schilling ittmarad. Á tavalyi forgalom ugyan jelentősen csökkent — ezt döntően a forint- leértékelésekkel indokolják —, de a cég így is 26 millió schillings fizetett be az államkasszába — nyereményként pedig 32 milliót Nem érdektelen megjegyezni: mindez csak 1,5 százaléka az ausztriai forgalomnak.) Az országban összesen 144 felvevőhely működik, melyből ötven irodában — közte minden megyeszékhelyen, tehát Békéscsabán is — a legújabb, on line (vonalas, vagyis számítógépes) rendszerű fogadást alkalmazzák. Ezzel gyakorlatig 2—4 másodperc alatt a bécsi központba kerül a tipp, amit háromszorosan tárolnak. A legnagyobb előny, hogy így nem kell kitölteni szelvényt — a kapott bizonylat a dokumentum —, a leadási határidő pedig csütörtökről péntek délutánra, az illető OTP-fiók bezárási határidejére tolódott előre. Egyszerűbb a nyeremények kifizetése is, 5 ezer schilling alatt helyben vehető fel a „győzelem”. Továbbra is érvényben van az a szabály, hogy az itthoni nyereményt nem lehet Bécsben felvenni, igaz, fordítva sem. Nem meglepő, hogy Békés megye a maga 411 887 lakosával és hét felvevőhelyével a forgalom szerint 14., ha pedig azt nézzük, ki mennyi valutát játszik el, akkor még ennél is hátrább van a megyei— budapesti rangsorban, hiszen csak Borsodot, Pestet és Szabolcsot „előzi” meg. , . . , 6 (FABIAN) Utasokat / jutalmazott a M?W A MÁV Rt. vezérigazgatósága csütörtökön Szegeden sorsolással tíz utast részesített értékes nyereményben, lezárásaként annak a közvélemény-kutatásnak, amelynek tapasztalataival célkitűzéseit kívánja megvalósítani a részvénytársaság. A MÁV február 25-én az egész országban utaskérdezést tartott. A vasút szakemberei félmillió kérdőívet osztottak szét. A MÁV szolgáltatásairól, azok színvonaláról több mint 80 ezer utas mondott véleményt a kérdésekre válaszolva. A kérdőívek feldolgozása befejeződött, s a válaszadók közül a közjegyző jelenlétében lebonyolított sorsoláson tíz utast jutalmaztak meg. Magyarország akkor működik, amikor együttműködik! POLITIKAI HIRDETÉS