Békés Megyei Hírlap, 1994. május (49. évfolyam, 102-126. szám)
1994-05-07-08 / 107. szám
1994. május 7-8., szombat-vasárnap o £7P fi&ms megyei HÍRLAP hétvégi magazinja Kristályszem • * • /V7, • * 1 *. * v; • ; • • . . • ‘ ♦ * V«** * * - . “-* * a , • *m * * 'íf Jelinek Lajos grafikája Halló! Beszélgessünk! r Száz éve született Mészáros Kálmán A jeles orvos, Afrika-kutató, szakíró, vadász Mészáros Kálmán Gyulán született 1894. május 8-án, és Miskolcon, 1971. szeptember 25-én halt meg. Több, mint tíz évig élt Etiópiában, ahol számos vadállatfajtát gyűjtött be, fényképezte, filmezte életüket. Élményeit az „Abesszínia a vadászok paradicsoma” és az „Afrikai vadászemlékek” című könyvében írta meg. Gyűjteményével és felvételeivel a Természettudományi Múzeum kiállítási anyagát bővítette.Az alábbiakban dr. Mészáros Kálmán „Egy orvos-vadász emlékei” című gyűjteményes kötetéből idézünk egy izgalmas kalandot. Negyven után Az ember hátrafelé néz, mert döbbenetesen hirtelen zárult le ennek a negyven évnek minden túlélésmechanizmusa, élettechnikája, minden jól bejáratott módszer és lehetőség. És egy negyven-negyvenöt éves emberben fölmerül, hogy milyen minőségű volt az, amit átélt, hogy folytatható-e, hogy mit lehet vagy szabad, akár örömmel, akár tragikusan vállalva, folytatnia az addigi életéből. (Kertész Imre író) Jurassic-TV A Nahlik Gábor vezette kis magyar Jurassic Park ráadásul szellemileg környezetszennyező és veszélyes is. Odabenn ön- és közveszélyes dinoszauruszok dühöngenek, szaggatják a demokrácia egyelőre még rájuk kényszerí- tett vasrácsait. Nem szabad megvárni, amíg a kis barna szömyecskék kiszabadulnak és szanaszét futkosnak!” (Hardy Mihály újságíró) Csőd-EXPO? A budapesti expót, az egyébként teljes csődöt hozó genovai expóhoz kell hasonlítani. Nem a csőd miatt, hanem a léptéke miatt. Más kérdés, hogy Budapesten is egy nagyságrenddel több pénz kellene ahhoz, hogy azok a közlekedési beruházások, amiket Spanyolországban Sevilla, sőt egész Andalúzia kapcsán beépítettek, kicsit is megközelítő léptékű legyen itthon. De hát mi a csudából? (Finta József építész) Békési tallózó A régi, Szent István-i egyház- megyei felosztás az évezredes államhatárokhoz igazodott. Vegyük az én egyházmegyémet. Korábban idetartozott az egész nagybecskereki rész, és Temesvár is. Ezek a területek azonban nem részei a mai Magyarországnak. Az elmúlt évi egyházmegyei hovatartozások az ésszerűség diktálta módosítások voltak. (Gyulay Endre szeged-csanádi megyéspüspök) Fürkésző Scherer Ferenc: Gyula város története című munkájában olvastuk: 1874 tavaszán Gyula és Sarkad között az egyik vasúti hidat az ár elsodorta, így a közlekedés Nagyvárad felé egy ideig szünetelt. A vasúttársaság a bajon később úgy segített, hogy a folyó egyik partján álló szerelvénytől a túlparton álló másik vonatig viízen szállította az utasokat. 1887-ben a Fehér-Körösön lévő fahidat vashíddal cserélték ki, melyet egyelőre a régi fapillérre vontattak rá. A Fekete- Körös fahídján egészen 1901- ig közlekedtek a vonatok. Akkor a középső nyílást lebontották és vasszerkezetű híddal pótolták, a két faszerkezetű nyílás azonban továbbra is megmaradt. — Jó napot kívánok, a Békés Megyei Hírlap munkatársa, Tóth Ibolya vagyok. — Itt Dobrotka Gabriella Szarvasról, tessék! —Arra szeretném kérni, beszélgessünk egy kicsit, ha van kedve hozzá, és nem tartom fel. — Ráérek, annál is inkább, mert három hete itthon vagyok, kisbabát várok, az első gyermekünket. Egyébként a szarvasi 1-es számú iskolában, a felső tagozaton tanítok. — Mikorra várható a baba érkezése? — Hamarosan. Május 13- ára vagyok kiírva, ami péntekre esik, de nem vagyok babonás, jön, amikor jönnie kell, tudom, nem épít házat odabenn. Rábízom a természetre magunkat. Nem is kíváncsiskodtunk, hogy fiú-e, vagy lány, csak egészséges legyen! Vigyázok magunkra, még a kávéról is lemondtam, nehogy ártsak neki. Éppen most voltam egyébként orvosnál, megnyugtatott, hogy minden rendben. Korábban volt azért egy-két problémám, véletlenül elcsúsztam, kezem törött, aztán meg vesekővel lettem rosszul, nem tudtuk, mi lehet a baj, koraszülésre gondoltunk persze. Szerencsére a babának nem esett baja, a vesekőtől meg műtét nélkül sikerült megszabadítaniuk a mezőtúri kórházban. — Mivel telnek most a napok? vasok, horgolok, nagyon szeretek kézimunkázni, készítge- tem a pici ruhácskáit. — Foglalkozott a család a ,,papás szülés” gondolatával? — A párom nagyon fél a kórháztól, minden ilyesmitől, de nekem sem lenne igazán jó. Aminek örülnék viszont, az a bababarát légkör, szeretném, ha az első pillanattól mellettem lenne a pici. —Nagy családot terveznek? — Nem, nem nagyot, de két gyerek azért kell. Tudja, fel is kell nevelni őket. Ha esetleg annyira javulna a helyzet, ha úgy látjuk, hogy győzzük, akkor azért több is lehet. — Jó egészséget, sok boldogságot kívánok, köszönöm a beszélgetést! „...Egyszerre elhallgat az él, s rohan hozzám egyik emberem: — Nabbirr (leopárd) — súgja. Hirtelen leugrok öszvéremről, két szolgám a feszítőzablát kapja el, hogy az ideges, félénk állatot a kitöréstől visszatartsa. Elkapom fegyverhordozó szolgámtól a fegyvert, s óvatos, gyors léptekkel követem a nyomozó bennszülöttet, aki most hirtelen megáll, és ujjával rámutat egy sárgásszürke foltra, amely egy kis bozótos mögött homályosan előtűnik. Megcélzóm a foltot és odalövök. Egy hatalmas leopárd vágja fel magát a fűből a magasba, hörög, morog dühösen, majd nagybetegen ismét négylábra áll és farkával jobbra-balra csapkodva, tátott szájjal rám morog. Másodszor lövök, s felfordul. A 9,3-as Magnumja azonnal végzett vele. Nagy örömmel és még nagyobb lármával rohannak embereim a fejedelmi vadászzsákmány teteméhez; hiába kiáltok rájuk, hogy vigyázzanak, mert az nem házi macska, máris simogatják, csodálják a szép, nemes vad rozettás, bársonyos bundáját. Azonnal pihenőt adok, s hozzálátunk a leopárdbunda birtokbavételéhez. Míg embereim a bőr lefejtésével voltak elfoglalva, én egy kis cserkészetre indultam fegyveres kíséretemmel. Nem kellett sokáig mennem, máris egy csapat víziantilopra bukkantam, köztük egy kapitális bikára. Becserkészésük nem volt nehéz, mert füves, bokros takarást találtam. Lehettek vagy százötven lépésre, amikor a fegyverem lövésre emeltem. Hirtelen megugrik az egész csapat, és pár pillanat alatt eltűnnek. Mi van ezekkel? — gondolom magamban, hiszen a gyenge szellő tőlük fúj. Hátranézek: két emberem fehér, rikító alakja bámészkodik a hátam mögött, várva a lövésre. Embereim már készen várnak a besózott bőrrel. Felpakoljuk az öszvérhátra, óvatosan, nehogy a teherhordó állat szagot kapjon, mert akkor nincs az az erő, amely megfékezhetné a vadszagtól megvadult jószág kitörését. A leopárdbőrt vivő öszvért utoljára indítom útnak egy bennszülött őrizete mellett, nehogy a többi öszvér megvaduljon a rettegett ragadozó átható szagától. S megindulunk a ritka vadászzsákmány okozta öröm fokozott hangulatával az agao- mederi hegyek erdőrengetegeinek vadtaposta ösvényein, utunk célja, a dunkuri szavannák felé. Hűvös, örök homályba borult koronás fák őserdejében törjük magunkat előre az aljnövényzettel sűrűn benőtt hegyi vadon vadcsapásain. Előkerülnek a hosszú, széles vadászkések, s embereimnek ugyancsak dolgozniuk kell, hogy az öszvéreknek megkönnyítsék az előrehaladást. Sokszor le kell száll- nom öszvéremről, hogy egy- egy vastag, földig érő ágat kikerülhessek. A magas, sűrűlombos fák tetején keresztes majmok (Colo- bus gueresa) menekülnek hatalmas, szédítő ugrásokkal, de csakhamar megnyugodnak, és kíváncsi büffentésekkel szórakoztatják a lassított menetben haladó karavánt. Gyönyörű, értékes szőnyegeket szolgáltató bundájuk most nem érdekel; majd ha visszafelé jövök...” O, nem unatkozom, ol„Szeretettel a lap olvasóinak, Klukon Edit” — A békéscsabai Vigadóban férjével, Ránki Dezsővel adott, óriási sikert aratott zongoraversenyük után írta üdvözletét olvasóink emlékkönyvébe Klukon Edit zongoraművész Szamárháton Európába Olvasom a lapokban, hogy korszerűsítették a fogadást a külföldi érdekeltségű lottószelvényeknél. Ezentúl nem kell mást tenniük a játékos kedvű magyaroknak, mint besétálni a fogadóirodákba és megjátszani a számokat. Azokat aztán számítógépre rakják, és háromszoros biztonsággal tárolják, mégpedig Bécsben, ahová 2-4 másodperc alatt juttatják el a tippet. A fogadónak nem kell szelvényeket töltögetnie, ellenben — a hagyományos lottószelvényekkel szemben — kap egy bizonylatot. Ami ugyebár nagyon fontos, mert ha az ember véletlenül nyer vagy kétszázmilliót, nem kell idegeskednie: megtalálják-e a szelvényét vagy sem. Tehát — vonhatjuk le a következtetést — megérkeztünk végre Európába. Legalábbis a szerencsejátékok terén. Ne csodálkozzunk ezen, hiszen ebben a „buliban” pénz van. De térjünk csak vissza erre a lottójátékra. Olvasom a hír befejező soraiban, hogy Békés megye — amely 412 ezres lélekszámúval közepes nagyságú — a fogadások számát és a megjátszott összegeket tekintve Budapest és a megyék között az utolsó helyeken kullog. Egészen pontosan: az előbbit nézve a 14. helyen, az utóbbit — a játékra feltett valuta összegét tekintve — a 17-en. Csak olyan megyék „köröznek” le bennünket (negatív értelemben), mint Borsod, Pest és Szabolcs. Ezek után két eset lehetséges: vagy nincs kedvük a békési embereknek játszani, vagy lenne hozzá kedvük, de nincs miből. Nem tudom, hogy vannak vele, én az utóbbira tippelek. Amiből logikusan következik, hogy később jutunk el Európába, mint mondjuk az előttünk állók. Vagy ha velük együtt érkezünk, akkor—fényes paripáik mellett— mi csak szamárhátról köszönthetjük a bennünket fogadókat. Különben lottózni jó dolog, számítógépes fogadással különösen az. Feltéve, ha néha nyer is az ember — legalább egy fényes paripára valót. Árpási Zoltán
