Békés Megyei Hírlap, 1994. március (49. évfolyam, 50-76. szám)

1994-03-30 / 75. szám

<& ^ 1994. március 30., szerda SPORT f Ötös a svédek hálójában Békéscsabai Előre FC—Askim Göteborg 5—0 (2—0) „ Nemzetközi, barátságos labdarúgó-mérkőzés, Békéscsaba, 800 né- ző. V.: Németh L. Békéscsaba: Udvarácz — Dávid, Usmajev (Mracskó), Fabulya, Nagy L. — Dobi, Vancea (Szarvas), Kulcsár 'o Sz., Zahorán — Gricajuk, Váczi (Fodor). Edző: Pásztor József. Göteborg: Bergling — Widberg, Bendz, A. Andersson (J. Johans­son), Lundin (J. Sabel) — P. Andersson, Fahlin, A. Johansson, Korin (Weig- berg) — Silen, Nilsson. Edző: Lars Swcnsson. A hazaiak kiadós edzést tartot­tak délelőtt. A megszokott kez­dőcsapathoz képest több fiatal kapott lehetőséget a csabaiak­nál. Váczi és Vancea vezérleté­vel szép akciókat vezettek a lila­fehérek az első félidőben és két gólos előnyt szereztek. Szünet után a jobb oldalon a Szarvas, Mracskó, Fodor trió ügyes dol­gokat mutatott be és ennek ered­ményeként háromszor zördült a vendégek hálója. A svédek az idén először játszottak füves pá­lyán, náluk még tart a téli szünet. A hazánkban edzőtábo­rozó második ligás északi együttes számára jól szolgálta a tegnapi mérkőzés a felkészülést az áprilisban kezdődő bajnoki idényre. G.: Dobi 2, Vancea, Váczi, Fodor. (gyurkó) Csak a győzelem ad reményt kő A., Balogh G., Parascsenko és Nedilia alkotja a kezdő ötöst, ha nem, akkor Kepenyes vagy Huszárik helyettesíti. Bármiképp is lesz, a szarvasi­aknak csak a győzelem adhatja meg az esélyt a soproni harma­dik találkozóra. Egyébként csak a bajnokság fejeződik be, az idény még nem ér véget. A Ma­gyar Kupa nyolcaddöntőjében ugyanis, április 6-án, 18 órakor az ezüstérmes Diósgyőr gárdá­ját fogadják Frankóék. A visszavágó április 24-én, 18 órakor Miskolcon lesz. A két időpont között április 8—20- áig osztrák, belga, holland túrá­ra megy a BSC. A 12 nap során hat mérkőzést játszanak Balog- hék különböző városokban. ^|f A BSC Szarvas NB I- es női kosárlabdacsa- fr * pata ebben a bajnoki idényben ma — szer­dán — 18 órai kezdettel játssza utolsó hazai mérkőzését a tava­lyi bajnok Sopron ellen. A két nyert mérkőzésig tartó össze­csapás első találkozóján 67:64- re a soproniak nyertek annak ellenére, hogy Parascsenko re­mekelt. A mai összecsapás nagy kérdése, hogy Frankó Katalin tudja-e vállani a játékot. Ha igen, akkor hazai pályán a Kö­rös-partiak győzelme nem el­képzelhetetlen. A keddi orvosi vizsgálat azonban még nem tudott véglegeset mondani, bár a bedobó bokája sokat javult. Ha játszik, akkor mellette Fran­Belvárosi Delfin Kupa , Békéscsabán a Belvárosi Általános Iskola uszodá- jában rendezték meg a Delfin Kupa úszóver­senyt, amelyen csaknem háromszáz kisdiák állt a rajtkőre. Az alsó tago­zatosoknál a 3. fordulóval véget ér­tek a selejtezők, s a döntőre május 28-án kerül sor, amelyre a négy leg- jobbjukat nevezik az iskolák. A felső tagozotosok küzdelmében a IV. for­duló zajlott le, s ezzel zárult a ver­senysorozat. A csapatverseny dön­tőjét itt is később rendezik. Győztesek. Fiúk. 1. osztályosok. 25 m gyors: Tóth Tibor (Szabó P. Isk.) 19,05. 4x25 m gyors váltó: Szabó P. Isk. 1:43,60. 2. o. 25 m mell: Miklós Norbert (József A. Isk.) 21,04. 4x25 m mell váltó: Belvárosi A 1:35,20. 3. o. 25 m pillangó: Lung Balázs (Madách Isk.) 18,18. 50 m gyors: Dinya Tamás (2. Sz. Isk.) 36,50. 4x50 gyors váltó: Belvárosi A 2:50,63. 4. o. 50 m hát: Gelegonya Ferenc (Belvárosi Isk.) 38,84. 4x50 hát váltó: Belvárosi A 3:09,24. Leányok. 1. o. 25 m gyors: Lendvai Beáta (1. Sz. Isk.) 18,31.4x25 m gyors váltó: (1. Sz. Isk.) 1:47,38. 2. o. 25 m mell: Kiskó Anna (Szabó P. Isk.) 22,15. 4x25 m mell: Belvárosi A 1:32,56. 3. o. 25 m pillangó: Sipaki Bettina (2. Sz. Isk.) 20,31.50 m gyors: Csüllög Anett (Szabó P. Isk.) 39,10. 4x50 m gyors váltó: Belvárosi A 2:51,72.4. o. 50 m hát: Hermann Eme­se (10. Sz. Isk.) 39,08. 4x50 m hát váltó: Belvárosi A 3:10,08. 5—8. osz­tályosok. Fiúk. 50 m hát. 5. o.: Pet- rovszki Tamás (Belvárosi Isk.) 38,02. 6. o.: Gelegonya (Belvárosi Isk.) 36,17. 7. o.: Baukó Adrián (2. Sz. Isk.) 35,21. 8. o.: Szentesi Szabolcs (2. Sz. Isk.) 31,18. 100 m gyors. 5. o.: Pet- rovszki: 1:09,78. 6. o.: Gelegonya Pé­ter 1:06,10. 7. o.: Takács Pál (9. Sz. Isk.) 1:07,08. 8. o.: Szentesi 1:04,01. 200 m vegyes. 5. o.: Csemus István (Belvárosi Isk.) 2:54,79. 6. o.: Gelego- nya2:40,15.7.o.: Marjai Gábor (2. Sz. Isk.) 2:52,25. 8. o.: Szentesi Szabolcs 2:37,18. Leányok. 50 m hát. 5. o.: Vandlik Tímea (Szabó P. Isk.) 38,59. 6. o.: Kovács Vera (Szabó P. Isk.) 39,78. 7. o.: Diós Linda (2. Sz. Isk.) 39,72.8. o.: Póda Krisztina (2. Sz. Isk.) 38,39.200 m vegyes. 5. o.: Csapó Van­da (Belvárosi Isk.) 2:51.50. 6. o.: Ko­vács 2:57,15. 7. o.: Diós 2:52,79. 8. o.: Póda2:41,19. lOOmgyors.5.O.: Csa­pó 1:08,63. 6. o.: Medovarszki Niko­lett (Szabó P. Isk.) 1:18,03. 7. o.: Diós Linda 1:11,43.8. o.: Póda 1:10,31. ABC ÁRUHÁZAK, ahol jó vásárolni... — mert áruházaink felkészülten, udvarias kiszolgálással várják kedves vásárlóinkat, — mert áruforgalmi szakembereink az ország egész területéről biztosítják a hagyományosan jó áruellátást, — mert modern áruházi technikával biztosítjuk áruink célirányos elhelyezését, bemutatását és értékesítését,-mert 1000'7t készpénzes vásárlás esetén 71-os ajándékutalványt adunk Százötven diák a szőnyegen r,. Az Eperjes Gádoros Birkózó Egyesület Ai'V szervezésében elő­ször került sor rangos utánpótlás versenyre a hét vé­gén Gádoroson. Az egész na­pos meghívásos szabadfogású viadalon kilenc hazai és egy külföldi (Zenta) csapat csak­nem 150 fiatalja lépett sző­nyegre. A rendezvény széles társadalmi összefogással való­sult meg, a Gádoros és Vidéke Takarékszövetkezet, a Kun­ság Füszért, a helyi polgár- mesteri hivatal, az iskolák, a sportegyesületek, a vállalko­zók és a szülők anyagi segítsé­gével. Győztesek és a megyei dobogósok. Előkészítő I. korcsoport. 28 kg: I. Lippai (SZVSE), 3. Lipták (Mezőhe­gyes). 30 kg: 1. Szögi (SZVSE), 2. ftékány A. (Dévaványa), 3. Kábái M. (Gádoros). 32 kg: 1. Nagypál (SZVSE), 2. Kádi (Mezőhegyes), 3. Balogh Zs. (Dévaványa). 35 kg: 1. Szűcs, 2. Szakó (mindkettő Mezőhe­gyes). 41 kg: 1. Ignácz (Dévaványa), 2. Gál (Mezőhegyes). Előkészítő II. 18 kg: 1. Kruzslicz (Gádoros). 20 kg: Kábái I., 3. Kábái A. (mindkettő Gádo­ros). 22 kg: 1. Dékány M. (Dévavá­nya). 28 kg: l.MóroczI.,2.KovácsB., 3. Danka (mind Gádoros). Diák A. 28 kg: 1. Mórocz F., 3. Gyenge (mindket­tő Gádoros). 30 kg: 1. Miklós (SZV­SE). 32 kg: 1. Horváth (SZVSE), 2. Salánki, 3. Hegedűs (mindkettő Déva­ványa). 35 kg: 1. Szél (SZVSE), 2. László (Gádoros). 38 kg: 1. Gelego­nya, 2. Kovács B. (mindkettő Gádo­ros), 3..Kiss G. (OMTK). 41 kg: 1. Varjasi (SZVSE). 45 kg: 1. Dobó (SZVSE). 50 kg: 1. Gál (Mindszent), 2. Mihalecz, 3. Szenteczki (mindkettő OMTK). 60 kg: 1. Hordós (Zenta), 3. Hotorán (OMTK). 66 kg: Papp (Mind­szent). +66 kg: I. Maglóczki (Gádo­ros). Diák B. 32 kg: 1. Dénes (SZV­SE), 2 Cseh (OMTK). 35 kg: 1. Sándor (Gádoros). 38 kg: 1. Mészáros, 2. Szöl- lősi (mindkettő Gádoros). 41 kg: 1. Szabó D. (SZVSE). 45 kg: 1. Molnár (Zenta), 3. Bodor (Gádoros). 50 kg: 1. Papdi (Szegedi Móricz), 2. Csungár, 3. Tóth (mindkettő OMTK). 55 kg: 1. Hevesi (Mindszent), 3. Szabó L. (OMTK). 60 kg: 1. Hangya (OMTK). 66 kg: 1. Marancsik (SZVSE). +66 kg: 1. Ivanics (OMTK). Silling Józsi jó kapus Lapunk szombati számában írtunk a Kristály Kupa teremlabdarúgó-tor­náról, ahol a különdíjasokat is felso­roltuk annak alapján, ahogy a szer­vezőktől megkaptuk. Mint utóbb ki­derült — az egyik anyuka hívta fel rá a figyelmünket — az 1—2. osztá­lyosok között a legjobb kapusnak Silling József (és nem Tamás) bizo­nyult. A torna szervezői és a ma­gunk nevében is elnézést kérünk a nyolc éves Józsitól, akiről azt is el­mondták a torna rendezői, hogy jó kapus. Különbusz Pécsre A hét végi Pécsi MSC—Békés­csabai Előre FC NB I-es labda­rúgó-mérkőzésre különautó- busz indul április 2-án, szom­baton 10 órakor a békéscsabai Späten söröző elől, amelyre 800 forint ellenében lehet fel­szállni. Érdeklődni és jelent­kezni a Spátenben lehet péntek délig. Labdajáték-eredmények Békési győzelem, orosházi döntetlen a rangadón j Orosházi MTKI.—Tolnai | SE 1.9:9. NB IA női asztali- tenisz-mérkőzés. Orosháza. ' A [ A rangadón a párosok után Ll-re állt a találkozó. Ezt követően a jól játszó orosháziak Siry és Pidl jó játékával 8:4-re elhúztak. Ekkor a tolnaiak erősítettek és az egykori vésztői Balogh Ilona vezérletével ki­harcolták a döntetlent. A tartalékos orosháziak — a sérült Kiss Anikót nélkülözték — megőrizték harmadik helyüket a tabellán. A fiatal orosházi Lehoezki Anett nagy csatában, két szo­ros szettben (23:21, 22:20) alulmaradt az egykori Európa-bajnok Szabó Gab­riellával szemben. Orosházi győzte­sek: Pidi, Siry 3—3, Böhm 2 és a Böhm—Pidl páros. Colors SÉ Békés—Kapos Zselic 11:7. NB I B, férfi, Békés. A párosok után l:l-re állt a rangadó. Az egyéni­ben a békésiek lendületbe jöttek, 3:1 után ifj. Balogh legyőzte Frankot, Seres pedig Révfyt. A kitűnő formában lévő ifj. Balogh esélyt sem adott Révfynek, majd Seres nagy küzdelemben legyőz­te Vargát, így a hazaiak már 10:6-ra vezettek. Az utolsó találkozón, ha ifj. Balogh győz, a békésiek átveszik a ve­zetést a tabellán. Nos, sima két szettben nyert a Colors SE fiatalja. A rangadó után Balogh József így beszélt: — Az álomhoz, hogy az NB I A csoportjába jussunk, már csak egy pont kell. Békési győztesek: ifj. Balogh 4, Seres 3, Csar- nai 2, Sebestyén 1 és az ifj. Balogh— Lipták páros. Orosházi MTK—Hajdúszobosz­lói Gázláng 10:8. NB II, férfi, Oroshá­za. A tartalékos, két ifjúsági játékost (Bohács, Mótyán) felvonultató hazaiak nagy küzdelemben szerezték meg a győzelmet a szoboszlóiak ellen. Oros­házi pontszerzők: Ágoston 4, Hor- nyák 3, Mótyán, Bohács 1—1 és az Ágoston—Homyák páros. Orosházi MTK II.—Kaméleon 17:1. NB II, női, Orosháza. Az ifjúsági játékosokat szerepeltető kék-fehérek jó teljesítménnyel kiütéses győzelmet arattak a szerény képességű vendégek ellen. Orosházi győztesek: Dér, Mol­nár, Lehoezki M. 4—4, Budavári A. 3 és a Dér—Molnár, Budavári B.—Nagy párosok. Kiskunfélegyházi Credo II.— Orosházi MTK 5:13. NB II, férfi, Kis­kunfélegyháza. A magyar bajnok tarta­lékcsapatának otthonában biztos, meg­érdemelt győzelmet aratott a vendég­együttes. Az orosháziak továbbra is őr­zik második helyüket a tabellán. Oros­házi pontszerzők: Sipos, Homyák 4—4, Ágoston 3, Mótyán 1 és az Ágos­ton—Homyák páros. Remek nyitásokkal r Miskolci EAFC—Gyoma­endrődi STK 1:3 (-11, 10, -6, -4). NB Il-es női röplab- ' damérkőzés, Miskolc. V.: Hanyi. Gyomaendrőd: Tímámé, Asz­talos, Béresné, Gergelyné. Kajla, Tóth. Cs.: Rosza, Bencsik, Iglódi, Szabados. * Edző: Szmolnik Lajos. A gyomaendrő- diek főleg jó nyitásaiknak és remek nyitásfogadásuknak köszönhetik érté­kes győzelmüket. Sárréti siker idegenben i* Lajosmizse—Szeghalom 18—19 (11—10). NB H-es jK j női kézilabda-mérkőzés, r * | Lajosmizse, 50 néző. V.: György, Gyuris. Szeghalom: TA- KÁCSNÉ — Veres 3, Mikola 2, BÚZA 4, Vargáné 6, Szabó 2, Madar 2. Cs.: Hajdú, Szarka. Edző: Csemáné Madar Márta. Idényeleji játékvezetés mellett a hazaiak gyors indításokból egygólos előnyre tettek szert az első félidőben. Szünet után a sárrétiek védekezésben nagyot javultak, sez két pontot eredmé­nyezett. Szentesi VSC—Jamina SE 12—12 (9—9). NB II, női, Szentes, 50 néző. V.: Dzsipoff, Kiss J. Jamina: Veres — Va- lastyánné, Vassné 1, Kecskeméti, OB- SUSZT 7, Popol 3, Szarvas 1. Cs.: LÁSZLÓ (kapus), Bucsai, Béliéi, Ilovszki. Edző: Fellegvári Zoltán. A játék színvonaláról nem sok jót lehet POLITIKAI HIRDETÉS VEGH LÁSZLÓ 30 éves agrármérnök, a Fidesz békéscsabai országgyűlési képviselőjelöltje. Felvételünk az általános iskolások (5—6. osztályosok) fiú kézilabda diákbajnokságán készült az Újkígyós—Kétsop- rony találkozón. Támadnak a fehér mezes kétsopronyiak, akik 29—15-re nyertek fotó: fazekas Ferenc elmondani, viszont mindkét oldalon ki­tűnő kapusteljesítményt láthatott az időjárással dacoló közönség. Szegedi TK—Szarvas Szirén 24—19 (16—11). NB II, női, Szeged, 50 néző. V.: Rácz, Tájok. Szarvas: Ju­hos — Melis 1, Szabó 7, Magyar 5, Hegedűs 1, Nyergesné 4, Velkyné. Cs.: Hajdú I, Pusztai, Perger. Hunya. Edző: Borgulya Katalin. Idényeleji formában játszottak a szarvasi lányok. A vereség elsősorban a sok eladott labda és a gyenge védekezés következménye. Delfin KC—Colors SE Békés 28—20 (13—9). NB II, női, Kecske­mét, 150 néző. V.: Horváth, Kiss. Bé­kés: Lovászné 1 — Gyebnár 2, Nagy Á. 3, Szente 2, Szakállné 9, Sebenné 1, Őri. Cs.: Apáti (kapus), Nagy E. 2, Fe­hér, Hajnal. Edző: Nagy Imre. Idénye­leji játékot produkáltak a békésiek és ez kevés volt a bajnokesélyes otthonában. Sándorfalva—Colors SE Békés 23— 28 (10—15). NB II, férfi, Sándor­falva, 100 néző. Colors SE: Tóth — Schuller 8, KISS 4, Oláh 7, BOGÁRDI 6, GREKSZA, Szilágyi A. 2. Cs.: Szöl- lősi (kapus), Kádas, Weigert 1, Gomb­kötő. Takács. Edző: Varga László. Kel­lemetlen, hűvös, esős időben lejátszott találkozón a fiatal erőkből álló hazaiak minden igyekezete kevés volt a takti­kusan játszó békésiek ellen, az is igaz viszont, hogy a vendégeknek védeke­zésben van még javítanivalójuk. Csaba Mirelité—Martfű VSE 19—26 (11—12). NB II, férfi, Békés­csaba. 100 néző. V.: Dzsipoff, Kiss J. Mirelit: Murányi — Kovács Z. 6, Mol­nár 5, Barna 3, Szentmihályi 1, Komá­romi 3, Orbán. Cs.: Bielik (kapus), Ka- iszler, Szőke 1, Földi. Edző: Szabó Ká­roly. Túl későn, csak március 8-án kezdték a felkészülést a hazaiak, s ez meglátszott a teljesítményükön. A má­sodik félidőben a jobb erőben lévő ven­dégek megérdemelten győztek. Korábban lejátszott NB Il-es nól kézilabda-mérkó'zésen: Jánoshal­ma—Kétsoprony 45—22 (21—13). ♦ ♦♦ A hétvégén általános iskolás kézi­labdázók népesítették be Békéscsabán, a 2. sz. iskola tornacsarnokát. Két kor­osztályban küzdöttek a fiatalok. Eredmények. 5—6. osztályosok. Leányok. Madách—Szabó P. 18—2, Szabó P.—Belváros 3—30, Madách— Kétsoprony 11—3, Újkígyós— Evangélikus G. 8—4, Újkígyós—Bcs. 2. sz. isk. 7—21, Evangélikus G.— Köröstarcsa 5—37. Fiúk. Újkígyós— Szabadkígyós 24—7, Újkígyós— Kétsoprony 15—29, Szabadkígyós— Békés 5—15, Kétsoprony— Köröstarcsa 23—23, Békés— Köröstarcsa 17—21. 7—8. osztályo­sok. Leányok. Madách—Kondoros 9—13, Újkígyós—Bcs. 2. sz. isk. B. 7—15, Kétsoprony—Bcs. 2. sz. isk. A. .11—13, Gerendás—Belvárosi 14—22, Bcs. 2. sz. isk. B.—Madách 13—16, Bcs. 2. sz. isk. A.—Belváros 26— 7. Fiúk. Kondoros—Belváros 11—24, Újkígyós—Köröstarcsa 24— 9, Kétsoprony—Szabadkígyós 27— 15. Döntőben a szarvasiak Szarvason rendezték meg a leány minikosarasok elő- Wy • döntőjét négy csapat rész- ' ' vételével. A tízévesek küz­delmében kiemelkedett a BSC Szarvas és a Kecskemét együttese. Kettőjük párharcából, szoros mérkőzésen a kecskemétiek kerekedtek felül. Vég­eredmény: 1. Kecskemét, 2. Szarvas, 3. Szekszárd, 4, Tatabánya. Az orszá­gos döntőbe — amelyet májusban Szarvason rendeznek — jutott hazai együttes tagjai (zárójelben a dobott pontok száma): Tóth K. (74), Bárdos (50), Mihály (26), Izsáki (-), Uhljár (14), Bazsó (12), Kondaqs (10), Kozma (-), Kohut (6), Kasik (-), András (-); Szeli (2). DASE—Békési ÁFÉSZ 51:43 (24:21). NB II, női, Debrecen. V.: Ba­logh, Szabó. Békés: Bányai (14), Kon- dé (11), Polgári (7), Mezei (5), Eperjesi (4). Cs.: Gonda (2), Kertész (-), Stibán (-). Edző: Békési Mihály. Kosarakban szegény mérkőzésen a szerencsésebb csapat győzött. Csak egy döntetlen a II. osztályban A megyei másodosztályú labdarúgó-bajnokságban a forduló a pályaválasztók si­ló kerét hozta. Csak az OMTK-Rákóczi és a Gyulai Magán SE nyert idegenben. A csabacsűdiek Dé- vaványáról „pontosan” utaztak haza. II. osztály. Dévaványa— Csabacsűd 1—1 (1—1). Dévaványa, 300 néző. V.: Megyebíró. G.: Bányai, ill. Gulyás. (S.I.) További eredmények: Doboz— Pusztaföldvár 3—0, Kondoros— Magyarbánhegyes 3—2, Kunágota— Újkígyós 2—1, Kétegyháza—OMTK- Rákóczi 1—2, Sarkad—Dombegyház 3—0, Békéssámson—Gyulai Magán SE 0—1, Csorvás—Kaszaper 2—0. Ifjúságiak. Doboz—Pusztaföldvár 2— 2, Kondoros—Magyarbánhegyes 1— 0, Kunágota—Újkígyós 3—0, Két­egyháza—OMTK-Rákóczi 1—1, Sar­kad—Dombegyház 12—0, Békéssám­son—Gyulai Magán SE 1—0, Csor­vás—Kaszaper 2—1, Dévaványa— Csabacsűd 1—2. in. osztály. Északi csoport. Békés­csabai Gépészeti DSK—Okány 0—3, Bélmegyer—Békési ISE 1-—1, Vész­tő—Gerla 1—1. Ifjúságiak. Békéscsa­bai Gépészeti DSK—Okány 7—0, Vésztő—Gerla 5—1. Déli csoport. Medgyesbodzás—Mezőhegyes II. 3— 0, Csanádapáca—Szabadkígyós 2— 0. Az Almáskamarás—Gerendás mérkőzés elmaradt, mert a Gerendás nem jelent meg (!). Ifjúsági eredmény: Csanádapáca—Szabadkígyós 0—6. BVSC-Drcher—Békéscsabai Előre FC 2—1 (2-0) NB I-es ifjúsági A korcsoportos labdarúgó-mérkőzés, Budapest, 100 néző. Békéscsaba: Nagy Zs. — Nagy K„ Laurinyecz, Varga, Iványi — Litauszki, Csepregi (Kovács), Balázs (Lipták), Némethy—Kiss, Dani. Edző: Marik László. Ellentétes félidő után alakult ki a végeredmény. G.: Kiss, illetve Nagy L. 2. Kiállítva: Laurinyecz, Kiss. Jó: Kovács, Nagy Zs. BVSC-Dreher—Békéscsabai Előre FC 0—4 (0—1) NB I-es ifjúsági B korcsoportos labdarúgó-mérkőzés, Budapest, 50 néző. Békéscsaba: Nagy R. (Kovács) — Futaki (Szálkái), Valentényi, Czipó, Halász — Kvasz, Zsibrita, Hídvégi, Kubik (Palyik) — Balog Z„ Borbola (Balog Zs.). Edző: Szokolay Sándor. Magabiztos győzelem a gyenge napot kifogó fővárosiak ellen. G.: Kvasz 2, Borbola, Balog Z. Jó: Kvasz (a mezőny legjobbja), Halász, Balog Z. Összeállította: Hankó György a 13. heti szelvényekhez: 1. Debrecen—Sopron 1 2. Pécs—Békéscsaba x 2 3. Csepel—Kipest-HFC x 2 4.ETO FC Győr—Vác lx 5. Dortmund—Bremen lx 6. B. München—1. FCKöln 1 7. Freiburg—Schalke 04 1 8. Leverkusen—Karlsruhe ­1 X 9. Leipzig—Frankfurt 2 10. Atalanta—Udinese x 2 11. Foggia—Piacenza 1 X 12. Juventus—Internazionale 1 13. AC Milan—Parma 1 +1. mérkőzés: 14. Cremoncse—Sampdoria X BÉKÉS MFfiVFI HÍRLAP Közéleti napilap. Főszerkesztő: dr. Arpási Zoltán. Felelős szerkesztő: Niedzielsky Katalin, Seleszt Ferenc. Kiadja a Népújság Kft. Felelős kiadó: Martin Feldenkirchen és dr. Tóth Miklós ügyvezető igazgatók. Szerkesztőség és kiadó: 5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4. Levélcím: 5601 Békéscsaba. Pf. 111. Telefonszámok: központ (66)450-450; főszerkesztő: (66) 446-242; sportrovat: 451-114; telefax: (66) 441-020. Kiadói telefonsz.ámok: (66) 441-545; hirdetés: 441-311; telefax: 450-198; terjesztés: telefon/fax (66) 453-710, telex: 83-312. Az előfizetők részére terjeszti a Népújság Kft. az ügynökségein keresztül. Árusításban terjeszti a „DÉLHÍR" Rt. Békés megyei üzeme, Békéscsaba Szabadság tér 1—3. Telefon (66) 443-106 és egyéb terjesztő szervek. Előfizethető a kiadónál (5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4.), valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással. Előfizetési díj egy hónapra 375 forint, egy évre 4140 forint. Készül: a Kner Nyomdában, Békéscsaba, Baross út 9—21. Vezérigazgató: Balog Miklós. HU ISSN 12151068

Next

/
Oldalképek
Tartalom