Békés Megyei Hírlap, 1994. február (49. évfolyam, 26-49. szám)
1994-02-08 / 32. szám
1994. február 8., kedd SPORT Jelentkezési határidő: február 20. Ismét Challenge Day A hagyományoknak megfelelően idén is megrendezik — május utolsó szerdáján—hazánk több száz településén a korábbi években nagy sikert aratott kihívás napját, azaz a Challenge Day-t. Az idei rendezvényre május 25-én, 0 óra és 21 óra között kerül sor. Az esemény országos irányítását az OTSH támogatásával a Magyar Szabadidősport Szövetség vállalta magára, míg a helyi rendezvényeket a települések szervezői végzik. A Challenge Day célja: a lakosság figyelmének felhívása a sportra, a közösségi játékokra, az egészséges életmódra, kedvteremtés a rendszeres sportoláshoz. A megméretés lényege: a játéknapon folyó küzdelemben mely településen teljesítenek több 15 perces sportolást (sportaktivitást) a település lé- lekszámához képest? Sportaktivitásnak a legalább 15 perces pulzusnövelő mozgás értendő. Egy folyamatos sportevékenység, függetlenül attól, hogy időtartama többszöröse a negyedórának, egy sportolásnak számít. A játékban hasonló nagyságú települések mérkőznek egymással a következő kategóriákban: I. kategória: 1500 főnél kisebb lélekszámúak, II. kategória: 1500—2999 fő közötti lélekszámúak, ÜL kategória: 3000—7999 fő közötti lélekszámúak, IV. kategória: 8000—24 999 fő közötti léleszámúak, V. kategória: 25000— 69 999 közötti lélekszámúak, VI. kategória: 70 000 feletti lélekszámúak. A nevezésnek tartalmaznia kell: a település nevét, az önkormányzati hivatal pontos címét, telefon- és faxszámát, az önkormányzati hivatal bélyegzőjét, a település hivatalos lélekszámát, a helyi rendező szervezet vagy személy nevét, postacímét, telefonszámát, a nevezési díj befizetését igazoló bizonylat másolatát és az előzetesen tervezett programokat. Nevezési díj: az első kategóriában 1000 forint és minden további kategóriában 1000 Ft-tal emelkedik a díj, tehát a hatodik kategóriában hatezer forint. Nevezési határidő: február 20. A nevezéseket a következő címre küldjék: Magyar Szabadidősport Szövetség, 1068 Budapest, Dózsa György út 84/B. Telefon: 142—9368. A nevezési díjakat az OTP 218- 98299 510-046464-6-os számlaszámra kell befizetni. Díjazás: az egyes kategóriák győztesei elnyerik a „Legsportosabb település” címmel járó serleget. A kategóriák 3—3, a mezőny első felében végzett települése sorsolás útján díjazásban részesül. A díjak 25 ezer és 200 ezer forint érték közöttiek lesznek a kategóriáktól függően. A versenyben résztvevő személyek között — a szponzori felajánlások függvényében — egyéni nyereményeket sorsolnak ki. Újra a Delfin Kupáért Népes gyermeksereg vette birtokba a Békéscsabai Belvárosi Általános Iskola és Gimnázium 25 méteres fedett medencéjét a hét végén pénteken délután, illetve szombaton délelőtt. Ekkor rendezték meg a tavaly már jól bevált úszóutánpótlás legnagyobb megyei seregszemléjét, a Delfin Kupa sorozat második fordulóját. A győztesek. Fiúk. 1. osztályosok. 25 m hát: Tóth Tibor (Szabó P.) 23,9. 4x25 m hát váltó: Szabó Pál Téri Általános Iskola 1:27,35. 2. o. 25 m gyors: Miklós Norbert (József A. isk.) 17,26. 4x25 m gyors váltó: Szabó Pál Téri Ált. Isk. 1:27,35. 3. o. 50 m hát: Dinya Tamás (2. sz. iskola) 43,17. 4x50 m hát váltó: 2. sz. iskola 3:19,98. 4. o. 50 m pillangó: Belanka Zsolt (Belvárosi iskola) 40,31. 50 m mell: Kertész Sándor (2. sz. iskola) 43,41. 4x50 m mell váltó: Belvárosi A. 3:15,92. Leányok. 1. o. 25. m hát: Fábián Rita (3. sz. iskola) 21,94. 4x25 m hát váltó: Belvárosi A. 2:13,53. 2. o. 25 m gyors: Giricz Bojána (Szabó P.) 17,76. 4x25 m gyors váltó: Belvárosi A. 1:22,39.3. o. 50 m hát: Tóth Adrien (2. szí iskola) 43,32. 4x50 m hát váltó: Belvárosi A. 23,00. 4. o. 50 m pillangó: Polonka Viktória (Szabó P.) 39,95. 50 m mell: Miklós Adrien (József A. isk.) 44,20.4x50 m mell váltó: Belvárosi A. 3:15,87. 5—8. osztályosok. Fiúk. 50 m mell. 5. o.: Csemus István (Belvárosi isk.). 6. o.: Zilling Mathias (1. isk.) 38,79.7. o.: Marjai Gábor (2. isk.) 40,78. 8. o.: Polonka Tibor (2. isk.) 36,86. 100 m hát. 5. o.: Petrovszki Tamás (Belvárosi isk.) 1:21,82. 6. o.: Gelegonya Péter (Belvárosi isk.) 1:18,61. 7. o.: Baukó Adrián (2. sz. isk.) 1:17,45. 8. o.: Szentesi Szabolcs (2. sz. isk.) 1:09,65.200 m gyors. 5. o.: Csemus István 2:41,42. 6. o.: Zilling Mathias 2:24,01. 7. o.: Marjai Gábor 2:24,40.8. o.: Szentesi Szabolcs 2:19,43. 100 m mell. 5. o.: Csemus István 1:32,65. 6. o.: Zilling Mathias 1:25,41. 7. o.: Filó Péter (Belvárosi isk.) 1:35,52. 8. o.: Szentesi Szabolcs 1:22,63. 4x100 m vegyes váltó. 5. o.: Belvárosi A. 5:46,24. 6. o.: Belvárosi Iskola 5:33,78. 7. o.: Belvárosi Iskola 5:30,76.8. o.: 2. sz. iskola 5:07,2. Leányok. 50 m mell. 5. o.: Vandlik Tímea (Szabó P. isk.) 42,06.6. o.: Gajda Anna (Rózsa F.) 44,57. 7. o.: Diós Linda (2. sz. isk.) 40,88. 8. o.: Párti Mónika (2. sz. isk.) 42,50. 100 m hát. 5. o.: Vandlik Tímea 1:23,79. 6. o.: Kovács Vera (Szabó P. isk.) 1:24,22.7. o.: Diós Linda 1:30,36. 8. o.: Mucsi Katalin (2. sz. isk.) 1:25,69. 200 m gyors. 5. o.: Csapó Vanda (Belvárosi Iskola) 2:30,71. 6. o.: Kovács Vera 2:47,14. 7. o.: Diós Linda 2:41,97. 8. o.: Mucsi Katalin 2:38,48.100 m mell. 5. o.: Vandlik Tímea 1:33,49. 6. o.: Gajda Anna 1:37,02. 7. o.: Diós Linda 1:31,41. 8. o.: Párti Mónika 1:31,54. 4x100 m vegyes váltó. 6. o.: Szabó P. téri isk. 6:01.80. 8. o.: 2. sz. isk. 5:43,86. A legeredményesebb versenyzők: Szentesi Szabolcs, Zilling Mathias, Vandlik Tímea, Diós Linda. A verseny támogatói: Delfin Alapítvány, Belvárosi Általános Iskola DSK. Faniszló József és Fani Sport, Szalai órás és a Chickens & Chips. Rajtol az 50 méteres leány pillangóúszás mezőnye FOTÓ: FAZEKAS FERENC Sílécek, sícipők 20%-kal olcsóbban! adidas Sportáruház SPO*T Békéscsaba, Munkácsv u. 11. ÁRUHÁZ Telefon: (66) 324-256 1. Szarvasi Vasas—Békéscsabai Előre FC 2. AC Milan—Cremonese Név:____________________________________________________________ Cím:_______________________________________________ A múlt héten a főmérkőzést, a Napoli—Genoa találkozót (1—1) tizenkilencen találták el, közülük a következő három olvasónknak kedvezett a szerencse: Felegyi Tímea, Békés, Csokonai u. 2/A., Józséné Nagy Katalin, Békéscsaba, Hunyadi tér 6., LiptákJánosné, Végegyháza József A. u. 38. Valamennyien egy-egy 1000 forintos vásárlási ajándékcsekket nyertek, amelyet kiadónk, a Népújság Kft. biztosít, s amelyet a csekken megjelölt üzletekben válthatnak be. A szerencsés nyertesek az utalványokat postán kapják meg. Ä héten egy megyei előkészületi és egy olasz labdarúgó-mérkőzés szerepel fő- és pótmérkőzésként. Ezúttal is 1000 forintos vásárlási csekket nyerhetnek a helyesen tippelők közül a legszerencsésebbek. S mostantól ismét a Hetes Kft. jóvoltából, amely cég a két boltjában beváltható, hetente három-három csekkel járul hozzá játékunk sikeréhez. Az e heti tippeknek február 11-éig, péntekig kell beérkezniük. Mindenki több tippel is részt vehet, amelyet postán vagy személyesen is eljuttathat címünkre: Békés Megyei Hírlap, 5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4. A játékban csak azok vehetnek részt, akik a lapunkból kivágott szelvénnyel tippelnek. Ahány kivágott szelvényt küld be, annyi tippel vehet részt játékunkban. A borítékra vagy a levelezőlapra kérjük ráírni: „Góltotó!” A békéscsabai dr. Molnár Péter két-, Kállai József egydanos mester W. T. F. taekwon-doban „Nemzetközi bírónak kell lennem!” Budapesten zajlott le a magyar W. T. F. taekwon-do szövetség danvizsgája, amelyet az egy hétig hazánkban tartózkodó koreai származású A n Hen Ki nyolcdanos mester irányított. Az Athénban élő mestert egyidejűleg felkérték a Magyar W. T. F. Taekwon-do Szövetség technikai igazgatójának, aki ezt elfogadta. A hatórás, zártkörű vizsgaprogramon tizenöten küzdöttek a magasabb övfokozatért, köztük két békéscsabai, dr. Molnár Péter területi főinstruktor, a Békéscsabai W. T. F. taekwon-do Klub vezetője, aki a második dánért, míg Kállai József, a sportág első országos felnőtt bajnoka az első dános mesteri címért küzdött meg, sikerrel. Békés megye első és eddig egyetlen kétdanos mesterével beszélgettünk a vizsga kapcsán. — An Hen Ki mester a taek- won-don belül a hadi taekwon- do család vonalat képviseli maximálisan katonai alapokon. Ha eddig fegyelem volt ebben az irányzatban, akkor ezután még hatványozottan érvényesül mindez. O elmondta, bárhol tanítsa ezt a harcművészetet — Európában, Afrikában vagy Amerikában —, ennek ugyanúgy kell működnie, mint Koreában. S ha ő nincs itt, akkor is ebben a szellemben kell nevelnünk a tanítványainkat, mintha ő itt lenne. An Hen Ki mester európai mértékkel mérve nem felfogható, ő koreai, koreai módon gondolkozik és kötelezővé teszi, hogy te is úgy gondolkodjál! Vagyis hiába ta- ekwon-dozunk ezen a földrészen, ez a harcművészet soha nem lehet európai! Csak olyan emberekre van szükség, akik ezt elfogadják, akik a végletekig tisztelik a magasabb övfokozatot le- és felfelé. Ez életforma, amelyet az élet minden területén gyakorolni kell! Tehát iszonyatos a fegyelem és a továbbiakban sokkal keményebb szigor jellemzi majd a sportágat nálunk is. Dicséret a mestertől —Hogyan zajlott le a danvizsga a te esetedben? Mennyire sikerült eleget tenni a mester és e szellem követelményeinek? — O leginkább arra volt kíváncsi, hogy mennyire vagyunk kreatívak. Olyan gyakorlatsorokat állított össze, amelyek során három-négy támadóval szemben kellett megoldanom a szituációt, győztesen kikerülni belőle, azaz megvédeni magamat bottal, késsel támadókkal szemben. Itt vagy nyersz, vagy vesztesz!? Ezután következett a töréstechnika. Azt megmondta a mester, hogy úgy törünk, ahogy akarunk, de hogy milyen szintről és mennyit, azt ő határozta meg. Nekem négy állomásról kellett felépítenem a kombinációt, s kettőnél kevesebb deszka eltörésével nem próbálkozhattam. Az ütés-rúgás kombinációk révén végül is három deszkát törtem el, s a további gyakorlatsorokban teljesítettem az erőtörést, a technikai törést és a speciáltechnikát is. E közben persze minden résztvevőt pontozott, értékelt An Hen Ki, s mondhatom, nagyon jól esett, amikor tanítványommal, Kállai Józseffel együtt megdicsért, hogy milyen jól csináljuk a hoszin szul-t, azaz az önvédelmet! A tudtunkra adta, s személyre szólóan írta kartonra a teljesítményünket, hogy mit csináltunk a formagyakorlatban, milyen szintű volt az egylépéses s a szabadküzdelmünk, no és hogyan teljesítettünk a töréstechnika során. Ha ehhez képest valaki ront a következő vizsgáján, attól visszavonják a fokozatát. Leminősítik! Ha netán a következőn még rosszabb lesz vagy nem tudja hozni az előző szintet, akkor kirúgják! A mester szava szent — A fentiekből kiderül, hogy a W. T. F. taekwon-do honi viszonylatában nem megszokott jelenség az effajta szigor. Mit jelent ez a változás e harcművészet magyar híveinek egészére nézve, s milyen instrukciókat adott meg búcsúzása előtt An Hen Ki? — Határozottan ki merem jelenteni, hogy sokkal katonaibb, sokkal szervezettebb és hierar- chikusabb lesz, mint eddig. Mostantól kezdve a mestereknek sokkal nagyobb szava és döntési lehetősége lesz a korábbiaknál. Vagyis a mester szava szent! Hogy milyen feladatot adott ki An Hen Ki?... Említettem már, hogy romlani, visszaesni nem szabad, mert visszaminősítés a következménye. Nekünk, mestereknek személyre szóló feladatokat osztott ki, nekem például azt mondta, hogy nemzetközi bírónak kell lennem a jövő nyári egyiptomi világbajnokságon! (?) Ez annyit jelent, hogy részt kell vennem egy kurzuson, majd sikeres vizsgát tennem. Mivel Magyarországon nincs még nemzetközi bíró, ezért azt szeremé, hogy legyen. Erre két-három embert tart alkalmasnak, s az egyik jelöltje én vagyok. S ezt kötelezővé tette számomra! Ezek az elképzelések mind-mind arra irányulnak, miután elfogadta a felkérést technikai igazgatónak, hogy a magyar taekwon-dot négy éven belül felhozza a világ élvonalába. Dr. Molnár Péter és a deszkára írt elismerés FOTÓ: FAZEKAS FERENC Józsi a barátom —Azt hiszem, beszélhetünk kettős sikerről, hiszen Kállai József az Ón tanítványa. Hogyan vélekedik arról, hogy immár egydanos mester lett? — Úgy tartom, hogy minden mester életében az a legszebb pillanat, amikor kinevelt egy mestert. Akkor már nem élt hiába! Ez olyan dolog, mint amikor valaki gyümölcsfát ültet, s az meghozza az első gyümölcsét. Vagy ha a család egy új taggal gyaraporodik. Ez fantasztikus érzés, ezt nem lehet szavakkal elmondani!... Az ember azért dolgozik, hogy legyenek követői, s ha végre kinevelt maga mellett egy mestert, akkor beteljesedett az, amiért küzdött. Az, hogy bennünket megdicsért a mester, ez olyan érzés, hogy legszívesebben ordítanék örömömben! Hogy ott lehetett velem a tanítványom is, ez nekem sokat jelent. Ezért neveltem, ezért gyötrődtünk. Józsi több, mint a tanítványom, ő a barátom, az életem része. Büszke vagyok rá! —Az Ón sikere és az eredményesen munkálkodó békéscsabai taekwon-do klub között párhuzamot vonhatunk... — Büszkeséggel tölt el engem, hogy elértem egy olyan színvonalra, hogy ezek az emberek vállalják azt, hogy velem dolgozzanak. Nagy elismerése a sportágnak, hogy magas övfokozatú mesterek látogattak el a megyénkbe, s ha ebben van némi részem nekem is, már boldog lehetek. Az a legfontosabb, hogy az ember lásson maga előtt perspektívát, tudja azt, hogy mit, miért és hogyan csináljon. Ha már megvan a hogyan, akkor a miértekre már nem kell válaszolni — mondotta végezetül a dr. Molnár Péter. Gyurkó Mihály Totónyeremények A Totó 5. fogadási hetének nyereményei a következők: 13 plusz egy talá- latos szelvény 1 darab, nyereménye 3 millió 319 ezer 467 forint; 13 talála- tos szelvény 16 darab, nyereményük egyenként 301 ezer 770 forint; 12 találatos szelvény 530 darab, nyereményük egyenként 6453 forint; 11 találatos szelvény 6694 darab, nyereményük egyenként 511 forint; 10 találatos szelvény 42 ezer 789 darab, nyereményük egyenként 120 forint. A Góltotón az első nyerőosztályba sorolt szelvény nem volt. Az első nye- rőosztályban a következő hétre átvitt nyeremény összege nettó: 502 ezer 129 forint. A második nyerőosztályba sorolt szelvény 3 darab, a nyeremény összege nettó: 76 ezer 120 forint. A harmadik nyerőosztályba sorolt szelvény 66 darab, a nyeremény összege nettó: 1520 forint. Békéscsaba—Tiszakécske, Orosházi MTK—Hódmezővásárhely Ma újabb előkészületi-mérkőzések Ma, kedden újabb előkészületi labdarúgó-mérkőzéseket játszanak a megyebeli csapatok. Az első osztályú Békéscsabai Előre FC a Tiszakécske gárdáját fogadja egy 90 perc erejpig. A találkozót a Békéscsabai Jamina Bessenyei utcai pályáján — a terv szerint a fű 1 pályán •— rendezik meg 14 órától. Ugyancsak 14 órai kezdettel előkészületi labdarúgó-mérkőzést játszik az Orosházi MTK labdarúgócsapata az NB III Alföld csoport listavezetőjével, a Hódmezővásárhelyi LC-vel. A találkozót a Dózsa Tsz pályáján játszák. Colors SE Békés—Kamut-Mycota 3—1 (2—1). Előkészületi labdarúgómérkőzés, Békés, 100 néző. V.: Varsányi. Békés: Cinanó A. — Jánosi, Rózsavölgyi, Somvári II., Gonda (Nagy S.) — Cinanó E., Farkas, Kocsány, Fekete (Cinanó Cs.) — Horváth, Somvári I. Edző: Zsíros György. A győzelem ellenére kezd komolytalanná válni Békésen a labdarúgás körüli helyzet: egy csabai játékos sem jelent meg a találkozón! G.: Horváth 3, ill.GajdácsT. BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP Közéleti napilap. Főszerkesztő: dr. Arpási Zoltán. Felelős szerkesztő: Niedzielskv Katalin, Seleszt Ferenc. Kiadja a Népújság Kft. Felelős kiadó: Martin Feldenkirchen és dr. Tóth Miklós ügyvezető igazgatók. Szerkesztőség és kiadó: 560« Békéscsaba, Munkácsy u. 4. Levélcím: 5601 Békéscsaba. Pf. 111. Telefonszámok: központ (66) 450-450; főszerkesztő: (66) 446-242; sportrovat: 451-114; telefax: (66) 441-020. Kiadói telefonszámok: (66) 441-545; hirdetés: 441-311; telefax: 450-198; terjesztés: telefon/fax (66) 453-710, telex: 83-312. Az előfizetők részére terjeszti a Népújság Kft. az ügynökségein keresztül. Árusításban terjeszti a „DÉLHÍR” Rt. Békés megyei üzeme, Békéscsaba Szabadság tér 1—3. Telefon (66) 443-106 és egyéb terjesztő szervek. Előfizethető a kiadónál (5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4.), valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással. Előfizetési díj egy hónapra 375 forint, egy évre 4140 forint. Készül: a Kner Nyomdában, Békéscsaba, Baross út 9—21. Vezérigazgató: Balog Miklós. HU ISSN 12151068