Békés Megyei Hírlap, 1994. április (49. évfolyam, 77-101. szám)

1994-04-05 / 79. szám

mm MEGYEI HÍRLAP­MEGYEI KORKÉP/HIRDETÉS 1994. április 5., hétfő Hétszer több pénz A gyulai egészségügyi főiskola építésének második ütemére a város decemberben sikertelenül igyekezett pénzt szerezni. Am most dr. Pocsay Gábor polgár- mester áttörésről adott hírt. Mint elmondta, decemberben Markó István országgyűlési képviselő a Parlament költség- vetési bizottságában ez ügyben javaslattal állt elő. Eddig úgy hírlett, hogy a főiskola e célra 1995-ben 20 millió forintot kap­hat. Most viszont kiderült, hogy 140 milliót ütemeztek a gyulai főiskola fejlesztésére. Torjaiak Gádoroson Három esztendeje annak, hogy a Kovászna megyei Torja test­vérközségi kapcsolatot alakított ki Gádorossal. A cserelátogatá­soknak immár hagyományai vannak. A napokban torjaiak érkeztek megyénkbe, és igye­keztek megismerni vendéglátó­ik települését minél alaposab­ban. Megnézték az intézménye­ket, még a focimeccsre is el­mentek szurkolni. Vasárnap a katolikus templomban tartott mise után Boldvai Antal plébá­nos fogadta Torja polgármeste­rét és annak kíséretét, majd érté­kes könyveket ajándékozott a testvérközség vezetőinek. A politikától nem szakadok el Folytatjuk sorozatunkat, melyben a Békés megyei or­szággyűlési képviselőket szólaltatjuk meg, kérve, érté­keljék az elmúlt négyéves parlamenti és választókerületi munkájukat. Dr. Pásztor Gyula gazdag parlamenti karriert futott be, több tisztséget töltött be: volt jegyző, frakcióvezető, s az utóbbi évben bizottsági tag. — Négy éve kiknek a támogatásával jutott parlamenti mandátumhoz, s milyen elképzelések­kel vágott a politikai életbe? — A békési parasztemberek, ismerve a csalá­dom hagyományait, megkerestek s kérték: a Füg­getlen Kisgazdapárt színeiben, a párt és az ő támogatásukkal induljak a választásokon, képvi­seljem érdekeiket a föld visszaadásában. Egyéni listán tizenkettedmagammal indultam a válasz­tókerületben... — ...s Ón lett a bejutó. Ha szabad úgy fogal­maznom, Ön a politikai élet ismeretlenségéből bukkant elő, s legyőzte az esélyesnek tartott Csur- ka Istvánt. — Valóban, korábban ilyen mélységben nem politizáltam. Gondolom az embereket az vezérelte, hogy egy olyan helybelit akartak képviselőjüknek, aki itt él közöttük, látja, ismeri, érzékeli gondjaikat. —Milyen elképzelésekkel lépett képviselőként az Országházba ? — Mindenki úgy érkezeit oda, hogy csodát teszünk. Aztán az idő teltével, megismerve az ország gondjait mindenki rájött arra, hogy min­dent az alapoktól kell kezdenünk. Talán egy jó év is eltelt, mire beletanultunk a képviselői munká­ba. Iszonyatos mennyiségű feladat várt bennün­ket, s bizony ebben az időszakban a parlament nagyon kevés érdemi munkát végzett. — Képviselőként szép karriert futott be. — Egy év elteltével választottak meg frakció- vezetővé, mely tisztséget majdnem két évig töl­töttem be. Aztán látva, hova jutott ez a kisgazda- párt, nem tehettem mást, mint lemondtam, mert úgy ítéltem meg: ezzel utat nyitok arra, hogy valaki egy táborba tudja tömöríteni a nagyon sok részre szakadt kisgazdapártot. Harminchatónkat ki­zártak a kisgazdapártból, a mai napig nem tudom, hogy miért. Frakcióvezetőként többet fordítottam a törvényhozásban lévő munkára, mint választóimra. A lemondás után változott a helyzet, s azt hiszem, tenniakarásomnak vannak eredményei. A választási programban tett ígéreteimet telje­sítettem. Választókörzetem egészséges ivóvizet kapott, sikerült az Elővízcsatomát rendbe tenni, „Az emberek olyan helybelit akartak képviselőjüknek, aki itt él közöttük” medrét kikotomi. Többek között eredményként könyvelem el azt is, hogy Mezőberénynek kollé­giumi adósságként nem kellett a 65 millió forintot a saját erejéből megfizetnie. Aztán elkészült a békési sportcsarnok, a város be tudta fejezni a nevelési központot, folyik a próbaüzeme a szennyvíztisztítónak. Bélmegyeren beindult a gázprogram megvalósítása, öt települést érintően folyik a telefonprogram. Hamarosan megkezdő­dik Mezőberénynél a 46-os és 47-es, Békésen a 47-es főút belterületi szakaszának rekonstrukció­ja. A földrendezés is nyugvópontra kerül, a kár­pótlás terén ez a választókerület áll a legjobban. Nyomaszt viszont a munkanélküliség. —Hogyan tovább? — Nagyon nehéz négy év áll mögöttünk. Arra azonban büszke vagyok, hogy ebben a választó- kerületben higgadt körülmények között zajlott le a rendszerváltás, senki fejét nem követelték. Na­gyon sokan megkerestek azzal a kéréssel, hogy jelöltessem magamat a következő ciklusra, indul­jak újra a választásokon. Ha nem választanak újra, nem esek kétségbe: ügyvédként dolgozom majd tovább. A politikától nem szakadok el, ugyanis az eltelt évek alatt sok barátra tettem szert, olyanok­ra, akiket érdekel a hazai politika, a közélet. Szekeres András Verseskönyv magánkiadásban Tavaly karácsony táján jelent meg egy mezőhegyesi fiatalem­bernek, B irtyik Csabának Téren és időn át című verseskötete. A tetszetős kivitelű 75 oldalas könyv Petrina László nyomdá­jában készült, kiadója maga a szerző, aki mindössze 23 esz­tendős. — 1971-ben születtem Me­zőhegyesen — mondja. — Az általános iskola befejezése után levelező tagozaton leérettségiz­tem, és több szakmát is szerez­tem. Végzettségem alapján dol­gozhatnék szobafestőként, au­tófényezőként, ív- és lánghe­gesztőként. A sorsom azonban úgy alakult, hogy egyik foglal­kozást sem gyakorlom: jelenleg a Ménesbirtok Rt. vagyonőre vagyok. Verseket 12—13 éves korom óta írok, az első kritiku­saim és segítőim a magyartaná­raim voltak. Tavalyelőtt a helyi lap, a Mezőhegyes közölt egy­két verset tőlem. Ismerőseim akkor vetették föl: adjam ki könyv alakban a munkáimat! Miután sikerült bogarat tenniük a fülembe, 1993 elején elkezd­tem érdeklődni a dolog iránt. Az ezer példány csaknem 100 ezer forintba került, nagyobb részét én álltam, bár sikerült találnom szponzorokat is. Idáig mintegy 300 példányt adtam el, főleg Mezőhegyesen és a környező településeken. Van egy-két könyvesbolti és vásározó ismerő­söm, ők segítenek az értékesítés­ben, de más bizományosok jelent­kezését is örömmel venném. —Milyenek az eddigi olvasói visszhangok? —Vegyesek. Az az igazság, hogy nem lehet mindenki szája íze szerint írni. Egyik embernek ez tetszik benne, a másiknak az. Egyértelműen még senki sem mondta, hogy rossz. Éppen ezért, ha sikerül eladnom a még meglévő 700 példányt, új kötet­tel jelentkezem. M. Gy. Japán napok Mezőberényben Japán napok lesznek április 5— 9. között a mezőberényi Petőfi művelődési központban Origa­mi az oktatásban címmel. A ja­pán iskolák már régóta, nagy sikerrel alkalmazzák az origa- mit az oktatásban. A mostani, egyhetes herényi programon résztvevők megismerkedhet­nek a figurák leírásának jelrend­szerével, az alaphajtogatások­kal, a tanórákon való alkalma­zási lehetőségekkel, a szabad­idős kombinációs lehetőségek­kel, az origami művészetével, a gyermek és felnőtt foglalkozá­sok vezetésével. Az előadások a nyitó napon két órakor kezdőd­nek, a többi napon 9—12 óráig, illetve 14—17 óráig tartanak. Az előadásokat Kricskovics Zsuzsanna, Király Gabriella és Fábián Zsolt, a Magyar Origa­mi Kör vezetői tarják. A többnapos program kereté­ben fotókiállítás nyílik Japán ma címmel, valamint Szent ir­mai József, a Magyar—sJapán Baráti Társaság volt főtitkára diavetítéssel egybekötött él­ménybeszámolót tart Japánról. Michiko Yamaguchi, a ha­zánkban tanuló japán néprajz- kutató Az origami és a japán szokások címmel tart előadást. —sz— POLITIKAI HIRDETÉS % EN LEOJOBBAN A LAPOS, A KOCKA, A HOSSZÚKÁS, A KEREK ES A MINDENFELE \ NARANCSOT SZERETEM^ á O ez cl G Z > CL CL < z

Next

/
Oldalképek
Tartalom