Békés Megyei Hírlap, 1994. május (49. évfolyam, 102-126. szám)

1994-05-03 / 103. szám

MEGYEI KORKÉP/HIRDETÉS 1994. május 3., kedd Iskola a népművészet szolgálatában A kézműves iskola tanulói a vizsgán gyakorlati munkájukat is bemutatták Fotó: Fazekas Ferenc Színház és biztosítás Felkészítésen a vízimentők A Magyar Vöröskereszt Békés Megyei Szervezete a társszer­vekkel — rendőrség, mentő- szervezet, polgári védelem és önkormányzatok — közösen május 6-án és 7-én felkészítést tart az újonnan alakuló vízi­mentő szakaszok tagjainak. A program Békéscsabán május 6-án délelőtt a strandfürdőben kezdődik, majd a délután és a következő napon Békés-Dán- fokon folytatódik. A kétnapos felkészítő elméleti és gyakor­lati vizsgával zárul. Tudományos konferencia A szegedi Akadémiai Bizott­ság több társrendezővel kar­öltve szerdán és csütörtökön kétnapos tudományos konfe­renciát szervez JSzociális il­leszkedés, szociális gondosko­dás” címmel megyénkben. A tanácskozás holnap délelőtt a tarhosi nevelőintézetben refe­rátummal és előadásokkal kezdődik, majd a részvevők megtekintik az intézetet. Hol­nap délelőtt Gyulán folytató­dik a program: ünnepélyesen átadják a felújított bentlakásos gyógypedagógiai intézményt. A népművészeti értékek nem pusztán egy-egy szőkébb kö­zösséget illetnek meg, hanem mindannyiunk közös öröksé­gei. A Békés Megyei Művelő­dési Központ és a Békés Me­gyei Népművészeti Egyesület az utóbbi időben azzal a céllal fogott össze, hogy a megyénk­ben fellelhető kismestersége­ket és tárgyalkotó népművé­szeti hagyományokat próbál­ják meg felkutatni és megis­mertetni az érdeklődőkkel. Pál Miklósnétól, a művelő­dési központ igazgató-helyet­tesétől megtudtuk: tavaly egy nappali tagozatú kétéves kéz­műves szakiskolát hoztak létre nyolc osztályt végzett fiatalok részére, akik immár egy éven keresztül igyekeztek elsajátí­tani a népi szövés és népi fara­gás alapfogásait és alapisme­reteit. Az ősszel ötven fővel indultak, közülük harmincán a hétvégén a békéscsabai Tégla Művelődési Házban gyakorla­ti és elméleti vizsgát tettek. Az ősszel induló újabb év­folyamra már nyolcvan tanuló jelentkezett. Ám nemcsak ez az alapfokú képesítést adó kur­zus szerepel az iskola tervei­ben, hanem az új tanévben kö­zép- (népi hímzésben és népi szövésben) és felsőfokú (népi szövésben) szakképesítést adó, valamint szakoktatói bi­zonyítványt adó képzést indí­tanak. Ezekre a kurzusokra mindazok jelentkezését vár­ják, akik kedvet éreznek a nép­művészetre vonatkozó elmé­leti ismeretek és gyakorlati tudnivalók elsajátítására. Az érdeklődők bővebb informá­cióhoz a Békés Megyei Műve­lődési Központ címén (Békés­csaba, Luther u. 6.) juthatnak. (Magyari) A Jókai Színház idei évadjá­nak utolsó bemutatóján szűk színházi körben az Európa Biztosító 1 millió forint bizto­sítási összegű balesetbiztosí­tást adott át Józsa Imre szín­művésznek. E különös gesztus hátteréről kérdeztük a biztosí­tó igazgatóját, Heredea Lász­lót. — Az ötlet, hogy minden be­mutatott előadás általunk leg­jobbnak ítélt szereplője kapjon egy ilyen biztosítást, több for­rásból származik. Először is az Európa Biztosítóra jellemző, hogy országszerte kapcsolatban áll a művészettel, a színházzal. Nálunk igen szerencsés a hely­zet, hiszen Gubuznai Zol táp kollégám révén, aki szabadide­jében festészettel foglalkozik, s kiállítása is volt már a Vigadó­ban, közeli kapcsolatba kerül­tünk a színházzal. Úgy ter­veztük, hogy a következő évad­ban kezdjük el ezt a sajátos tá­mogatást, de Bajor Imre sérülé­se, s a színfalak mögött szerzett tapasztalatom azt bizonyította, hogy nem veszélytelen a ku­lisszák mögötti világ. így arra az elhatározásra jutottunk, hogy már az idén átadjuk az utolsó Csorváson a hagyományoknak megfelelően anyák napja alkal­mából ünnepséget rendeztek, s kitüntetésben részesítették azo­kat az édesanyákat, akik több katonafiút adtak a hazának. Szi­lágyi Menyhért polgármester köszöntője után Csepregi Péter alezredes, a Békés Megyei Had­kiegészítő Parancsnokság mun­katársa szólt az ünnepeitekhez:-— A katonaság mindig külö­nös tisztelettel viseltetik azok iránt, akik legalább öt katonafi­út neveltek fel. Ezek az ifjak annak idején a mainál hosszabb előadás legjobb szereplőjének cégünk ajándékát. —Hogyan fogadta a művész úr? — A premier után, a színpa­don adtuk át az egy évre szóló balesetbiztosítást. Á színház ve­zetése teljes titokban tartotta megállapodásunkat — melyet ezúton is köszönök —, így min­denki számára igazi meglepetés volt. — Miután ma még nem vált szokássá a kultúra, a művészet támogatása, akaratlanul is fel­merül bennem a kérdés, mi a biztosító haszna ebből? — Az Európa Biztosító ugyan 1990-ben, a többi nagy biztosítótársasággal egy időben alakult meg, a megyében csak 1993-ban jelent meg. így szá­munkra minden megnyilvánu­lási lehetőség fontos. A színház­ba járók megismerkednek a névvel, továbbadják a ismerő­seiknek, barátaiknak. S nem el­hanyagolható szempont az sem, hogy roppant szimpatikus szá­munkra a színház csapata, s tud­juk, hogy a segítség a kulturális szférában igencsak elkel. Mi ez­zel tudunk segíteni, hát akkor miért ne tennénk. M. K. katonaidőt töltöttek el, és veszé­lyesebb körülmények között szolgáltak. Köszönöm az édes­anyáknak, hogy megfelelő csa­ládi háttérrel és gondoskodással küldték fiukat a különböző ka­tonai alakulatokhoz szolgálat­teljesítésre. Deák János vezérőrnagy Anyák napja alkalmából juta­lomban részesítette: özv. Fecz Andrásáét, Klapács Jánosnét, Hankó Andrásáét, özv. Nagy- BenkőMihálynét és özv. Gömö- ri Pálnét. Papp János / Édesanyák kitüntetése MELYIK e EMBLÉMÁJA VAN ELREJTVE A KÉPEN ? * A megfejtéseket május 8-án adhatják le a szavazóhelyiségekben. . ELEGENDŐ SZÁMÚ HELYES MEGFEJTÉS ESETÉN 'IÜ § minden jó, sőt minden hibás választ adó kedves megfejtőnk egyaránt élvezheti a közösen elnyert X < alacsonyabb inflációt, több munkahelyet, egészségesebb környezetet, szociális- és közbiztonságot, valamint mindazt, amit egy igazán demokratikus állam polgárainak nyújtani tud. BESZÉLJÜNK A LÉNYEGRŐL: 7. VÁLLALKOZÁS ÉS NÖVEKEDÉS ! Vállalkozó nemzet Egy nemzet akkor gazdag, ha polgárai gazda­gok. Ha jól megy a vállalkozóknak, lesznek munkahelyek és jól fog menni az alkalmazottaknak is. Ezért tekinti a FIDESZ partnernek a vállalkozókat: a számukra biztosított adóked­vezmény munkahelyek teremtését könnyíti meg. A vállal­kozó szellemű polgárok hitére, kezdeményező készségére, tennivágyására számítunk. Mindenekelőtt a beruházásokat kell ösztönöz­ni, hogy ezzel felgyorsítsuk az új munkahelyek teremtését. Ezt szolgálják tervezett lépéseink: a kamatadó és a mini- máladó eltörlése, a nagyarányú társasági nyereségadó­kedvezmény, a hosszú távú beruházásokhoz nyújtandó ka­mattámogatások, az ÁFA-visszaigénylési lehetőség vissza­állítása a magánerős lakásépítés fellendítése érdekében, az állami infrastruktúra fejlesztése és a helyi közmunkaprog­ramok. Lakástulajdonos polgárságot! Nincs gondosabban előkészített és több oda­adással végzett beruházás annál, mint amikor valaki a sa­ját lakását építi vagy építteti. A lakástámogatás leg­rosszabb formája az állami lakásépítés. Mi olyan támoga­tási rendszert javasolunk, amely a társadalom különböző jövedelmi helyzetű csoportjait lépcsőzetesen segíti, hogy előreléphessenek lakásigényeik kielégítésében. A panellakásokban lakók számára a családi házba költözést, a szerényebb minőségű családi házak ese­tén a felújítást, a semmilyen lakással nem rendelkezők ese­tén első lépésben a panellakások, vagy szerényebb kivite­lezésű családi házak elérhetővé tételét jelentheti ez. A lakásfinanszírozási rendszer olyan, állami eszközökkel is segített átalakítását szorgalmazzuk, amely nagyobb arányban teszi lehetővé az ügyletek jelzáloghi­telből történő finanszírozását és az ÁFA-visszatérítés visszaállítása mellett a hiteltörlesztést leírhatóvá teszi az adóalapból. Életképes cégeket teremtő privatizációt! A privatizációban véget kell vetni a jelenleg ér­vényesülő önkényes pályázati elbírálásoknak. Ellenezzük, hogy a privatizációs folyamat mielőbbi lezárása helyett jól fizető állami állásokkal járó állami intézményeket hozzanak létre a maradék állami vagyonból. A privatizációs folyamat jellemző formája a nyílt pályázat útján történő értékesítés legyen, világos fel­tételek alapján végrehajtott elbírálás mellett. A privatizá­ció legfontosabb célja az kell legyen, hogy az értékesített cégek a jövőben hatékonyabban működhessenek, piacké­pes termékeket gyárthassanak, munkahelyeket őrizzenek meg, s ezáltal biztosan fizető munkahelyeket nyújtsanak alkalmazottaiknak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom