Békés Megyei Hírlap, 1994. január (49. évfolyam, 1-25. szám)
1994-01-10 / 7. szám
1994. január 10., hétfő MEGYEI KORKÉP/HIRDETÉS 150 éve született Munkácsy Mihály Rendezvénysorozat az évforduló alkalmából Módosított költségek Medgyesegyháza önkormányzata legutóbbi ülésén 11,7 millió forinttal módosította az éves költségvetési előirányzatát. így a település költségvetése 141,1 millió forintra növekedett. A bevételi oldalon elsősorban a központi költségvetésből igényelt és kapott pénzösszegek szerepelnek pluszban, míg a kiadások bér jellegű, szociális, közműfejlesztési, egészségügyi, oktatási és kulturális finanszírozást tartalmaznak változásként. Gyermek- és serdülőkora a magyar nép történetének egyik legdicsőségesebb, majd legtragikusabb korszakára esik. A nemzeti újjászületést betetőző évtizedekben, pontosan 1844. február 20-án született, amidőn a haladó erők már felrázták a pdlitikai jogaiktól megfosztott jobbágyok százezreit, a polgárságot és a nemesség jelentékeny részét. Germekkorának nagy részét megyénkben, többek között városunkban, Gyulán töltötte. Nyilván e tény is vezette elődeinket, akik iskolánkat Munkácsy Mihályról nevezték el 1952-ben. Az évforduló tiszteletére iskolánk tantestülete, szülői munkaközössége és diákbizottsága 1994 tavaszát a Mun- kácsy-évforduló jegyében kívánja ünnepélyessé tenni különböző rendezvények lebonyolításával. Az ünnepség- sorozatot az országos ifjúsági bélyegkiállítás vezeti be 1994. február 19—21-éig a polgár- mesteri hivatal tanácstermében, ahol az alkalomra készült levelezőlapon emlékbélyegzőt is kapnak az érdeklődők. Ezt követi március 25-én a Munkácsy Mihály műveltségi vetélkedő, selejtezővel és döntővel. A rendezvénysorozatot a már hagyományos labdarúgó-torna zárja április 5—10-e között. A programokon elsősorban a megyei szakmunkásképző intézetek tanulóinak részvételére számítunk, de nemzetközivé kívánjuk tenni azzal, hogy meghívtuk Arad, Munkács, Kassa, Szabadka és Csíkszereda hasonló jellegű iskoláinak tanulóit is. Minden résztvevő Munkácsy arcképével ellátott emléklapot kap, a legjobb eredményt elérőket pedig tárgyjutalomban részesítjük. Ennek biztosításához eddig hozzájárult a polgármesteri hivatal kulturális osztálya, az Agro-Hotel, a Dürer Nyomda vezetője és Puskás Béláné, a népművészeti bolt vezetője. Az adott segítséget ezúton is köszönjük, további támogatásokat szívesen veszünk. Szilágyi Béla Állítsa össze a legjobb kombinációt Legyen akár kényelmes, akár megfontolt, akár mozgékony Egy család anyagi biztonságának megterem-té- séhez a családfőnek mindenre gondolnia kell. Szükség van hosszútávú megtakarításra, bizonyos célra félretett összegre és bármikor hozzáfér-hető tartalékra. Minderre egy befektetés nem nyújt megoldást, a Magyar Állampapírok azonban minden igényre választ kínálnak. __________Mi az állampapír?__________ Az állampapírok különböző futamidejű (rövid-, közép- és hosszútávú), kedvező hozamot kínáló értékpapírok, melyek kamataira és visszafizetésére maga az állam vállal garanciát. Mi a portfolio befektetés? Egy befektetésnél három fő szempontot kell figyelembe venni: a hozamot, a futamidőt és természetesen a biztonságot. Mindhárom egyaránt fontos, hiszen együttesen határozzák meg a befektetés jellegét, funkcióját. Ahhoz, hogy a énze a leghatékonyabban gyarapodjon, többvesződni pénzének elhelyezésével, ráadásul a napi árfolyamok sem tartoznak kedvenc olvasmányai közé, akkor a Magyar Államkötvényeket éppen Önnek találták ki. Kedvező hozamú, tervezhető, fix vagy változó kamatozású, változó futamidőkkel (2-5 éves) havonta kibocsátásra kerülő értékpapírok. A futamidő alatt is szabadon eladhatók-vehetők, és természetesen visszafizetésüket az állam garantálja. ______Legyen akár megfontolt______ H a Ön nem szeretné több évre lekötni pénzét, de 1 év még átlátható időtartam az Ön számára, akkor válassza a Kamatozó Kincstárjegyet. Ez 1 éves futamidejű, magas kamatozású, havonta kibocsátott értékpapír,, amely tőzsdei forgalmazásra is kerül, tehát szabadon eladható-vehető. Ideális középtávú befektetés. ______Legyen akár mozgékony______ I dőről-időre felszabaduló pénzeinek viszont aligha találhat kézenfekvőbb befektetést, mint a Lakossági Kincstárjegy. Ez a folyamatosan kapható, 1 éves futamidejű értékpapír kedvező hozamot kínál. Ráadásul már a 2. hónap után visszaváltható és akkor is kamatozik! Az állampapír a világ legbiztosabb befektetése. Érdemes végiggondolni, hogy Önnek melyik éppen a legjobb kombináció. A Magyar Állampapírok között biztosan talál előnyös befektetési megoldást. féle típusú - futamidejű, kamatozású - befektetésre van szükség. Ezt a különböző típusokból összeállított, ideális befektetési csomagot nevezzük portfolip befektetésnek. A Magyar Állampapírok változatos befektetési lehetőségeket nyújtanak Önnek, bármilyen időre és feltételekkel szeretné megtakarításait elhelyezni. És ami a legfontosabb, még a biztonságról sem kell lemondania. ______Legyen akár kényelmes______ H a Önnek drága az ideje és nem szeretne sokat magyar Állampapírok Magyar Államkötvény Kamatozó Kincstárjegy Lakossági Kincstárjegy Futamidő 2 vagy több év (kibocsátásonként változó) 1 év 1 év Lejárat előtt visszaváltható nem igen, névértéken igen, a 2. hónap után visszaváltható, és akkor is kamatozik Eladható igen, napi árfolyamon igen, napi árfolyamon igen Tőzsdén forgalmazzák igen igen nem Államilag garantált igen igen igen AdóvisszatérHés igényelhető igen, legalább 3 éves futamidő esetén nem nem T O H B S Z O KOS BIZTONS A Cí Olvasóink írják ■ ...................-------------------A z itt közölt vélemények nem okvetlenül azonosak a szerkesztőségével. Az olvasói leveleket a szerzők előzetes hozzájárulása nélkül, mondanivalójuk tiszteletben tartásával, rövidítve jelentetjük meg. A cigányságról objektivem Gyerekkori emlékképeimben úgy élnek a cigány iskolatársak, mint akik csórók voltak, mezítláb jártak az iskolába és sokszor el sem végezték az általános iskolát. Az egyik volt osztálytársamat gúnyolták és gúnydalokat énekeltek róla, mert ők bádogtetős kunyhóban laktak. Később még középiskolát is végzett, majd technikus lett a srác. Családja pedig OTP-kölcsönből szép házat épített. A cigánygyerekek tanulmányi eredménye talán családi hátterüktől függött, s itt nem az anyagi oldalra gondolok, hanem a családjuk szeretetére és a szülők becsületére. A cigányság mintegy ezeréves elnyomatásáról, megbélyegzéséről és kitaszítottságáról talán a néprajzkutatók tudnának többet mondani, de a még élő öregek is sokat mesélhetnek a csendőrvilág éveiben még követett gyakorlatról. Az első bűnöket talán éppen őseink követték el, amikor a társadalom perifériájára szorították, s lenézték őket. A megbélyegzett gyerekek személyiségkárosodást szenvedtek, amit életük végéig magukkal hordtak, majd stabilizálódtak az ellentétek cigányok és magyarok közt. Az ellentétek pedig az egymás ellen elkövetett bűnök gyökerének számítanak. Ráadásul a kirekesztettek nem tudtak a társadalommal együtt fejlődni. Negyven év alatt nem lehetett teljesen kinőni évszázadok elnyomatását, mint ahogy a faji előítéleteket sem tudtuk kinőni. Születésekor csak egy dologban különbözik egyik ember a másiktól. A bőre színében. A fiam iskolájában nem is kevés eminens cigánytanuló van, s megható, amilyen barátságban élnek magyar vagy akár szlovák gyerekekkel. Ok lesznek a cigány értelmiség és ők fognak segíteni társaik felemelkedésében. Az ő tehetségük ki sem derült volna, ha mostanáig nem lett volna lehetőség mindenki számára a tanulásra. Mivel pedig még egy utcaseprőtől is lehet tanulni, így mi magyarok is tanulhatnánk valamit a cigányoktól. Az egymás szeretetét. A gonosz szellemeket pedig időszerű lesz kigyomlálni a lelkünk mélyéből—mindkét oldalon. ifi. Salamon György, Békéscsaba Visszhang Megható gesztus a Kegyelettől Fájó sebeimet tépte fel az, amit 1993. december 29-én a Békés Megyei Hírlapban olvastam a szerencsétlenül járt Kegyelet Temetkezési Vállalat dolgozóiról. Őszintén sajnálom a gyászoló családot, de úgy látszik, még ebben a szakmában is előfordulhat hiba. 1993. március 8-án fiatalon elhunyt férjemet, majd pár hónappal késeibb édesapámat veszítettem el. Borzasztó csapás volt a családnak. Mindkét drága halottunkat a Kegyelet Temetkezési Vállalat temette. Szolgáltatásaikkal, segítőkészségükkel nagyon meg voltunk elégedve. Az üzlethelyiségükről írt bírálattal nem egészen értek egyet. Úgy érzem, egy fájdalomtól megtört családnak teljesen közömbös a dekoráció, ami egyébként sem kopott, csak egyszerű. Ami a figyelmünket felkeltette, hogy a régi temetési szokás szerint, szépen felöltözve, kézben vitték halottunkat a sírig, és nem a pöfögő kocsi után ment a gyászoló család. Az is megható gesztus volt tőlük, amikor pár hét múlva leszedtük az elfonnyadt koszorúkat, és a szalagokat olvasgatva az egyiken ez volt: A Kegyelet dolgozói. (Név és cím a szerkesztőségben) Gyermekprostitúció A világ fejlődő és gazdaságilag elmaradott országainak egyik rákfenéje, mely a szegénység általi kényszer következménye. Sok helyen modern rabszolgatartássá fajult, melynek egyik segédeszköze a drog. A pszichológusok és a drogosok gyógyításával foglalkozók tudják a legjobban, hogy aki tinédzserkorban szokik rá a drogokra, annak nagyon kicsi az esélye az életben maradásra, a gyógyulásra és az egy adagért mindenre képes. Ázsiai bordélyokban előszeretettel alkalmaznak gyermeklányokat csekély fizetségért, majd egy-egy adag kábítószerért a szexturizmus számára. Maga a gyermekprostitúció felütötte a fejét a volt szocialista országokban, így Magyarországon is. Egyik sofőr barátom mesélte, hogy az ország több részén, főleg olyan helyeken, ahol a legnagyobb a munkanélküliség, gyakran látott az utak szélén bájaikat kínáló csinos, kifestett tinilányokat. Ők a legszegényebb,perifériás családokból származó gyermekek, s családjuknak viszik a kenyérrevalót. Szerencsére a gyermekprostitúció hazánkban még nincs intézményesítve, az események folyása mégis elgondolkodtató. Szegénységi bizonyítvány s a társadalom szégyene az, ha ilyen jelenség üti fel a fejét. Ifj. Salamon György Támogatások és lehetőségek Mezőhegyes város képviselőtestülete a szűkös költségvetés ellenére sem mond le a helyi szervezetek anyagi támogatásáról. A közelmúltban megtartott közmeghallgatáson Kassai Béla polgármester ismertette a támogatandók „névsorát”. Ezek a következők: sportegyesület (2 millió), sporttagozatos képzés (300 ezer), város- és környezetvédő egyesület (30 ezer), központi nyugdíjasklub (30 ezer), ómezőhegyesi nyugdíjasklub (22 ezer), Vöröskereszthelyi szervezete (20 ezer), önkéntes tűzoltó egyesület (20 ezer), nőklub (15 ezer), egészségügyi szakszervezet (42 ezer), közalkalmazotti szak- szervezet (62 ezer). így összességében — a helyi rendőrőrs 200 ezer forintos „benzinpénzével” együtt—ebben az évben csaknem 2,8 millió forintot fordít a helyi szervezetek támogatására a mezőhegyesi önkormányzat.