Békés Megyei Hírlap, 1994. április (49. évfolyam, 77-101. szám)

1994-04-08 / 82. szám

tRÉKÉS MEGYEI HÍRLAP KÖRKÉP 1994. április 8., péntek Vízzuhatag a szobákban A nagyszobában cafatokban mállik le a vakolat és a tapéta. Kiáztak a villanykábelek. Rágondolni is szörnyű, mi van, ha a gyerekek hozzáérnek a kábelekhez... fotó: kovács Erzsébet Színházi siker Budapesten A Békés Megyei Jókai Szín­ház nagy sikerrel vendégsze­repeit a Kaviár és lencse című vígjátékkal a budapesti Arany János Színházban szerdán. A közönség sorai között a szín­házi szakma jeles tajai is kép­viseltették magukat. A buda­pesti vendégjátéknak lesz folytatása, a jövő héten ugyan­itt Arthur Miller Alkuját lát­hatja a közönség. Honismeret és természetvédelem A Honismereti Szövetség tá­bori munkabizottsága és a Bé­kés megyei egyesületük mától háromnapos tanácskozásra hívta a táborok vezetőit Bé­késcsabára. Az ország külön­böző részeiről érkezett vendé­gek ma délelőtt fél tíztől első­ként a nemzeti alaptervről és a honismeretről hallgatnak meg előadást. Szó lesz az anya­nyelv és a nemzettudat kap­csolatáról, az irodalmi, nyelvi emlékek módszertani kérdése­iről. Délután a felkért előadók —többek között Selmeczi Ko­vács Attila néprajzkutató és Fodor István régész — tartják meg vitaindító előadásukat a régészeti ásatások speciális feladatairól, a természet- és műemlékvédelem elvi, gya­korlati kérdéseiről. Szomba­ton délelőtt folytatódnak az előadások. Gyalogost gázolt Csütörtökön 13.45 órakor Bé­késcsabán az Andrássy— Mednyánszky—Lepény Pál ut­ca kereszteződésében eddig még tisztázatlan körülmények között D. Márton békési lakos Fiat Regata típusú személygép­kocsijával elütötte B. Jánosné békéscsabai gyalogost, aki sú­lyos sérülésekkel került a kór­házba. Jótékonysági koncert Az endrődi katolikus temp­lomban április 10-én 15 órakor jótékonysági koncert lesz. Fel­lép a Moldáv Művészeti Aka­démia kórusa, valamint Ta­kács Eszter Katalin fuvolamű­vész. „AZ IGAZSÁGOSSÁG KÖNYÖRÜLETESSÉG NÉLKÜL — EMBER­TELENSÉG.” Aquinói Tamás (Folytatás az 1. oldalról) egy szusszanásnyi időre egyedül maradnak és megfog­ják a kábeleket! Méter széles­ségben vastagon folyik a víz. Jakab Dezső fehér atlétában, melegítőben „élvezi” a párás levegőt. — Négy évvel ezelőtt, au­gusztusban vettük meg a la­kást, és szeptemberben már be is áztunk. Nem létezik, hogy ezt az OTP nem tudta, amikor eladta nekünk... Most már az­zal utasítanak el, hogy nincs garancia a házra. Eltelt a tíz év, az átadás óta. — Nem tudnak összefogni, hogy megjavítsák a tetőt? — Miből? Tessék monda­ni? — szólal meg ismét Jakab- né. — A házban munka- nélküliek, nyugdíjasok és rok­kantak élnek. Ki ad nekünk 35—40 ezer forint kamatmen­tes hitelt? Minimum ennyire lenne szükség családonként. —Fordultak az önkormány­zathoz? — Hát persze. Csakhogy a sajnálaton kívül mással nem tudnak segíteni. Arra sincs pénzük, hogy az önkormány­zathoz tartozó lakásokat fel­újítsák. Lefele tartunk. Emeleten­ként kukkantunk be a lakások­ba, hiszen tulajdonosaik kinn állnak az ajtóban. Mit mond­jak? Fegyelmezetten sorolják panaszaikat, pedig nem lehet könnyű „bőrig ázott” lakások­ban élni. Valaki alulról a szomszédját kérdezi: — Ti is áztok, Ildi? A válasz lakoniku­san rövid: — Csak a kisszobá- ban! A harmadikon lakó Vosba- nákné vaskos iratot tesz elém. — Félek, nem sok esélyünk van — mondja szomorúan és sorolja, hogy csődbe ment a lakásszövetkezet, ahova a kar­Igencsak lehangoltan kopogta­tott szerkesztőségünkben a fő­állású zongorahangoló, a tarho- si Nagy Gyula; kocsijából a hús­véti ünnepek előtti napokban ellopták szerszámait. — Tizenhárom éves Wart­burgom hátsó ülésén voltak a speciális szerszámaim: egy csokoládébama színű, frissen festett HILTI-s fémdobozban. Azon a bizonyos kedden 14 és 15 óra között a megyeszékhe­lyen, a belvárosi római katoli­kus plébánia udvarán, majd 16 és 17 óra között Tarhoson, a szakmunkás továbbképző előtti parkolóban állt a ko­csim. E két időpontban tűnt el a doboz, mintegy 100 ezer fo­rint értékű tartalmával. A ko­bantartási pénzeket befizet­ték. Becsődölt a DÉLÉP is, akik 1982-ben felépítették az épületet. — Idáig senki, de senki sem segített rajtunk, csak az újkí- gyósi Akvaline gárdája tudta meg, hogy bajban vagyunk és háromszor javították ki a tető- szigetelést. Valószínűleg nem is azzal van baj. hanem az eső­levezető csővel. Kifele tartunk. Nem merem megfogni a kilincset. Kérem csit kulccsal, minden nyom nélkül nyitották ki — kezdi Nagy Gyula. A dobozban olyan szerszá­mok voltak, melyeket másutt aligha tudnak használni. A. készletben szerepelt egy hango­lókulcs, ami olyan különlege­sen edzett acélból készült, amit napjainkban nem gyártanak., valamint egy különleges, mint­egy száz éves hangvilla. A do­bozban volt a megye egyetlen csembalóhangoló kulcsa is, né­hány speciális fogó, templomi intonáló szerszámok, érszorító csipeszek, billentyű béléstömö­rítő amerikai fogók, s egy finom német speciális fém- és fafűrész társaságában. — A hangvillakulcs különle­higgyék el, nem túlzók. A har­madikon — a lakáson belül — a kijárati ajtó felett kisujj vas­tagságban csobog a víz. Tehe­tetlen dühhel nézem az elkese­redett emberek arcát. Egysze­rűen nem tudnak hova fordul­ni. S ne adj isten, ha valami tragédia történik — ezek sze­rint —, akkor is majd minden­ki a kezeit mossa és nem lesz egyetlen ember, egyetlen cég, aki egy ici-picit is hibásnak érzi majd magát?! Béla Vali ges ismertető jele: fogantyúja tövébe egy első világháborúból származó géppuska töl­tényhüvelyt dolgoztak be. Az említett tárgyak csak a szakem­bernek jelentenek értéket, más­nak limlom. Valószínű a frissen festett, nagy értéket sejtető do­boz volt csábító. Nagy Gyula ezt a mesterséget egy évtizeden át tanulta, a megyében mind­össze ketten művelik, s a szer­számok hiánya megyénk zenei eseményeinek sikerét is veszé­lyezteti. Kérése a „becsületes” megtalálóhoz: a szerszámokat Békéscsabán a megyeháza gondnokához jutalom ellené­ben juttassa el, vagy azok hollé­téről — 16 óra után — a 441— 199-es telefonon adjon infor­mációt. A „megtalált” eszközö­ket szerkesztőségünkben is le­adhatják. —sz— A „muzikális” tolvaj / Uj vámudvar nyílt Az ünnepélyes nyitás után széles körű szolgáltatásaival várja ügyfeleit az Aranykulcs Kft. vámudvara fotó: such tamás A 44-es főút mellett, Békés­csaba és Gyula között, a jános- zugi vasúti megállóhely köze­lében tegnap délelőtt, ünnepé­lyesen átadták rendeltetésé­nek a gyulai székhelyű, svájci—magyar tulajdonú Aranykulcs Kft. vámudvarát, melyet a kft. üzemeltet. Az eseményen többek között részt vett dr. Simon Imre, a megyei közgyűlés elnöke, ott voltak a már működő megyei vámud­varok munkatársai, a beruhá­zásban részt vevők és a leendő partnerek képviselői. Alig két éve született döntés a mai vá­mudvar — ami egyben köz­pont is— létesítésére, mely 19 ezer négyzetméteren fekszik. Az egykori termelőszövet­kezeti tehénistállóból kemény munkával, komoly ráfordítás­sal kialakított vámudvar min­den igényt kielégít, raktározá­si és szállítmányozási tevé­kenységével áll a megrende­lők szolgálatában, áraikat a pi­aci viszonyokhoz igazítják — hallottuk Sárközi András ügy­vezetőtől. Dr. Meszlényi Sándor pénz­ügyőr ezredes, a Vám- és Pénzügyőrség Országos Pa­rancsnokságának osztályveze­tője kiemelte: a vámudvarok a térség fejlődéséhez nagymér­tékben hozzájárulhatnak. Fon­tos szerepet tölthetnek be a nyu­gat és kelet között kereskede­lemben, a közúti fuvarozásban. Az új vámtörvénytervezettel kapcsolatban elmondta, hogy az bizalmi elvre épül, magábam hordozva a garanciákat. Ha el­fogadásra kerül a törvény, a jö­vőben a vám a hivatalokon ke­resztül, szúrópróbaszerűen vagy az okmányokra alapozva történik majd. —sz— Búcsú az Országgyűléstől Ünnepi hangulatban kezdte meg tavaszi ülésszakának hu­szonegyedik, egyben a parla­menti ciklus utolsó munka­napját csütörtökön délután az Országgyűlés. Az elnöklő Szabad __ György elsőként Göncz Árpád köztársasági el­nöknek adta meg a szót. Ezt követően Boross Péter minisz­terelnök búcsúzott röviden a kormány nevében az Ország- gyűléstől. Az Országgyűlés egy-egy ellenszavazat és tartózkodás mellett elfogadta a foglalkoz­tatás elősegítéséről és a mun­kanélküliek ellátásáról szóló törvény módosítását. Kivéte­les és sürgős eljárásban tár­gyalták meg az építésügyről szóló törvény módosítását. A környezetvédelmi és az önkor­mányzati bizottság indítvá­nyai alapján elfogadott tör­vénymódosítás azzal a céllal született, hogy érvényt lehes­sen szerezni az építésügyi jog­szabályoknak. Elfogadták azt a határozati javaslatot, amely­nek alapján Magyarország fél évre 20 fős katonai kontin­genssel részt vesz az EBEÉ által felállítandó Hegyi-Kara- bahi Megfigyelői Misszióban. Kérdések az utolsó napon Díszbe öltözött az Országgyűlés. Búcsúztak a képviselők egymástól és a rendszerváltó közös munkától. Vajon valóban az ország legjobbjai ültek itt négy évig? A képviselők közül vajon hányán kezdtek 1988—89-ben (vagy korábban) azért politizálni, mert belső elhivatottságot és tehetséget éreztek magukban a politikusi pályára, szilárd elkötelezettséget a demokratikus elvek iránt? Vajon hányán csak a természetükből fakadó nyüzsgő-tozsgó társadalmi aktivitás hatására lettek pártharcos élkatonák? Vajon hányukat sarkallta csupán a törlesztés vágya: nagyszüleikbe, szüléik­be, őbeléjük nagyokat rúgtak a kommunisták, most végre ők akartak visszarúgni? Hányán csak előre menekültek a hótiszta demokratikus politikai karrierbe, hogy az új uraktól bűnbocsánatot nyerjenek az előző rendszer iránti lojalitásukért? Vajon hányán startoltak a képviselőségért csak azért, mert így remélték a kitörést a vidéki elszigeteltségből és ismeretlenségből, s a parlamentet csupán saját jobb boldogulásuk eszközének tekintették? Vajon hányán lettek politikusok azért, hogy már a törvények születése­kor a saját egyéni érdekeik szerint alakíthassák a paragrafusokat? S hányán voltak csupán töltelékek, akiknek a neve jobb híján felkerült a káderhiányos pártok listájának valamelyik hátulsó helyére, aztán még éppen becsúsztak? Hány idős embert juttattak be a parlamentbe csak azért, hogy balsorsú generációjuk ezáltal némi történelmi elégtételben részesüljön? S vajon hány olyan képviselő szavazott négy évig a sorsunkról, aki csak azért foglalhatott el előkelő helyet egy-egy párt­ban, mert a régi rendszer belső elhárítása idejekorán beépítette őt oda besúgónak? Válaszok nincsenek. Talán már soha nem is lesznek^ parlament összetétele tőlünk függ. Csak tőlünk. Kórustalálkozó a főiskolán A házigazda békéscsabai Körö­si Csorna Sándor Főiskola fő­igazgatója, dr. Köteles Lajos köszöntötte tegnap délután a fő­iskola sportcsarnokában több százra tehető vendégsereget az Óvó- és Tanítóképző Főiskolák V. Országos Kórustalálkozója alkalmából. Mint mondta, e nagyszabású rendezvény megszervezése két év munkájába került, s jelentő­sége abban áll, hogy az érték­válsággal küzdő társadalom­ban, a lelki elsivatagosodás ide­jén — hogy az egyén megtalál­hassa önmagát és megszilárdít­hassa a nemzetéhez, a művelt világhoz tartozás szálait —, ab­ban segítséget nyújt a dal, a zene és a művészetek. Az ünnepi megnyitót mondó dr. Szörényi Zsolt, a Művelődé­si és Közoktatási Minisztérium Pedagógus és' Művészképzési főosztályának vezetője is azt hangsúlyozta, hogy a tíz éve útjára indított országos kórusta­lálkozó neves szervezőinek, a megújuló kamagyi gárdának és a leendő pedagógusoknak a fe­lelőssége, hogy „éneklő marad­jon az ifjúság”. A pedagógus- jelöltek nem felejtkezhetnek meg arról, hogy a zene, az ének az emberben van, csak ki kell csalogatni belőle, s általa könnyebben találják meg a má­sokhoz vezető utat. A tegnapi első hangverseny­napon versenyen kívül a moldá­viai Művészeti Főiskola kórusa adta elő színvonalas műsorát, majd a szigorú zsűri előtt — Párkai lst\'án tanszékvezető egyetemi tanár, Rázga József karnagy, Tardy László karnagy és a műsorvezetést is vállaló Lukin László karnagy—öt főis­kola kórusa mutatkozott be. A kórustalálkozó szombaton dél­után ér véget. B.S. E. Sarakba szárítva Vigyázat, bennszülöttek! A közelmúltban interjút készítettem dr. Iglói Zoltánnal, a pécsi székhelyű Magyar—Román Baráti Társaság elnöké­vel. Vajon jó öt évvel ezelőtt hogyan jutott arra az elhatáro­zásra, hogy a két nép közeledésének szükségességét hirdes­se? , Akkoriban a véget nem érőszomszédgyalázásból mi is kivettük a részünket: a magyar sajtó arról cikkezett, hogy a gyulai kukoricásban 18 halott fekszik, akiket román határ­őrök gyilkoltak meg. Egy fővárosi újság azt közölte, hogy a húshiány miatt a romániai éttermekben emberi agyvelőt szolgálnak fel... Szégyelltük ezt az állapotot. Azt szégyelltük, hogy a XX. század végén két európai ország úgy viszonyul egymáshoz, mint két afrikai bennszülött törzs” — hangzott Iglói válasza.—Majd hozzátette: ,A hasonlatért bocsánatot kérek az afrikaiaktól!” Az interjúrészlet annak kapcsán idéződön fel bennem, hogy elolvastam legismertebb bulvárlapunk keddi számá­ban a Zsarusztori című írást. Ebből —finoman fogalmazva —az derül ki, hogy a nagylaki átkelőhelyen szolgáló román katonák: afrikaiak! Bezzeg a csupaszív magyar zsaruk! „Kinek használ ez!?" —kérdezi tőlem elkeseredetten a battonyai románok egyesületének vezetője. Válasz nincs. De már tökéletesen értem, hogy mi fájt 1988—89-ben annak a néhány magyarnak Pécsett. Ménesi György

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom