Békés Megyei Hírlap, 1994. május (49. évfolyam, 102-126. szám)

1994-05-02 / 102. szám

m RÉKÉS MEGYEI HÍRLAP­MEGYEI KORKÉP/HIRDETÉS 1994. május 2., hétfő Q Természetvédelmi nap Várhelyben A Szeghalmi Sebes György Általános Iskola diákjai és ta­nárai április 29-én a város mel­letti Várhelyben rendezték meg a Madarak és Fák napját. A jó hangulatú kiránduláson az iskola valamennyi tanulója részt vett, a kicsik és a nagyok is akadályversennyel kezdték a napot. Itt hat —, illetve nyolc akadályt kellett leküzdeniük, többek között növényfelisme­résből, megfigyelésből. A helyszínen volt sólyom-, ku­tya- és kisállat-bemutató, de a meghívott szakemberek szíve­sen beszéltek például a tűz­gyújtás szabályairól, a régi Sárrét vízivilágáról. A megbékélés elkerülhetetlen- Brassóban tartják az idei polgárfórumot Aki hitet tett a román-magyar barátság mellett B attony ára látogatott nemrég Ig- lói Zoltán, a pécsi Magyar— Román Baráti Társaság elnöke. Az esemény apropóján készült az alábbi interjú. —Elnök úr! Ón a román klub­ban magyar nyelven tartotta meg az előadását. — Nézze, én magyar ember vagyok, a városomban, Pécsett soha nem éltek, és ma sem élnek románok, így nem is beszélem a nyelvet. — Gondolom sokan megkér­dezték már: hogyan jutott eszük­be éppen magyar—román bará­ti társaságot alapítani? — A válaszért vissza kell ka­nyarodnom 1988-hoz. Akkor valóságos szellemi hidegháború dúlt Magyarország és Románia között. A nyugati újságok arról cikkeztek, hogy ha a két szom­szédos ország nem tartozna ugyanahhoz a katonai tömbhöz, akkor a kormányaik már rég ha­dat üzentek volna egymásnak. Ez nyilván túlzás, de kétségtelen, hogy nagyon feszült volt a két állam viszonya. Folyt a kölcsö­nös szomszédgyalázás. Hogy Romániában pontosan mit mondtak Magyarországról, azt nem tudhattuk. De hogy nálunk mi folyt Romániaellen, arra azért még sokan emlékezünk. Az új­ságok azzal voltak tele, hogy a gyulai kukoricásban 18 halott fekszik, akiket a román határ­őrök lőttek agyon. Végre megje­lent a tévé képernyőjén egy fele­lős ember, egy orvos, aki el merte mondani, hogy kérem, még egy döglött veréb sincs abban a ku­koricásban. De akkorra már mindenkinek habzott a szája. És hadd ne nevezzem meg azt a bu­dapesti lapot, amely azzal trak- tálta olvasóit, hogy Romániában a húshiány miatt a pincérek em­beri agyvelőt szolgálnak fel az éttermekben. —Minderre magam is jól em­lékszem. De nem kaptam választ arra, hogy hogyan jutottak el a baráti társaság megalapításá­nak gondolatáig. — Egyszerűen szégyelltük azt, hogy a XX. század végén két európai ország úgy viszonyul egymáshoz, mint két afrikai bennszülött törzs. És én most bo­csánatot kérek az afrikaiaktól a hasonlatért... Szóval akkor úgy éreztük: ha tovább folyik ez a szitok-átok hadjárat, akkor az el­jövendő évszázadban sem lesz béke a népeink között, holott minden vonatkozásban egymás­ra vagyunk utalva. Abban a hely­zetben nem tudtuk másképpen kifejezni a tiltakozásunkat, csak így, megalapítva a baráti társasá­got. — Tudja, nekem erről az idő­szakról a híres-hírhedt aradi ta­lálkozó jut eszembe. Az, ahogyan Grósz Károly nyilatkozott a sze­gedi stúdióban a Ceausescuval folytatott tárgyalásról. — Ne higgye, hogy a hatalom örült a mi kezdeményezésünk­nek, a ’89-ben közzétett húsvéti nyilatkozatunknak. —Idézne belőle? — Az első sorai valahogy így hangzottak: „Mi, 40 magyar ér­telmiségi, akik megalakítottuk Pécsett a Magyar—Román Ba­ráti Társaságot, az ország közvé­leménye előtt hitet teszünk a ma­gyar és a román nép barátsága mellett.” — Úgy gondolom, hogy a ha­talom rosszallásán túl mások el­lenszenvét is sikerült kivívniuk. — Nem akarom részletezni, hogy mit nyeltünk akkor. Volt, aki nemes egyszerűséggel leha- zaárulózott bennünket, mások szerint mi voltunk Ceausescu ötödik hadosztálya. Néha már számítottunk a letartóztatásra is: ugyanis ha akkor jóvátehetetlen Iglói Zoltán: „Na, gyerekek, akkor most mondjátok meg, miért utáljuk egymást!” FOTÓ: A SZERZŐ FELVÉTELE dolgok történtek volna a két or­szág között, az ilyen „gyanús elemeket” azonnal hűvösre tet­ték volna. — Ilyesmitől már régen nem kell tartaniuk. —Nem hál ’ Istennek, itt is, ott is megbukott a diktatúra. Ez tette lehetővé, hogy Romániában is megszervezzük a társaságunkat. 1992-ben Bukarestben jártam egy delegációval, és feltűnt, hogy mindenütt megkülönböz­tetett figyelemmel és tisztelettel fogadnak bennünket. Isten bi­zony nem értettük, hogy mi ez a nagy ováció körülöttünk. A Ro­mania Mare című lap munkatár­sától meg is kérdeztem, hogy mi­re véljük mindezt. O a követke­zőket mondta. „A románok há­rom dolgot tisztelnek a pécsi Ma­gyar—Román Baráti Társaság­ban. Az egyik az, hogy olyan magyar emberek alapították, akiknek ehhez semmiféle privát érdekük nem fűződik. A másik az. hogy az alapításra akkor került sor, amikor nem dicséret, hanem ledorongolás, elutasítás járt érte. És végezetül: legfőkép­pen azért tisztelnek bennünket, mert nem politizálunk, a magunk választotta útról nem hagyjuk le­ráncigálni magunkat se jobbra, se balra. — Voltak akik próbálkoztak ezzel? — Mindkét országban meg­kísérelték. De mi nem en­gedünk eredeti célkitűzésünk­ből: hosszú évszázados vi­szálykodás után el kell jutnunk a történelmi megbékéléshez. Ezt tették a németek és a franci­ák, az amerikaiak és a japánok, ezt teszik az izraeliek és a pa- lasztínok is. Nekünk sincs más választásunk. S ez nem képte­lenség, még magyar vonatko­zásban sem az. Gondoljunk ar­ra, hogy milyen ma a viszo­nyunk Törökországgal vagy Ausztriával! Vagyiselkell vég­re ásni a csatabárdot, nem kell újra és újra felszaggatni a sebe­ket. A magyar—román kap­csolatok múltjával ne a politi­kusok foglalkozzanak, hanem a történészek! Népeink pedig kezdjenek el arról beszélgetni, hogy mi van most, mi legyen a jövőben. Ez óriási feladat, eb­ben munkamegosztásra van szükség. Itt megvan a teendője mindenkinek: a parlamentek­nek, a kormányoknak, a diplo­matáknak, a történészeknek, az iskoláknak, az egyházaknak, az újságíróknak és... —... űz önök társaságának. —Természetesen. Hitem sze­rint a mi feladatunk a legna­gyobb: azt kell elérnünk, hogy az egyszerű emberek szót értsenek egymással. Társaságunknak je­lenleg körülbelül 700 tagja van, ennek egyharmada Magyaror­szágon él, kétharmada pedig Ro­mániában és néhány más ország­ban. Tagságunk jelenleg is gya­rapszik, főleg Romániában. És ez azért örvendetes, mert végül is a konfliktusok forrása ott van, ahol tömegesen élnek együtt ma­gyarok és románok. A pécsi fő­téren még nem verték egymást fejbe a két nép fiai, de Marosvá­sárhelyen már igen. — Tavaly mégis Pécsett ren­dezték meg a magyar—román polgátfórumot. — Ez nem mond ellent az eddigieknek. Az eltelt öt évben szervezetünk megerősödött eszmeileg, szervezetileg, anya­gilag, a tevékenységi körünk is bővült. Barátság—Prietenie címmel kétnyelvű lapot adunk ki. Az egyik évben összegyűj­töttünk 10 ezer könyvet, ebből kialakítottunk húsz kiskönyv­tárat, és elvittük Szamosújvár, illetve Déva környéki magyar­lakta településekre. Visszafelé magyarra fordított román könyveket hoztunk, és megala­pítottuk belőlük a pécsi román könyvtárat. De nyaraltattunk mi Magyarországon Zsil-völgyi bányászgyerekeket, akiknek most az a legfőbb vágyuk, hogy Petrozsényban vendégül láthas­sák magyar barátaikat... Tavaly aztán vettünk egy nagy lélegze­tet, és elhatároztuk, hogy — elő­ször a magyar—román kapcso­latok történetében — közös asz- _ tálhoz ültetjük a romániai román és magyar, valamint a magyaror­szági magyar és román barátain­kat. S azt mondjuk nekik: „Na, gyerekek akkor most mondjátok meg, hogy miért utáljuk egy­mást! ” Hát ez volt a pécsi polgár­fórum, három napig tartott. Cso­dák persze nem történtek, de el­kezdődött egy dialógus. S akkor döntöttünk úgy, hogy egyik év­ben Magyarországon, a másik­ban pedig Romániában tartjuk a találkozót. 1994-ben Románia a soros. Két város, Kolozsvár és Brassó nyújtott be pályázatot a fórum megrendezésére. Később — az ismert állapotok miatt — kolozsvári barátaink visszalép­tek, így Brassóé a rendezés joga. De már az is eldőlt, hogy 1995 nyarán a III. magyar—román polgárfórumot Szegeden tart­juk. —Elnök úr sok sikert kívánok a munkájukhoz és köszönöm a beszélgetést. Ménesi György BESZÉLJÜNK A LÉNYEGRŐL: 6. KISZÁMÍTHATÓ VISZONYOKAT A MEZŐGAZDASÁGBAN! MELYIK PÁRT EMBLÉMÁJA VAN ELREJTVE A KÉPEN ? A megfejtéseket május 8-án adhatják le a szavazóhelyiségekben. 'ttl h" UJ a oc < p C a. ELEGENDŐ 5ZAMU HELYES MEGFEJTÉS ESETEN minden jó, sőt minden hibás választ adó kedves megfejtőnk egyaránt élvezheti a közösen elnyert alacsonyabb inflációt, több munkahelyet, egészségesebb környezetet, szociális- és közbiztonságot, valamint mindazt, amit egy igazán demokratikus állam polgárainak nyújtani tud. A mezőgazdasági termelőknek, vállalko­zóknak maguknak kell eldönteniük, hogy milyen formában akarnak termelni és értékesíteni. A hazai agrárágazat szempontjából különösen fontos, hogy az eddig hiányzó, családi gazdálkodáson alapuló mezőgazdasági vállalkozások is létrejöhessenek és megerősödhessenek. Új szövetkezeti törvényt kell alkotni! A szövetkezés pénzügyi feltételeinek javításával ösztö­nözzük, hogy ki-ki szándéka szerint hozzájuthasson szövetkezeti üzletrészének értékéhez vagy még több üzletrészt vásárolhasson. Támogatjuk a kereskedel­mi, értékesítő, beszerző és hitelszövetkezetek létre­jöttét. Ha a termelők nem élnek azokkal az előnyök­kel, amelyeket az összefogásnak ezek a formái hoz­hatnak, akkor a haszon java részét ugyanúgy mások teszik majd zsebre, mint eddig. A FIDESZ a kárpótlási törvényeket nem helyezi hatályon kívül, de mindent megtesz a kár­pótlási folyamat mielőbbi befejezéséért. Elő kell segíteni a szétaprózódott földtu­lajdon koncentrálódását. Meg kell szüntetni a kár­pótlási földek eladását sújtó adókat és a föld piaci forgalmát nehezítő akadályokat. A tulajdoni szerke­zet kialakulása után szabályozni kell a földcserét. A földdel való gazdálkodás és a beruházások bizton­sága érdekében ki kell dolgozni a földhasználó (bér­lő) védelmét. Szerezhessenek földtulajdont szövetkeze­tek és társaságok is. Külföldi magán- és jogi személy azonban átmenetileg ne szerezhessen földet. Le­hetővé kell tenni, hogy a föld jelzáloghitellel le­gyen terhelhető. Az élelmiszergazdaság fejlődésének alap- feltétele, hogy a piacok áttekinthetők legyenek és minél több versenyképes termékkel jelenjünk meg rajtuk. Ezért elengedhetetlen az élelmiszeripar mo­dernizálása. Életre kell hívni végre a mezőgazdaság sajátosságainak megfelelő finanszírozási rendszert: nagy agrárprogramok finanszírozására alkalmas bankot, hitelszövetkezeti hálózatot és az egyes ter­melési láncok mentén kialakuló hitelszervezeteket. A kedvezményes mezőgazdasági hitele­ket elsősorban a földek koncentrációjára és a gaz­dálkodás fejlesztésére kívánjuk biztosítani. Kezdő, elsősorban fiatal mezőgazdasági vállalkozók részére egy olyan speciális alapot kívánunk létrehozni, amelyből tőkéhez juthatnak. El kell törölni a föld­adót. Az exporttámogatások nagyobb részét pedig közvetlenül a termelőknek kell adni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom