Békés Megyei Hírlap, 1993. december (48. évfolyam, 280-307. szám)

1993-12-30 / 306. szám (305. szám)

1993. DECEMBER 30., CSÜTÖRTÖK ÁRA: 16,30 FORINT XLVIII. ÉVFOLYAM 306. SZÁM Foroghat az idegen Gyulán TVR EXTRA Heti rádió-, tv-műsor Tojáspakolás Hősünk Vésztő felől száguldo­zott Békés felé, amikor is a bélmegyeri elágazás közelé­ben Ladája meghemperedett, majd az autó „talpra” állt. De a rakomány... (3. oldal) Eleki gondolatok Nem találkozhattunk eddig Elek ivóvízjavító programjá­val. Azt sem tudjuk, hogy a felhasználók ipari víz alkalma­zásával kímélni kívánják-e az ivóvizet? (3. oldal) / Oévbúcsúztató Nagyon jó hangulatú volt a tavalyi, minden bizonnyal az 1993. év búcsú-futása sem lesz másként. S hogy miért jó egy ilyen találkozó? Jót tesz egy kis mozgás, hiszen a csapat nagy része régen edzett már. (8. oldal) A magasabb minimálbérért Az MSZOSZ Ügyvivő Testületé mély megütközéssel fogadta, hogy a munkaadók egységesen elzárkóztak a mi­nimálbér emeléséről szóló megállapodástól az Érdek­egyeztető Tanács december 22-i ülésén. A testület felhívja az MSZOSZ-hoz tartozó ága­zati szakszervezeteket, hogy haladéktalanul kezdjék meg az ágazati szintű bértárgyalá­sokat, és eszközeik mérlegelé­sével próbálják elérni, hogy a dolgozók minimálbére érje el, vagy haladja meg az MSZOSZ által elfogadott 11 ezer 300 forintot. (MTI) A közmeghallgatás után a kö­zelmúltban ülést tartott Gyula város képviselő-testülete. A telefonkoncessziós pályázat­tal kapcsolatban salamoni döntést hoztak: azt támogat­ják, aki megnyeri majd a mi­nisztérium által kiírt pályáza­tot. Az egészségügyi alapellá­tási intézmény vezetőjének — 5 évre — dr. Jánvári Gabriel­lát nevezték ki. Úgy határoz­tak, hogy a szakmunkásképző és a kertészeti szakközépisko­la megyei önkormányzathoz kerülése ügyében legközelebb' — Mielőtt hozzáfognék a tör­ténethez, kérem nézze meg jobban a két fülbevalót. Megnézem. Láthatóan nem egyformák. Mintha például egy 35-ös cipőt egy 40-essel párosíta­nánk. — A feleségemnek vettem karácsonyra, s bevallom, ami­kor kifizettem érte a 18 ezer forintot, eszembe sem jutott, hogy összenézzem, egyfor­mák-e? — meséli visszafogot­tan a férfi. —Szóval a megle­petés nem a feleségemnek, ha­nem nekem jutott. Azt hittem, hogy a pár héttel ezelőtt, a Fiume Szálló mellett nyílt bé­késcsabai Inter Gold ékszerüz­let ad a jó hírére és nem lesz gond visszacserélni az ékszert. —Talán gond volt? — Hallani sem akarnak a fülbevaló kicseréléséről, még azt is megkérdőjelezik, hogy náluk vettem. döntenek. (Meglepetéssel hal­lottuk, hogy az igazgató eddig tett nyilatkozataival ellentét­ben a szakmunkásképző nem akar a „megyéhez” kerülni, s a maradás érdekében bevételnö­velésre, létszámcsökkentésre is hajlandó.) Rendelet szüle­tett a helyi autóbusz-közleke­désről, mely szerint január el­sejétől Gyulán 29 forintot kell fizetni egy jegyért, 40-et, ha a buszon váltják meg, 665 lesz az egyvonalas havi bérlet, 845 az összvonalas, 205 a tanulók, (Folytatás a 3. oldalon) — De hiszen a dobozon ott az emblémájuk! — így igaz. Tudja, igazán már nem is az bánt, hogy nem akarják visszavenni, hanem az a módszer, ahogyan a tudtom­ra adták: elmehetek ahova akarok! Meg is pukkadhatok, akkor sem cserélnek! # Bevallom, egy kicsit túlzónak találtam B. Béla felháborodá­sát, hiszen nem létezik, hogy egy elegáns ékszerboltban ne tudjanak viselkedni! Fogtam a fülbevalót dobozostól és fet- kerestem az üzletet. Valóban elegáns. Vártam egy pár másodpercet, hátha valaki megkérdezi, mit kere­sek. Két hölgy a pultnál felet­tébb elfoglalt vol. Egyikük számlákat böngész, másikuk a polcon rendezkedik. Eszükbe sem jut megkérdezni, mit aka­rok. Sebaj, van szám, megszó­lítottam hát a számlaböngé­Elnöki döntés a téli ülésszak előtt Göncz Árpád köztársasági el­nök az Országgyűlés téli ülésszakát megelőző napok­ban teszi közzé határozatát a választások kiírásáról. Ez lehetővé teszi, hogy az Országgyűlés közvetlenül a téli szünet után megválassza az új Országos Választási Bi­zottság titkárát és négy tagját. Mint ismeretes, törvény köte­lezi az Országgyűlést arra, hogy ezt a választások kiírását követő 10 napon belül megte­gye. (MTI) szőt, találom-e a bolt vezető­jét? Szólok neki! —felkiáltás­sal eltűnik egy helyiségben. Biztos szólt valakinek, de ezt már nem közölte velem, ha­nem folytatta tovább a szám­lák bogarászását. Bevallom, bedühödtem, s magamban megállapítottam, ha én lennék a tulajdonos, gondolkodás nélkül lecserélném őket. Pár perc után rákérdeztem, jön-e a bolt vezetője? Akkor már el­nézést kérve közölte, hogy azonnal. Sétáltam még pár percet, mire megérkezett, akit kerestem. Nagy darab, szőke nő. — Ugye ismeri ezt a fülbe­valót? — veszem elő a dobozt teketória nélkül. Kezébe veszi, mustrálgatja, mintha most látná először. — Ismerem, itt vették ná­lunk. No lám, gondolom magam­ban, a hölgy elismeri, hogy a boltból származik, semmi aka­dálya nem lehet, hogy vissza­vegye. — Nem értem, akkor miért nem cserélték vissza? ( Folytatás a 3. oldalon ) Két fülbevaló felemás méretben Nem mind fényes, ami gold (bolt) B. Béla benyit szobám ajtaján és szó nélkül letesz elém egy pár arany fülbevalót. A magas, elegáns férfit még soha nem láttam, ezért hát meglepett, mit akar az ékszerrel? Nem hagy sokáig kétségek között Kinek jó a „dejó”? Ahányszor csak ránézek szegény szikkadt bejglire, elönt a méreg. Legfeljebb, ha negyed kilós, és száznyolcvan- egyhéhány forintot fizettem érte a boltban. De hát diósat akartam, igazi, valódi diótöltelékkel készített ünnepi bejglit, a dió pedig drága mulatság. A pult mögött futkosó hölgy megnyugtatott: ez tényleg diós. Dejós volt. Tudják - e, mi az a dejó? Olyan, mintha diós lenne, de valami más, olcsóbb töltelék, pótdió, ami úgy hasonlít a valódira, mint a pótkávé az Omniára. S hogy miért önt el a méreg azóta is, amint a kezem ügyébe kerül a bejglis tálca? Mert átvertek. Mert baleknak néznek. Valójában azért, mert ebben az arasznyi, prézlis- fahéjas, „dejó”-nak elnevezett akármivel megtöltött süteményben testet ölt minden idők kis és nagy átverése. Amikor el akarják hitetni velünk, állampolgárokkal, hogy az a bizonyos „bejgli” — ami lehet a kárpótlási törvény éppúgy, mint mondjuk az 1994-es adórendszer, a közszolgálati médium, vagy a „vállalkozásbarát” gazdaságpolitika — diós. Szeljük, ennénk, de nem az, aminek vettük, amit megfizettünk. Baleknak néznek. Persze a dejósat is meg lehet enni. Csak nem szabad azt állítani valamiről, hogy ez az igazi, és aki szóvá teszi a tévedést, arra nem kell gyanakvóan, rossz szemmel nézni. Merthogy — a pudinghoz hasonlóan — a magyar bejglinek is az a próbája, hogy megeszik. Akkor pedig úgyis minden kiderül — és legközelebb esetleg mást választunk... T. I. „Humánszolgáltatásból meggazdagodni nem lehet” Bölcsőde magánvállalkozásban Évát még gyesen lévő kismama korából ismerem. Mindig sza­ladt, rohant, karján vagy ko­csiban a pici Petrával, oldalán az izgő-mozgó Peti fiával. A házuk tája, a lakásuk ragyo­gott, a családban mindenki kí­vánságát teljesítette, hiszen ő „ráért’’. A környéken szinte senki nem tudta, hogy az ottho­ni mellett munkája, hivatása is az anyaság, a kicsikkel foglal­kozás. Csak amikor már újra dolgozni járt, tudtam meg, hogy a békéscsabai Sziklai Sándor utcai bölcsőde vezető­je­A dolgos, szerény asszony­ról azt már végképpen feltéte­lezni sem mertem, hogy ő lesz az első, egyelőre még az egyetlen magánbölcsődei vál­lalkozó a megyeszékhe­lyen. —- A férjem és a munkatár­saim biztattak, kikértem egy gyakorlott pénzügyi szakem­ber tanácsát is — meséli dr. Fórján Mihályné, a MIVA Egészségügyi és Szolgáltató Bt., azaz a MIVA bölcsi veze­tője. — 1975-ben a Kazinczy utcai bölcsődében dolgoztam, majd a tanácsnál voltam egészségügyi szervező és 1980. június 1-jétől a Sziklai Sándor utcai bölcsőde vezető­je lettem. Az 50 gyermekre kialakított intézmény igen korszerűtlen körülmények kö­zött létezett, 1987-ben újítot­ták fel. 1988. szeptemberben nyitottunk ki újra. A férőhely­létszámot 35-re csökkentet­ték, de bőven volt gyer­mekünk, még a Lencsési lakó­telepről is hoztak. Nagyon szép, családias lett a bölcsi, öröm volt ott lenni. (Folytatás a 4. oldalon) A malac utolsó napja Élve már nem éri meg a szilvesztert ez a kis malac (megannyi sorstársával együtt), ám a nagy nap, amikor mindenki körül- rajongja, még hátra van... fotó: fazekas ferenc Nyugdíjaskodjon békében! A december 15-ével váratla­nul rokkantsági nyugállo­mányba vonult eleki polgár- mester, Szántó István újra vi­ták kereszttüzébe került. Az a hír járja, hogy a testület hat hónapi illetményének megfe­lelő végkielégítést szavazott meg számára, a pénzt viszont már jutalom címén vette fel. Többen nem akarják megbo­csátani neki, hogy levélben kérte lemondása elfogadását, s nem személyesen. — Már a nyáron gond volt az egészségemmel — mondta Szántó István. — A betegsé­gem novemberben újra jelent­kezett, ezért orvosi tanácsra a nyugállományba vonulást vá­lasztottam. Végig akartam vinni a ciklust, sőt, talán ismét indultam volna a polgármeste­ri címért. Betegszabadságon voltam, a lemondásomat meg­beszéltem az alpolgármester­rel és a jegyzőnővel. Ament Gábor alpolgármester is azt mondta, ilyen betegen ne men­jek el az ülésre. Idejében átad­tam a lemondó levelet, mely­ben elköszöntem a testülettől. Tizenhét éve voltam tanácsel­nök, polgármester, negyven­éves munkaviszonyom van. Három éve nagyon kemények voltak a körülmények, nyilván ennek is szerepe van a betegsé­gemben. Nem futamodtam (Folytatás a 3. oldalon ) jégbe hűtött minőség, melyen nem fog az idő! A Philips Whirlpool gazdag kínálatából ajánlunk most néhány kiváló minőségű terméket: ARG 636 kombinált hűtő 250 literes 35 900 Ft AFG 041 fagyasztóláda 410 literes 43 500 Ft AFG 033 fagyasztóláda 330 literes 39 990 Ft AFG 027 fagyasztóláda 270 literes 36 900 Ft Nagy kapacitású mélyhűtés, energiamegtakarító berendezés, áramszünet esetén 42 órán keresztül tartja az ételeket fagyasztott állapotban, önkiolvasztó rendszer, praktikus belső felosztás, tárolási idő sokszoros meghosszabbítása. On ezeket a termékeket kamatmentes áruvásárlási akciónkon belül 50% előleg befizetésével vásárolhatja meg. Ajándéksorsolásunk múlt heti nyertese a 25 480-as számú sorsjegy tulajdonosa. Nyereménye: I db De Long! olajsütő. rí'l *-■ . M ■ I. a -m Békéscsaba, Baross út LXJ ELEKTROHAZ 10. Telefon: 325-588. Év végi nyitva tartásunk: december 30-án 8—19 óráig, december 31-én 8—12 óráig. ________.

Next

/
Oldalképek
Tartalom