Békés Megyei Hírlap, 1994. május (49. évfolyam, 102-126. szám)
1994-05-14-15 / 113. szám
iRÉKÉS MEGYEI HÍRLAP MŰVÉSZETEK- TÁRSADALOM 1994. május 14-15., szombat-vasárnap A csodálatos mandarin A Tevan Kiadó díszalbuma a 165. évfordulóra A Tevan Kiadó és a Magyar Bibliofil Társaság A csodálatos mandarin-szvit bemutatásának 165. évfordulója alkalmából díszalbumot jelentetett meg, mintegy folytatja ezzel a mai „Tevan” nagynevű elődje, névadója, Tevan Andor kiadói munkásságának legnemesebb hagyományait. A kötethez ifj. Bartók Béla írt személyes emlékeket felidéző előszót. Bónis Ferenc, a zenetörténet kiváló tudósa tanulmányban jelölte ki Bartók életművében A csodálatos mandarin helyét. A tipográfiai szépségeket Szántó Tibor művészi munkája biztosította. A kiadványt szép és nem egyszer ritkaságszámba menő fotók is ékesítik. Ezen adatok azonban csak külsőleg kísérlik meg bemutatni a könyvet. Jó szolgálatot tett azonban az album megjelentetése viszont azzal is, hogy ha némileg áttételesen is, de emlékezetünkbe idézi a ’30-as évek Békéscsabáján honos Bartók—Kodály-tiszteletet. Az „ikerpár” távolról sem volt még népszerű az országban, amikor itt már dr. Südy Ernő munkásságának hatására többször vendégként koncerteztek, mint az Aurora Kör megbízottjai. A nagy művészek s a Kör, valamint a Südy család kapcsolatát számos kiadatlan dokumentum őrzi. Levelezésük Tibori János gyűjtésében, a Körös Népe című folyóirat 4. számában 1963-ban jelent meg. E kötet azonban A csodálatos mandarin című Bartók- műnek állít emléket. Megismertet azzal a kálváriás úttal, amelyet Bartók e műve végigjárt, mindaddig, míg mai világhíréig eljutott. Küzdelmes sors adatott osztályrészéül. Műfaja? Pantomime grotesque, avagy pantomim, avagy táncjáték, illetve némajáték és persze balett. Volt azonban tv- adaptációja is, amelyben prózai színészek is szerepeltek. 1966-ban Szinetár Miklós így állította képernyőre. Prózai színész bevonására 1928-ban is gondoltak. Az Est című lapban röppent fel a hír, mely azt feltételezi: Csortos Gyuia, a kiváló karakterszínész játszik majd Mandarin-t. Abszurd egy ötlet volt, nem is valósították meg. Az ünnepi album a ma már méltó helyén álló balett és alkotója előtt tiszteleg. Bemutatja Bartók kottáit, a teljes Lengyel Menyhért-szöveget. Tanúi lehetünk a tartalom és forma ritka összetalálkozásának. A szövegkönyv a Nyugat 1917- es évfolyama január 1- jei számában jelent meg először. Az egykori sajtó szerint Lengyel e szövegkönyv megírását már 1912-ben tervezte. Ekkor a Budapesten vendégszereplő Cári Balett világhírű igazgatója, Gyagileff ösztönözte erre. Az izgalmas grand guignol történet felkeltette Bartók Béla érdeklődését, s megnyerve Lengyel Menyhért hozzájárulását, ő zenésítette meg a „rémítő” szöveget. Út nyílt tehát az elé, hogy művük magyar színpadon mutatkozhasson be. Ez a lehetőség azonban váratott magára. Külső és belső akadályok merültek fel. A külső akadály a hangszerelés késedelme, a belső a pantomim meséjének és zenéjének újszerűsége. Az aggodalom jogos voltát Bartók levele is igazolja. 1918- ban így ír Vésztőn pihenő feleségének: „„.már gondolkodom a mandarinon is. Pokoli muzsika lesz, ha sikerül. Az eleje egészen rövid bevezetés. Függönynyílás előtt rettenetes zsivaj, csörömpölés, törtetés, tülkölés, egy világváros utcai forgatagából vezetem be a hallgatót az apache tanyára.” A zene valóban mintegy zörejhatásokkal hangzott föl. A nézők előtt feltárult a szín: csavargók lakhelye. Egy „rossz” lány áll három apacsfiúval. Nem stricik a mai értelemben. Nem utcán „futtatják”, ám általa férfiakat csalogatnak fel otthonukba, hogy az alkalmi vendégeket kifoszthassák. Elsőnek a groteszk Öreg gavallér, másodiknak az ártatlanka Diák érkezik. Mindketten pénztelenek. A legények dühösen kidobják őket. Ingerlékenységük már igen erős, amikor szemmel láthatóan dúsgazdag látogató jön feléjük: a MANDARIN. Ő kezdeti merev közöny után szenvedélyes vággyal követeli a Leány szerelmét, aki kezdetben rémülten menekül. Az apacsok gyilkos merényleteket kísérelnek meg a Mandarin ellen, ő azonban halhatatlan lett a vágyban. Csak miután részesülhet az ölelés örömében, akkor éri el a halál, és vele együtt a Leány átéli a tiszta odaadás gyönyörét. Gonoszság—Tisztaság. Hasonlítható egy középkori moralistához. A kölni előadás mégis csúfos bukást hozott. A remekmű mégis elindult világhódító útjára. Európa- szerte, majd tengeren túl is talált színpadot. Késéssel ugyan, végül magyar bemutatóra is sor került annak ellenére, hogy ezt számos nehézség: például sikertelen átdolgozás, rossz időpontok kitűzése, főszereplő ál- vagy valódi betegsége hátráltatta. Nem térhetünk ki ezek részletezésére. Koreográfusnemzedékek nevelődtek általa. Felejthetetlen nevek fényét növelte a balett-táncosok számára a Man- darin-ban való fellépés. (Kiragadott, de lényeges nevek: Harangozó Gyula, Seregi László, Lakatos Gabriella, Fülöp Viktor.) A nehezen induló, de végül is vitathatatlan sikersorozat után meg-megkérdezték a Mestert: Miért nem ír több balettzenét? Válasza: „Úgy érzem: minden művem tánccal van tele.” Szabad Olga Tanítványa volt Bartók Béla Erkel Lászlóra emlékezünk Erkel Ferenc harmadik fia, László Budán született az Úri utcai Ziegler házban, iskoláit Pesten járta, majd 15 éves korától Gyulán élt, és az itteni zenei élet egyik fontos személyisége volt. Zenei ismereteit atyjától, majd Erkel János nagybátyjától kapta. 1859. november 26-án, Kazinczy Ferenc születésének centenáriumi ünnepségén a gyulai Korona vendégfogadó nagytermében már zongorázott. 1867-ben a Magándalkör karnagyaként műkdött Gyulán. A kórus 25—30 főből állott, ügyvédek, tanítók, zenetanár, kántortanító, építész és egyéb iparosok vettek részt munkájában. 1867. december 30-án a Korona vendégfogadó nagytermében rendezett dalestélyen búcsúzott Erkel László Gyulától és a Magándalkörtől. Erkel László 1868-tól Szeghalmon vállalt állást, gr. Festetich Feliciána és gr. D’Orsay Emil földbirtokos család leányainak zongoratanítója lett. A grófkisasszonyok édesapjuk halála után Szeghalomról Pozsonyba költöztek, és itt is ragaszkodtak Erkel Lászlóhoz. így 1872 őszén utánuk költözött. Szeghalmon megismerkedett Wittmann Ignác és Flaskay Jozefa nagyváradi származású földbirtokos család leányával, Máriával, akit feleségül vett. Mivel Szeghalmon nem volt római katolikus plébánia, az esküvőt Körösladányban tartották meg. Az esküvő után az új pár Pozsonyba költözött. Erkel László Pozsonyban nagy elismerésben és jómódban élt a hercegasszonyok zongoratanítójaként. Tanítványa volt 1894—1896 között Bartók Béla is, akit a zene alapjaira ő tanított meg. A pozsonyi Magyar Dalkör karmestere is Erkel László volt. Sok népdalt és saját kiadatlan szerzeményt írt át a dalkörnek, négy szólamra. Erkel László és Wittmann Mária házasságáErkel László és felesége Pozsonyban, 1872-ben ból három gyermek született: Ferenc, Ilona és Irma. Az édesapa 52 évesen, 1896. december 3- án meghalt. A Szent András temetőben helyezték örök nyugalomra. Jeltelen sírjára a Cema- dok, a Pozsonyi Magyar Kulturális Központ és az Erkel Társaság a 150. születésnapon kopjafát helyezett. A család hazaköltözött Szeghalomra. Az özvegy taníttatta gyermekeit, Ferenc állatorvos lett, Ilona zongoratanárnő, Irma takarék- pénztári tisztviselő. Erkel Lászlóné Wittmann Mária Pozsonyban eltemette férjét, Szeghalmon fiát és leányát. A fia és leánya mellett nyugszik. A szeghalmi sír gondozását a Péter András Gimnázium növendékei vállalták, az Erkel Társaság kopjafát helyezett a sírra. D. Nagy András Kohán György Ház tövéből című festménye 1963-ból A művészeknek is a túlélés a fontos Hogyan tovább, műtárgypiac? Ellentmondásos a mai gazdasági viszonyok között a műtárgypiac helyzete, hiszen nem alakult ki a kortárs műalkotások valódi kereslete Magyarországon. Az állam lemondva monopóliumáról, a szellemet kiengedte a palackból egy 1983-as minisztertanácsi rendelettel, amely megszüntette a képcsamoki rendszer egyeduralmát és a kínálati oldal bőségét hozta el, elsősorban a kommersz, a giccs, a tömegáruk iránti kereslet kielégítésével. A hétköznapi tudat „ártatlansága” — konzervatív ízlése — hamis képzeteket keltett a műtárgyak eszmei értékére vonatkozóan. Eredendően nem lehet „összemosni” műértékeket, hiszen a művek túlnyomó többségének közgazdasági értelemben „csak” használati értéke van. A hetvenes években — viszonylag alacsony szinten — biztos egzisztenciát teremtő „kisértelmiségiek” (pedagógus, orvos, tisztségviselő) a nehezen elkölthető, kincsképzésre nem alkalmas pénzükből részletre műtárgyakat vásároltak. Ha valaki megérezte a műgyűjtés „ízét” és jó érzékkel (ízléssel) válogatott, akkor elismert gyűjtővé válhatott, ami a kölcsönös függőség alapján szerény anyagi biztonságot nyújtott a fiatal tehetségeknek. Ugyanakkor a kiváltságos kevesek viszonylag jól megéltek az állami megrendelésekből. Az igazi műgyűjtő apolitikus, vak a művészi értékhez képest mellékes mozzanatokra. Ugyanakkor az apolitikus művészetszemlélet le is árazhatja a jó művészetet. Mérjünk egyenlő mértékkel! A művész „pártállása” olykor hiteles módon dúsíthatja a művészi kifejezést. Az utóbbi években, részben a reáljövedelem csökkenése, részben az élő magyar festészet (művészet) külkereskedelmének felszabadítása következtében, az arányok jelentősen megváltoztak — közelítve az európai árszinthez. A jelen helyzetben az értelmiség elszegényedik: aki értené és igényelné az értékeket, már nem tud vásárolni. A gazdagodó, de valódi értékrenddel nem rendelkező polgárság még nem fedezte fel magának az értéket képviselő kortárs művészetet. A rendszerváltás következtében megjelenő, új hazai középosztály — potenciálisan a kortárs művészet hagyományos vásárlórétege — egyelőre inkább a társadalmi státusát megerősítő javak (nyugati autó, értékpapír, antikvitás) megszerzésére fordítja jövedelmét. A hivatalos mű- vészetpártolás (szponzorálás) magyarországi gyakorlata igen kezdetleges — csak az ötlet szintjén van — gyakorlat nélkül! Fontos feladat volna e réteget meggyőzni arról, hogy a kortárs esztétikai értéket képviselő műveknek megvan az értéknövelő tulajdonsága. Az értékrend tisztázását segítené, ha egy művész alkotása a nem létező Magyar Modem Művészetek Múzeumában is látható lenne, akkor „szentesítené” a művész munkáit, ami valódi forgalmi értéket biztosítana. Ezzel talán megszüntethető lenne a régi és kortárs művészet közötti ellentmondásos árviszony. Hiszen gyakran olcsóbban lehet egy Med- nyánszky- vagy Bálint Endre- képhez jutni, mint a kortárs Fehér László vagy Bak Imre festményéhez. Most a művészek számára is a túlélés a legfontosabb, a jövő jobb lehetőségeire várva. Csak remélni merem, hogy nem olyan szinten, mint Kohán György esetében, akinek egy szál kolbász vagy Egri Józsefnek egy oldal szalonna volt a túlélés lehetősége. A közönséget újra meg kell tanítani a művészet szere- tetére, megismertetni az új kifejezésmódokkal, hogy értse és kedvelje meg a kortárs művészetet. Ugyanakkor szükség volna az állam belátó segítségére legalább annyiban, hogy a közgazdasági értelemben vett keresleti oldalt élénkítse úgy, hogy a műtárgy vásárlás összegét (vagy annak egy részét) adóalapcsökkentő tételként figyelembe vegye. Hol vannak itt MECÉNÁSOK? Biztosan rejtőzködnek, mint a jó művek... Szilágyi András Elárverezik Sosztakovics szerelmes leveleit Dmitrij Sosztakovics eddig ismeretlen leveleit, amelyekből kiderül,' hogy a harmincas években titokban viszonyt folytatott egy orosz főiskolás lánnyal, május 26-án árverésre bocsátják Londonban. Mint a Sotheby’s árverési cég szakértője közölte, 21 levélről van szó, melyeket a zeneszerző 1934. június és 1936. szeptember között írt. Ezek a levelek nemcsak az 1975-ben elhunyt világhírű zeneszerző szenvedélyességét bizonyítják, hanem betekintést is adnak a harmincas évek zűrzavaros időibe, amikor Sztálin sok művészt és írót üldözött. Az 1906-ban született Sosztakovics, akinek zenéje minden volt, csak nem hagyományos, tartott a megbélyegzéstől és leveleiben hangot kap az az idegfeszültség, amelyet a művész bizonytalan sorsa okozott. A levelek címzettje az 1934. július 13-án huszadik évét betöltött Jelena Konsz- tantyinovszkaja bölcsész hallgatónő volt. Sosztakovics Lalának nevezte szerelmes leveleiben. Nem tudni pontosan, hol ismerkedtek meg, de Jelena németre tanította a zeneszerzőt, és tolmácsolt neki az 1934-ben Leningrádban megtartott Nemzetközi Zenei Fesztiválon. Sosztakovics egy ideig külön élt feleségétől, Nymától, később azonban újra összeköltöztek, jóllehet 1935- ben Jelenával megjelent a nyilvánosság előtt és válókeresetet nyújtott be felesége ellen. A pert azonban megszüntették és Nyina — Sosztakovics három felesége közül a második — később áldott állapotba került. Jelena nemsokára elvesztette állását a Kom- szomolnál és börtönbe került. Kiszabadulása után Spanyol- országba ment a polgárháború alatt, és felesége lett egy spanyolnak. Később visszatért Leningrádba, ahol átélte a német ostromot a második világháború alatt. A Sotheby’s szakértője nem volt hajlandó elárulni a Reuter tudósítójának, hogy ki kínálta fel a leveleket árverésre. Annyit azonban elmondott, hogy a levelekért 15 ezer fontsterling körüli összegre számítanak.
