Békés Megyei Hírlap, 1994. április (49. évfolyam, 77-101. szám)

1994-04-12 / 85. szám

Újabb légicsapás Gorazdéban - A NATO lépése beláthatatlan következményekkel járhat (2. oldal) 1994. ÁPRILIS 12., KEDD ÁRA: 16,30 FORINT XLIX. ÉVFOLYAM 85. SZÁM Költészet napja 1994 A Békés Megyei Jókai Színház és a Tevan Kiadó Bárka folyóiratának közös műsorával emlékeztek meg tegnap este a színház Vigadójában a költészet napjáról. Az est első' részében a megyei költők műveit adták elő színművészek, míg a második felvonásban a nemrégiben elhunyt Simonyi Imre emléke előtt adóztak a vers szerelmesei. Képünkön balról: Kara Tünde, Szőke Pál, Gáspár Tibor, Hodu József, Darkó Éva fotó: such tamás Békés megyében tizenhárom párt „vette az akadályt” Listasorsolás gyermekkézzel Két apró, bájos gyermek „döntötte el a listát állító pártok sorsát” tegnap délután Békéscsa­bán, a megyeháza nagytermében. A május 8-ai parlamenti választásokra ugyanis Péter és Lin­da közreműködésével állították fel a Békés me­gyében listát állító 13 párt sorrendjét, meghatá­rozva, hogy az egyes pártok milyen sorszám alatt szerepelnek majd a szavazólapon. Szenvedésről szólnak a keresztek Orosházán a gimnázium előtt épülő emlékpark kapcsán el­terjedt, hogy a protestáns egy­házak tagjai nem nézik jó szemmel, hogy a szoborcso­port meghatározó tagja lesz három hatalmas kőkereszt. Az evangélikus egyház cáfol. (4. oldal) Kártyaparti a tagokkal Megújul a Gyula és Vidéke ÁFÉSZ — sommázhatjuk leg­frissebb híreinket. A szövetke­zet tavaly is jól gazdálkodott, így a fejlesztés igénye nem álom. (5. oldal) Diplomatamenü Magyar—német diplomata­menü: tavaszi vegyes zöldség­saláta, erőleves nemzeti mód­ra, hortobágyi húsos palacsin­ta, párolt őzgerinc petrezsely­mes burgonyával és barna- mártással, végül diplomata­puding és kávé. (7. oldal) Törökök a mogyoró között Az Orosházi Határőr Igazga­tóság tájékoztatása szerint va­sárnap éjjel ismét határsértő­ket fogtak. A nagylaki határát­kelőhelyen belépésre jelent­kezett egy török rendszámú kamion török sofőrrel. A jár­mű ellenőrzése során az útle­vélkezelő felfedezte, hohy a kamion rakterének ajtaja nem a szokványos módon van le­zárva, ezért szigorított vám- vizsgálatot kért. Ez megtörtént, s a gyanú beigazolódott: a raktér ajtaját utólagosan felnyitották és a zsákolt mogyoró között hat tö­rök állampolgár bújt meg. Tiltott határátlépésért a hat tö­rök tartózkodási engedélyét megvonták és átadták őket a román határőrizeti szervek­nek. — Elérkeztünk tehát a válasz­tási eljárás egyik csúcspontjá­hoz — mondotta Jenei Béla, a megyei területi választási bi­zottság elnöke —, a pártlisták sorsolásához. Mint említette, április 8-án 16 órakor lezárult az ajánlási szelvények gyűjté­sére meghatározott egy hóna­pos időszak, ezalatt kellett a pártok által indított és a füg­getlen jelölteknek összegyűj- teniük legalább 750—750 ajánlási szelvényt. A törvény rendelkezései szerint megyei listát azok a pártok állíthattak, amelyek legalább két egyéni körzetben tudtak jelöltet állí­tani. Mint kiderült, Békés me­gyében 13 párt vette sikeresen ezt az akadályt, s nyújtott be listaállítási kérelmet (vala­mennyit el is fogadták). A tizenhárom párt nevét tegnap dr. Kutyik Mátyás köz­jegyző jelenlétében egy-egy gömbbe zárva urnába helyez­ték, egy másik urnába pedig a 13 sorszámot. Linda és Péter ekkor „lépett színpadra”, s hú­zott ki először sorszámot, majd a hozzá tartozó párt ne­vét, míg az urnából el nem fogyott az összes gömb. Ä tegnap délutáni lista­sorsolás eredménye a követ­kező: 1. Munkáspárt 2. Magyarországi Zöld Párt 3. Magyar Demokrata Fórum 4. Konzervatív Párt 5. Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt 6. Agrárszövetség 7. Egyesült Történelmi Kisgazda- és Polgári Párt 8. Fiatal Demokraták Szövetsége 9. Szabad Demokraták Szövetsége 10. Magyarországi Szociáldemokrata Párt 11. Magyar Szocialista Párt 12. Köztársaság Párt 13. Kereszténydemokrata Néppárt Lehajaztuk Budapestet Végre valamiben leköröztük a fővárost. Mint kiderült, Budapesten a listaállítás törvényi előírásainak mindössze 10 párt felelt meg. Bezzeg Békésben! Tizenhármán állítot­tak listát. Nálunk még a Konzervatív Párt, az Egyesült Történelmi Kisgazda- és Polgári Párt meg a Magyarorszá­gi Szociáldemokrata Párt és a Magyarországi Zöld Párt is tudott két egyéni körzetben jelöltet indítani. Ám az megle­pő, hogy a MIÉP-nek, Csurka István pártjának a Viharsa­rokban nem sikerült labdába rúgni. Mindössze egyetlen jelöltet tud indítani, Szeghalom térségében. Bezzeg Pes­ten! Ott még listát is állítottak, s nekik jutott a kilences szám. Na persze, a sorszámok semmit sem mondanak. Mert akkor Békésben tapsolhatna a Munkáspárt, amely az előkelő első helyet kapta. Az aranykezű kislány érdekesen „csoportosított” megyénkben. Blokkokat alkotott a politi­kusok helyett. A liberális blokkot ugyan megzavarta az egyesült kisgazdákkal, de csinált egy agrárblokkot mellé, s a szocdemeket a szocialisták mellé pakolta. Egy valamit nem értek. Hogy a fenébe nem került be a fővárosi pártlistába a Magyarországi Zöld Párt? Pedig ha valahova, oda igencsak elkelnének. B.S.E. Független képzőművészek találkozója A nemrégen megalakult Füg­getlen Magyar Szalon Képző- művészeti Egyesületnek ma már több mint 250 tagja van. Ennek közel tíz százaléka Bé­kés megyei (vagy innen elszár­mazott) képzőművész. Az egyesület hétvégén Budapesten tartott közgyűlést, ahol B. Haj­dú László, az egyesület elnöke és dr. Kesztyűs Ferenc főtitkár (sarkadi származású festőmű­vész) az idei tervekről beszélt. A tavalyi országos és; nemzetközi kiállítás mintájára az egyesület ebben az esztendőben is szeret­ne kiállítást rendezni. A legna­gyobb gond az, hogy a magas létszám miatt viszonylag nagy alapterületű kiállítóteremre lenne szükségük, ám a főváros frekventált helyein a bérleti díj négyzetméterenként eléri a nyolcezer forintot, amit az egyesület már nem tud finanszí­rozni. A közgyűlésen résztve­vők végül a Pataki István Műve­lődési Központ mellett döntöt­tek, amely árban és nagyságban is megfelel az egyesületi tagok elképzeléseinek. A kiállítás megnyitását október 8-ára ter­vezték. A kiállítással párhuzamosan csakúgy, mint tavaly, az idén is megjelentetik az egyesület tag­jait bemutató katalógust, ahol a művészek életrajzaival és né­hány főbb alkotásukkal ismer­kedhetnek meg az olvasók. A független képzőművé­szek közgyűlésén részt vett a Művészetbarátok Egyesületé­nek elnöke, Gergely Mihály is, aki a két szervezet együttmű­ködési lehetőségeiről beszélt. Püski Sándor Szarvason A költészet napján Szarvason, a Tiszta Forrás Könyvesházban Püski Sándort és feleségét látta vendégül Kriskáné Fáy Kriszti­na, az üzlet tulajdonosa, illetve a szarvasi könyvbarátok. Mint ismeretes, Püski Sán­dor a harmincas években in­dult el a könyvkiadás görön­gyös útján, végzett jogász­ként. 1938-tól virágzott az üz­let igazán, ám az ötvenes évek­beli államosítás tönkretette a családi vállalkozást. Két fiuk 1956-ban az Egyesült Álla­mokba utazott, ott telepedett le, a szülők 1970-ben követték gyermekeiket, s New Yorkban éltek egészen a közelmúltig. — Hazajöttünk — mondotta Püski Sándor—, mert magyar­ságunkat nem felejtettük el so­ha. Örülök annak, hogy van­nak olyan fiatalok, mint Krisz­tina, aki a szarvasi bolt meg­nyitásakor felvállalta az ilyen jellegű művek eljuttatását az olvasókhoz. A rendezvényen megjelent Kiss Dénes, aki 1956-beli, A fenevad etetése című könyvé­ről és a korról szólt a hallgató­ság előtt, majd sok sikert kí­vánt ő is a könyvesbolt üzeme­léséhez. P.J. Felújított és új autóbuszok megyénkben A Körös Volán Rt. nyereséggel zárta a tavalyi évet Kicsit elszomorító, ha azt hall­juk, hogy a Körös Volán Rt. autóbuszainak — amelyeken na­ponta utazunk —- 80 százaléka „nullára” lefutott, tehát elöre­gedett. A részletek ismeretében azonban nem lehetünk ennyire elkeseredettek, mint a Közleke­déstudományi Egyesület tegna­pi sajtótájékoztatóján — ame­lyet ezúttal a Körös Volán Rt. békéscsabai, Szarvasi úti köz­pontjában tartottak—dr. Orosz István vezérigazgató tájékozta­tójában elhangzott. A tavaly óta tiszta profilú, helyi és helyközi személyszállí­tással foglalkozó Körös Volán ugyanis 216—220 autóbuszt üzemeltet, s 1992 óta évente 35 járművet újít fel. Emellett a volt NDK területéről is vásárolnak autóbuszokat, tavaly pedig megteremtették a pénzügyi fel­tételeit hét új Ikarus megvásár­lására, közülük három már megérkezett. A társaság 850 dolgoizót foglalkoztatott tavaly teljes munkaidőben, e létszámon az idén sem kívánnak változtatni. Az 1993-as esztendő összeg­zésében elhangzott, hogy az rt. bevétele meghaladta az egy- milliárd 100 millió forintot, s nyereséggel zárta az eszten­dőt. A társaság minden alkal­mat megragad, hogy pályáza­tok útján állami támogatáshoz (Folytatás a 3. oldalon) Valóban özön kínai pénz Gyulán? A Három Híd Nemzetközi Ke­reskedelmi Kft.-ről jelent meg írás lapunk tegnapi számában', „Özön kínai pénz Gyulán?” címmel. A cikk nyomán keres­te fel szerkesztőségünket teg­nap Chai Peng Fei, a Három Híd Kft. ügyvezetője, s egyben egyik résztulajdonosa, aki — mint érintett fél — pontosítani kívánta az adatokat. Amint a kínai üzletember fogalmazott: a Magyarorszá­gon tartózkodó kínaiakról igen csak kedvezőtlen híreket lehet hallani. Erre szeretne a társa­ság rácáfolni, és tevékenysé­gén keresztül bemutatni, hogy hogyan lehet kemény, de tisz­tességes és szorgalmas mun­kával üzleti sikereket elérni. (Folytatás a 4. oldalon) Ajándéksorsolásunk legutóbbi nyereménye: Massive asztali lámpa, amelyet az 5200-as számú sorsjeggyel nyertek. az /Aektroházlmn nettem.

Next

/
Oldalképek
Tartalom