Békés Megyei Hírlap, 1993. december (48. évfolyam, 280-307. szám)

1993-12-31-1994-01-02 / 307. szám

1993. december 31-1994. január 2., péntek-vasárnap SZILVESZTER C-------------------------------------------------- -----------------------------:-------------------­1994 a család éve A kérdést annak idején már Cicero is feltette: meg tudja-e oldani a család azt, amit Róma nem tud? A szándék éppen ebből következően nyilvánva­ló: az ENSZ közgyűlése azért minő­sítette 1994-et a család nemzetközi évének, hogy újból tudatára éb­ressze az emberiséget: a család a tár­sadalom alapvető sejtje, s egyben a demokrácia legkisebb eleme, amely­nek annál nagyobb a közösségfor­máló szerepe, minél több közös gonddal küszködik a világ. S ma iga­zán van elég a közös gondokból. Ez az egyetlen érv önmagában vá­lasz arra: miért éppen az új évre esett a választás? A pápa pontosan fogal­mazott, amikor arra hivatkozva fe­jezte ki egyetértését a világszervezet céljaival, hogy abban a válságban, amelyet az emberiség jelenleg átél, „meghatározó a család jelentősége”, mivel az „hozzájárulhat a világ bé­kés jövőjéhez”, mint „a szolidaritás, a befogadás és a testvériség megtes­tesítője”. Tehát a társadalom kér igazában még többet a családtól? Valójában igen, mert egy összekuszálódott vi­lág keres támaszt legalább a csalá­dok összetartó képességében. S mit ajánlhat ezért cserébe a vi­lág? Tiszteletet azok iránt, akik fenntartják és összetartják a csalá­dokat, bármi történik is körülöttük. Kézzelfogható segítséget azoknak, akiket a leginkább sújt egyénileg a közösségek válsága. S megkülönböz­tetett figyelmet azoknak, akik — a magyar katolikus püspöki kar sza­vaival — „szegénységben vagy há­borús országban élnek”, akik „arra kényszerülnek, hogy elhagyják saját hazájukat, vagy fájdalmak és szen­vedések nehezednek” rájuk. Érthető tehát a felszólítás: segítse a társadalom a családot, hogy az a legszükségesebbet meg tudja adni tagjainak abból, amit a közösség ma alig képes nyújtani. Kocsis Tamás, feb Miss Nude 1993 Párizsban megválasztották a Miss Nude 1993-at. Szőke, kék szemű, 175 cm magas és Párizs külvárosában a Kio diszkóban dolgozik. A Miss Nude díjat 1980-ban alapították, hogy áldozzanak a harmonikus alakoknak. Miss Morgan az új királynő, aki meztelen fotómodell szeretne lenni, de vállal munkát felöltözve is. Reméli, hogy kap filmszerepeket vala­hol délen, egzotikus környezetben feb fotó Az új év nem éjfélkor kezdődik Szilveszter éjfélkor, amikor össze­koccannak a pezsgőspoharak, pe­tárdák ropognak, s az emberek egy­mást átölelve köszöntik az újévet, az 1994-es év már több órája megkez­dődött. Pénteken 14 óra 55 perckor lépi át a Nap azt a pontot, amely a csillagászoknak jelzi, hogy az új év megkezdődött. Az évszakok sem a naptár szerint veszik kezdetüket. A tavasz március 20-án 21 óra 28 perckor, a nyár júni­us 21-én 16 óra 48 perckor, az ősz szeptember 23-án reggel 8 óra 19 perckor és a tél december 22-én haj­nali 3 óra 23 perckor kezdődik. Nem mindenütt kezdődik az 1994- es esztendő január elsején, ponto­sabban az az új év, amely jövőre kezdődik, a világ különböző térsége­iben nem feltétlenül az 1994. Június 9-én köszöntik a muzulmánok az 1415. évet. A zsidó 5755. újév szep­tember 6-ra esik, a bizánci vallásúak a 7503. esztendőt, a japánok pedig a 2654-diket ünnepük. Mindennap feladhatja »441-311 hirdetését 50%-os felárral, ha azt szeretné, hogy a másnapi újságban megjelenjen. Hirdetését személyesen és telefonon Is feladhatja 8—16 óráig. Medgyesegyházi Szamosi Tüzép ajánlata: ammóniumnitrát 1250 Ft/q. Többféle kevert műtrágya is kapható. Telefon: 48. Bontásra ház eladó. Gyula, Gyóni G. u. 3. sz. Vállalkozás bővítéséhez beruházó üzlettársat keresek, lehet közremű­ködéssel vagy anélkül. Magas osztalék, havonta. „Érdemes” jeligére a kiadóba. 80 LE összkerékmeghajtásű Zetor eladó. Békésszentandrás, Hunyadi u. 20. ____________________________ F ord Tranzit 3 hónapos, fizetési könnyítéssel eladó. Érdeklődni: Borbély TÜZÉP, Békéscsaba, Berényi út 140. KAMATOZÓ JEGY SPRINT BETÉTJEGY Maratott ‘Betétjegy Lekötési idő Éves bruttó (nap) kamat (%) 30 15,50 31-60 '16,00 61-9016,50 ...91-120 17,50 > f 121-150 18,50 : 151-180 20.00 181-210 22,00 211-240 23,00 241-270 25,00 Zöld út a sikerhez • 3,6,9 hónapos futamidő • fix kamatozású 3 hónapra évi 18% 6 hónapra évi 20% 9 hónapra évi 20,5% : i ;•;* • .X Árral szemben, tempóelőnyben • 3 éves futamidő , , m • első évre fii kamat: 21,5% • 2. és 3. évben változó kamat jl' § • lejáratkor kamatos kamat íY lifp-fi A holnap biztonsága 'Eredményeiben ßazdoß ‘Boldoß w Új Esztendőt kíván a MEZŐBANK (RjT. Palotapolitikai fordulatok Londonban A yorki érsek „magánvéleménye” és Camilla dédanyja Amikor Richard Needham, brit kereskedelmi miniszter a londoni St. James palotában felkereste Károly herceget, e látogatás két dolgot is jelzett. Először is a helyszín kapott jelentőséget azzal, hogy a trónörökös immár nemcsak ágytól és asztaltól, hanem palotától is elvált: megszakította formális kapcsolatait a Kensington Palace- szal, ahová esküvője után költözött Dianával. Másodszor, koránt­sem udvariassági vizit zajlott, hanem Károly új megbízatásáról tárgyaltak, amelyet „A kereskedelem és a kultúra rendkívüli nagy­követeként” tölt majd be. Két nappal később Douglas Hurd külügy­miniszter löncsölt együtt a trónörökössel, kijelentve, hogy új szerepkörében a brit export ösztönzésének igazi sztárja lesz a tengeren túlon. A brit kormány ezzel nemcsak arra a megjegyzésre válaszolt, amit a trónörökös Major miniszterelnök előtt tett, felpanaszolva, hogy az állam nem hasznosítja képességeit. Mindez sokkal inkább az alkotmányos monarchia jelenlegi kereteinek megőrzéséhez kíván hozzájárulni, különösen azután, hogy Diana búcsújával tovább romlott a Károlyról alkotott vélemény. A kabinet ezért sietett a trónörökös megtámogatására s a sajtóban is jelentkezik bizonyos fordulat. Csakhogy Károlyt újabb oldaltámadás érte, méghozzá a yorki érsek részéről, aki a canterbury érsek után a 36 millió megkeresztelt hivővei rendelkező anglikán egyház második legnagyobb méltósá­ga. George Austin nem azt veti a trónörökös szemére, hogy házassága megromlott s különváltan élnek. Aziránt nyilvánította nemtetszését, hogy már az első nap óta mást szeretett (Camilla Parker Bowles-t, a tábomokfeleséget), s nem egyszerű elhidegülés történt, hanem szinte hamis eskü az oltár előtt. Diana az udvari manipulációk áldozata lett, ugyanakkor nem menti fel, mert maga is közreműködött ebben. Canterbury-ből sietve elhatárolták magukat a szigorú nyilatkozattól, mondván, az az érsek magánvéleménye, hogy Austin sem retirait. Viszont emlékeztetnek rá, hogy 1936 decemberében, amikor VIII. Edward lemondott a trónról, az egész ügyet az akkori bradfordi püspök „hangos gondolkodása” robban­totta ki. , Ám, ha már egyszer történelmi hasonlítgatások: volt Nagy- Britanniának olyan uralkodója, VII. Edward (1901—10), aki nyu­godtan ült a trónón, miközben egyik botrányos nőügye a másikat követte, főúri hölgyektől a művészvilágon át a prostituáltakig, sőt válóperes tárgyalásra is megidézték tanúnak. Az egyik legnagyobb skandalum egy bizonyos Alice Keppel nevével volt kapcsolatos. S miért említi ezt a különleges felfedezésnek járó hangsúllyal a brit sajtó? Mert a hölgy nem más volt, mint a mai trónörökösi szerető, Camilla Parker Bowles dédanyja. Ferenczy Europress AZ ENDROD ES VIDÉKÉ TAKAREKSZÓVETKEZET értesíti tisztelt ügyfeleit, hogy 1 994. január -jétől az alábbi betéti kamatok érvényesek kirendeltségeinél. 1. Átutalási betét Évi bruttó % Nettó % 12 12 — látra szóló 10 10 — egy évre lekötve 17,5 15,75 — két évre lekötve 18,125 16,31 — három évre lekötve 18,75 16,88 Lejárati időn belül felvett összeg után 5 4,5 3. Iskolaszövetkezeti betét 10 10 4. Bank- és csekkszámlabetét — lekötés nélküli 12 — lekötött 1 hónap 14 2 hónap 18 3 hónap 20 6 hónap 20 9 hónap 21 12 hónap 21 5. Gépkocsiletét — két éven belüli 18,75 16,88 — két év után megszűnt 18,75 16,88 6. Ifjúsági, otthonteremtő, lakástakarékossági betétek — egy éven belüli felvét 5 4,5 — lakás célú felhasználás esetén öt éven belüli, egy éven túli felvét esetén 16 16 — öt éven túli felvét esetén 19 19 — nem lakás célú felhasználás esetén öt éven belüli, egy éven túli felvét esetén 16 14,4 — öt éven túli felvét esetén 19 17,1 7. Takaréklevél-betét — egy éven belüli felvét esetén 5 4,5 — egy éven túl 17,5 15,75 — két éven túl — három éven túl 8. Profitjegy — 360 napos lejárat — 30 napon belül — 30 napon túl — 60 napon túl — 90 napon túl — 180 napon túl — 270—360 napig 9. Tagsági jegy — 60 napon belül — 60 napon túl — 90 napon túl — 180 napon túl — 270 napon túl — 360 napon túl 10. Takarékszelvény 90—360 napig 11. Értékjegy 6 hónap után 12. Pénztárjegy 6 hónap után 13. Prémium-takarékbetét — 30 nap felmondási idő — 60 nap felmondási idő — 90 nap felmondási idő Évi bruttó % 18,125 18,75 5 10 17.5 18.75 19,375 20 5 20 21,25 22.5 23.75 25 20 20 20 16 17 18 Nettó % 16,31 16,88 4.5 9 15,75 16,88 17,44 18 4.5 18 19,13 20,25 21,39 22,5 18 18 18 Részjegy váltásával a takarékbetét kamata prémiummal növelhető. 14. Piramis takarékbetét (látra szóló) — alapkamat 11—16,5

Next

/
Oldalképek
Tartalom