Békés Megyei Hírlap, 1994. január (49. évfolyam, 1-25. szám)

1994-01-04 / 2. szám

1994. január 4., kedd MEGYEI KÖRKÉP Olvasóink írják ■ Az itt közölt vélemények nem okvetlenül azonosak a szerkesztőségével. Az olvasói leveleket a szerzők előzetes hozzájárulása nélkül, mondaniva­lójuk tiszteletben tartásával, rövidítve jelentetjük meg. Az utánfutó index­visszajelzőjének rejtelmei Lapjukban olvastam egy cikket ezekről a visszajelzőkről, illetve egy típusáról és egyezett a véleményem a leírtakkal. A készülék a villogás ütemének változásával jelezte vissza, hogy jó vagy nem utánfutónk indexe. Bizony az ilyen nem jó! Nem jó, mert szabványta- lan és működésének megítélése nagyon szubjektív. Mi akkor a jó? Olyan visszajelző, amely utánfutó nélkül egyszer villan, azzal viszontfolyamatosan villog. Ez ilyen egyszerű? Igen is, meg nem is. Ezek a készülékek a rajtuk átfolyó áram nagyságából tudják, hogy mikor kell villogniuk. A gyártók úgy állítják be, hogy két izzónál még ne, de háromnál már jelezzen. Azonban nem lehet ideális esetre beállítani, mivel ahány gépkocsi, annyi feszültség­esés, ezért a gyártók egy bizonyos tűréssel gyártanak. Ez azt jelenti, a készülék 3x21 W terhelése esetén 12 és 14,4 V között megfelelően működik. Az állítható készülék is csak a tűrésen belül szabályozható, mivel 21 W a figyelhető változás. A gyártó egy közepes műszaki állapotú autót vesz alapul. De mi van akkor, ha az autó Skoda vagy Trabant és 12 éves, a hátsó indexnél csak 7 V mérhető, tulajdonosa a 2x21 W-os relét utánfutóval használta? Lehet azonban új Zsiguli gyári hibával, melynek generátora 16—/ 7 V-tal tölt és folyton jelez a visszajelző. Mi van ilyenkor? Ilyenkor szidjuk a gyártót. Tudom, van sok silány készülék, amely a fentiektől függetlenül rossz. Azonban létezik sok jó is, ahol a gyártó a készülékhez a nevét meri adni és feltünteti a reklamáció lehetőségének helyét. Ettől függetlenül a gépkocsink műszaki állapotán ez sem segít, csak az, ha rendbehozatjuk vagy hozzuk. Autósok! Hányszor mérgelődtek már, amikor az előttük lévő autó indexe olyan volt, mint Aladdin lámpája ? Hunyorgott, alig lehetett sejteni. Ilyenkor nem 3x21 W, de jó ha 3x10 W-tal világítanak az izzók. Természetesen utánfutóval, egyébként csak 2x10 W. Végül egy kérdés: miért nem lehet olyan készüléket gyártani a XX. században,a számítógépekkorában, amifüggetlenül mindentől mindig az elvárásnak megfelelően jelez? Ennél a működési elvnél azért nem, mert Ohm törvényeit még nem cáfolták meg, Kirchoffis kontárkodott egy kicsit és a szupravezetőket pedig gépjárműveknél még nem alkalmazzák. Más elven működőt lehetne gyártani, de az nem 700, hanem mondjuk 4700 forint lenne és csak szakműhely tudná beszerelni. Kedves autósok! Megérne ez ennyit?! Sebaj, a féklámpa visszajelzése majd egyszerűbb lesz. Bár...? Adamik Tibor, egy gyártó Visszhang Hiányérzet I. Nemsokára lejár a képviselők mandátuma, nem hoznak több törvényt, csak majd ha újra megválasztják őket. Akkor azonban már új idők törvényei kerülnek napirendre. Áttekintve az eddig hozott törvényeket, sehol sem találok több olyan törvényt, ame­lyek négy évvel ezelőtt a pártprogramokban, választási nagygyű­lések szónokai áltat meghirdetve, a választópolgárok által elfo­gadottá lettek nyilvánítva. Többek között hiába keresem, nem találom a Magyar Közlöny­ben sem azt a törvényt, amelyre dr. Torgyán József, a kisgazda- párt akkori főügyésze tett javaslatot 1990. február 25-én a párt székesfehérvári országos nagygyűlésén. E javaslatát országszer­te tartott választási gyűléseken mindenütt ismertette, többek között Mezőkovácsházán, a Békéscsabai Sportcsarnokban tar­tott nagygyűlés ezernyi résztvevője előtt. Óriási taps követte azt a bejelentését, hogy ha megválasztják, a parlament első ülésén beterjeszti a javaslatot. Még arra gondolni is sértő lenne, hogy képviselővé választva erről megfeledkezett. Azt állítani, hogy országszerte annyi vá­lasztópolgárnak hazudott, mert nem is akart ilyen törvényt, az rágalomnak minősülne. Elvetve e lehetetlen feltételezéseket, valószínű, hogy éppen akkor nem néztem a tv parlamenti közvetí­tését, amikor ez volt napirenden. Roppant sajnálom, ha ez történt. Sajnos, a legszegényebb nyugdíjasok iránti szolidaritás megnyilvánulásának élményétől fosztottam meg magam. Megindító lett volna látni dr. Torgyán József kisgazdapárti képviselőjavaslatának az előterjesztését és annak fogadását, ahogyan a 385 képviselő székéből felugorva óriási lelkesedéssel kiáltja: „Megadjuk!” Az öröm bizonyára nekem is könnyeket csalt volna a szemembe, mint—gondolom— mindenkinek, aki ezt látta. Megrendítően magasztos másodper­cek lehettek, amikor Szabad György házelnök örömtől sugárzó tekintetével átölelve képviselőtársait, meghatott boldogsággal megállapította a szavazás eredményét: „Az Országgyűlés elnöki igen szavazatommal együtt 368 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta és törvényerőre emelte dr. Torgyán József nagyrabecsült képvise­lőtársunk által beterjesztett javaslatot, nevezetesen: »A parla­menti képviselők és a miniszterek mindaddig fizetésük felét kapják, amíg az országot ki nem vezetik a katasztrofális helyzeté­ből. Fizetésük másik részét a legszegényebb nyugdíjasok megse­gítésére fordítják«..." Lehet, hogy a törvényt nem publikusan, azaz titkosan minősí­tették, ezért nem találom a Magyar Közlönyben. Zalai György „Ezt kapta On a múlt rendszertől” Tisztelt id. Ramasz István! Olvastam „Nem sok idő van már hátra” című levelét a Békés Megyei Hírlapban. Uram, azt hiszem, Ön amnéziában szenved vagy tudatosan hazudik. Menjünk sorra: A munkanélküliek száma messze nem 1 millió, hanem 650 000, amelyeknek egy része nem is kíván dolgozni. Én hármat ismerek, ezek mindegyike felveszi a munkanélküli-segélyt és közben feketén, adómentesen dolgozik. A másik fele valóban munkanélküli, de azt annak köszönhetjük, hogy olyan ipart és egyebet építettek ki az elmúlt évtizedekben, melyek termékeit nem lehet eladni, eddig is nagyrészt fizetés nélkül „vették” meg Kuba, Vietnam stb. Ezt kívánná továbbra is? Közben nőjön az államadósság? Én úgy emlékszem, hogy az úgynevezett szocialista rendszer vette el az emberektől a földet, a lovat, a boltot, a gyárat és lettek ezek gazdátlan eszközök. Ezenkívül elvette a szabadságot, tízezreket börtönbe zárt, ezreket legyilkolt, 200 ezer ember félelmében 1956- ban elmenekült a dicsőséges szovjet csapatok és Kádár pufajkás pribékjei elől. Nagy adomány a nemzetnek. Ezenkívül tönkretették vizeink, erdőink, termőföldjeink jelentős részét. Erkölcsileg lezül- lesztettékaz országot, a határakon kívüli magyarság érdekében egy szót sem mertek ejteni. A kamatadót még a Grósz-kormány idején vezették be, ne fogja rá erre a kormányra, mellesleg pont most csökkentik 20-ról 10 száza­lékra. Ez a rendszer, ha nem is tudja a múlt bűnei mellett teljesen kárpótolni az embereket, részben megteszi azt. Ha nem tudná, 120 000 ember adott be kárpótlási igényt és „csak” sajnos részleges kárpótlást kap. Az ipar és a mezőgazdaság nem.azért megy tönkre, hogy ne legyen szocialista, hanem mert életképtelen, eddig is csak hatalmas állami támogatásból élt, amiatt viszont van 22 milliárd dollár adósságunk, amelynek csak az évi kamata 2—3 millió dollár. Ezt kapta Ön a múlt rendszertől. Ha annak idején nem vették volna el a földet, akkor ma lenne olyan mezőgazdaságunk, melynek csodájára járhatnának. Olyan, amilyen Ausztriában vagy Németországban van. Ön valószí­nű, szegény ember, de ha egyszer eljuthatna Ausztriába, megláthat­ná, hogy hol tartanánk, ha nem jön a „szocializmus”. Nincs piac, nincs kereskedelem? Nem tudom. Ön hol vásárol, de nézzen már szét, ilyen árubőség még sohasem volt ebben az országban. Ón a román határtól nem messze lakik, utazzon már át egyszer, majd megtudja, mit és mennyiért lehet ott kapni egy havi fizetésért vagy nyugdíjért. De elmehetne a nagy Szovjetunió utódál­lamaiba is. Majd rohanna vissza, és örülne, hogy Magyarországon élhet. Igen, ezek a kommunizmus bűnei, hogy többet ne is soroljunk, még lenne mit. Várom szíves válaszát. Szabó Sándor, Budapest Magyar ftsta Érvény»: 1994. január 1-jétől. POSTAI DÍJAK (KIVONAT) A részletes feladást feltételekről ét egyéb dijakról a postahivataloktól kérjen bővebb tájékoztatást CrCvKfTf CrXfKVt ínlnruáríAl inTormaciot biztosított feli BELFÖLD KÜLFÖLD forirr t Levél Szabványméretű 30 g-ig (114x162 mm, 110(220 mm) Egyéb Levelezőlap, képes levelezőlap Nyomtatványok hírlap, nyomtatott füzet, könyv, áruminta egyéb nyomtatvány, (pl.: műszaki eljárással sokszorosított magánközleményt nem tartalmazó küldemény) Címezetlen nyomtatvány helyi 11,­100 g-ig 23.- 250 g-ig 32,- 500 g-ig 50.­8,­20 g-ig 8,- 50 g-ig 12,- 100 g-ig 18,- 250 g-ig 22,- 500 g-ig 34,­1 000 g-ig 42,­2 000 g-ig 50,­20 g-ig 2,­100 g-ig 3,­250 g-ig 4,­távobági 19,­30,­41.­55,­12,­12,­18,­22,­32,­44,­60,­68­tyorrtatwé- nyonicért a Myld|éa---t - ■ - B.---------­m eg Kounsn- kért *z adott sűykatagíria szerinti tévoi- ségi nyomtst- vénydp Értéklevél Azonos súlyú nem szabványméretű ajánlott levél díja és még a biztosítási díj. A biztosítási díj a küldeményen nyilvánított érték minden 1 000,- Ft-ja, vagy annak töredéke után 10,- Ft, de leg­alább 50,- Ft. Értékküldemény postai lezárása küldeményenként 25,- Ft Postautalvány 100 Ft-ig 20.­20000 ft-ig 150,­500 ft-ig 25,­30 000 ft-ig 180,­1 000 ft-ig 50.­40 000 ft-ig 210,­5 000 ft-ig 60,­50000 Ft-ig 240,­10 000 ft-ig 80.­Az utalvány-levelezőlap díja a 25,- Ft. névértéken felül egységesen Utánvétel 100 Ft-ig 45,­20000 Ft-ig 175­500 ft-ig 50,­30000 ft-ig 205,­1 000 ft-ig 75,­40000 Ft-ig 235,­5 000 ft-ig 85.­50000 ft-ig 265,­10000 Ft-ig 105,­Csomag 5 kg-ig 10 kg-ig 20 kg-ig Szabványcsomag súlydíja 58.­74,­96,­Nem szabványcsomag súlydija 87,­111.­144,­A terjedelmes és a törékeny csomag dija az alapsúlydijon felül a szabványcsomag súlydijának 50 %-a. A biztosítási díj a nyilvánított érték minden 1 000 ft-ja vagy annak töredéke után 10,- Ft. A csomag házhoz kézbesítési dija 50,- Ft A bérmentetlenül feladott csomag dija a feladáskor fizetendő dijakon felül 20,- Ft. Levél Szabvány­méretű Egyéb Levelezőlap, képes levelezőlap Nyomtatványok Hírlap, nyomtatott füzet Könyv Egyéb nyomtatvány Kiscsomag Közvetlen szomszédos országok (Ausztria, Szlovák Köztársaság, Horvátország, Jugoszlávia, Románia, Szlovénia, Ukrajna) 20 g-ig 19.­20 g-ig 50,- 500 g-ig 470,- 100 g-ig 100,- 1 000 g-ig 944- 250 g-ig 240,- 2 000 g-ig 1 454­12.­100 g-ig 24,- 1 000 gög 184- 250 g-ig 4á,- 2 000 g-ig 300,- 500 g-ig 96,­2 000 g-ig azonos a hírlap éa nyomtatott füzet dóéval 3 000 g-ig 800,­4 000 g-ig 1 200,­5 000 g-ig 1 500.­500 g-ig 340,- 610,­20 g-ig 35,- 100 g-ig 80,- 1 000 g-ig 610,- 250 g-ig 170,- 2 000 g-ig 1 104­250 g-ig 500 g4g 1 000 g-ig 2 000 g-ig 96,­192,­364­604­Egyéb külföldi országok 20 g-ig 50 100 g-ig 100 250 g-ig 240 35,­100 g-ig 48.- II 250 g-ig 96,- 2< 500 g-ig 192,­2 000 g-ig azonos a hírlap éa nyomtatott füzet díjéval 3 000 g-ig 4000 gőg 5 000 g-ig 800,- 1 204- 1304­20 g-ig 35,- 500 g-ig 340,­100 g-ig 80,- 1 000 g-ig 610,- 250 g-ig 170,- 2 000 g-ig 1 104­250 gőg 500 g-ig 1 000 g-ig. 2000 g-ig 96^ 192^ 364­KülönszoigéItatások belföldre és külföldre Ajánlott Ajánlott biztosítási díja Expressz Gyorsan romló csomag 32,­50,­35.­35.­Tértivevény 15,­Saját kezéhez (csak tértivevényes Légiposta- levél, levelezőlap 10 g-onként 1 6,­küldeménynél kérhető) 15,­- egyéb levélposta 20 g-onként J Kiedjs: a Magyar Peat» Vélaist Port»- és bélyegaartély» Biztosítsa küldeményét - adja fel értékkQldeményként! mim Nyomda W-2J9

Next

/
Oldalképek
Tartalom