Békés Megyei Hírlap, 1994. január (49. évfolyam, 1-25. szám)
1994-01-08-09 / 6. szám
BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP MŰVÉSZETEK- TÁRSADALOM 1994. január 8-9., szombat-vasárnap Fogadásból fejtette meg a göttingeni tanár Az ékírás titka „Nincs szabad estém...” Schütz Ila szerint a kritikusok afféle civilek, kívülállók „Éjjel-nappal próbálunk, se karácsony, se szilveszter...” FEB-FOTÓ Az ókorban az Eufrátesz és a Tigris folyók partján különös írást használtak: ék alakú írásjeleket véstek a nedves agyagba — így írta le 1880-ban Carl Faulmann bécsi professzor az ékírást. A sumérok, a babiloniak, az asszírok és a perzsák évezredeken át használták a későbbiek során feledésbe merült ékírást, amelynek titkát a múlt század elején fejtette meg egy göttingeni tanár, Georg Friedrich Grotefend, miután fogadást kötött egy könyvtáros barátjával. Grotefend arra fogadott, hogy megoldja egy olyan írás rejtélyét, amelynek sem tartalmáról, sem formájáról sincs semmiféle ismerete. Hat héttel a fogadás után, 1802 szeptemberében, a 27 éves tanár tízoldalas latin nyelvű kéziratot nyújtott be a göttingeni tudományos egyesületnél. Ez volt az ékírás megfejtésének „születési bizonyítványa”. Ezzel Grotefend ugyanolyan jelentőségű tudóssá vált, mint Jean-Francois Champollion, aki 1831-ben az egyiptomi hieroglifák titkát fejtette meg. Grotefend nem is tudta, hogy a 37 jelből álló ékírás, amelyet megfejtett, Dáriusz királytól és annak fiától, Xer- xésztől származott. A két perzsa király Krisztus előtt 550- től 486-ig, illetve 519-től 465- ig élt. Grotefend először arra jött rá, hogy az ékírást balról jobbra kell olvasni. A „B” betűhöz hasonló jelet „király” szónak fordította, ugyanennek a jelnek dupla megjelenését pedig „királyok királyának”. A királyok nevének hét jeléből ötöt helyesen fejtett meg. A Dáriusz és Xerxész használta írásnak 37 rejtélyét oldotta meg. Az ékírás megfejtésének egyébként gyakorlati következményei is voltak — írja a DPA német hírügynökség. Dáriusz ugyanis írásait három nyelven vésette agyagba. A perzsa mellett a babiloni és az elami nyelvet is használta. Grotefend munkája tehát megalapozta más ókori keleti írások megfejtését is. Erre ötven évvel később került sor. Grotefend kéziratait csupán 40 évvel halála után, 1893-ban hozták nyilvánosságra. Az ékírás megfejtője Hannoverben halt meg 1853-ban, mint gimnáziumi igazgató. Schütz Ha okleveles színművész — így áll a telefonkönyvben. Mostanában talán kevesebbet hallani róla, csak a színházjáró törzsközönség tudja, hogy alighanem élete egyik legnagyobb sikerszériáját éli. November 27-én mutatták be a budapesti Radnóti Színházban a Vőlegényt, amelyben a mama szerepét alakítja. Parádésan. A szombati premier utáni hétfőn már a József Attilában próbált, ahol az Olimpia január közepi premierjére készülnek. A próba közben percekre sikerült elérnem, hogy megkérdezzem: mire készül, hogy van? — Meg fog lepődni, jól. — Színészszerepben mikor érezte igazán jól magát? — Most. Szabadúszó lettem, kedvemre vállalok szerepeket. — A Vőlegényben a kritikusoknak nem annyira tetszett, a közönségnek annál inkább. Kinek higgyünk? — Őszinte legyek? Életem egyik legkedvesebb szerepe ez, s hogy a kritikusok mit mondanak róla? Nem akarok odafigyelni rájuk. Bosszant a tehetetlenség, hogy nem tudok visszapofázni. A premierem után a férjem — aki a menedzserem is —, hogy ne mérgelődjek, eldugdosta előlem a lapokat. Aztán feltűnt, hogy napok óta nem láttam újságot. Szerintem a kritikusok — tisztelet a kivételnek — afféle civilek. Kívülállók, a szónak valami elfajult értelmében. Mert mire véljem, hogy olyan előadásokat, amelyeken a közönség könnyesre kacagja magát, szemrebbenés nélkül lehúznak? —A Vőlegényre célzott? — Például. Egyébként embertelenül nehéz jól játszani ezt a darabot. Borotvaélen táncol a valóság, a burleszk a mélylélektan felett. Furcsa szerzet ez a -Szép Ernő, nagyon kell figyelni rá! Régi kedvencem, hiszen vagy két évtizede a Madách Színházban Haumann Péterrel — ő most a papa — játszottuk ugyanebben a darabban a fiatalokat. Én Koméit, ő a vőlegényt. —A Madách előadása is sikerszéria volt. — Az már történelem! 1967- ben, mint főiskolás gyakornok debütáltam ezzel a szereppel. Akkor nem szerződtettek, mert nem volt státusz. Elmentem a Mikroszkóphoz, épp kezdtem volna játszani, amikor megkeresett Adám Ottó, Szomory Dezső Hermelinjében nekem szánta Julis szerepét. így indultam a Madáchban. Aztán jött a többi: Shaw-tól a Sosem lehet tudni. Órületes sikerem volt Dolly szerepében. A bolond lány, A pillangók szabadok, később a Régimódi történet. Nagyon szerettem valamennyit.-— Mégis eljött a M'adách- ból... — Ennek főként személyi okai voltak, de erről nem akarok beszélni. Most erőltetett menetben készülök az Olimpiára, ami megint egy jó lehetőség. Hegyi Barbarával, Sztankay Istvánnal, Szombathy Gyuszival, T or- day Terivel játszom. A József Attila Színházba úgy jövök, mintha hazajönnék. 1968-ban szerepeltem itt először a Mona Mari mosolyában Bodrogival, Voith Ágival. Évekig ment a darab, nagy sikerrel. —Magánélet? — Jó kérdés. Egyelőre éjjelnappal próbálunk, se karácsony, se szilveszter. De ez mindig így megy. Soha sincs elég idő a próbákra. —Utána? — Fejes Endre már írja A fél város megbolondul című darabját a József Attilának. A Radnótiban készülünk a nyári kabaréra, már együtt a csapat. Közben volt egy szerepem a tévé szilveszteri Szerencsekerekében. Ennyit a magánéletről. Nincs szabad estém. Pedig olyan kellemes kis házunk van Újpesten! Szerettünk volna kutyát, macskát, hát vettünk nekik egy házat... Ferenczy Europress A Művészetek—Társadalom oldalakat Niedzielsky Katalin szerkeszti A zenei napok sikere a helyszínen élő embereken múlik Tarhos magyar Salzburg? Kodály Székelyfonója a Zenepavilon előtt a Gyulai Várszínház vendégjátékaként (1980) Bayreuth, Salzburg, Prága, Verona és még lehetne sorolni azoknak a helységeknek a nevét, melyek jelentős vonzás- körzetet teremtve művészeti rendezvényeikkel írták be nevüket a fesztiválvárosok sorába. A hazai táj szépségei mellett a szellemi értékekre vágyó turistáknak Szeged hallatán az Ünnepi Játékok, Gyula hírére a Várszínház, Debrecen nevére a nemzetközi kórusverseny vagy a virágfesztivál, és a legfiatalabb trónkövetelőről, Sárospatakról a máris rangot kiérdemelt Zempléni Művészeti Napok jutnak eszükbe. A Békés-tarhosi Zenei Napok jelzője tizenhetedik éve utal a Békés város által kezdeményezett sorozat helyszíneire. Gönc2 Árpád köztársasági elnök tavalyi megnyitó üzenete Tarhost magyar Salzburgnak titulálta, atyai szeretettel előlegezve meg annak áhított, hazai és nemzetközi rangját. A zenei napok igazgatója, Joób Árpád másfél éve vette át a novemberben elhunyt Gulyás Györgytől a stafétát, hogy „külső” emberként, munkahe- lyileg a nyíregyházi tanárképző főiskolához és a debreceni Kodály-kórushoz kötődve, ám emberi és művészeti szándékaiban a legigazabb céloktól vezérelve munkálkodjék a rendezvény további ívelése érdekében. Az általa összefogott 1993-as sorozat több programjával sikeresnek, de eredeti, meghirdetett műsorait tekintve a vártnál szerényebbnek bizonyult. Nagy tömeget vonzott a nyitó Erkel-est, a vonószenekari tábor Szabadi Vilmossal fémjelzett koncertje, szívonalas volt a Tarjáni Ferenc vezette kürtkurzus, ám anyagi okokból elmaradt a kórus-antológia és a nyelvművelő tábor. Az Európa-hírű Ma- túz István fuvolakoncertje is inkább csak a szakmai elitet érdekelte. Joób Árpád idei koncepciója két irányban szeretné súlyozni a zenei napok vonulatát. Egyrészt jobban Békés sajátjává kívánná tenni olyan rendezvényekkel, melyek behálózzák a város napi életét, hatnak az ott lakók hangulatára, netán kedvet ébresztenek egy- egy nagyobb koncert iránt: esti szerenád, vasárnapi toronyzenék, kamaraestek, promenád hangversenyek, felvonulások. Megújítási törekvéseiben a Békés-tarhosi Baráti Körre a helyi zeneiskola, a művelődési központ és a városi könyvtár harmonikusan összedolgozó hármasára számít. Eddigi eredményeikre építve úgy kíván a másik irányba is nyitni, hogy a sikeresen működő ifjúsági megmozdulásokat Békés és Tarhos különböző helyszínei mellett a környező települések közösségi házaiba, templomaiba vagy szabadtéri színtereire telepítené — figyelemfelkeltő küldetéssel, természetesen a helyi igényeket kielégítő műsorválasztással. Mitől lesz a mai pénz-, üzlet- és nyereségcentrikus világban egy zenét, irodalmat, művészetet hirdető kulturális vállalkozás sikeres? Az anyagi bázison kívül mi minden kell ahhoz, hogy ne fulladjon közönybe, hogy először és legmeghatározóbban saját városa falai között tudjon gyökeret ereszteni, majd ott úgy terebélyesedni, hogy szellemi oxigént nyújtó hatása ne csak a közvetlen környékre sugározzon, de híressé, mi több, vonzóvá váljék a régión kívül is? Bizonyára nem egy emberen, még csak nem is embereken, hanem az embereken, az ott élőkön múlik, a mentalitásukon, hogy saját településük megmozdulását az évek során mennyire érzik magukénak, annak valamilyen módon részeseivé tudnak-e válni, ápol- e bennük egészséges lokálpatriotizmust a hétköznapok mo- notonságát oldó, fényesebb napok-hetek sorozata. Jelen esetben adva van egy város, hét kilométerre tőle egy fantasztikus akusztikájú hang- versenyterem (érthetetlen, hogy nem lát üzletet a Volán vagy egy mikrobuszos magán- vállalkozó a zenei napok idejére rendszeresített járatok üzemeltetésében). Adva van egy sor olajozottan működő rendezvény (hála a szponzoroknak: a Zenei Kamarának, a Megújuló Tarhosért, a Szerencsejáték Alapítványoknak, a Nemzeti Filharmóniának, a Jeunessesnek, a minisztériumnak, a megyei és a békési ön- kormányzatnak). Ezekhez társul a nyári és vidéki „szárazságban” néhány igazán szom- jat oltó hangverseny (oratóriumok, misék, Bartók, Kodály, Liszt, Erkel estjei). A rendezőkben él a megújulási készség, a dolognak működnie kellene, de már világrajöttekor a nagy egész sérüléseket szenved. A városban a friss plakátokat ismeretlen kezek másnap már etikátlan módon felülragasztják, a járdák mellett, a vadonatúj virágültetés közé szemetet dobálnak, a Kodály- szobor méltatlanul mellőzött helyen szomorkodik, olybá tűnik, hogy a mindenki által ugyan tudomásul vett és büszkén hangoztatott zenei napok mellett az emberek többsége úgy megy el, hogy nem őrá tartozik. Pedig ki másra? Az utca emberére, az otthonok lakóira, mindazokra, akiknek a településén zajlik valami! Csak éppen nem érdekli őket. Pedig egy helyi vállalkozó is tudna lépni, ha akar (hogy kiál- tozik a tarhosi előcsarnok koncertek idején egy megfizethető termékeket kínáló büfé után; a rendezvény emblémáját viselő pólót vagy reklámtasakot is feltalálhatná valaki), csak úgy, merő városszeretet- ből. Hogy minél több dolog jelezze: itt kérem júliusban ünnep van, és mi ide tartozunk! Bayreuth azért lett Bayreuth, mert bayreuthiak csinálják. Mert csinálják. Nem a külső látogatók, a turisták adják az arculatát, az ott élők érzik jól magukat a város eseményein belül. Hangulatot, profilt teremtenek, hogy a másutt élők is vágyódjanak közéjük. Ha csak egy kirándulás, egy koncert erejéig, de eljöjjenek. És vigyék a hírét, a hírüket. Mi kell egy rendezvény sikeréhez? Odafigyelés és akarat? Amit Erich Fromm filozofikus bölcsességgel olyan szépen fogalmaz meg, amit mindenki a saját hozzáállásával hangsúlyozhat a legszebben. Hinni annyi, mint százszázalékosan figyelni valamire és minden energiánkkal tenni is érte valamit? Álljon itt az idei békés-tarhosi programból egy kis ízelítő: 1994. július 2-án nyitány Tarhoson Liszt: Les Preludes-jével és Esz-dúr zongoraversenyével, július 23-án zárókoncert Mozart: Rekvi- em-jével, és közte váltakozva vonósok, kürtösök, fuvolisták, beszédművelők, kórustagok tábora, július 17-én orgonahangverseny a békési református templomban, valamint irodalmi estek és kiállítások. Kedves, zenei napokat rendező békésiek! „Ádhuc tua messis in herba est, búzád majd csak kisarjad...”, csak figyelj rá és szeresd! F. Pálfy Zsuzsa mái ...m—___mm.........................................mt.____ ______mhi A kórusverseny résztvevőinek felvonulása Békés főterén (1981)
