Békés Megyei Hírlap, 1994. március (49. évfolyam, 50-76. szám)
1994-03-14 / 61. szám
EXKLUZÍV 1994. március 14.. hétfő Bőd Tamás Kiment, mert az USA-ban a tehetséget, a teljesítményt elismerik Szentpálfalvától Clevelandig Hol lehet belefogni egy történet elmondásába? Ha komolyan gondoljuk, akkor csakis a legelején. Valahogy így: élt egyszer Gyulán egy lány. A belvárosból indulva, a vasúti síneken túl Doboz felé igyekezve Szentpálfalván vagyunk. Nem messze a református temetó'tól. A 3-as Számú Általános Iskolában feltűnik több tanárának tehetségével és szorgalmával, egyszerre sok tanulmányi versenyen szerették volna indítani. Kisebb bizonytalanság után és egy meghatározó tanáregyéniség jóvoltából a kémiát választotta — ekkor még nem tudta, hogy — örökre. Most is — egy amerikai gyógyszergyár igazgatóhelyetteseként — Margó néniről, a kémia tanárnőről beszél, aki a mindennél fontosabb alapokat elsajátíttatta az érdeklődő nebulóval. Sorra nyeri a versenyeket, de szülei, talán túlzott óvatosságból, mielőbb szakmát szeretnének látni lányuk kezében. így kerül Gyöngyi Debrecenbe, egy vegyipari szakközépiskolába. A tizennégy éves lánynak nagy megpróbáltatás az idegen város és a szülői ház elhagyása. Albérletekben lakik, egy helyütt még főbérlőjét, az idős asszonyt is ápolja és egy szobában lakik vele. Közben elvégzi színjelesre az iskolát, amire még alig akadt példa. Pedig a kémiai világversenyek győzteseinek sora került ki az iskola falai közül. A szakmai képzés pedig oly erős, hogy később az egyetemen több tárgyat nem is kell tanulnia, hiszen ezek ismereteit már a középiskolában elsajátította. A férjem Utah államban volt vendégprofesszor, utána mentem ki Az egyetem Egyenes út vezet a Budapesti Műszaki Egyetem vegyészmérnöki karára. Kétéves általános képzés után Gyöngyi szakosodik, a kar legkiemeltebb ágazatára kerül, a gyógyszerkémiát választja. Ez az ún. Pungor-tan- szék (tudvalévőleg, ő ma a kornisztere), diplomamunkáját az infravörös spektroszkópiából írja, egyik tanára, Kis József professzor figyel fel rá, és az EGIS Gyógyszergyár aspiránsaként ott-tartja az egyetemen. Ekkor szerkezetkutatással, struktúrafelderítéssel és gyógyszeralapanyagok hatás- vizsgálatával foglalkozik. Közben továbbcsiszolja diplomamunkáját és néhány évvel az univerzitás befejezése után ledoktorál. Férjhez megy, de párja egy hároméves vendégprofesszori állást nyer el az Egyesült Államokban, másfél évig egymástól több ezer kilométeres távolságban élnek. Az ifjú feleség ekkor az EGIS Gyógyszer- gyárban dolgozik, új gyógyszerek kifejlesztésében vesz részt és a kísérleti gyár munkáját segíti. Amikor azonban alkalma adódik, kíváncsiságból kimegy a férje után az Utah állambeli Salt Lake Citybe. Fél évet tervez kinntartózkodásra, ami a körülnézésre elegendő. Úgy tervezi, hamarosan visszajön. Ez végül nem így történt. Lássuk miért? Amerika — Látogatóként érkeztem, de aztán ottmaradtam. A férjem a Utah State Universityn (Utah állam egyeteme) tanított. Ez egy hatalmas intézmény, ahol bementem több professzorhoz és azután elhelyezkedtem az analitikai kémia tanszéken. Szerencsém volt, Csehszlovákiából származó házaspár volt a tanszékvezető, Henry Kopa- cek és Pavla Kopackova. Ok is szerkezetkutatással és biopolimerekkel foglalkoztak. Szervezetbarát biopolimereket szintetizáltunk, így a gyógyszer tizenötször tovább marad az emberi szervezetben úgy, hogy közben folyamatosan ellenőrizzük a hatásait. Az egyetem mellett működött a kutatási park, ami nagyszerű dolog, a fejlesztési elképzeléseinket, ötleteinket rögtön kipróbálhatjuk a gyakorlatban. Megvalósul a kutatás, fejlesztés és gyártás összhangja. Sok kisvállalat kapcsolódik az egyetemhez, én egy huszonöt főssel dolgoztam együtt, ahol majdnem mindenki indiai volt. Érdekességként jegyzem meg, itt valamelyest elsajátítottam az indiai konyha titkait is. A férjemnek letelt 1990- ben Utahban a vendégpro- fesszori megbízatás, ami önállóságot nyújtott neki. Mert erre korábban nem volt lehetősége. Mi úgy láttuk — Európában és Magyarországon is —, hogy a kutatásban a piramisrendszer érvényesül. A tanszékek és kutatóintézetek élén egy idősödő vagy öreg professzor áll. akit lehet nagyon tisztelni, csak éppen nem hagy önállóságot a fiatal kutatók számára. A párom otthon egy akadémiai kutatóintézet munkatársa volt és valahol a hierarchia alján állt. Nem is volt esélye, hogy sokkal feljebb jusson, itt most nem feltétlenül hatalmi értelemben mondom ezt. Saját ötleteit sem nagyon valósíthatta meg. Beszéltem német és olasz barátaimmal, ők is hasonló tapasztalataikról számoltak be. Egymás között már csak „big professore”-nak nevezzük ezeket az idős, egész intézményeket kisajátító mestereket. Amerikában ezzel szemben egyszintű a kutatás felépítése, ez az úgynevezett ,flett-rendszer”. A kutatók önállóak, különböző ösztöndíjakra pályáznak szinte állandóan, ezt ott úgy mondják, grantokat nyerhetnek el, most ez a bűvszó. Saját kutatási eredményeikre, ötleteikre támaszkodva kutatók versengenek egymással egy-egy gran- tért. Hogy milyen óriási a verseny? Jó kutatóknak is csak 10 százalék esélyük van arra, hogy egy pályázatot elnyerjenek. Sokat kell írni, talán minden hónapban egyet, a férjem legalábbis így tesz. Ebbe persze — sok-sok kudarc után — tönkre is lehet menni, nem egy ilyen szakembert láttam már. Hadd jegyezzem meg, itt ritkábban százezres, de inkább milliós tételekről van szó. A grantot elnyerő ebből fedezi az összes költségét, a tanársegédeit, a műszerek árát. Elmondom az ottani szakmai előrejutás lépcsőfokait. Az egyetem után posztgraduális képzésen vehetnek részt a legjobbak, ez két-három év szokott lenni, a téma nagyságától függően. Eztán doktorálnak, ami egy rettentő komoly megmérettetés, majd úgynevezett ,.posztdoktorok” lesznek. Egy neves professzor jobbkezeként dolgoznak tovább újabb két-három évet. Sokat elleshetnek ekkor. Ennek letelte után — harminc- harminckét éves korukban — önálló professzori állásra pályázhatnak. Közben senki sem gördít akadályt az útjukba, sőt mindenki segíti az előremenetelt. Magyarországi tapasztalatunk ennek a szöges ellentéte volt. A férjemet harminchét évesen engedték végre kandidálni és doktorálni. Az Egyesült Államokban óriási pénzekkel támogatják a kutatásokat, főként az egészségügyieket. Milliárdos tételekről van szó, különösen azóta, mióta Clinton elnök van hatalmon. Két nagy intézményhez — a Nemzeti Egészségügyi Kutatószervezethez (NIH) és a Nemzeti Tudományos Alaphoz (NSF) — adhatunk be kutatási pályázatokat. A férjem Salt Lake City után, kisebb kitérőkkel Cleveland- be, a Case Western Reserve Universityre került, én is ezen az egyetemen helyezkedtem el. / Uj tudomány születik — Új diszciplínával foglalkoztak itt, amely a mérnöki és az orvostudományt ötvözi. Matematikát, fizikát, kémiát, biológiát és orvosi tudományokat ölel fel egyszerre. Ehhez a mérnököknek el kell sajátítani az orvosi ismereteket és fordítva. Ilyen kutatási módszerek Európában még nincsenek. Ekkor már a clevelandi egyetemen és a klinikán egyszerre dolgozom. Orvosokkal, patológusokkal és kardiológusokkal vagyok együtt, és nagyon érdekes a munkám. Műereket készítünk és műtétek során ezeket beépítjük az emberi szervezetbe. A kezdet kezdetén komoly probléma volt, hogy a műerekre ráalvadt a vér, ezt kellett megakadályozni. Sikerült megtalálnom az ellenanyagot, így elkerülhettük a vérrögök kialakulását. S hogy a gyakorlatban hogyan vizsgáznak a műerek? Nagyon jól. Talán a magyar újságolvasók előtt is ismerős Pat Buchanan, amerikai sztárriporter neve. Indult a Republikánus Párt színeiben az előválasztásokon. Nála is hasonló műtétet végeztek és ma is remekül van. Emellett végzünk ún. negatív visszacsatoló műtéteket. Ekkor, a műtétek idejére lekötjük a főereket és erre az időre mellékereket kapcsolunk be a vérkeringés fenntartására. Közel kerültem az orvosokhoz. Sokszor hívtak műtétekhez, főként akkor, amikor valamilyen kémiai probléma adódott vagy egy kémiai anyag szerkezetét nem értették. Szeretem az ilyen feladatokat, mert ilyenkor gyorsan kell használni az agyamat. Elvégeztem két évet a clevelandi orvosegyetemen is, ez szükséges volt ehhez az újabb munkámhoz. Közben az ipar folyamatosan csábított, végül igent mondtam egy Cleveland melletti gyógyszergyárnak, a Ben Venue Laboratoriesnak. Alig több mint fél éve dolgozom itt igazgatóhelyettesként. Napi kapcsolatban vagyunk a Nemzeti Rákellenes Szövetséggel, nekik gyártunk rákellenes injekciókat. Harcban a rákkal — Hogyan állnak az amerikai kutatók a két legnagyobb ellenséggel szemben, a rákkal és az AIDS-szel? — teszem fel a kérdést. — A rákkal szemben elég jól. Csak a vérrák megoldhatatlan probléma. A többit, ha időben felismerik, akkor jó eséllyel tudják gyógyítani. Az AIDS esetében nincs még hathatós védekezés. Nagy vitákat kavar ma az Egyesült Államokban a védekezési stratégia mikéntje. Ma leginkább szintetikus gyógyszerekkel kísérleteznek a védekezésnél, én úgy gondolom, hogy valamilyen természetes anyag jobb lenne. Ezeknek jóval kevesebb mellékhatásuk van. Az amerikai kormányzat teljes erejével támogatja a kutatásokat, Clinton és az egészségügyi miniszterasszony elképesztően nagy pénzeket áldoz ezekre a programokra. — A gyógyszerésztől kérdezem. hogy az orvosi kutatásokhoz hasonlóan a világ előtt járnak az amerikai gyógyszer- gyárak? — Igen is, meg nem is. Mert sok jó európai és magyar gyógyszergyár van. De szembetűnő, hogy jóval kevesebb pénz áll rendelkezésre a fejlesztésnél. így hiába születnek jó ötletek. A japán gyógyszer- gyárak komoly kihívást jelentenek ugyanúgy, mint az ipar területén majdnem mindenhol. Most éppen egy antideureti- kus injekció kidolgozásával foglalkozunk, ez rövid kis peptid. Próbálunk olyan gyógyszereket kifejleszteni, amelyek természetes alap- anyagúak és megtalálhatóak a szervezetünkben, ugyanakkor kitűnő véralvadásgátlók. —Milyen gyakran jársz haza és kívülről hogyan látod Magyarországot? — Sajnos csak másfél évente, de egyelőre csak két hét szabadságom van, ez lehet, hogy kevésnek tűnik, ott mégis sok, másoknak csak egy hetük van. Jó látni igazi arcokat, de azt el kell mondanom, Budapesten borzalmas a levegő, akár az amerikai nagyvárosok levegőjéhez mérten is. Még itthon éltem, észre sem vettem, hogy sok utca és tér mennyire elhanyagolt és sajnos ezt látom több emberen is. Ugyanakkor látom a fejlődést, az élniakarást az embereken. Ez Gyulára éppenúgy érvényes, mint az egész országra. Egykori évfolyamtársaim pályáját szemlélve látom, hogy sokan elmentek menedzsernek, mert az alapkutatásból keresett pénzük nem elég családjuk fenntartására. És végezetül valami fontosat: az Egyesült Államok nem a saját tehetségével előzte meg a világot, hanem toleranciájával. A tehetséget és teljesítményt — bárhonnan is jött az — elismeri. Meglehet, ezt kellene elsajátítanunk nekünk is. Ez a csodaszer. Nagyon jó és kellemes körülmények között élünk Cleveland mellett, a házhoz tartozó park háromhektáros, de ez itt kicsinek számít mány egyik tárca nélküli miSaját ötleteinket otthon nem nagyon valósíthattuk meg, de ugyanezt hallottam német és olasz kollégáimtól is
