Békés Megyei Hírlap, 1994. május (49. évfolyam, 102-126. szám)
1994-05-04 / 104. szám
1994. május 4., szerda HAZAI TÜKÖR/SOROZAT Miből lesz a pártbevétel? Horn tiltakozik Horn Gyula, a Magyar Szocia- 1 ista Párt elnöke, a Magyar Táv- irati Iroda útján a választópolgárokhoz címzett nyílt levelet tett közzé. Ebben kifogásolja, hogy a Magyar Televízió politikai műsorai, a Híradó, a Hét és a Panoráma a választók tájékoztatása helyett azok tudatos megtévesztésére törekszik, hazudik és hetek óta rágalmak özönét zúdítja a Magyar Szocialista Pártra és személy szerint rá, s ehhez hamis tanúkat is felhasznál. Nyílt levelében Horn leszögezi: „Szeretném megerősíteni, hogy sem 1956-ban, sem azt követően senkit nem bántalmaztam, semmilyen törvénytelenséget nem követtem el. Tiszta lelkiismerettel állok a választók előtt. Elutasítom a gyűlöletkeltést, amelynek Magyarországon már sok százezer ember esett áldozatul, köztük édesapám, majd testvérbátyám.” Kitüntették Presser Gábort A Magyar Köztársaság elnöke, — a miniszterelnök javaslatára — művészi munkássága elismeréseként Presser Gábor Erkel Ferenc-díjas zeneszerzőnek, előadóművésznek, a Vígszínház zenei vezetőjének, a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje kitüntetést adományozta. Az elismerést Göncz Árpád kedden a Parlamentben nyújtotta át. Az átadáson jelen volt Bisz- terszky Elemér, a Művelődési és Közoktatási Minisztérium közigazgatási államtitkára. Fotex alaptőke-emelés A Fotex Rt. nemzetközi részvénykibocsátásának ellenértékeként 70 millió 28 ezer USA- dollár folyt be a társaság e célra megnyitott devizaszámlájára —tette közzé a Fotex kedden. A kibocsátás eredményeként 1,435 milliárd forinttal emelkedett a cég alaptőkéje. A részvényeket a befektetők a névérték mintegy ötszörösének megfelelő árfolyamon vásárolták meg. Az elmúlt évben a Magyar Demokrata Fórumnak és a Fidesznek volt a legnagyobb pénzügyi bevétele, előbbié 1 milliárd 266 millió, utóbbié pedig 939 millió forintot tett ki. Egyebek között ez is kiderül a Magyar Közlöny 45. számából, amelyben több párt elmúlt évi pénzügyi mérlege is megjelent. Ebből az is megtudható, hogy az említett két párt bevételének nagy része a tulajdonában álló ingatlan eladásából származott. Ez az MDF esetében 832 millió, a Fidesznél pedig 697 millió forint volt. Az MSZP tavalyi összes bevétele 429 millió forint volt, az SZDSZ-é 300 millió, a KDNP- é pedig 150 millió forint. Az Két nagy hírű hazai borvidék, a Tolna megyei Szekszárd és a Bács-Kiskun megyei Hajós környéki szőlősgazdák számára nyújt feldolgozói hátteret az a borászati üzem, amelyet felújítás után kedden adtak át Nemesnádudvaron. A százmillió forintos költséggel átalakított és kétmillió német márka értékű — Európában a legkorszerűbbnek számító — gépészeti, technológiai berendezéssel felszerelt üzemet egy angol—magyar vegyes vállalat, a Brilliant Holding Kft. még 1992-ben vásárolta meg, a Hosszúhegyi MSZP bevételi fejezetén belül található egy csaknem 225 millió forintos tétel, amelynek konkrét forrását nem tették közzé. Ugyancsak bevételi fejezeten belül az MDF 296 millió, az SZDSZ 270 millió, az MSZP 170 millió, a KDNP pedig majdnem 100 millió forint állami támogatásban részesült. A legnagyobb tagdíj-bevétele, több mint 18 millió forint az MSZP-nek volt, az MDF-é ennek éppen a fele, míg az SZDSZ tagjai 5 milliót, a KDNP-tagság pedig 4 millió forintot fizetett pártjának. A Fidesz esetében a tagdíj-bevétel 653 ezer forint volt az elmúlt esztendőben. Állami Gazdaság felszámolása során. Az ottani privatizáció több tekintetben példaértékű. Részben azért — tájékoztatott Kőfalvi Ottóné ügyvezető igazgató —, mivel az üzem nemcsak megtartotta dolgozóit, de újabb munkahelyeket teremtettek és további felvételeket terveznek. Az egyéni termelők értékesítését elősegítő, a minőség piac- képességét javító korszerű feldolgozás, palackozás mellett a borászati üzem biztonságos felvásárlói háttér is az ültetvénytulajdonosok számára. Pontosabban mindazoknak, akik válA kiadási fejezetet áttekintve az MDF 1993-ban 725 milliót, az MSZP 460 milliót, a Fidesz 264 milliót, az SZDSZ pedig 255 milliót költött. Valamennyi párt esetében a működési költségek teszik ki a legnagyobb kiadást, ami az MDF-nél 355 millió, az SZDSZ-nél 155 millió, az MSZP-nél 143 millió, a KDNP-nél pedig 67 millió forint volt Összességében a Magyar Demokrata Fórum 1993. évi pénzügyi mérlege több mint 500 millió forint aktívumot mutat, a Fidesznél 264 milliót, az SZDSZ esetében 45 millió forint a maradvány, a KDNP-nél 15 millió, míg az MSZP-nél 31 millió forint hiány mutatkozott az 1993-as gazdasági évben. lalják a bio-módszerekkel folytatott művelést. A nemesnádudvari borászati üzem ugyanis — a gyümölcs-alapanyagú kon- centrátumok mellett — eredet- igazolt és államilag védjegyzett bio-bort állít elő a környék tradicionális fajtáiból, így a hajósi cabemetből, a kékfrankosból és a zweigeltből. A szigorú biotechnológiával készülő, egy évig fahordóban tartott, majd többször szűrt és két-három évig palackokban továbbérlelt, kiemelt minőségű borokból évi 4000 hektolitert gyártanak egyelőre hazai luxusszállodáknak, éttermeknek. Az előrehaladott tárgyalások alapján azonban remény van az export közeli megindítására. A Vatikán is részt vesz a világkiállításon Vatikán Állam a Magyar Köztársaság meghívására önálló pavilonnal vesz részt az 1996- os budapesti világkiállításon. A pápai állam korábban már számos világkiállításon jelen volt, s csakúgy, mint bármely más állam, a kiállítás jelmondatának megfelelően mutatkozott be. A Vatikán képviselője és Barsiné Pataky Etelka, az expo főbiztosa kedden a budapesti expo-területen felépítendő pavilon terveit mutatta be a sajtó képviselőinek. A vatikáni pavilon a budapesti világkiállítás szlogenjét a Vatikán Állam eszmeisége, a kereszténység szempontjából kívánja megfogalmazni. A „Kommunikáció egy jobb világért” jelszóhoz ez az eszmeiség szorosan kapcsolódik — hangzott el a tájékoztatón — lévén, Isten párbeszéde az emberrel szintén egy jobb világért kezdődött el. A pavilont az Ybl-díjas Török Ferenc tervezte, aki számos templom, illetve a budapesti nunciatúra épületének megtervezése után a Magyar Katolikus Püspöki Kartól kapott felkérést erre a munkára. A pavilon a világkiállítást követően az ott létesülő egyetemváros lelkipásztori céljait fogja szolgálni. A 685 négyzetméter alapterületű épület generálkivitelezőjét meghívásos pályázat útján választják ki. A tervek szerint az építkezés még ebben az évben megkezdődik, a szerkezeti és szakipari munkák 1995 végére készülnek el. Bio-bor csúcstechnológiával Thomasina Weeber: Sikított, amikor a macska elpusztult 1. — Hallottad a legújabbat? — fordult kíváncsian első reggeli vásárlójához Calvin Segal, a vegyeskereskedés tulajdonosa. Jack Lawson a fejét rázta. — Miért? Mi történt? — Eltűnt a bolond Sally. Tegnap este óta nyoma veszett. Nem tért haza a sétából. — Nem nagy veszteség — vont vállat Jack. — Ne mondj ilyent! Nem volt ki minden kereke, de azért ő az öreg Tom egyetlen kincse — botránkozott meg Calvin. — Lehet, hogy megszökött valami ficsúrral a városból — hagyta rá Jack. Calvinnak azonban ma nem volt érzéke Jack humorához. — Nagyon jól tudod, hogy Sally mindig csak téged nézett! — Ne is emlékeztess rá — dohogott Jack, és odatolta Calvin elé a jegyzéket a szükséges áruról. ♦ ♦♦ Amikor hazaért, a ház előtti feljárón találta az öreg Tom autóját. Üresen. Jacknek nem nagyon akarózott bemenni, de nem tehetett mást. — Már voltam a házban — szólalt meg a háta mögött az öreg Tom. Jack megfordult. Tom a tyúkólak felől ballagott. _ — És? Találtál valamit? — kérdezte tőle Jack. — Igen: a lányom kézitáskáját. — Az este találtam az úton. — Esett az eső. — Na és? —A táska száraz. —Egy bokor alatt hevert az út mellett. — Akkor hogyan vetted észre? Sötét volt. — A fényszóró rávilágított, amikor kitértem, nehogy elüssek egy nyalat. — Találkoztál Sallyvel az este? — Minek találkoztam volna? — Mert azt mondta, hogy veled van találkája. — Sally mindig ilyeneket mond. A városban voltam. — Minek? — Találkám volt egy pincérlánnyal. — Melyikkel? — Tom fenyegetően közelebb jött. — Nem mondhatom meg. —Tudni akarom a nevét! — Tom megragadta Jack inggallérját. Lehet, hogy öreg volt, de az ereje még nem hagyta el. —Én... nem tudom. Tom elengedte, odament Jack autójához, kinyitotta a csomagtartót, és kivett belőle egy ásót. — Ástál, Jack? — Igen. — Talán elástál valamit? — Igen. Jenkins asszony macskáját. Elütöttem az éjjel. — Hol ástad el? — Kint az erdőben. —Gyerünk, ülj be a kocsiba — parancsolt rá Tom, és visszatette az ásót a csomagtartóba. — Megkeressük azt a sírt. — Nem tudom, hogy meg- találom-e egyáltalán. — Imádkozz, hogy megtaláld, különben még egy sír lesz az erdőben. (Folytatjuk) Az állami vagyon jelentős része még privatizációra vár Az Állami Vagyonkezelő Részvénytársaság a tartósan állami tulajdonban lévő vagyonról fényképes katalógust készített. A megjelent kiadvány felsorolja az ÁV Rt. kezelésében lévő vállalatokat, ismerteti azok fő termelési adatait, létszámösszetételét, a jelenlegi tulajdonosi és tőke- struktúrát. A katalógusból kiderül, hogy az ÁV Rt.-hez tartozó állami vagyon jelentős része még privatizációra vár. A közölt adatok a privatizáció iránt érdeklődők számára irányadóként szolgálhatnak döntéseik meghozatalához. Átadták az MO-ás autóút újabb szakaszát Átadták a forgalomnak az MO- ás autóút újabb szakaszát. Az M1 -es autópálya és a 6-os főút közötti 13,9 kilométeres útszakaszt tegnap avatta fel Schamschula György közlekedési miniszter. Településfejlesztési konferencia Romániában Az EURONET Településfejlesztési Információs Rendszer Programiroda, a Romániai Kommunális Vállalatok Országos Szövetsége és a Magyar Köztársaság bukaresti kirendeltsége segítségével és szakmai támogatásával 1994. május 17—19. között rendezi meg a Településfejlesztés Romániában című szakmai kiállítással egybekötött konferenciát A konferencia és kiállítás helye: Bukarest—Hotel Dorobanti. Románia városai és községei súlyos településfejlesztési problémák sorával néznek szembe, a kommunális és infrastrukturális feladatok megoldásához hiányzik a szakmai háttér, nincsenek szakértők, elenyésző a projektek megvalósítására alkalmas vállalkozások száma. Románia településeinek fejlesztésére hárommilliárd dollár IMF-hitelt kapott fejlesztéseinek kezdésére. Romániai vélemények szerint a magyar és a magyarországi külföldi vállalatoknak rendkívül jó esélyük van megbízások elnyerésére. A konferencia és kiállítás célja: — Megismertetni a résztvevőket Románia legfőbb településfejlesztési problémáival, ezek finanszírozási kérdéseivel. — Bemutatni azokat a cégeket, vállalatokat, amelyek komplex segítséget tudnak nyújtani a romániai önkormányzatoknak a kommunális és infrastrukturális fejlesztések terén. — Elősegíteni a konferencián résztvevő cégek romániai piaci pozícióinak kiépítését. A konferenciára és a kiállításra elsősorban az alábbi profilú cégeket, szervezeteket váijuk: — ivóvíz-, szennyvízhálózatok fejlesztése, — hulladékgazdálkodás és -elhelyezés, — környezetvédelem, — városi közlekedés korszerűsítése, tömegközlekedés fejlesztése, — telefonhálózat-fejlesztés, helyi tömegkommunikáció, •— gázhálózat-kiépítés, fejlesztés, — út-, hídépítés és korszerűsítés, — ügyviteli korszerűsítés, számítástechnika, térfinfor- matika, — városépítészet, városrendezés, várostervezés. A jelentkezőknek május 5- éig részletes tájékoztatót, illetve programtervet küld a TIR Békés megyei vezető képviselője, Fazekas István, aki a 361 -522-es telefonon érhető el. A szerencsejáték nem hoz nyereséget Az ÁV Rt. elégedetlen a Szerencsejáték Rt. eredményeivel, hiszen az 1991-ben két és fél milliárd forint nyereséget elért társaság tavaly nullszaldósan zárta az évet. A nyereség ilyen mértékű csökkenését Németh József, a vagyonkezelő szervezet vezérigazgatóhelyettesének véleménye szerint döntően az 1992-től alkalmazott túlzott adóelvonás okozta. A vezérigazgató-helyettes keddi sajótájékoztatóján elmondta, hogy a hatályos kormányrendelet szerint a társaság 100 százalékban állami tulajdonban marad. Az ÁV Rt. várhatóan javasolni fogja a rendelet módosítását oly módon, hogy a szerencsejáték szabályozásán kívül valamennyi üzletág tulajdonváltása megtörténhessen. A totó-lottó sorsjegyek üzletág a társasági különadó 1992. évi bevezetése ellenére is nyereséges volt, bár az eredményekből már fejlesztésre nem futotta a társaságnak. A csökkenő eredmények ellenére a Szerencsejáték Rt. 1991-ben 4 milliárd 300 millió forintot, 1992-ben 5 milliárd 300 millió forintot és 1993- ban 5 milliárd 800 millió forintot juttatott a költségvetésnek. Végül a pénznyerő automatákkal foglalkozó üzletágról a vezérigazgató-helyettes elmondta: a feketén igen eredményesen működő automaták valószínűleg azért nem hoznak bevételt a Szerencsejáték Rt.- nek, mert rosszul célozták meg a vevőkört. A társaság ugyanis 8 exkluzív klubot hozott létre pénznyerő automatákkal, amiből kettőt már kényszerűségből be is zártak. A tevékenység eredményességéhez egy gépnek megközelítően 800 ezer forintos bevételt kellene produkálni egy év alatt, míg tavaly a társaság egyes gépei átlagosan 100 ezer forintot hoztak a részvénytársaságnak. POLITIKAI HlKin: I 1:S Sok szeretettel meghívom Békéscsaba művészetszerető polgárait az ifjúsági ház casinójába 1994. május 5-én (csütörtökön) este 8 órára. ahol egy kampányzáró kötetlen beszélgetésre vendégem lesz Gregor József operaénekes. SZABAD DEMOKRATÁK SZÖVETSÉGE