Békés Megyei Hírlap, 1994. január (49. évfolyam, 1-25. szám)
1994-01-27 / 22. szám
1994. január 27., csütörtök SPORT A magasabb osztályhoz nem elég a bajnoki cím Szeghalmon „Tény, hogy keményen játszunk, de ez a taktikánk” Nagy sikerű sportgála Mezűberényben Telt házat vonzott a gyerekek vetélkedője a mezó'berényi sportnapon Hatodik alkalommal rendezte meg a Mezőberényi 1-es Számú Általános Iskola a sportgáláját. A korábbiakhoz hasonlóan népszerű volt a diákok és a közönség körében is a rendezvény. Délután 2-től este 9 óráig tartott a program. Először mintegy 300 iskolás bemutató számai peregtek, de közben volt aerobic- és karatebemutató is. Látványos és az utolsó számig izgalmas volt a város három iskolája közötti felnőtt Játékos vetélkedő. A versenyszámokat összeállító Leczkésiné sok ötletet merített a „Játék határok nélkül” nemzetközi versenyből, amivel igazán látványossá tette az itteni küzdelmeket. Volt kosárlabda büntetődobó és hetesrúgó verseny is. A győztesek: Püski Zsuzsanna, Kovács László, Plavecz János és Göblyös Sándor, akik a Békés Megyei Hírlap által felajánlott ajándékokat vehették Akik éppen pihentek... át. Nagy izgalmak között sorsolták a tombolát. A több mint hetven ajándék mind felajánlásból érkezett. Szívesen adták a helyi vállalkozók és cégek, a szülők, sőt még a tanulók is hoztak ajándékokat. A támogatók között a helyieken kívül a Körösi Csorna Sándor FőisFOTÓ: FAZEKAS FERENC kola és a Coca-Cola cég békéscsabai képviselete segítette a rendezvényt. A látványos műsort a szülők—tanárnők kézilabda- és a szülők—tanárok focimérkőzés zárta. A jól sikerült sportdélutánt mintegy kétezer néző tekintette meg. Egy jelenet a Szeghalom—Békéscsabai Jamina (20—15) mérkőzésről. Aki sír, az sakkozni üljön le FOTÓ: FAZEKAS FERENC jV A Szeghalmi SC NB Il-es női kézilab- M dagárdája az idei szezonban a nagyon előkelő második helyet foglalja el a tabellán a Colors SE Békés mögött, ami az elmúlt évekhez képest előrelépést jelent. Igaz, a nyolcvanas évek közepén az NB I B-ben is eltöltöttek két röpke esztendőt, de hol van már az az idő, az a csapat? — sóhajtanak fel a korábbi együttesből megmaradt hírmondók, akik most is húzzák a csapat szekerét. A minap látogattunk el az együtteshez, hogy többek között megtudjuk azt is: a jelenlegi jó helyezés mire lehet elég, milyen tervekkel várják a tavaszi rajtot? Csernáné Madár Mártával, a csapat játékos-edzőjével beszélgettünk elképzeléseikről. Elenyésző az utánpótlás —Sajnos, évek óta az utánpótlás hiányossága jelenti a krízist, a csapat jelenlegi átlag- életkora huszonöt-huszonhat év. Ez a gond persze a város egész sportját sújtja. Okát elsősorban a helybeli testnevelők munkájában látom. Évek óta csupán egy-két kézilabdás jön el a csapatunkba, s ez jelenti az utánpótlást. A gimnazistákra, a kollégistákra számíthatnánk, de azok többsége más településből való, tehát eleve nem is kötődhet hozzánk. Az általános iskolában sem rózsásabb a helyzet, többnyire aki végzett a tanulmányaival, már megy is el a városból. így nehéz lesz a kézilabdasportot évekig fenntartani. — Milyen feltételek között űzik sportágukat? — Fogvicsorgatva, de biztosítottak a feltételek. Ilyenkor télen teremgondokkal küzdünk, s csupán heti két alkalommal tudunk nagyon rövid ideig készülni. A Vígh Ma- tild Általános Iskolában is jóformán a takarítónő jóindulatán múlik, hogy megvár-e bennünket? Hasonlóan mostoha a helyzet a Péter András Gimnáziumban, ahol csupán egy óra időtartam áll rendelkezésünkre hetente. Igaz, termeiket ingyen bocsájtják rendelkezésünkre. Egyszerűen meg kell alkudnunk, hogy normális keretek között edzhessünk. A város vezetői képtelenek megoldani a gondokat. Egy megfelelő méretű csarnok nagyon hiányzik már, nemcsak nekünk, hanem az itteni fiatalságnak is. Korábban megvolt erre a lehetőség, de az akkori vezetőség elodázta ezt. Eljátszották a haláljelenetet — Néhány csapat szóvá telte, hogy túlságosan is kemények, sőt ütnek-vágnak, vagyis durvák... — Ezt a Békéscsabai Jamina elleni meccsünk óta mondják rólunk. Az a találkozó más okok miatt paprikás hangulatban zajlott le. így például a játékvezetők sem álltak feladatuk magaslatán. De mindentől függetlenül az a véleményem, hogy aki sír, az sakkozni üljön le, mert ott nem ütközik. A kézilabda olyan sportág, ahol nem lehetünk anyámasszony katonái, nem nézhetjük, hogy egyszerűen besétáljon az ellenfél a kapunkba. Mellesleg a rutinos, dörzsölt jaminaiak mindent bevetettek azon a meccsen, még „Az ember tragédiájából” is többször eljátszották a „halál” jelenetet. Egy szó, mint száz: mi nem vagyunk durvák. Keményen játszunk, keményen védekezünk, ez a taktikánk! Mindig volt egy jó kapusunk... —A gondok ellenére jól szerepel a gárda. Mi történne, ha hekövetkezne a ,,csoda” ? Azaz, ha bajnokságot nyernének? — Nézze! Kimerem jelenteni, hogy a jelenlegi felállásban a dobogós helyezés bennünk van, de hogy felkerüljünk...? A korábbi éveket nem lehet összehasonlítani a mostanival, az a korszak elmúlt. A Szeghalom női együttese mindig is egy jó kapusra épült. Víghre, dr. Horváthné- ra, jelenleg pedig Takács né ra, akik meghatározó emberek. S olyan átlövőkre, mint Medré- né, Peszkó, akik húzták az együttest, s mi melléjük nőttünk fel Vargánéval, aki a csapat gólerőssége, s legrutinosabb játékosa. A visszatért Mikolával is erősödtünk, s ügyes a még csak serdülő korú Búza Berta is. A csapatról azt mondhatom, hogy morálisan és fizikai értelemben együtt van, s jó a csapatszellem is. Ezzel együtt — hogy a kérdésére is válaszoljak, hiába is nyernénk meg a bajnokságot, mert ahhoz sok minden másnak meg kellene változnia. Utánpótlás-nevelés, megfelelő méretű fedett pálya, s néhány játékos leigazolása, ami sok-sok pénzbe kerülne. Tehát ezek hiányában nem látjuk valósnak még csak a reményét sem az NB I B-s szereplésnek. Persze ez nem jelenti azt, hogy égető gondjaink ellenére nem teszünk meg mindent a bajnoki címért, hiszen a célkitűzés az 1—3. hely megszerzése. S ebben sokat segít nekünk Gá- lik Pál szakosztályvezető és a több mint két évtizede értünk mindenben áldozatokat vállaló Nyilas Károly technikai vezetőnk. Gyurkó Mihály Beszámoltak a csabai vívók > A Magyar Vívó Szövetség keddi elnökségi ülésén elő- szőr a Békéscsabai Előre Vívóegylet vezetői számoltak | be az egyesületnél zajló munkáról. Elmondták, hogy a szakosztályban három főfoglalkozású edző és egy technikai vezető dolgozik a versenyzőkkel. Főként utánpótlás-neveléssel foglalkoznak, tanfolyamos rendszerben 9—10 éves kortól oktatják a gyermekeknek a vívást. Arra is törekednek, hogy a versenyzők a sport mellett a tanulást se hanyagolják el. Tanítványaik az elmúlt három évben a nagy nemzetközi viadalokon, így a kadett és junior világbajnokságokon is pástra léptek. Legismertebb versenyzőjük a női párbajtőrvívó, 18 éves Tóth Hajnalka, már a felnőtt válogatottban is bemutatkozott az elmúlt évben. Atlétáink Tirreniában Ma indul Olaszor- | szágba Tóth Sándor, a I békéscsabai atléták vezető edzője, hogy „hazahozza” a válogatott gyaloglókat, Rosza Máriát és Ily és Ildikót a Pisa melletti edzőtáborból, ahol január 12—28. között alapozó edzőtáborban vettek vészt a válogatottak. A tir- reniai tábor hagyományos felkészülési helye legjobbjaink- nak, ahol ideális körülmények között készülhetnek. Most — mint arról tegnapi lapunkban beszámoltunk — mindenek előtt a február 5-ei, a Budapest Sportcsarnokban sor- rakerülő, Tricotex Kupát felváltó, de azjdén is világnagyságo- ket felvonultató (biztosra vehető, hogy indul a távolugró olim- pai bajnok Mike Powell is) Samsung Kupára. A 3 kilométeres gyaloglásban induló Rosza és Ilyés mellett a BS-ben rajhoz áll a 400-as SzéllTibor, továbbá két másik gyalogló, Tóth Balázs és Leczki Ervin is a békéscsabai atléták közül. Kondorosra került a Túri Kupa | Öregfiúk férfi kézi- jÉ : labdatomát rendeztek ^ Mezőtúron. A Túri Kupa rendezvényre négy csapat kapott meghívást. A selejtezőkben az előmérkő- zést a kondorosiak a szarvasiakkal játszották, az összecsapáson 10—9-re a kondorosiak nyertek. A szarvasiak a harmadik helyért mérkőztek, és 12—9-re nyertek a Túrke ve ellen, így övéké lett a bronzérem. A döntőben a kondorosiak a házigazdák ellen végig vezetve, 19—16-ra nyertek, s elnyerték az OTP által felajánlott vándorkupát. A résztvevők úgy döntöttek, hogy májusban Kondoroson találkoznak a csapatok. A végeredmény: 1. Kondoros, 2. Mezőtúr, 3. Szarvas, 4. Túrkeve. GYFC: szombaton az Előre ellen r A hazai pályán ’92 no- vembere óta veretlen '^MF Gyulai FC csapata (tavaly 'o ősszel is csak egy pontot vesztettek a kovácsháziakkal szemben) január 10-én kezdte el a tavaszi felkészülést. Erről és tervekről beszélgettünk Kiss József klubelnökkel. Fodor Sándor edzővel és Balogh Andor elnökségi taggal. Az NB IlI-ban hetedik helyen tanyázó GYFC változatlanuí reális célnak tartja, hogy akár negyedikek tudjanak lenni. A télen nem történtek nagy változások a játékosállományban, jóllehet a tehetséges Bagyinka András egészségi okok miatt, a 21 éves Bíró Róbert pedig tanulmányai miatt nem tud tovább velük tartani. Kapusgondok is vannak, mert Leel-Ossy inkább a rögbit választotta, Bújnak pedig munkahelyi elfoglaltsága van —- tavasszal ezért valószínű a dobozi Szabó Sándor (24) véd majd, aki három éve abbahagyta ugyan, de az edző szerint „egyre inkább belejön”. Gyulaváriból leigazolják még Fábián Róbertét és az ifiből előrelépett a csatár Papp László. A kékfehérek hetente hatszor gyakorolnak és 13 edzőmérkőzést játszanak a március 12-ei rajtig, az elsőt most szombaton délelőtt a Békéscsabai Előre FC-vel, a pillanatnyi pályaállapotok szerint a Kórház utcában, de ez még változhat. Természetesen az Gyulai FC sem dúskál anyagiakban, de egyre inkább minden játékos megérti, most annak is örülni kell, hogy az évi 1,5 millió forintból (a felét az önkormányzat adja) úgymond „üzemelni” tud a négy csapat. F. I. Közéleti napilap. Főszerkesztő: dr. Árpási Zoltán. Felelős szerkesztő: Niedzielsky Katalin, Seleszt Ferenc. Kiadja a Népújság Kft. Felelős kiadó: Martin Feldenkirchen és dr. Tóth Miklós ügyvezető igazgatók. Szerkesztőség és kiadó: 5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4. Levélcím: 5601 Békéscsaba. Pf. 111. Telefonszániok: központ (66) 450-450; főszerkesztő: (66) 446-242; sportrovat: 451-114; telefax: (66)441-020. Kiadói telefonszámok: (66) 441- 545; hirdetés: 441-311; telefax: 450-198; terjesztés: telefon/fax (66) 453-710, telex: 83-312. Az előfizetők részére terjeszti a Népújság Kft. az ügynökségein keresztül. Árusításban terjeszti a „DÉLHÍR’' Postai Hírlapkereskedelmi Rt., Szeged, Tisza L. krt. 47. Telefon: (62) 325-978, és egyéb terjesztő szervek. Előfizethető a kiadónál. (5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4.), valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással. Előfizetési díj egy hónapra 375 forint, egy évre 4140 forint. Készül: a Kner Nyomdában, Békéscsaba, Baross u. 9—21. Vezérigazgató: Balog Miklós. HU ISSN 12151068