Békés Megyei Hírlap, 1993. december (48. évfolyam, 280-307. szám)
1993-12-27 / 302. szám
Kamut közrendje és közbiztonsága A kamud képviselő-testület a közelmúltban értékelte a község közbiztonsági helyzetét, s a polgárőrség tevékenységét. La- urínyecz Pál polgármester bevezetője után dr. Domokos Sándor, a Békési Rendőrkapitányság vezetőhelyettese a következőket mondta: —A kapitányság területén az ismertté vált bűncselekmények száma 1991-ig folyamatosan emelkedett, majd csökkent. Ez a tendencia 1993-ra is érvényes, hiszen további 17 százalékos csökkenést regisztráltunk. Kamuion az idén—eddig— 19 bűncselekményre derült fény; hat esetben ismert, tizenháromban ismeretlen az elkövető személye. Jelentős a vagyon elleni bűncselekmények száma, különösen a lopásoké. Lipcsei Gábor, a helyi polgárőrség vezetője elmondta: — Mi a község érdekében végezzük a feladatunkat. A napi tevékenységen tűi a hétvégét a körzeti megbízottal együtt az étterem előtt töltjük. A környező településekről is jönnek fiatalok, s a kisebb-nagyobb problémák elhárítására minden diszkó alkalmával be kell avatkoznunk. Bróda Ibolya Személyi változás A Végegyházán működő oktató-nevelő intézményeket egy korábbi elhatározás alapján novembertől közös irányítás alá vonták. Az összevont intézmény vezetésével Kálmán János pedagógust — az eddigi iskolaigazgatót — bízták meg. Ennek függvényében a művelődési ház vezetői posztján is személyi változás történt: Dinnyés Anna, a művelődési ház volt vezetőjének helyére Máhler József pedagógus, iskolaigazgatóhelyettes került. Az önkormányzat megköszönve a távozó vezető évtizedes, áldozatos közművelődési tevékenységét Dinnyés Annát anyagi elismerésben részesítette. Rekordot döntött a csabai közgyűlés Valószínű, országos rekordot döntött Békéscsaba Megyei Jogú Város Képviselő-testiile- te a szerdából csütörtökbe hajló, ez évi 12. közgyűlésével. A városanyák és -atyák 11 napirenden rágták át magukat délután fél kettőtől reggel háromnegyed ötig. A bejelentések között is ötvenhat előterjesztést szavaztak meg és le. A bő 15 órás ülés alatt a polgármester mindössze egyszer rendelt el szünetet, tartva attól, hogy a túlzott pihenés esetleg határozatképtelenséghez vezetne. Az ülés végéig 17 képviselő bírta szusszal, valamint az apparátus tíz tagja. Közülük többen arra kapacitálták e sorok íróját, hogy hozza nyilvánosságra a jelenlévők névsorát, amely igazolásul szolgálna életük párja előtt. Lapunk csak annyit vállalhatott fel, hogy a szerkesztőségünkben fellelhető névjegyzékről négyszemközt diszkrét tájékoztatást adunk. B. S. E. HAZAI TÜKÖR 1993. december 27., hétfő Összekötő kapocs vagyok! Egy békéscsabai emberbarát a határon túli magyarságért Talán három héttel ezelőtt a telefonon felhívást vettem. Gyorsan körmöltem a segélykérés mondatait. A másnapi vagy a harmadnapi lapszámban megjelent a lediktált szöveg. Utána kis szünet, majd elhatároztam, utánanézek, hogyan áll a küldemény összeállítása. Szabó Károlyné hívott és a Vox Humana Emberbaráti Szolgálat támogatására kérte a lakosságot, az üzemeket és az intézményeket. Motoszkált bennem a kisördög. A magyar társadalom belefárdt a segélyakciókba. Nem is régen — a román fordulat idején — az országban szinte mindenütt az emberek hihetetlen érzékenységgel és aktivitással mozdultak meg, mintha egy láthatatlan kéz parancsszavának engedelmeskedtek volna. Ez a láthatatlan kéz valószínűleg a lelkiismeret volt és az, hogy immár valóban tudtak segíteni. Mert azelőtt — bár rászorult — Románia nem fogadta a segélyküldeményeket. így hát az újságíró érdeklődése kisebb-nagyobb előfelvetések- től sem volt mentes, a napi gyakorlat okot ad némi cinizmusra és szkepticizmusra. Lássuk, helyesnek bizonyultak-e tapasztalataim? A Botyánszki Pálné utcában egy műemléki szlovák parasztházhoz csögetek be. Idősebb néni invitál be a házba, mely — ez rögtön kiderül — egyben raktárként is szolgál. A verandán hatalmas papírzsákokban hálózsákokat látok, a konyhában egymásra téve sok-sok takarót. Házigazdám belekezd mondandójába. Már 1989 óta részt vesz segélycsomagok, küldemények továbbításában és összegyűjtésében. Most, a végveszélybe került délvidéki magyarságnak állítanak össze segélyt. A megmaradás szempontjából létfontosságú élelmiszereket, gyógyszert és ruhaneműt szállítanak a Vajdaságba. Konyhában ülünk le beszélgetni. Macskák dorombolnak az egyik széken, ide húzódtak be a hideg elől. Egy öreg ágyon pokrócok sorakoznak, mellette a papírzsákok használt gyerekcipőket rejtenek. Nagy listát tesz elém a néni, ez a legutóbbi szállítmány tételeiről számol be. A Vajdaságba vittek 6 tonna ruhaneműt, levesport és gyógyszert. Szegeden található a délvidéki szállítmányok központi gyűjtőhelye. Az ország minden részéből előbb a Tisza-parti városba hozzák a Szerbia területére szánt küldeményeket, itt nagy egységcsomagokat állítanak egybe és így folytatja útját a magyarországi segítség a délvidéki magyarlakta városokba és falvakba. A Magyarok Világszövetsége tette a legutóbbi felhívást a Szerbia területén élők megsegítésére, és nem kis büszkeséggel mondja — Szabó néni, aki maga is a szövetség tagja —, hogy a fővárosban alig vettek levegőt, máris összeállt az első segély. Főként vállalatok és intézmények járultak hozzá ehhez a gyors munkához és az a tapasztalat, amelyet felhalmo— Kérem, a hálózsákokat itt tároljuk a verandán, máshol már nem férnek el! zott a Vox Humana békéscsabai képviselője 1989 óta. December 17-ére összegyűlt egy újabb teherautónyi csomag, s erre azért volt szükség, hogy a rászorultak még a karácsonyi ünnepek előtt megkapják az alapvető ruhákat, élelmiszereket és gyógyszereket. Örökmozgó, tétlenül ülni képtelen Szabó Károlyné, tizenhat fős néprajzi csoportot vezet, nem kis büszkeséggel mutatja az Etnogphia című folyóirat legelső számát 1895- ből. Dolgozószobájában ott sorakozik a többi évfolyam példányszáma is. Emellett hitoktatói tanfolyamra jár a már A konyhában gyűjtik a takarókat, a papírzsákok gyermekcipó'ket rejtenek Szabó néni átnézi a beérkezett küldeményeket, a szakadt ruhákat megvarrja FOTÓ: KOVÁCS ERZSÉBET bőven nyugdíjkorban lévő asszony. íróasztalán látom, éppen most dolgozza ki a félévi vizsga tételeit, egy Izrael útikönyv térképén tájékozódik a bibliai helyek hollétéről. A februári megméretettetés nincs már messze, a több mint harminc tétel nehéz fogásnak tűnik. Eközben rohangálni kell Budapestre engedélyeztetésért, felkeresni a megye vállalatait segélyekért és megszervezni a szállítást. Mindez komoly összpontosítást és erőt igényel. Trombózisos lábbal véghez vinni pedig igazán emberpróbáló teljesítmény. Varrógépet látni még a dolgozószobában, a polcokon és íróasztalon felhalmozott könyvek tömegétől azonban alig veszem észre. Kiderül, a lakosságtól kapott ruhákat javítja ezzel, mint mondja, nem kerülhet a határokon túlra szakadt nadrág, pulóver, ing és kabát. Kimegyünk a házból és Szabó néni férje megmutatja a verandán tárolt hálózsákokat. Ezeket Csíkszeredára viszik hamarosan, csángó gyerekek kaptak menedéket a helyi Márton Áron Líceumban. Őket egy hatalmas árvíz űzte el otthonaikból és az összes házat a földdel tette egyenlővé a gátakat átszakító víztömeg. Az udvar hátsó részében egy kiszolgált Skodában könyveket tárolnak. Főként kisiskolásoknak szánt olvasókönyvek ezek, amelyekből a legnagyobb hiány van mind Erdélyben, mind a Vajdaságban. A ház hosszan fut le a kert végébe, amint megyünk hátrébb úgy tárulnak fel az újabb raktárhelyiségek. Házigazdám elismeri, talán nem a legjobb módon tárolja a segélykészletet, de egyenlőre csak ez van. A helyszíni terepszemle után — már bent a szerkesztőségben —, de még a megírás előtt szólnak, nem tudván arról, hogy éppen onnan jövök, nézzem meg milyen állapotok uralkodnak ott. Többen jelezték kifogásaikat. Mindent láttam, nem megyek újra. Mégis elgondolkodtató, hogy azt támadják, aki otthonát, kényelmét, nyugalmát és idejének jó részét a segélyek összegyűjtésére áldozza. Ráadásul a Vox Humánának nincs is több gyűjtőállomása Békéscsabán. Pedig nagy szükség volna rá, mert a jövő lehetőségeit mérlegelve úgy tűnik, sajnos sokáig fogadóállomás lesz a határon túli magyarság. Ez itt a bökkenő. Bőd Tamás Miss Míszes a pult mögött Nem tudom, ki milyen várakozással nézett a piacgazdaság elé, túl sok jót én nem reméltem tőle. A pénz első számú hatalommá válásától való elborzadásaim közben azzal vigasztaltam magam, hogy legalább az üzletekben más lesz az eladók viszonya a vásárlókhoz. Korábban a szocialista kereskedelmi szokások borzalmaimik tudtam be eredendő vásárlási iszonyomat, ám ez—három évvel a rendszerváltozás után — nálam még most sem szűnik. Alig akad egykét üzlet, ahol az eladó nem veszi személyes sértésnek, ha kérdezni bátorkodom tőle valamit. Igyekszem is az üzletbe való belépés előtt már mindenről tájékozódni, ám így is kénytelen vagyok néha a kereskedőt megszólítani. Panaszos soraimat olvasva biztosan azt gondolják, hogy azon rigolyás vásárlók közétartozom, akiknek semmi sem jó. Legyenek erősek: abba a fajtába tartozom, aki még a hibás árut is hazaviszi és otthon megbütykölgeti, csak ne kelljen szegény eladót zaklatni. Karácsonyra készülődve — bármennyire is igyekeztem a vásárlási helyzeteket elkerülni — kénytelen voltam néhány üzletbe bemenni. Naivan feltételeztem a vásárlásra ösztökélő ünnepek előtt, hogy minden kereskedő megragadja ilyenkor az alkalmat, belead apait, anyait, kínál, mosolyog, tájékoztat, hiszen most egy hónap alatt nagyobb haszonra tehet szert, mint egyébként fél év alatt. Tisztelet a kivételnek, szó sincs erről. Az élmények élményét egy ékszerboltban éltem meg. Talán az volt a baj, hogy túl nagy reményekkel léptem be. A reklámszöveg roppant csalogató volt, hiszen ötvenszázalékos kedvezmény kecsegtetésével csalogatták be a vevőket a boltba. A kedvezménnyel és az árukínálattal nem is lett volna baj, csak a bájos, szőke, festékkel és ékszerrel dúsan ellátott kisasszony — akit soromra várva Miss Mí- szesnek tituláltam magamban —ne lett volna. Gesztusaival, mimikájával, szájhú- zogatásaival szabályosan kiutálta a vevőket a boltból Kelletlenségéből kijutott mindenkinek, aki csak kérni mert, s lévén az ékszerboltok még nem önkiszolgálóak, kénytelenek voltunk ezt a szörnyű zaklatást ellene elkövetni. Két középiskolás fiú — mielőtt sorra kerültek volna — inkább kisomfor- dáltak a boltból, mintsem megsemmisüljenek Miss Míszes megvető pillantásaitól Rengeteg kérdés merült fel bennem, míg figyeltem a fiókokat kelletlenül tologató, a vevőiknek még véletlenül sem a szemébe néző ifjú hölgyet, de csak egyetlen egyre tudtam magamnak biztos választódni: soha életében nem akart kereskedő lenni Külleme és viselkedése azt sugallta, hogy esetleg színészi babérokra áhítozik. Nos, egyet vevőtársaimmal máris kiutalhatunk neki: az undok eladó szerepének alakítása Oscar-dí- jas volt. L. M.
