Békés Megyei Hírlap, 1994. január (49. évfolyam, 1-25. szám)

1994-01-13 / 10. szám

Tótkomlósiak találkozója Pénteken délután négy órára várják Békéscsabán a Szlovák Gimnázium épületébe a Tót- komlósi Baráti Kör tagjait, il­letve mindazokat, akik vala­milyen módon kötődnek az immár várossá vált egykori fa­luhoz. Az est vendége Szin- csok György, a Komlósi Hír­mondó főszerkesztője, aki a készülő Tótkomlós-monográ­fiáról tart tájékoztatást. Lakossági fórum Gyopárosfürdő üdülőterületé­nek részletes rendezési terve, valamint a Szőlő városrész részletes rendezési tervének programfelvételi anyaga kap­csán lakossági fórumot hirde­tett az orosházi polgármesteri hivatal. A városháza emeleti nagytermébe január 13-án 17 órai kezdettel várják az érdek­lődőket és az érintetteket. A városrészekről készült tervek megtekintehetők a városháza földszinti előterében. Tisztújítás Szeghalmon Az SZDSZ szeghalmi szerve­zete január 10-én tartott ülésén új vezetést választott. Az egy­hangú döntéssel megválasz­tott dr. Farkas József ügyvivő­től azt remélik, hogy szemé­lyén keresztül sikerül a SZDSZ-t közelebb hozni az értelmiségi réteghez és aktív politizálással elősegíthetik a választókörzetben saját or­szággyűlési képviselőjelölt­jük sikerét. A Köztársaság Párt irodát nyit Szarvason Pénteken délután fél ötkor Pa­lotás János, a Köztársaság Párt elnöke nyitja meg Szarvason a Kossuth u. 21. szám alatt — a volt Bizományi Áruház fölött — a párt helyi irodáját. Ezt követően Magyar Bálinttal, az SZDSZ kampányfőnökével közös sajtótájékoztatót tarta­nak a Szarvasi Vállalkozók Egyesületének vendégházá­ban, majd az SZDSZ jelenlegi megyei országgyűlési képvi­selői és a két párt már nyilvá­nosságra hozott képviselője­löltjei társaságában az Árpád Szállóban részt vesznek az IN­TEGRÁL Gmk elmúlt évet ér­tékelő rendezvényén. Közlemény A Kereszténydemokrata Nép­párt Békés Megyei Szervezete Békéscsaba, Szabadság tér 11—17. It. emelet 15. szám alól elköltözött. Az új cím: Békés­csaba, Kiss Ernő u. 8/1 . Telefon/ fax: (66) 442-680. Postacím: 5601 Békéscsaba, pf.: 36. Angol tagozat Az orosházi Táncsics Mihály Gimnázium keretében műkö­dő evangélikus tagozat az 1994-’95-ös tanévben emelt szintű angol oktatást indít. A csoportba jelentkezők felvéte­li vizsgát tesznek. A képzés iránt érdeklődők részletes tá­jékoztatást a gimnáziumban vagy az evangélikus egyház­nál kapnak Orosházán. KÖRKÉP 1994. január 13., csütörtök Baltával az iskolákban Az önkényes nebulók első' útja a tanári szobába vezetett, ahol vandál pusztítást végeztek Hirdettek, ami belefért Újsághirdetés és valóság: két dolog—állította némely telefo­nálónk. A békéscsabai Amper üzletház decemberben akciót hirdetett, melyben azt ígérte a vásárlóknak, hogy már akár egy tévékészülék vagy videomagnó vásárlása esetén is ajándékként átadnak egy 50 ezer forint érté­kű utalványt, mely néhány autó­típus vételárába beszámítható. A hirdetésekben meg is jelölték hat jól csengő autómárka nevét. Alighanem nekilendülhetett a forgalom, mert több olvasónk is panaszkodott, hogy a hirdetés nem a valóságos feltételeket tar­talmazta. Dózsa Istvánhoz, az üzletház egyik eladójához for­dultunk felvilágosításért. (El­mondása szerint a Kelet-Ma- gyarországon nyolc üzlettel rendelkező hálózat békéscsabai boltjának nincs vezetője.) — Először valóban úgy je­lent meg a hirdetés, hogy nem derült ki belőle: csak az utalvá­nyon megjelölt, debreceni autó- kereskedőknél lehet beváltani az utalványokat — mondta. — De mi elmondtuk minden vá­sárlónknak, hogy melyek a fel­tételek. Sőt, az üzletben több feliraton szerepeltek a tudniva­lók, illetve a pultra tett szóróla­pokon is. Az utalványok egyéb­ként idén szeptember 30-áig válthatók be. Áz akciót debre­ceni központunk egy éven át készítette elő, partnerei például a márkakereskedők, az autó­gyárak voltak. —Az újsághirdetésben miért nem hívták fel a figyelmet arra, hogy csak Debrecenben váltha­tók be az utalványok? —Nem fért bele. K.A.J. Óvodák az élen „Jaj, de nehéz az iskolatás­ka...” — figyelmeztet a hajda­ni sláger. Valószínűleg tudták ezt azok a sarkadiak is, akik december 22-éről 23-ára virra­dó éjjel a Sarkadi 1. Számú Általános Iskolát választották rendhagyó karácsonyi beszer­ző útjuk állomásául, hisz táska helyett fejszével léptek az al­ma mater épületébe. Első út­juk a tanári szobába vezetett, ahol „jelesre” sikerült vandál pusztítással tették le név­jegyüket, majd az igazgatói irodában is mindent szétdobál­tak. Munkájuk végeztével, csekély pézösszeggel (körül­belül négyezer forinttal), egy diktafonnal és egy asztali lám­pával távoztak, mintegy har­minc-negyvenezer forintos kárt hagyva maguk után. Szabó Gyula iskolaigazgató elmondása szerint a tettesek a tetőn lévő ablak befeszítésével juthattak az épületbe. Az este azonban nem számít rendkívülinek, decemberben és január elején nem csupán az 1. Számú Általános Iskolában jártak „önkéntes (önkényes) nebulók”, hanem a 2-es számú iskolát, a bölcsődét, a 2-es és a 6-os számú óvodát, a gyulai Egyházi Általános Iskolát és a Gyulai 1-es Számú Általános Iskolát is „visszajáró” diákok látogatták meg. A bejelentések megtétele után a rendőrség mindegyik esetnél azonnal nyomozásba kezdett. A Sarkadi Rendőrka­pitányságon kapott informáci­óink szerint M. J. és R. F. sar­kadi lakosok személyében má­ra sikerült előállítaniuk és elő­zetes letartóztatásba helyezni a felsorolt betörések elkövető­it. A tettesek a lopott híradás- technikai tárgyakat minden al­kalommal értékesítették (ugyanis az áron aluli kínálatra gyorsan akad vevő), ezért ezek begyűjtése jelentős munkát igényelt. Szerencsére az „áruk” többségét már sikerült visszaszerezni. Az elkevetők- nek pedig a törvény előtt kell felelniük tettükért. Gyulán az Egészséges Váro­sok mozgalma több munka- csoportban is tevékenykedik. A nemzetközi szerveződés „Életmód” elnevezésű helyi munkacsoportja különösen aktív tevékenységet fejt ki. Tavaly két pályázatot is útjára bocsájtottak. A versengés eredményét a polgármester újévi fogadásán adták át. Egyik pályázatuk arra hívott fel, hogy „Varázsoljuk el a vá­rost karácsonyra!” Ébben köz­téri díszítésre hívták fel a gyu­laiakat. Legügyesebbnek a tö­rökzugi óvoda bizonyult, őket az Ewold Eliz, illetve a Mágocsi úti óvoda követte. Igen szép munkájuk ellenére a Népfőis­kola pályázói „csak” különdíjat kaphattak, mivel ők belső téri díszítéssel neveztek be. A másik pályázat a „Szere­tet és kommunikáció a család­ban és a családon kívül” címet viselte. A kitűzött feladat az volt, hogy a jelentkezők 6-8 alkalommal szülőknek, gyere­keknek tartsanak a megjelölt témában előadást. Az első he­lyezett Gyepes Lászlóné lett, aki színvonalas előadásait mindig a természetben ejtette meg. Második helyen a török­zugi óvoda két óvónője, Sikló­si Istvánná és Szabó Judit vég­zett — tudtuk meg Löveiné Bálint Annától, a polgármes­teri hivatal népjóléti osztályá­nak vezetőjétől. K.A.J. Az alvilág diktál Gyulán? (Folytatás az 1. oldalról) Szerdán délelőtt szembesült a bérlő a pusztítással, elmondá­sa szerint azonnal tudta, ki lehet a tettes. Azt mondta alkalma­zottainak, hogy holnap — a tör­téntek ellenére — nyitunk. így is történt, másnap csütörtökön este, harmic órával a tűz és a rongálás után kinyitottak. Eb­ben nagy szerepük volt azoknak a fiataloknak, akik idejárnak. Értesülve a történtekről azonnal jöttek segítem, akadt a helyreál­lítás közben olyan időszak, ami­kor egyszerre több mint negy­venen segédkeztek. Még e nap éjjelén telefonhí­vás érkezett a rendőrségre, hogy hamarosan bomba robban a Harlem diszkóban. A rendőrség kijött és átvizsgálta az épületet. Rocskár András ugyan mondta a bomba után kutatóknak, hogy egy víz-, gáz- és villanyrendsze­ren vannak több üzlettel, így ha a diszkó robban, akkor minden robban. A többi helyiséget még­sem ürítették ki. Miután bombát nem találtak, a táncolok ott foly­tatták, ahol abbahagyták. ,A rombolók és a gyújtogatok nem hitték el, hogy ilyen gyorsan kinyitok, ennek szólhatott a bombariadó” — mondja Rocs­kár András. Az elkövetők mögött álló fel­tételezett felbújtó egyébként azóta is bejár a diszkóba és a bérlő szemébe vigyorog. Sző­kébb körben — ahonnan úgy véli, nem jön ki az információ —azzal henceg, hogy ő tervelte ki ezt. Most újabb hírek terjen- geknek. A következő áldozat Rocskár András új gépkocsija lesz, azután pedig olyan akció következik, melyhez képest az eddigiek eltörpülnek. A fenyegetésekből reméljük semmi nem valósul meg. A rendőrség széles körben folytat­ja a nyomozást. Ám a tettes vagy tettesek nyomára még nem akadt. Egyre inkább az al­világ veszi át a hatalmat? — merül fel ezek után a hírlapíró­ban. Az udvart éppen két alkal­mi munkás — Dzsingisz kán és Oxigén — sepri. Eredeti figu­rák. Köszönnek. És lassan ők is végeznek. Bőd Tamás „AZ EMBERNEK NINCS MÁS CÉLJA, MINT HOGY EMBERRÉ LEGYEN.” (Schefer Figyelem, újságíró-stúdiót indítunk! Az utóbbi időben fokozott érdeklődés tapasztalható az újságírás iránt. Mind többen kérdezik, hogyan, miként ismerkedhetnének meg e szakma rejtelmeivel. Ezt figyelembe véve határozott úgy szerkesztőségünk, hogy stúdiót indít azok számára, akik kedvet, tehetséget éreznek magukban az újságírás iránt. A foglalkozásokat meghatározott rendszerességgel, munkaidő után—a jelent­kezők számának, területi megoszlásának függvényében — Békéscsabán, szerkesztőségünk székházában vagy a váro­sokban tervezzük. A stúdió díjtalan, utazási költséget azonban nem tudunk téríteni. A tanfolyamot sikeresen elvégzők a Békés Megyei Hírlap külső munkatársai lesznek és a későbbiekben a szerkesztőség utánpótlását biztosíthatják. A jelentkezéseket — rövid életrajz, esetleg már megje­lent írás vagy kézirat kíséretében — küldjék be címünkre (Békés Megyei Hírlap, 5600. Békéscsaba, Munkácsy u. 4.) február 1-éig. A borítékra írják rá: Újságíró-stúdió! Január és 15 fok! (Folytatás az 1. oldalról) — Hogyne. 1952 karácso­nyán mezítláb, kisgatyában fociztunk. Másnap aztán esett a hó. De ez ritkaság. Százéven­ként két-háromszor fordulhat elő 15 Celsius fokos meleg ja­nuárban. Ami azért gond, mert lerövidíti a növények mély­nyugalmi időszakát. — Mit lehet tenni, ha lehet egyáltalán, védekezésül? — Ez nem védekezés, csak lehetséges tennivaló. A szőlő­nél a rügy elfagyásának a mér­téke jelentősen megnöveked­het, ezért tanácsos a rügypatta­nás után metszeni, mert akkor már látható, melyek maradtak' épségben. A gyümölcsösben szintén az az eljárás, hogy a rügyek vagy akár a virág meg­jelenésekor metszünk, mert így már kiderül, melyek ma­radtak termők. Figyelni kell a tavaszi lemosó permetezésnél is a rügypattanásra, mert ah­hoz kell igazítani a szer kivá­lasztását és a hígítás mértékét. B.S.E. Ki a szénási gyilkos? A többszörösen visszaeső bűnöző tagad Immár ötödik alkalommal tűz­tek ki tárgyalást a megölt nagy- szénási Gy. A. fuvaros gyilko­sának ügyében. Ezúttal Oroshá­zán tettek tanúvallomást a be­idézett személyek a dr. Garami Emil vezette büntető tanács előtt. Az 1992-es eseményeket úgy tűnt, nehéz már pontosan felidézni. Ahogy azt a szerdai tárgyaláson megtudtuk, a vád­lott (visszaesőként elkövetett emberöléssel vádolt), Lengyel József továbbra is tagadja, hogy ismerte volna az áldozatot, nem járt a gyilkosság helyszínén, nem ült a fuvaros kocsiján. Attól függetlenül, hogy a tett elköve­tésének idejére (szinte minden órára) van adat, vannak tanúk, az ügy kusza, mert a vallomások nagyon ellentmondásosak. Az idő pedig egyre kevesebb, ugyanis közeleg a vádlott sza­badulásának ideje. Legköze­lebb február 17-én folytatják a tágyalást. Cs. I. Sűf.'kbd szorítva A semmire alapozó miniszter Falán hallották, talán csak hírét vették, hogy a televízió a minap beszélgetést sugárzott az ország új belügyminiszteré­vel. A készséges riporter rendre remek röplabdás mozdula­tokkal adta fel „lecsapásra” szánt kérdéseit. Olyannyira, hogy Kónya Imre időnként kénytelen volt visszafogottabb készségességre inteni őt. Más kérdés, hogy a belügyminiszter maga is elragadtatta magát, amikor a baloldali „veszély” általa lehetségesnek tartott, szörnyű következményeit rémí­tő, ám bizonyítatlan képekkel festette meg. De ennek elemzé­se, értékelése legyen az érintettek dolga. Én egy másik Kónya-mókára térnék ki. Aki nem tud arabusul, ne beszéljen arabusul — tartja ä szólás, Kónya viszont aligha búsul emiatt. Valami olyasmit talált ugyanis mondani, hogy, ,az önkormányzatokat a tanácsrendszerre— tehát a semmire — alapozva kellett létrehoznunk". Nem semmi... A közigazgatásért felelős miniszter tehát annyi tárgyismerettel sem rendelkezik saját szakterületén(?), hogy egy jogi, szakmai, tudományos alapelv fejlődéstörténetét, netán gyakorlati útját áttekintse. Kénytelen vagyok a Szent­atyára hivatkozni: az „átkosban" is születtek értékek, s ezeket bölcsebb lenné megbecsülni. Történetesen a tanácsrendszer utolsó szakaszában éppen az önkormányzatiság elve kapott minden addiginál nagyobb hangsúlyt. Éppen ez vezethetett ahhoz, hogy helyi szinten aktívabbá válhattak a polgárok, s mintegy olajozottabb lett a rendszerváltás útja. Persze nem olyan nagy baj, ha a miniszter nincs tisztá­ban ezzel — egyik-másik elődje sem a tájékozottságáról volt híres—-rat önkormányzatiság garanciája abban van, hogy a területi és a helyi közigazgatás szakemberei tudják: a semmiből semmi sem terem. Kiss A János

Next

/
Oldalképek
Tartalom