Békés Megyei Hírlap, 1994. május (49. évfolyam, 102-126. szám)
1994-05-28-29 / 124. szám
^ 1994. május 28-29., szombat-vasarnap KÖRKÉP/HIRDETÉS WN Diplomamunka és lakodalmi szokások Dobozon megalakult a Gyermekbarát Mozgalom helyi csoportja A tanárok „csőbe húzták” a diákokat Mit mondjak? Rendkívül becsülöm és tisztelem Szuchy Lászlónét, a Körösi Csorna Sándor Főiskola adjunktusát. Többek között azért, mert a ténykedése nem fejeződik be a leadott órákkal. Arra is szakít időt, hogy menedzselje a tanítványait, s azok eredményeit megismertesse az olvasókkal. — A főiskolán ezen a héten 140 végzős diák védi meg a diplomáját. A vizsga nyilvános, ha valakit érdekel a téma, beülhet meghallgatni — kezdi beszélgetésünket Szuchy Lászlóné. — Ugye tudja, hogy a főiskolán van egy kiegészítő szak, ahol életvitelt, háztartás-ökonómiát is tanulhatnak a gyerekek. Ezen a szakon 13-an végeznek, s nagy öröm számomra, hogy heten a diplomamunkájukat ebben a témában készítették el... Beszélgetésünk közben gyönyörű fiatal lány lép a szobába. Ha valaki azt állítaná róla, hogy színésznő, nem kételkednék benne. Csakhogy Siófoki Edit prózaibb hivatást választott. Ősztől kisiskolásokat tanít majd. — Azért kértem, hogy Edit is itt legyen, mert remekül sikerült a diplomamunkája, s nem mindennapi, hogy egy fiatal lány régi hagyományok után kutasson és azt dolgozza fel. — Kérhetem, hogy erről már te beszélj—fordulok Edithez, aki a későbbiek folyamán olyan rutinosan válaszolgat, mintha reggelente azzal ébredné, hogy nyilatkozik. —Mezőberényben lakom, s a témának természetesen ott jártam utána. Diplomamunkám „Házasság és lakodalom a háromnemzetiségű Mezőberényben” címmel írtam meg. — Miért éppen ezt a témát választottad? — Nem azért mondom, mert itt ül a tanárnő, de rendkívül élveztem az óráit a csaláNem csak szép, okos is Siófoki Edit, aki szakdolgozatát a mezőberényi lakodalmi szokásokról írta. FOTÓ: KOVÁCS ERZSÉBET di ünnepekről. Másként élem meg azóta az ünnepeket, nagyobb jelentőséget szentelek azoknak, mint addig. Annyi minden megváltozott, ezért gondoltam a múlthoz visszatérni. —Érdemes volta háztartás- tan órákon is részt venni? — Ó, nagyon sok mindent tanultunk. Amihez eddig nem konyítottam, ahhoz most örömmel fogok... —Például? — Megtanultam sütni, főzni, szőni, kézimunkázni. Borzasztóan kedvelem a virágkötészetet, amit Szabó Lászlóné szerettetett meg velünk. — Egy ilyen szép leánynak azon kívül, hogy néphagyományokról ír, mi a hobbija? — Az az igazság, hogy nincs túl sok szabadidőm. Ha mégis akad egy kevés, akkor a virágápolással foglalkozom. BÉ Kisvárdai színházfesztivál Véglegesítette a Határon Túli Magyar Színházak VI. Fesztiváljának programját a szervezőbizottság. A döntés szerint a május 28. és június 5. közötti kisvárdai seregszemlén — amelyen négy szomszédos ország 14 társulata vesz részt —17 versenyelőadást és 9 pódiumdarabot láthat a szakmai zsűri és a közönség. A nyitónapon 28-án, szombaton 20.00 órától, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Sütő András: Az ugató madár című drámáját mutatja be. A fesztiválon — naponta két-három előadás lesz — színpadra lép a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház, a Bukaresti Állami Zsidó Színház, a Gyergyó- szentmiklósi Figura Stúdió Színház, a Kassai Thália Színház, a Kolozsvári Magyar Színház, a Kolozsvári Puck Bábszínház, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház, a Marosvásárhelyi Színművészeti Akadémia, a Nagyváradi Állami Színház Szigligeti Társulata, a Révkomáromi Jókai Színház, a Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház, a Szatmárnémeti Északi Színház, a Temesvári Állami Csiky Gergely Színház, és az Újvidéki Magyar Színház. A mintegy 700 művész húsz tájelőadáson is fellép Szabolcs-Szatmár-Be- reg megye nagyobb településein, valamint a határokon túl, Beregszászon, Kassán, Szatmárnémetiben és Ungváron. A fesztivál hagyományainak megfelelően, a határon túli magyar színészekből az idén is megalakítják a kisvárdai várszínház alkalmi, nyári társulatát, amely két darabot mutat majd be. Június 24-én és 25- én Kós Károly: Budai Nagy Antal című történelmi színművét játsszák a művészek. A másik darab, William Shakespeare: Windsori víg nők címmű vígjátéka lesz, amelynek színpadra állításához a Magyar Televízió is segítséget ad. A darabot három estén, július 29-én, 30-án és 31 -én láthatják majd a színházkedvelők a szabolcsi várszínházban. Hihetetlenül hangzik, de igaz: mindenki boldog volt, amikor a tanárok szó szerint „csőbe húzták” a diákokat a napokban a dobozi kastélyparkban. Ez pedig nem volt más, mint az ügyességi verseny egyik feladata, amikor a gyerekeknek' egy hosszú hengerben villámgyorsan át kellett mászniuk. A gyermeknap alkalmából — s az iskolaigazgató, Váradi Mihály né jóvoltából — tartott egynapos tanítási szünet keretében hetvenen megalakították a Gyermek- barát Mozgalom helyi csoportját. Délelőtt a sportpályán gyülekezett a 400 nebuló, ahol a mozgalom helyi vezetője, Si- sákné Váradi Edit irányításával elhangzott a gyermekbarátok célja: a gyermekek szellemi és fizikai nevelése, közreműködés szociális ellátásukban, érdekeik képviseletében. — A kisdiákoknak szükségük van a közösségi életre, értelmes, hasznos elfoglaltsággal kell a szabad idejüket kitölteni — mondta Zsibrita Mária, a helyi általános iskola pedagógusa, aki büszkén említette, hogy a békéscsabai Meseház és a 10-es iskola után a megyében harmadikként a doboziak csatlakoztak a mozgalomhoz. A recept egyszerű volt; a gyerekeket tájékoztatták a legfontosabb tudnivalókról, azután a faliújságra kifüggesztett jelentkezési lapra önként írhatták nevüket a leendő tagok. így alakult meg a csoport, s ezek után került sor a csütörtöki egész napos programra, ahol az ügyességi versenyben mindenki megmutathatta többek között a gombfel- varró tudományát, megcsillanthatta emlékező tehetségét és a lajhármászás speciális fogásait. Remek kikapcsolódásnak bizonyult a tanár-diák meccs, 70 tanuló számára a színházlátogatás, a művelődési házban tartott délutáni program, amelyben művészcsoport, karatésok, jazzbaletto- sok, aerobicosok, harmoniká- sok szórakoztatták a nézősereget. Az est fénypontja pedig a hangulatos tábortűz volt. A gyerekek élményekben gazdag, vidám napja mindenekelőtt az iskolának, a pedagógusoknak, a szülőknek és nem utolsósorban a Komlósi Mátyás vezette művelődési háznak volt köszönhető, akik valóban igazi gyermeknappá varázsolták a csütörtököt Dobozon. L. E. magyar állampapír Lakossági Kincstárjegy 1994/1. Legyen mindig elérhető Van olyan megtakarítása, melyet nem konkrét célra gyűjt, tehát nem is tudja, hogy mikor szeretné felhasználni? Van olyan megtakarítása, melynek bármikor mobilizálhatónak kell lennie, de azért a kamatról sem szeretne lemondani? Megtakarított pénzének egy része mindig elérhető lehet, ugyanakkor előnyösen kamatozik. Mindössze a megfelelő befektetésre kell rátalálnia. Ez a Lakossági Kincstárjegy. A, Lakossági Kincstárjegy Magyar Állampapír, így visszafizetését és kamatait az állam garantálja. Az Ön követelése nem évül el, bármely értékesítő fiók köteles visszaváltani az Ön Lakossági Kincstárjegyét. A Lakossági Kincstárjegy 1994/1. 1 éves futamidejű állampapír, amely azonbafi bármikor visszaváltható. A kamat mértéke a visszaváltás időpontjától függ: 0- 60 napig évi 0% 61- 90 napig évi bruttó 12% 91-180 napig évi bruttó 14% 181-270 napig évi bruttó 17% 271-364 napig évi bruttó 18% 365. napon évi bruttó 22% Ha tehát szeretné pénzét egyszerűen, rövid távon is jó hozamra befektetni, válasszon egy rugalmas megoldást. A Lakossági Kincstárjegy folyamatosan kapható az alábbi forgalmazóknál: Budapest Értékpapír és Befektetési Rt. 1052 Budapest Deák F. u.5. tel: 1-266-2251 (vezető forgalmazó) • Budapest Bank Rt. Békéscsaba, Hunyadi tér 10. • OTP Bank Rt. Békéscsaba, Gyula, Mező- kovácsháza, Orosháza, Szarvas, Szeghalom, Békés, Battonya, Csorvár, Gyomaendrőd, Mezőberény, Sarkad, Tótkomlós (június 6-tól) Polgári Bank Rt. Békéscsaba, Mednyánszky u. 8. • MNB Békés Megyei Igazgatósága Békéscsaba, Dózsa Gy. u. 1. ► A TÖBBSZÖRÖS B I Z TO NSAG I