Békés Megyei Hírlap, 1994. május (49. évfolyam, 102-126. szám)
1994-05-10 / 109. szám
kRÉKÉS MEGYEI HÍRLAP EXKLUZÍV 1994. május 10., kedd A pozsonyi Literámy Tyzdenník interjúja Michal Hrivnák magyarországi szlovák íróval A szlovák nemzetiség folytatódó beolvasztása Az alábbi interjú az eredeti szöveg kissé rövidített változata. Terjedelmi okokból kénytelenek voltunk kihagyni a beszélgetésnek azt a részét, amelyben az interjúalany arról beszél, hogy a hazai szlovákság lapjánál, a L’udové Novinynél 1989-ben létrejött egy ellenzéki csoport, amelynek ő is tagja volt. Az újságírókból álló csapat jobb lapot akart készíteni, s ezért üldöztetésben volt részük a lapnál dolgozó konzervatív erők és a Magyarországi Szlovákok Szövetsége részéről. Michal Hrivnák író nevével a hetvenes évek eleje óta találkozunk Magyarországon és Szlovákiában. Tótkomlóson született paraszti családból. A volt békéscsabai szlovák gimnáziumban érettségizett. 1958-ban végzett a Szegedi Pedagógiai Főiskolán. Mint fiatal tanár együttműködött a magyarországi szlovák szervezetekkel. Később a Magyar- országi Szlovákok Demokratikus Szövetségének dolgozója lett. Több könyve jelent meg, köztük: V prüde casu (Az idő sodrában, 1981), Tulipány (Tulipánok, 1986), Nadisiel cas (Eljött az idő, 1988) stb. A Magyarországi Szlovák írók és Művészek Egyesületének alelnöke és a Szlovák írószövetség tiszteletbeli tagja. Az egyetlen magyarországi szlovák lap, a budapesti L’udové Noviny szerkesztője. eftf efü «Ifi — Ön az Alföldön, főleg a mai Békéscsabán és környékén, Tótkomlóson, Szarvason stb. két-háromszáz évvel ezelőtt letelepedett néhány tízezer szlovák egyik leszármazottja. Természetesen a mai Magyarország területén jóval előbb is éltek szlovákok, különösen a Pilis körül, de észak-nyugaton is, egészen Pribina és Kocel fejedelmek uralkodása óta. Amikor húsz évvel ezelőtt együtt meglátogattuk az ön tót- komlósi szülőházát, csodálkoztam, milyen szép szlováksággal beszél az ön édesanyja. — Hiteles adatok szerint Tótkomlóst 1746 óta lakják szlovákok. 1930-ban az ottani lakosság több mint 80 százaléka vallotta magát szlovák nemzetiségűnek, vagyis közel 8 ezer személy, de a legutóbbi népszámláláskor, 1990-ben már csak 40 százalék, 2400 személy. — A szlovákellenes politikusok és beolvasztok éveken át hirdették és hirdetik: Adjatok nekünk iskolákat, és mi,,megdolgozzuk” nektek a szlovákokat. Ez bevált gyakorlat volt. A szlovákok beolvasztásának mesterei voltak a magyartanárok, akiket a kormányszervek támogattak, néha titokban. Nekem Dél-Szlovákiában, a Horthy-megszállás éveiben, 1938 és 1945 között a népiskolában Raksányi tanárnő tanította a magyar nyelvet. A második világháború után, amikor többedmagával el kellett hagynia Szlovákiát, köztük olyanokkal, akik kollaboráltak a fasisztákkal, Tótkomlóson telepedett le. Ahogy ön említette, önnek is ő tanította a magyar nyelvet. Tehát bennünket összeköt az, hogy mindketten a tanítványai voltunk. Mi a vélménye erről a véletlenről? —Ezt nem nevezném véletlennek. Miután a tanárnő már nem taníthatta Szlovákiában magyarul a szlovák gyerekeket, Magyarországon tette ugyanezt. Ezt én inkább a történelem fintorának nevezném. Hogy ő milyen hatásssal volt az itteni szlovák tanulók gondolkodására, azt mint gyerek nem tudtam megítélni, sőt nem is mertem volna. Csak arra emlékszem, hogy a ma- gyartanámő nagyon szigorúan bánt velünk. Talán joggal. Nem tudom. Úgy volt, ahogy volt. Én azonban a gondolkodás esetleges eltorzulásáért nem az egyes embereket hibáztatom, inkább a kort, a politikai környezetet. Néhány Szlovákiából Magyarországra jött tanárra szívesen gondolok vissza. Riasztó esetek —A Magyarországi Szlovákok Szövetsége az utóbbi években erősen akadályozta, hogy a szlovák nemzetiség teljes életet éljen. Ez a sors iróniája, és sajnos a kormány éppen ezt a szervezetet támogatja (bár elég kevés pénzzel). Magyar- országon azonban a szlovákoknak már társadalmi szervezeteik is Mannák. Melyek ezek? — A Magyarországi Szlovákok Szabad Szervezete, a Magyarországi Szlovák Ifjúság Szervezete, a Magyarországi Szlovák írók és Művészek Egyesülete és a Pramen szlovák népi együttes. A vezető szervezők között vannak Gregor Papucek, Alexander Kormos, Imrich Fühl, Anton Paulíj írók és mások. Nincs sok tagunk, de ezekben a szervezetekben a magyarországi szlovák értelmiség legöntudato- sabb és legaktívabb rétegei vannak együtt, annak ellenére, hogy nincs elég pénzünk, kevés a fizetett tisztviselőnk. Ha nekünk, úgynevezett alternatív szervezeteknek juttatnak valamit abból a kevésből, ami van, az már az alamizsnánál is kevesebb. Például amíg tavaly a Magyarországi Szlovákok Szövetsége 22 millió forint támogatást kapott az államtól, a többi négy említett magyarországi szlovák szervezet összesen csak 3 millió forintot. A Magyarországi Szlovák írók és Művészek Egyesületének volt saját irodalmi, kulturális, társadalmi folyóirata, a Sme. A szerkesztőség 1989 óta egy alkalommal kapott 40 ezer forint támogatást a Sme kiadására, ami egy csepp volt a tengerben. így sajnos a Sme megszűnt. Már csak gondolatainkban van velünk, a reményben, hogy hátha... — Jelenleg hány szlovák él Magyarországon? Mint tudjuk, a mai Magyarország területén 1880-ban az akkori statisztikai adatok szerint 213 249 szlovák lakott. Számuk a második világháború után, pontosabban 1946-ban félmillió volt. — Amint mondtam, Magyarországon 1990-ben volt az utolsó népszámlálás. Akkor 10 459 személy vallotta magát hivatalosan szlováknak. A mi általános véleményünk, ismereteink és a tények szerint Magyarországon jelenleg körülbelül 120 ezer szlovák él. Ezt a számot ennél pontosabban csak egy olyan komoly nép- számlálással lehetne megállapítani, amelybe a magyarországi nemzetiségi kisebbségek képviselőit is bevonnák, hogy ne lehessenek melléfogások. A legutóbbi népszámláláskor olyan riasztó esetek is előfordultak, hogy a számlálóbiztos az érintett megkérdezése nélkül automatikusan beírta, hogy az illető magyar nemzetiségű. Azokat az eseteket nem akarom említeni, amikor a szlovák származásúak összetévesztették a nemzetiséget és az állampolgárságot. Sokan pedig óvatosságból nem vallották be szlovák származásukat. (...) Jelek a létezésről — A magyar országgyűlés tavalyi ülésén nem egyezett bele abba, hogy a kisebbségeknek legyen parlamenti képviseletük. ígértek azonban egy másfajta, látványosabb segítséget. Azt állították, hogy Magyarországon a kisebbségi jogok tiszteletben tartása az egész Európa számára példa lehet. Ön mit gondol erről? — Ezt abszurdnak tartom. A magyar országgyűlés 1993 júliusában hagyta jóvá a nemzetiségi törvényt. A törvény 20. paragrafusának első bekezdése tartalmazza a parlamenti képviselet jogát. Lényegében ez a törvény ezt mint kollektív jogot értelmezi. A magyar politikusok pedig, ahogy ön mondta, ezt a törvényt még jóváhagyása előtt példaként állították egész Európa elé. Alig telt el egy félév, ugyanezek a képviselők új választási törvényt alkottak, amelyben elutasították a magyarországi nemzetiségi és etnikai kisebbségeknek azt a jogát, hogy saját képviselőjelöltjeik lehessenek a választásokon. Ez az iga2i magyarországi politikai helyzetkép. Amíg elméletileg beszélünk a magyarországi kisebbségek jogairól, addig minden a legnagyobb rendben van, különösen a világ előtt! Ám minél jobban közelítjük ezeket a paragrafusokat a gyakorlathoz, annál inkább elfeledkeznek az ígéretekről, a propagandacélokat szolgáló elvek valóra váltásáról. Nem csoda, hogy ezután az ember úgy érzi, Magyarországon a nemzetiségi jogokról szóló összes okmány csak a tények eltakarására szolgál, ugyanis a tények éppen az ellenkezőjét bizonyítanák annak, amit a világ előtt nyilvánosan hirdetnek. Nekem azonban meggyőződésem, hogy a magyar országgyűlés talál egy jobb megoldást. Nem hiszem, hogy éppen azok sértenék meg a nemzetiségi jogokat, akik olyan harciasán követelik ugyanazokat a szomszéd országokban élő magyar kisebbségek számára. Párt a szlovákoknak — A magyarországi szlovákoknak kellene egy párt, amely össze tudná tartani őket. — Ezzel lényegileg egyetértek, és hiszem, hogy lennének is, akik ilyen pártot akarnának alapítani. Ám abban kételkedem, hogy ez a párt pénz nélkül össze tudná toborozni a tagságot. A mi szlovákjaink nem szerveződnek a nemzeti érdek köré. Nyilván azért, mert már nincs bennük nemzeti érzés. Szinte egyáltalán nincs. Természetesen ennek a problémának elsősorban a múltban vannak a gyökerei, de ez most sincs másképp. Meggyőződésem, hogy ha valakinek lenne bátorsága megszervezni a magyarországi szlovákok pártját, rögtön akadnának olyanok a nemzetiség soraiban, akik a kezdeményezőket nacionalistáknak minősítenék, ez pedig olaj lenne a tűzre! — Változott a valamikori Tótkomlós, az ön ötven évvel ezelőtti szülőhelye a szlovákság rovására? Ha igen, mennyiben ? — A szülőföldemen élő szlovák nemzetiség helyzetének változása elsősorban abban nyilvánul meg, hogy folyamatosan fogy a szlovák lakosság, amiről a bevezetőben szóltam. Ezzel többé-kevésbé párhuzamosan gyengül a szlovákság nemzettudata is. Régi okmányokból tudom, hogy a két háború között a tótkomlósi szlovákság tömegesen és szervezetten védekezett az elma- gyarosítás ellen. Ma már sajnos inkább tagadják nemzetiségi hovatartozásukat. Fél évszázaddal ezelőtt nálunk a családban, de a közéletben is mindennapos és természetes volt a szlovák beszéd. A szlovák lakosság többnyire jobban beszélt az anyanyelvén, mint magyarul. Az sem volt ritkaság, hogy valaki csak szlovákul tudott. — Ma már egészen más a helyzet. — Igen. Ma már a szlovákok többsége jobban tud magyarul beszélni, mint az anyanyelvén. Ezt az áldatlan helyzetet a történelmi okokon kívül a beolvasztás idézte és idézi elő. A szlovákokról lekezelően beszélnek. A hatvanas évek elejétől a magyarországi szlovákoknak gyakorlatilag nincs szlovák iskolájuk. Ez tragédia. Hasonlítsa össze ezt a szlovákiai helyzettel! —Milyen kilátásaik vannak jelenleg a magyarországi szlovákoknak? — Szerintem Magyarországon még mindig létezik szlovák nemzetiség, bár meggyengült nemzettudattal. Katasztrofális hiba lenne azt állítani, hogy már mindennek vége! Egyes helyeken a szlovák nemzetiségűek nap mint nap jelt adnak létezésükről. Rendszeresen szlovákul beszélnek egymással a családban is, de azon kívül is, ha nem is túl gyakran. Igyekeznek fenntartani hagyományaikat, kultúrájukat, eredeti szokásaikat. Itt a kérdés egyik oldala az eredethez való tudatos ragaszkodás, a másik oldala: bizonyos szokások, amelyeket az ember az új környezetben sajátít el. Az identitásvesztés elsősorban tudati kategória, még nem jelenti a nemzetiségnek mint olyannak teljes megszűnését. A nemzettudat elvesztése nem váltja ki automatikusan bizonyos régi szokások, néphagyományok pusztulását, amelyek a nemzeti lét megnyilvánulásai is. Ilyen szokásmechanizmusnak tarthatjuk az anyanyelv spontán használatát és a hagyományokkal való azonosulást is. Ez a mi támaszunk, ez a kiút a reménytelen helyzetből. Újra éreznünk kell nemzeti hovatartozásunkat, de előbb meg kell szabadulnunk a múlt hordalékától, a reménytelenség, a kilátástalanság érzésétől, hogy visszatérhessünk a történelmi gyökerekhez. Hiába lennének szlovák oktatási nyelvű iskoláink, ha nem tudjuk megszabadítani az embereket a múlt és jelen káros hatásaitól. Küzdelem a létért — A múltban a budapesti és békéscsabai szlovák gimnáziumok felneveltek néhány szlovák irodalmárt. Mi a helyzet ma? — Erről nincs mit beszélni. A folytatódó beolvasztás következményeként egyre gyengébb szlovák nyelvtudással kerülnek be a tanulók az említett szlovák iskolákba. Minthogy ezekben az iskolákban csak néhány tantárgyat oktatnak szlovákul, nem is lehet elvárni, hogy mielőbb pótolják a hiányzó irodalmárokat. Ilyen feltételek között szinte lehetetlen szlovák nyelvű alkotó és irodalmi tevékenységről beszélni. Ennek ellenére a budapesti szlovák iskolában, bár sok nehézséggel, de működik egy irodalmi kör. Talán bízhatunk abban, hogy tagjai közül idővel új szlovák irodalmárok nőnek ki. — Mit készít ön most sajtó alá, és tud-e valamit más szlovák írók ilyen terveiről? — Amikor Magyarországon a nemzetiségi lét vagy nemlét kérdéséről van szó, amikor néhány szlovák szervezet a minimális létezésért küzd, és amikor a legaktívabbakat gyakran egzisztenciálisan is fenyegetik, nehéz irodalmi életről, alkotásról beszélni. Az utóbbi négy-öt évben legjobb irodalmárainkat főleg a magyarországi szlovákok fennmaradásának olyan kérdései foglalkoztatják, mint a szlovák iskolákért, a sajtószabadságért és hasonlókért folyó küzdelem. íróink ma inkább újságírással foglalkoznak. Ebben a helyzetben talán nem lenne érdektelen műfaj egy dokumentum erről a puszta létért, nemzetiségi jogokért folyó egyenlőtlen küzdelemről. Arra gondolunk, hogy az utóbbi négy-öt évben publikált legérdekesebb cikkeket, dokumentumokat, nem beszélve azokról, amelyek nem mentek át a cenzúrán, könyv formájában kellene kiadni. Kérdés azonban, hogy ehhez honnan vegyük az anyagi eszközöket. Eddigi tapasztalataink alapján állami támogatásra aligha számíthatunk.- Laco Zrubec Békéscsaba, Szlovák tájház — A magyarországi szlovákság múltja gazdagabb, mint kilátása a jövőre? FOTÓ: KOVÁCS ERZSÉBET „Magyarországon 1990-ben volt az utolsó népszámlálás. Akkor 10 459 személy vallotta magát hivatalosan szlováknak. A mi általános véleményünk, ismereteink és a tények szerint Magyarországon jelenleg körülbelül 120 ezer szlovák él. Ezt a számot ennél pontosabban csak egy olyan komoly népszámlálással lehetne megállapítani, amelybe a magyarországi nemzetiségi kisebbségek képviselőit is bevonnák, hogy ne lehessenek melléfogások. A legutóbbi népszámláláskor olyan riasztó esetek is előfordultak, hogy a számlálóbiztos az érintett megkérdezése nélkül automatikusan beírta, hogy az illető magyar nemzetiségű.”
