Békés Megyei Hírlap, 1994. március (49. évfolyam, 50-76. szám)
1994-03-31 / 76. szám
EXKLUZÍV 1994. március 31., csütörtök Tengerentúliak tréningjei a magyar újságírók felkészítésére a korrupció ellen és a tiszta választásokért Amerika hangja Együtt tanuljuk a demokrácia ,játékszabályait”. Nincs ez másként a politikusokkal és az újságírókkal sem. Gyanítható, hogy a „tanítómesterek” is hasonló cipőben járnak, legfeljebb kényelmesebb-ben. Meg aztán Magyarország nem Amerika. Mondják is lép- ten-nyomon az emberek... Bár ami a bűnözés, a korA tényfeltáró — régiesebben: oknyomozó — újságírás valamikor a húszas években, az USA-ban született meg, a nagy társadalmi egyenlőtlenségek kialakulása idején. Az újságok felfigyeltek a korrupciós jelenségekre, s a társadalom érdekében vállalkoztak az „őrző kutya” szerepére. A demokráciában mindenkinek joga van arra, hogy mindenről tájékoztassák. A tényfeltáró újságírás olyasmit hoz felszínre a köz érdekében, amit mások titokban akarnak tartani. Eszközeit tekintve detektívmunkára alapozott újságírás, mely nem veti meg a tudományos kutatás fogásait sem. A tényfeltáró újságíró munkakörülményeiről csak annyit: megsebesíthetik, megölhetik, kellemesebb esetben megvesztegetésével próbálkoznak. Romantikus? Egy fenét: ez a munka hosszas, magányos könyvtári órákat, telefonálgatásokat jelent — esetleg minden eredmény nélkül. A műfaj lényege nem a bírálat, hanem a tájékoztatás. A változtatás már nem az újságíró dolga. Nálunk az újságírás inkább elemző, kommentáló, kevésbé tényfeltáró. De a ma felnövő nemzedékek itt is látják a társadalmi igazságtalanságok erősödését, a gazdagodást, elszegényedést. Hazudós politikusok Milyen okai vannak a korrupciónak? Alapjai a mai Magyarországon a társadalmi átalakulásban keresendők. Sajnálatos, de tény: a korrupció kiküszöbölhetetlen, legfeljebb korlátozni lehet. Ma a korrupció minden eddiginél nagyobb. A-nyilvánosság követelményei alig érvényesülnek a gazdasági javak újraelosztásában. A privatizáció gyorsítása a korrupció erősödésével járhat. A közvagyon kezelői döntési jogaikat azonossá akarják tenni a magánvagyonok kezelőiével. E folyamatokra még nincsenek szabályaink. Törekvés se nagyon a létrehozásukra. A korrupció pártsemleges: ahol kialakul lehetősége, meg is jelenik. De korlátozható. Mai aktualitás: a privatizáció döntnökei nagy kísértésnek vannak kitéve. A külföld meg csak bámul: a sajtó által feltárt korrupciós jelenségekre miért nem reagál a közvélemény?! Hiányoznak az erős civil szerveződések, melyekkel sakkban tartható lenne a politika. Ha bármely kormány a nyilvánosság korlátozásával akadályozza a tények feltárását: kárt okoz. Amerikai újságírók felismerése szerint a politikusok állandóan hazudoznak. (Nem tudni, nálunk hogy van.) A sajtó alapállása pedig: nem lehet megbízni a kormányban. Persze helyi korrupció is létezik. Az USA-ban négyezer újságíró él meg tényfeltárásból. Magyarországon a kormány még mindig túl nagy hatalom birtokosa. Az USA-ban például elképzelhetetlen, hogy a kormány feljelent- gessen közírókat. Sőt, eszébe sem jut, hogy hatalmaskodjon csak azért, mert bírálják. Agresszív újságírás Magyarországot a korrupció három nagy hulláma árasztotta el: a hitelfelvételi pénzmozgás, az olajügy és a privatizáció. Jelen van a hagyományos korrupció is. Új jelenség viszont, hogy kezdik szervezetten elkövetni. Például áfa-visszaigénylésre speciális csapatok alakultak. Az egyik ilyen ügyben 100 millió forintot csaltak ki az államból, az adóhatóság embere például húszmilliót kapott. Az ilyen ügyekben az újságíróknak is el kell jutniuk a jogi értelemben vett alapos gyanú bizonyításáig. Nemcsak a rendőrökön, az újságírókon is segítene, ha nálunk is megvalósulna a tanúvédelem. A korrupció elsősorban a nyitott társadalmakban fordul elő. Akár a lobbyzás: a köztisztség rövid idejű viselése alatt nagy pénzekhez juthatnak egyesek. A hatalom korrupttá teheti gyakorlóit. Korrupció mindig is lesz, amíg politikusok, bürokraták és üzletemberek léteznek. Talán az agresszív újságírás valamicske korlátot állíthat. Az emberek nem nagyon látják a különbséget a független és a kormány sajtó között, s veszélyes — valamint elfogadhatatlan — az is, ha a kormányzat ellenőrizni akarja a sajtót. A hallgatás Magyarországa Sajtótörvény. Hát igen. Minél bonyolultabb egy sajtótörvény, annál inkább felhasználható a szabad sajtó ellen. Az USA-ban „InformációAz Amerikai Egyesült Államokban is nagy múltja van a kormány és a sajtó ellenséges viszonyának. Meglepő talán, de igaz, hogy még Roosevelt elnök is szemben állt a nagy lapokkal. Más kérdés, hogy a választási kampányok során a médiaszakértők hatalmas szerepre tesznek szert. Egy elnökjelölt pénz nélkül reménytelen helyzetben van: ma 15 millió dollár nélkül akár el se induljon a választásokon. Nagy a médiapiac, már ahhoz is sok pénz kell, hogy egyáltalán megismerjék a jelölt nevét. Ahogy valaha Nixon, legutóbb Bush elnök is a tévékamera előtt vesztett: egy kisember kérdésére válaszolva bukta el a választást. Számon kért ígéretek Az amerikai kétpártrendszer ellenére száznál többen indultak az USA legutóbbi elnökválasztásán. A jelöltek egyre többet költenek a sajtórupció, a választási cirkusz hókuszpókuszait illeti, közeledünk, közeledünk. Azért van mit tanulni, s ha nem is akarjuk szolgaian lemásolni az Újvilág vén Európának szánt példáit, egy-egy tréning segíthet megújult önmagunk megtalálásában. Ezúttal kóstolót kínálunk két tréningen elhangzottakból. szabadság”-törvényeket hoztak államonként is, a föderáció egészében is. A kormányok természete ugyanis az, hogy elhallgassanak információkat. A tényfeltáró újságírás alaphelyzete: független újságírók kísérik figyelemmel a hatalom ténykedését, s a közvéleményt tájékoztatják a korrupciós jelenségekről. Á nyilvánosság az az erő, -mely képes egyensúlyt teremteni akár a kormányzati hatalommal szemben is. Külföldiek sokat idézgetik egyik honfitársunkat: „Magyarország stabilitása a hallgatásra alapozódik”. A köztisztviselők sem vetkőzték le a megörökölt magatartási formákat: személyes biztonságuk érdekében inkább viszatartanak információkat. Az Egyesült Államok újságírásában a tényközlésnek elsőbbsége van a véleményekkel szemben. Ez az arány Európában: fele-fele. Nálunk a tényközlés kisebbségbe szorul. Nagyobb baj az, hogy a tényközlés és a vélemény összekeveredik. S van-e egy magyar újságírónak arra lehetősége, hogy (többedma- gával) hónapokig dolgozzon egyetlen ügyön? Kellően tisztázottak-e az újságírók jogai? De egyes lapoknál már nálunk is alakulnak tényfeltáró csoportok, a kezük alá kutató újságírók dolgoznak, s képesek megfizetni egy-egy fontos információt. Miért nem járunk ebben előbbre? Mindenekelőtt azért, mert az újságírás ma a politika foglya. S hol van még a hatékony civil társadalom? Speciális ok is akad: a magyar sajtót sokáig írók formálták, alakították, tehát irodalmi alapú és hagyományú. Szomorú dolog, politikus hölgyek és urak, de a magyar sajtó magamagát szabadította föl. Mi több: a sajtó rendszerváltása megelőzte a politikai rendszerváltást. (Ezért válhatott a sajtó 1989-ben politikai szereplővé.) A tényfeltáró újságírással foglalkozók ma még rendre csalódnak. Előbányásznak valamit, s várják, hogy eldőljön a dominó. Ám többnyire nem dől el semmi—egyelőre. (A Soros Alapítvány 1994. január 24-i, budapesti tréningén elhangzott hazai és külföldi véleményekből.) reklámra, ám a pénz nem mindenható. 1964-ben Rockefeller tízszer többet költött ilyen célra Goldwatemél, mégis vesztett. Az amerikai tapasztalatok felhasználásának erős korlátái vannak, más a választási rendszer: személyekben jelenik meg a verseny. A mi választási szisztémánkban a második forduló előtti helyzet sajtóstratégiája hasonlít az amerikaihoz. A politikusok sajtóbeli megjelenésében nem a műsoridő és a gyakoriság az elsődleges, hanem a hatékonyság. Ezzel összefüggésben említhető a kormányzási pozícióban lévők sikerpropagandája: számítaniuk kell a bumeráng-effektusra. Egy hazai (kelet-európai?) sajátosság: a tévé, a rádió nem tudott leválni a kormányzatról, ezért nem töltheti be nyugati társai szerepét. Ezért a jelenlegi magyar kampányban is megnő a lokális (akár kábelen továbbított, akár műsorszóró) tv- programok jelentősége. Ha a pártok nem ismerik fel azt az alapkérdést, üzenetet, melyről az adott időszakban szólniuk kell, akkor ennek kimondása a sajtóra vár. Gallup azt mondta: a választásokat az emberek azon 75 százaléka dönti el, akik hetente legfeljebb öt percet hajlandók a politikáról gondolkodni. A pártok általában jobban ismerik más pártok sebezhető pontjait, mint a sajátjukat. Ez elvezethet a negatív kampányhoz, valamint az ígérgetésekhez. A magyarokra tizenhat éve egyre romló életkörülmények nehezednek. Az újságírás kötelessége, hogy a politikusokat naponta ütköztesse ígéreteikkel, különösen akkor, ha más pártok ezt nem teszik meg. A kampány utolsó egy-két hete Amerikában is „eszméletlen”. Sok a bizonytalan választó, nem tudják, szavazzanak-e vagy sem, s ha mégis, akkor kire. Tapasztalat szerint az emberek többsége nem megy el szavazni, ha mocskossá válik a kampány. A magyar sajtónak az a feladata, hogy ne csupán egyetlen fordulóra készítse fel az embereket, mint 1990-ben. Amerikából nézve nem felhőtlen a magyar sajtószabadság: a rádió és a televízió költségvetését a Miniszterelnöki Hivatal ellenőrzi. Az is figyelemre méltó, hogy Szlovákiában 17 független rádióadó működik, nálunk viszont... Áz amerikaiak figyelmeztetnek: „A rabszolga igazi ambíciója nem az, hogy szabad legyen, hanem neki is legyen egy rabszolgája.” Az amerikai műsorszórás szabad, de erős belső kontroll működik, különösen a politikai műsoroknál. A kemény háziszabályok arra ösztönzik az újságírókat, hogy nevetségesen tisztességesek legyenek. Feladatuk: csak tájékoztatni, nem dolguk a oktatás. A saját hitvallás egyáltalán nem fontos. Az amerikai sajtó nagyon kemény a politikusokkal szemben, ám a kampány utolsó perceiben már nem hoznak fel új vádakat, hiszen nem tudnának védekezni ellene. Nem mondtak le Az 1990-es választás más volt Magyarországon, mint a mostani. Akkor mindenki a „döglött oroszlánon” táncolt. Annak a választásnak különleges kül- és belpolitikai feltételei voltak. A versengés az antikommunizmusban jelentkezett, a jövőről szinte szó sem esett. Ki beszélt akkor a kormányzásról, koalíciós latolgatásokról?! Az ország persze rosszabbul is választhatott volna: nagyjából az életképes pártok jutottak be a parlamentbe. A választás pártszelekcióval is járt. A mostani választások előtt valamennyi párt a lelke mélyén tudja, hogy — amerikai értelemben — nem győzhet: fel kell készülnie valamilyen koalícióra. Ez természetesen blokkosodási folyamatokat indított el. A talány az, hogy ma még bizonytalan: egymillió választó miként szavaz? Tulajdonképpen ezért van értelme a kampánynak. A sajtónak az a kötelessége ebben a helyzetben, hogy rákényszerítse a jelölteket annak elmondására, mi lesz kormányra jutásuk esetén. A sajtónak nem szabad átvennie a politikusok által hajtogatottakat, inkább magyaráztassa el velük, hogy mihez kezdenének a hatalom birtokában. Az idei kampány előtt mire figyeljen, figyelmeztessen a magyar sajtó? Mindenekelőtt a pártok programjára. Arra, hogy például az 1989—90-es programjaikban egy szóval sem szerepel az igazságtétel. Aztán lön. A pártok megfeledkeztek programígéreteikről, netán az elmúlt években éppen programjuk ellenében politizáltak. A sajtó dolga az etikátlanságok kendőzetlen feltárása is. Szólni kell(ene) arról is, hogy az elmúlt években erősödött Magyarországon az üzleti és a politikai élet elvtelen összefonódása. A parlamentben száz körüli képviselő komoly üzleti érdekeltségekkel rendelkezik. Közel kétszáz cégnek van lobbystája a magyar ország- gyűlésben. A sajtóra vár annak felderítése, hogy ki miért kap pénzt a politikusok közül. Szerencsés lenne, ha a kampány előtt a politikusok vagyonnyilatkozatot tennének, s ezt megismételnék mandátumuk lejártakor. Ebben a cégektől származó bevételeiket tételesen is fel kellene sorolniuk. (Az egyik magyar hetilapban közzétették az igazgatótanács-tagságot, felügyelő bizottsági megbízatást vállaló képviselőink listáját —- egyiküknek sem jutott eszébe lemondani gazdasági pozíciójáról.) Amerikában a pártatlan politikai újságírás azt jelenti, hogy véleménye ugyan lehet az újságírónak, de azt otthonra tartogatja. Az „én úgy gondolom” kezdetű strófák eleve száműzendők. Technikailag a kérdésre, feleletre szorítkozó interjú műfajával közvetítik a politikus gondolatait: ez a legpontosabb eszköz. A politikusok mindenféle módon igyekeznek megnyerni maguknak az újságírókat, ám az előnyöket törvény nem elfogadni: az újságíró a politikus áldozatává válna. Feledékeny politikusok A direkt reklámok (laphirdetések, plakátok, tévéreklámok) mellett a politikusok előszeretettel nyúlnak az indirekt reklám módszeréhez. Ennek kulcsszereplői az újságírók. Ráadásul ez az eszköz kifinomultabb az előzőnél. Á mindenkori hatalom amúgy is szeretné felhasználni eszközéül a sajtót. Az újságírók mozgástere Ámerikában is kicsi, hát még egy parányi országban. De ilyen helyzetben is ritkán fordul elő a független sajtóban, hogy befolyásolni akarnák az újságíró tollának futását. Az újságírók felelőssége azért óriási, mert a vélemények irányát akarva-akaratlanul meghatározzák, ha a döntés a választók joga is. Amerikában a helyi tv-k rengeteget keresnek egy-egy kampányon. A követelmény ott is az, hogy minden jelöltnek egyenlő esélyt kell adni. Ezeket az adókat a józan megközelítés jellemzi. Például a politikai műsorok kedvéért sehol nem szakítják meg az olimpiai közvetítéseket. A politikusok többnyire azonos hosszúságú időt kapnak. Ingyen általában nem adnak műsoridőt. Ha sokan tolakodnak a képernyőre, megemelik a díjakat, a hátrányos anyagi helyzetűnél viszont előfordul, hogy ingyen engedik megszólalni. A kampány időszakában a sajtó csak arra biztat, hogy az emberek menjenek el szavazni. Bankok, cégek nem támogathatják a kampányt, ezért számukra a tévé politikai műsoridőt el sem adna. A politikai reklámhirdetésekért, műsorokért 48 órával a közlés előtt kell fizetni, minthogy a politikusok hajlamosak utólag megfeledkezni erről. Az amerikai polgár sokat ad a közvélemény-kutatási eredményekre. A nagy lapok saját, ezzel foglalkozó részleget állítottak fel. A várható eredmény latolgatása a politikai verseny része. A módszer ellenzői szerint árt a demokráciának a közvélemény-kutatás. Ám ha nem tudjuk, mi a várható eredmény, ugyan miként döntsünk a legfőbb információk alapján? Viszont követelmény, hogy a választás előtt nyolc nappal már nem hozhatók nyilvánosságra adatok. A közvélemény-kutatóknak biztosítaniuk kell ellenőrzésük lehetőségét. A baj azzal van, hogy az újságok a nyers adatokat veszik meg, s maguk igyekeznek — nem mindig szakértelemmel — értelmezni azokat. A közvélemény-kutatás szükséges és fontos, ám nem szabad túlértékelni. Eredményeik pillanatfelvételek. Egy héten, egy hónapon belül kialakulhatnak alapvető véleményátrendeződések is. (Az alapítvány az Európai Magyarországért és a budapesti Amerikai Újságíró Központ 1994. február 26—27-i tréningjén elhangzott hazai és külföldi véleményekből.) Kiss A. János—László Erzsébet Szabad világ — szabad korrupció? A rabszolga rabszolgát akar
