Békés Megyei Hírlap, 1993. december (48. évfolyam, 280-307. szám)
1993-12-24-26 / 301. szám
KARÁCSONY 1993. december 24-26., péntek-vasárnap Szabóékhoz már jó egy éve megérkezett a „Messiás”. A jászolnak”, ahol született, most négy lakója van: a 6 éves Tündi, a 12 esztendős Piszra (Messiás „édesanyja”) és Lóránt, aki még Messiásnál is fiatalabb. Talán vannak Olvasók, akik a nevekből kitalálták, hogy a felsorolt jászollakók nem valami különleges lények. Ok a sarkadi Szabó Sándor legféltettebb kincsei: két kiscsikó és két anyaló. A sarkadi szabadidős lovasklub elnökét abból a célból kerestük fel az elmúlt hetekben, hogy a nemsokára jubiláló, igen aktívan működő lovasklubjukról beszélgessünk. Lássuk, hogyan is kezdődött hát! Szabó Sándornak jó kilenc évnyire kell visszalapoznia az emlékezetében. Egy havas februári napon a sarkadi lókedvelők kitalálták, hogy a farsangot szánkózással ünnepük meg. Ehhez kölcsönkértek néhány téeszlovat és uzsgyi, neki a behavazott sportpálya buckáinak. Felborult szánok, kipirult gyermekarcok, nevető felnőttek. Ezek az emlékképek kovácsolták össze aztán a lóbarát sarkadiakat. Később hivatalosan is megalakították a klubot, ami azóta is a térség büszkesége. A klub első elnöke Vass György lett, akiről Szabó Sándor a következőket mondta: „Széles látókörű, menedzser típusú vezető volt. Jól összefogta a többségében egyszerű gazdálkodókból álló klubtagokat.” Vass Györgyöt Czeglédi János követte, aki annak idején egy jelentősebb összeggel is megtámogatta a klubot. Fontos szerepet töltött be az egyesület életében Juhász Imre titkár is, akinek „lószerencséjéről” legendákat mesélnek. De erről majd később! A klub jelenlegi vezetője pedig beszélgetőtársunk, Szabó Sándor, akinek mára egy hét tagból álló remek elnökséget sikerült összehoznia. Amikor a lovasmozgalom elindult Sarkadon, a lókedvelők jobbára még csak a téeszlovakra számíthattak, amelyeket egy-egy „akciójukhoz” kölcsönkértek. Ma már egyre több klubtagnak van saját lova is, amelyekkel versenyezni járnak vagy a kocsik elé fogva különféle rendezvényeken jelennek meg velük — A bűvös százat szeretnénk elérni — mosolyog Szabó Sándor, amikor arról kérdezem, mennyien tagjai a klubnak. A beszélgetésünk pillanatában közel 70-en fizették be a tagdíjat, de a „toborzás” tovább folytatódik, hiszen sok az érdeklődő, csak nem mindenki tudja, mi a menete a belépésnek. A tagok túlnyomó része egyéni gazdálkodó, de képviseltetik magukat a vállalkozók, a munkások, sőt az értelmiségiek is. A klub által szervezett fogathajtó és galoppversenyeket pedig egyre több pártoló tag vagy a lovassportot kedvelő kívülálló támogatja. Dobi Imre vállalkozó például kifejezetten a 800 méteres síkverseny támogatására „specializálódott”, ezért ezt a versenyszámot elnevezték „Dobi futam”-nak. A legtöbb pénzt, összesen 230 ezer forintot, a városi önkormányzattól kapták. Ezzel a megyei lovasegyesületek élvonalába kerültek, hiszen még a megyei lovasszövetség 165 ezer forintos költségvetését is „lepipálMár évek óta hagyomány, hogy a lovasklub tagjai szánokkal vagy kocsikkal viszik ki a Mikulás-csomagokat az óvodákba, iskolákba és az idős emberek közé. így történt ez ebben az esztendőben is. Képünkön az egyik idei Mikulást láthatjuk Fésűs József személyében. A bakon Kemecsi István klubtag üldögél És íme, megérkezett a télapó a Kossuth utcai óvodába. A nagycsoportosoknak ugyan már volt részük efféle élményben, mégis nagy lelkesedéssel fogadták a lovasklub Mikulásruhába bújtatott örökös szponzorát, Fésűs bácsit ták”. De soha sem múlt el egyetlen verseny sem, hogy a különféle pártok helyi szervezetei, vállalkozók és magánszemélyek, gazdálkodó egységek, sőt még egy alapítvány is (a Ceres ! ) a fent említettek mellett ne áldoztak volna a helyi lovasklubra. A versenyek mellett persze ott van a lovasklub minden jelentősebb sarkadi vagy környékbeli eseményen is. .Ott vannak a szüreti mulatságokon, az etnikai megmozdulásokon, a városi ünnepségeken. Ha kell felvonulnak, ha kell sétakocsikáztatják a településre érkező prominens vendégeket, és ha úgy adódik. Mikulás-ruhába bújva kiszállítják a gyerekeknek vagy az időseknek szánt csomagokat. A hagyományok mellett persze mindig vannak újabbnál újabb ötleteik is. Jövőre például nemzetközi lóárverést szeretnének szervezni, ahol haszon és szabadidős lovakat lehetne értékesíteni. Az árverésre érkező vendégek természetesen Sarkad idegenforgalmát is felélénkítenék, hiszen az árverés időtartama alatt a városban szállnának meg, itt étkeznének, szórakoznának, magyaml a településen maradhatna egy kis plusz pénz. A hírek szerint a szervezésben az egykori klubelnök, Vass György is oroszlánrészt vállalna. Ezenkívül egy nyári ekhós kirándulást is tervez a lovasklub. Ennek az a lényege, hogy a jelentkező klubtagok egy felsátrazott kocsisorral „nyakukba vennék Magyarországot”. Az úti cél egyelőre csak Szeged vagy Debrecen lenne, de később, ha a dolog jól sikerül, távolabbra is elmennének. Persze mit sem ér egy egyesület, ha nincs meg az utánpótlás! A sarkadi lovasok erre is hangsúlyt fektetnek. A klubtagok közül ketten nemrégen fogathajtásból és lovaglásból segédedzői oklevelet szereztek. Ezzel lehetőségük van gyerekeket tanítani a legalapvetőbb lovasismeretekre és gyakorlatokra. Az utánpótlás-nevelés legszebb példája az idén Okányban alakult ki, ahol több általános iskolás korú gyerek is megtanult lovagolni és a lovakkal bánni. A szervezésekben főként Kiss Béla, az ottani művelődési ház igazgatója segítette a lovasklubot. —- A legfontosabb persze az. hogy a gyerekek megszeressék a lovakat — magyarázza Szabó Sándor. — A ló azonban elég drága állat ahhoz, hogy minden udvarban megtalálható legyen, így sok gyerek nem is álmodhat arról, hogy megtapasztalhassa ezt a fajta szeretetet. A klub azonban „lóközeibe” tudja hozni az érdeklődő gyerekeket. Ismerem ezt a hiábavaló vágyakozást a sörényesek után. Én magam kisgyerek korom óta szerettem volna egy lovat, csakhát 36 évesnek kellett lennem ahhoz, hogy a rávalót is ki tudjam fizetni. Váczi Ernő, a fogathajtó nemzeti válogatott szövetségi kapitánya mondogatta mindig: „Ha egyszer valaki megízleli a lópor szagát, az nem tud lemondani róla!” Hát így vagyunk ezzel mi is, sarkadi lovasok... — Lópor!? — kérdezek vissza a számomra ismeretlen szóra. Szabó Sándor nevet: — Amire a feleségek azt szokták mondani: „Vidd ki fiam azt a büdös kabátot a konyhából !” Ezután arról beszélgetünk, hogy hogyan lesz valakiből „lóbolond”. Valami olyasmi sül ki Szabó Sándor elbeszéléséből, hogy a lovak, ha két lábon járnának és beszélni is tudnának, talán bizony nem is lovak, hanem emberek volnának... — A lovak is különfélék, akárcsak az emberek — magyarázza a klubelnök—, s a jól nevelt ló a legjobb barát. Itt van mindjárt az én szürke Piszrám. Egy igazi egyéniség! Szelíd, hajlékony, szófogadó, de ugyanakkor kemény is, mint a szikla. Inkább úgy mondanám, határozott karakter, aki mindig pontosan tudja, mit akar. Tündi már teljesen más. Huncut, játékos. Tele van humorral, ötlettel. Hogy melyik csikóból milyen „felnőtt” válik, az elsősorban a nevelésén múlik. Minél többet foglalkozunk vele, annál inkább olyan lesz, mint amilyet szeretnénk. A foglalkozásért, a gondoskodásért pedig nagyon hálásak tudnak lenni. Arra az emberre mondják tehát, hogy „lóbolond”, akinek mindez fontos... A sarkadi lótartóknak persze az is fontos, hogy a lovaikkal eredményeket érjenek el. A klubelnök itt Borsos Béla tagjuk nevét említi, aki egy csongrádi versenyen nemrégen legyőzte a kettesfogathajtó világbajnokot. Molnár János nemzeti válogatott versenyzőnek pedig egyenesen a „mumust” jelenti a sarkadi fiatalember. A tagok között azonban olyan is akad, aki bíró lehetett a '87-es balatonfenyvesi világbajnokságon. Juhász Imre hajdani klubtitkárnak ugyanis első osztályú bírói képesítése van a fogathajtó versenyekre. Róla egyébként más lovas legendák is elterjedtek a városban, ezért a jelenlegi klubelnök segítségével őt is meglátogattam. — Lehet, hogy sose lesz több olyan élményben részem, mint akkor, Fenyvesen—mosolyog az egykori titkár. — Bár bevallom, a lovas dolgokkal mindig szerencsém volt. Egyszer, egy nemzetközi lovasverseny kapcsán tombolát vettem, de magára a versenyre már nem jutottam el. Később a Népszabadságból tudtam meg, hogy enyém lett a főnyeremény, egy Hadnagy nevű inezőhegyesi félvér. Aztán egy lovasbálban nyertem meg egy Szellő nevű csikót. Sajnos, ezek a lovak már nincsenek meg. El kellett adnunk őket, mert ahogy a gazdasági helyzetünk alakult, úgy kellett alakítanunk az istállónk „tartalmát” is. Utoljára kerül szóba a karácsony. A jelenlegi elnöktől és a volt titkártól is azt kérdezem, ha most kívánhatnának valamit a lovasklub karácsonyfája alá, mi mindent említenének meg? Juhász Imre válaszol először: — Szeretném megérni, hogy újra lovasnemzet legyünk vagy legalább azt, hogy a gazdálkodóknak és a „lóbolondoknak” megérSzabó Sándor, a lovasklub jelenlegi elnöke: A ló érti az ember nyelvét. Neveléssel engedelmes lovakat tarthatunk, igazi „barátokat”, aminél csodálatosabb érzést nem ismerek! Szerencsére sokan gondolkodunk így... Juhász Imre, a klub hajdani titkára: Biztos vagyok benne, hogy még sokkal pezsgőbb lenne a klub élete, ha egy igazi pénzes „lóbolond- ra” lelnénk. Sajnos mi inkább csak ötletekben vagyunk gazdagok... A legtöbb klubtagnak szekere van vagy homokfutója. Néhol akad egy-két Körösi kocsi is, ami már stílkocsinak számít, de igazi szép, irigyelnivaló kocsija csak két klubtagnak van még ezidáig Sarkadon. íme az egyik: Szverle György füzesgyarmati hintója je lovakkal foglalkozniuk. Szeretném, ha a magyar embereknek is lenne annyi idejük a munka mellett, hogy néha csak úgy hobbiból kilovagoljananak, mint ahogy azt a Dallas című filmben is látni szoktuk. Jó lenne, ha ettől a karácsonytól fogva végre megbecsülnék egymást az emberek. Mit kívánjak még? Sose legyünk rosszabbak a lovaknál... Szabó Sándornak az eddigieknél „földönjáróbb” gondolata támadt: —Én azt szeretném, ha egy karácsonyra a városi önkormányzat a lovasklubnak ajándékozná a benzinkút melletti sportpályát. Ékkor ugyanis lehetőségünk volna központi pénzekre pályázni, mert így, tulajdon nélkül sajnos ezt nem tehetjük meg... Mindeközben e sorok írója azt kívánja a sarkadi lovasoknak, hogy ez a karácsonyuk se legyen rosszabb, mint az előtte lévő nyolc. Magyar Mária Egy klub, ahol élet van Sarkadi „lóbolondok”
