Békés Megyei Hírlap, 1994. május (49. évfolyam, 102-126. szám)

1994-05-05 / 105. szám

VÁLASZTÁS ’94 1994. május 5., csütörtök £ © Békés megye egyéni választókerületeiben induló képviselőjelöltek 1-es választókerület Baukó Mihály-Munkáspárt Tótkomlóson születtem. 65 éves, okleveles közgazdász, nyugdíjas vállalati igazgató vagyok. Asztalos­segédként dolgoztam édesapámnál 1951-ig, majd 1951 novemberében Békéscsabára kerültem ifjúsági ve­zetőnek. A városhoz köt egész éle­tem, itt nősültem, két családunk van, részt vettem a város építésé­ben, az ifjúsági tábor, a különböző helyeken létesített munkahelyek közös megvalósításában. Munkám mellett elvégeztem a Marx Károly Közgazdasági Tudomány Egyete­met 1966-ban. Mint pártmunkás a város és megye gazdaságpolitikai területével foglalkoztam közel 14 éven át. 1978 végétől a Dél-alföldi Tégla- és Cserépipari Vállalat igaz­gatójaként tevékenykedtem nyug­díjba vonulásomig. A Munkáspárt tagja vagyok, életem során a közös­ség érdekeit igyekeztem szolgálni. Több társadalmj szervezetnek évti­zedeken át vezetőségi tagja voltam. Ma is a városi nyugdíjasegyesület elnöke vagyok. Programom: a város adottságának, elsősorban a gazda­ság területén korábban jól működő üzemek munkahelyeinek visszaállí­tása, így a munkanélküliek létszá­mát csökkenteni lehet. Az élelmi­szer-ipari üzemek számára a kör­nyező mezőgazdasági termelők se­gítségével nyersanyag biztosítása, a termelés bővítése, új belső és külső piacok biztosítása. Esélyegyenlőség biztosítása a fi­atalok továbbtanulásához, a sze­gény szülők tehetséges gyermekei is tanulhassanak, főiskolai, egyete­mi diplomát szerezhessenek. Első munkahelyet állampolgári jogon biztosítson a kormányzat számukra. Fiatalok, új házasok számmára egy kedvezményes lakáshozjutási prog­ramot kell megvalósítani. A nyugdí­jak vásárlóértékét meg kell őrizni. A gyógyszereket és szolgáltatási díja­kat az alacsony jövedelmű családok és nyugdíjasok számára elérhetővé kell tenni. Minden szomszédos ál­lammal a jószomszédi viszonyt kell kialakítani. Az országban élő nem­zetiségiek számára a kisebbségi jo­gokat biztosítani kell. A parlament­be több munkás, paraszt és alkotó értelmiségi kerüljön be. Csajányi Melinda - Magyar Demokrata Fórum Mikor fiatal lányként Békéscsa­bára kerültem Kecskemétről, még azon is csodálkoztam, hogy ezen a különös helyen szlovákul is beszél­nek... ...Ma, tizenkét évnyi aktív ismer­kedés után a várossal itt építünk házat, már itt vagyok otthon. Nem fogadott idegenként Békés­csaba, hiszen édesapám, aki színész volt, sok évvel ezelőtt gyakran ven­dégszerepeit itt, s számomra is meg­lepően sokan emlékeznek rá azóta is. A Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában tanítok ma­gyart és történelmet. A 14—18 éves korosztállyal való foglalkozás szá­momra nem csak felelősségteljes munka, hivatás, hanem hobbi és életcél is egyben, mely maradandó élményt nyújt nekem és — elmon­dásuk szerint — diákjaimnak is. Férjemmel közösen vezetjük vál­lalkozásunkat, élve a régen várt vál­lalkozási szabadsággal. Természe­tesen e szabadságban benne van a tönkremenés lehetősége is, ezért minden erőnkkel azon vagyunk, hogy eligazodjunk az adó- és jog­szabályok útvesztőiben, s hozzájus­sunk a sikerhez elengedhetetlenül szükséges információkhoz. 1990 óta az önkormányzat kul­turális bizottságának tagjaként elegendő rálátásra tettem szert vá­rosunk oktatási és kulturális életé­nek nagyon is életbevágó kérdése­ire. Saját iskolánk és a József Atti­la Általános Iskola iskolaszékében is igyekszem hasznossá tenni ma­gam. Három kisgyermeket nevelünk, lányunk 6, a fiúk 9 és 4 évesek. Gyakran mondom: tartozom en­nek a városnak, melynek jól isme­rem múltját és jelenét is, és nem akarom elfogadni, hogy sorsszerű a fővárostól távoli, keleti határközeli térség leszakadása. Meg kell tanulnunk élni lehetősé­geinkkel, s nem szenvedni miattuk vagy dacolni velük! Az MDF-nek alapítói között vol­tam Békéscsabán. Meglátásom szerint, történeti is­mereteim és eddigi életem során szerzett tapasztalataim — melyek tenniakarássai és elegendő lelki erővel társulnak bennem — alkal­massá tesznek arra, hogy felajánlva tudásomat a békéscsabaiaknak, in­duljak a parlamenti választásokon. Hanó Miklós - Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt Békéscsabán születtem 1957. február 6-án. Szüleim nyugdíjas pe­dagógusok. Eredeti gyökereim a szlovák paraszti gazdálkodó nagyszülőktől erednek, ahol kis­gyermekként megszerettem a pa­raszti életet, a földet, a növényeket, az állatokat. Ez a vonzalom ma is bennem él és 15 éve gazdálkodom a tanyámon. Nős vagyok, két fiúgyer­mek édesapja. Tanulmányaim során az élelmiszeripar felé orientálód­tam. Elvégeztem az Élelmiszer-ipa­ri Főiskolát, ahol húsipari üzem­mérnöki képesítést szereztem. Szakképesítésemnek megfelelő munkakörben dolgoztam 1978-tól a Békéscsabai Húsker húsüzemében 15 éven át. Az üzem alaptőkehiány miatt leállt, jelenleg felszámolás alatt van. A Független Kisgazdapártba 1993. január 12-én léptem be, azt megelőzően semmilyen pártnak nem voltam tagja. 1993 őszétől a békéscsabai szervezet elnöke va­gyok. Programom az alábbi: Nem megengedhető, hogy a rossz politikai és gazdasági törvényekkel, intézkedésekkel szándékosan tönk­retett, lezüllesztett vállalatok, üze­mek, gyárak bezárásával, élelmi­szeripar, mezőgazdaság tönkretéte­lével, exportpiacvesztéssel az itt élő emberek ezreit — tízezreit — so­dorják a létbizonytalanságba, a megélhetés minimális esélyeit sem biztosítva. A FKGP egyszerű kis­emberek pártja, a nehéz paraszti és ipari munkával kenyerét kereső em­berek munkájának anyagi és erköl­csi megbecsülését kívánja megva­lósítani. A gazdaság rendbetételét a mezőgazdaság és élelmiszeripar talpraállításával kell kezdeni. A ma­gas munkanélküliség leküzdése ér­dekében az élelmiszeriparon belül a Békéscsabai Konzervgyár, a csabai húsüzem újraindításával, a Békés­csabai Hűtőház megtámogatásával közel 3000 embernek biztosítható újra közvetlen munkalehetőség, és az ezen üzemek nyersanyagszük­ségletét előállító több ezer gazdál­kodónak nyújt munkalehetőséget. Kedvezményes, hosszú lejáratú hi­telnyújtás a földtulajdonnal rendel­kező gazdálkodóknak és új munka­helyteremtő vállalkozásoknak. A választókerületben megtermelt nemzeti értéknek megfelelő költ­ségvetési pénzek visszajuttatása. Pest-központúság helyett a vidék fokozottabb támogatása. Fiatalok­nak külföldi munkavégzés helyett itthoni munkahely bztosítása tisz­tességes kereseti lehetőségek mel­lett. A nyugdíj munkával szerzett jog, nem pedig mások jóindulatától függő kegydíj. A nyugdíj biztosítsa a méltóságos emberi létet. A nagy- családosok szociális helyzetének javítása és a rászorulók támogatása. A közbiztonság javítása a polgár védelme érdekében. Kovács Sándor - Kereszténydemokrata Néppárt Születésem, általános és középis­koláim helye: Békéscsaba. Egyete­mi éveim kivételével lakóhelyem, Békéscsaba egyik legmostohább ré­sze, a harmadik kerület: Szikszava. Kétdiplomás mérnök vagyok, je­lenleg is tanulok, szakközgazdász pénzügyi szakos levelező tagozatos főiskolai hallgatóként. Munkahe­lyemen gazdasági igazgatóként dol­gozom. Szüleim nyugdíjasok, szin­tén a városban élnek. Édesanyám ősi csabai evangélikus családból, édesapám erdélyi református csa­ládból származik. Református vallású vagyok, mely számomra életforma is: egyszerű­ség, szókimondás és az igaz ügyhöz László Tibor Felkerestem László Tibort, a bé­késcsabai pártonkívüliek képvise­lőjelöltjét, Békéscsaba, Jókai u. 45. szám alatti választási irodájában. Az irodát a Regenbogen Oktatási Kabinet mellett találtam meg. A kampányirodában László Tibor fo­gadott. Arca, fellépése, mozdulatai határozottságot sugallt, ugyanak­kor közvetlen modora alapján egy régi ismerősömként is üdvözölhet­tem volna, ezért késedelem nélkül föltettem kérdéseimet: —László úr, kiket képvisel Ón? — A pártonkívülieket kívánom képviselni a parlamentben. A pár­tonkívüliek népes táborán belül képviselni akarom azokat az egy­szerű embereket, tekintet nélkül származásukra, akiket mindig távol való odaállás. Az MSZMP-nek, munkásőrségnek tagja nem voltam, marxista egyetemre nem jártam. Problémamegoldó típus vagyok. Békéscsaba minden polgárának jo­gos érdekét szeretném a szó legne­mesebb értelmében képviselni, ha megválasztanak képviselőnek. Ä bizalmukkal megtisztelő pol­gároktól is várom az elvégzendő feladatok listáját. A jelenlegi gazdasági gondok mellett a legnagyobb rombolás az emberek szívében, gondolkodásá­ban következett be. Vissza kell adni e sokat szenvedett nép hitét, önbi­zalmát, erkölcsi tartását, hiszen csak így tudunk együtt küzdeni a gazdasági felemelkedésért. Szükséges a minél kedvezőbb szociális gondoskodás biztosítása a rászorulóknak, a munkahellyel va­lóban nem rendelkezőknek, az idő­seknek és betegeknek. Erős jogállamot és szilárd köz- biztonságot akarunk, a keresztény­szociális gazdaságpolitika elveit kell megvalósítanunk, hogy azok, akik a nemzeti vagyont létrehozták, ne csak szemlélői, hanem tulajdo­nosai is legyenek annak, illetve hogy az állam biztosítani tudja az egész társadalom alapvető szükség­leteinek kielégítését.- Független tartottak a hatalomtól, pedig ők a tömegek, emiatt minden időben hát­rányos helyzetbe kerültek és kerül­nek a pártok kivételezett tagságával szemben. Küzdeni akarok: a kor­rupció ellen, a bürokrácia ellen, vá­rosom, Békéscsaba fellendítéséért, a munkanélküliség csökkentéséért. — Ez utóbbi programok a pár­toknál is szerepelnek... — Igen, csakhogy a jelenlegi nagy pártok tagsága képezi a bürok­raták hatalmas seregét és el tudja valaki képzelni, hogy fölszámolják „önmagukat”, főként akkor, ha nem lesznek pártonkívüli függetlenek, akik megfelelő határozottsággal kö­veteljék tőlük a bürokraták létszá­mának csökkentését. Véleményem szerint a korrupció legfőbb előidé­zője és melegágya a bürokrácia. — Milyen elképzelései vannak a munkanélküliség csökkentésére? — A nyugdíjkorhatár és a mun­kaidő csökkentésével megoldható. — Úgy hallom, hogy az esélyes pártok idegesek, mert Ön a képvise­lők visszahívhatóságát akarja elér­ni, ezért még aláírásgyűjtést is kez­deményez. — Igen, határozottan azt tartom, hogy az a képviselő, aki nem tud hatékonyan kiállni választói érde­keiért, ne élősködjön a nép keserve­sen befizetett adójából. (Szabó) Dr. Prekop Ottó - Köztársaság Párt „Céltudatos munkával a sikerért” Békéscsabán születtem 1955. no­vember 3-án. Az általános iskola elvégzése után a 611. sz. Ipari Szakmunkás- képző Intézetben kitanultam a gép­szerelő szakmát — és a családi ha­gyományoknak megfelelően a tég­lagyárban kezdtem el dolgozni, — Majd 1975-ben a Dolgozók Gépé­szeti Szakközépiskolájában leérett­ségiztem. 1972—1980 között versenysze­rűen cselgáncsoztam. Ezóta vallom, amit Hemingway mondott: „A sport mindenre megtanít.” Leginkább ar­ra — amit eddigi életpályám igazol­ni látszik —, hogy csak céltudatos, kemény munkával lehet igazi ered­ményeket elérni... Egyetemi tanulmányaimat a JÄ­TE jogi karán fejeztem be 1988- ban. Szakdolgozatomat munkajog­ból, a kollektív szerződésekről ír­tam jelesre. 1992-ben házasságot kötöttem Túri Veronikával. Egy év múlva kisfiúnk született, aki a keresztség- ben az Ottó Lóránt nevet kapta. Vállalkozást 1988 óta vezetek, jelenleg a Trezor Rt. elnök-vezér­igazgatója vagyok. A társaság 1/2—1/2 arányban az én és a fele­ségem tulajdonában van. Hobbim a horgászat, az olvasás, óránként akár 100 oldalon is „átrágom ma­gam”. Szakmai érdeklődési köröm főként az államelméletre, a gazda­sági és pénzügyi jogra terjed ki. Kedvenc költőm Arany János. Má­ig is szeretek sportolni, de a válla­latvezetés mellett erre sajnos ke­vés időm jut. Tíz-egynéhány évvel ezelőtt még én se tudtam, hogy itt rendszer- váltás lesz. Látva azonban, hogy alacsony képzettségű, nem hozzá­értő emberek magas pozícióba kerülnek és irányítanak, megfogal­mazódott bennem: ezt lehet, sőt „kötelező” jobban csinálni. Ehhez azonban fel kellett készülni. Hát ta­nultam... Ahhoz, hogy valaki az ország dolgaiban dönthessen, a felkészült­ségen túl az embertársai iránt érzett elkötelezettség is szükséges. Hat éve vezetek vállalkozást, melynek során megismertem a munkaadó és a munkavállaló ember gondjait, örömeit... Mindezekre alapozva úgy ér­zem, megértem a politikusi pályára, a békéscsabai polgárok parlamenti képviseletére. Tenném ezt a Köztár­saság Párt támogatásával — eddig tudniillik semmilyen pártnak tagja nem voltam —, mert ez az a csapat, amelyik először adni akar, és csak azután kérni... Remete Tamás -Független 26 éves, nős, békéscsabai tanár vagyok. A Kemény Gábor Műszaki Szakközépiskolában dolgozom. Ebben a városban születtem, a főis­kolát is itt végeztem el 1992-ben. A választáson azért indultam el független jelöltként, mert úgy gon­dolom, hogy így lehet legjobban képviselni városunk érdekeit. A pártok színeiben bejutottak — leg­jobb szándékuk ellenére is — gyak­ran kerülnek olyan helyzetbe, ami­kor ütközik a párt és a választókör­zet lakóinak érdeke. A pártfrakció hatékonyan azonban csak úgy tud működni, ha a tagjai nem szavaznak egymással ellentétesen. így fordul­hat elő, hogy egy párt képviselője — akár meggyőződése ellenére is — nem a mi érdekünkben nyomja meg a szavazógép gombját. Az el­múlt negyven évben és sajnos azt követően is az állam a polgárai fölé nőtt szervezetként igyekezett bele­szólni az egyének életébe. Ezzel szemben az állam feladata szerin­tem az kell legyen, hogy minél na­gyobb szabadságot biztosítson poL gárainak, megteremtse az egyén boldogulásának feltételeit. A korlá­tokat csak azoknak kellene érzékel­ni, akik megsértik a törvényeket, akik szabadságon a visszaélések szabadságát értik. Szorgalmaznám ezért erős rendőrség létrehozását, sokkal szigorúbb fellépést a korrup­cióval szemben. A képviselőséggel összeegyez­tethetetlennek tartom az igazgatóta­nácsi és felügyelő bizottsági tisztsé­gek vállalását. Ha sikerül, azon le­szek, hogy megszűnjön az állam központi elosztó szerepe, a megter­melt javak jóval nagyobb hányada maradjon az önkormányzatoknál, hogy ne függjenek a kormány jóin­dulatától. A nyugdíjak, a létmini­mum körüli fizetések emelése, az életszínvonal mindenki számára érezhető emelkedése csak ábránd mindaddig, amíg a gzadaság rosszul működik. Ezért a legfontosabb do­log a gazdaság rendbetétele, a vál­lalkozásokat nem csak szavakban támogatva. Hogy ez mennyire si­kerülhet, az csak Öntől függ! Dr. Sarkadiné dr. Lukovics Éva - Szabad Demokraták Szövetsége Tisztelt Hölgyeim és Uraim, ked­ves Barátaim! Ezekben a hetekben Önök nin­csenek könnyű helyzetben. Pezseg és forr a politikai közélet, áradat­ként zúdulnak Önökre a pártok és független jelöltek mondanivalói és a kampány eseményei. Egyre több ügyeletes messiás jelentkezik, akik azt ígérik, most gyorsan megoldják a gazdaság válságát. A közpénzek­ből majd többet kapnak a munkálta­tók és munkavállalók, a gyermeket nevelő szülők, a nyugdíjasok, egy­szóval mindenki. Programként megannyi kívánságlista forog köz­kézen, mintha az óhajok egy csa­pásra megvalósíthatók lennének. Jövőképet, távlatokat természete­sen adni kell, ugyanakkor csak megvalósítható, becsületes ígére­tekkel szabad Önök elé állni. Biztos vagyok abban, hogy Önök már nem hisznek a politikai mesékben, a „könnyű álmokban”, nem hiszik, hogy jön egy jótündér, kinek jó­szándékkal kibélelt varázspálcájá­nak intésére minden a helyére kerül, mert sorsunk a saját kezünkben van. Közös sorsunk csak akkor fordulhat jobbra, ha mindannyian akarjuk, de nemcsak akarjuk, hanem teszünk is érte. Ehhez az akarathoz és cselek­véshez szükséges egy tisztességes és felkészült, bátor parlament és kormány, akik olyan keretet és jogi alapot teremtenek mindehhez, ahol a vállalkozók akarnak és tudnak vállalkozni, a munkavállalók dol­gozni, az édesanyák gyermeket ne­velni. Parlamenti képviselőként megtapasztaltam: olyan vezetőkre van szükség, akik személyes életük­kel — akár a parlamentben, akár máshol — már bebizonyították, hogy tudnak dolgozni a közössé­gért, s nem a saját zsebük megtömé­se a legfontosabb céljuk. Képesek szívvel, ésszel, tisztességgel politi­zálni! Kívánom Önöknek és mind­annyiunknak, közös munkánk ré­vén boldogabb, nyugalmasabb, ugyanakkor reménytelibb négy év köszöntsön ránk. Szeretettel és tisztelettel üdvözli Békéscsaba országgyűlési KÉPVISELŐJE Skumát István - Magyarországi Szociáldemokrata Párt 1959-ben születtem Békéscsa­bán, hatgyermekes iparos család­ból. Iskoláimat szülővárosomban végeztem: villanyszerelő szakmun­kásnak tanultam. 1980-ig dolgoz­tam ebben a szakmában. 1974-től ejtőernyős sportoló, majd a Kilián Repülő Műszaki Főiskola hallgató­ja voltam. Tanulmányaimat egy bal­eset következtében meg kellett sza­kítanom. Azóta különböző területe­ken vállalkozom. Jelenlegi helyzetünk a „rend­szerváltás” ellenére lesújtó. Tudom, hogy akit most Békéscsabán meg­választanak képviselőnek, nem fog­ja megváltani a hazát és városunkat, de ha akar, tud segíteni. Jelenlegi helyzetünk a „rendszerváltás” elle­nére lesújtó. Az „elit” kivételével a társadalom minden rétege csaló­dott: a nyugdíjasok, a fiatalok, a

Next

/
Oldalképek
Tartalom