Békés Megyei Hírlap, 1993. december (48. évfolyam, 280-307. szám)
1993-12-22 / 299. szám
O 1993. december 22., szerda MEGYEI KÖRKÉP áRÉKÉS MEGYEI HÍRLAP / Uj környezetvédelmi járulékok A következő évek során több új környezetvédelmi járulék, díj fokozatos bevezetését tervezi a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium. Ezek általános keretét az új környezetvédelmi törvény határozhatná meg, a tényleges fizetési kötelezettségekre pedig külön törvények vonatkoznának. A díjak bevételeit környezetvédelmi célokra kapná vissza a gazdaság. A termékdíjak közül az üzemanyagokra kivetett fizetési kötelezettség már ismert. A merev és félme- rev műanyag, fém, illetve üveg csomagolóanyagokra kivetendő termékdíj törvénytervezetét már tárcaegyeztetésre is elküldte a környezetvédelmi minisztérium. Ilyen díjak járulnának például a tervek szerint a hűtőszekrényekhez, a kenőolajokhoz. Az új környezetvédelmi törvény tervezete a termékdíjakon, illetve a visszagyűjtést elősegítő betétdíjakon kívül igénybevételi járulék és környezetterhelési díj bevezetését is javasolja. Az igénybevételi járulékot a környezet egyes elemeinek hasz- riálatáért kellene fizetni, a környezetterhelési díjat pedig a levegőbe,- a vízbe, a földbe és a kőzetekbe juttatott bizonyos anyagok után. • Természetesen az új környezetvédelmi törvény e díjtételeken túl fenntartja a környezetvédelmi bírság intézményét is. A bírság megfizetése sem mentesít a büntetőjogi, szabálysértési, kártérítési felelősség alól. Nem tenné lehetővé azt sem, hogy továbbra is a korábbi környezetszennyező módon üzemeltesse az adott berendezést a gazdálkodó a bírság megfizetése esetén. Orosházáról származott földmíves szekerén vitte a bitófahoz: Damjanich tábornokot Az 1848—49-es magyar szabadságharc során, az 1849. augusztus 13-ai csigérszöllősi fegyverletétel után az aradi vár még magyar kézen maradt. A vár parancsnoka Damjanich János tábornok volt, aki a tavaszi hadjárat végén bekövetkezett bokatörése miatt nem vehetett részt a további ütközetekben. Augusztus 15-én Damjanich is kötelezte magát, hogy 3600 fős seregével 48 órán belül átadja a várat. Ennek megtörténte után ő is Gyulára került, ahová tiszttársai és a magyar fősereg maradványai — Sarkadon keresztül — már korábban megérkeztek. Az augusztus 23-ai gyulai fegyverletétel után másnap a rab tábornokokat, főtiszteket (kb. 2000 fő) és a közlegényeket (kb. 11 000 fő) útnak indították Aradra. Damjanich továbbra is a Wenckheim kastély betegszobájában maradt. Az emberséges osztrák Reischach tábornok megírta Aradra Haynau tábornoknak, a magyarországi osztrák hadsereg főparancsnokának: „Damjanich felkelőtábomok betegsége miatt itt visszamaradt. Az orvosi igazolás mellékelve.” , Ahogy megérkezett Aradra a hír, Haynau még aznap válaszolt Reischach tábornoknak: „Damjanich felkelőfőnök, a beküldött orvosi bizonyítvány ellenére, tábornok úr személyes felelőssége mellett biztos kísérettel ide küldendő, mégpedig úgy, hogy lehetőleg még holnap, f. hó 25-én Aradra érkezzen. Egy tiszt urat is kell erre jelölni, aki a nevezettet biztonságban idekíséri, és ezért rangjával felel.” Ezután az aradi várban a foglyaikra a kihallgatások, reménykedések és csüggedések hetei következtek. így érkezett el október 5-e, a halálos ítélet kihirdetésének napja. Damjanich költői szépségű imával búcsúzott október 5- éről 6-ára virradóra szeretett feleségétől és az országtól: „...Adj erőt, ó, Atyám, az én szegény Emíliámnak... Áldd meg Aradot! Áldd meg szegény, szerencsétlenségbe süllyedt Magyar- országot”! Mint ismeretes, az Aradhoz 25 km-re lévő Új-Fazekasvarsánd községet Orosházáról odatelepültek alapították. Az 1792-ben letelepedettekkel érkezett e helységbe Kalmár Pál, akinek fia, K. Sándor részt vett a szabadság- harcban. Az augusztus 13-ai fegyverletétel után Gyulára, majd a foglyokkal visszakerült Aradra Kalmár Sándor is, aki káplár volt a szabadságharc alatt. Augusztus 28-án Aradon, a minoriták kertjében az odaérkezett honvédeket a császári zászló alatt feleskette Haynau. Néhány hét múlva a katonák fokozatosan leszereltek. Leszerelt Kalmár Sándor fazekasvarsándi földmíves, visszatért falujába és folytatta korábbi paraszti munkáját. A megtermelt mezőgazdasági terményeit a közeli Aradon értékesítette. Az árusítás során eljutott a várba is. Október 5-én is a várba vitte eladandó mezőgazdasági terményét. Itt megkérdezték tőle, nem tudna-e valakit, aki másnap hajnalban szekerével a várhoz menne. Kalmár késznek mutatkozott anélkül, hogy megtudta volna, hogy mire szükséges szekere. Csak másnap, amikor a vár kapujától az udvarra kérték a gyülekező tábornokokhoz és felültették szekerére Damjanich tábornokot, sejtette meg, hogy mire vállalkozott. A vár udvaráról sírva vitte a kivégzőhelyre volt katonája a nagy idők legnépszerűbb hősét, Damjanich tábornokot. A katonákkal körülvett, megláncolt — egy- egy lelakatolt béklyóval ellátott — tábornokok papjuk kíséretében indultak el utolsó útjukra. A menetben a Damjanichot szállító szekér zárta a sort. A gyászmenet a váron kívül 300 lépésre lévő nyílt térre vezetett, ahol már kilenc fenyőoszlop volt elhelyezve, melyet a katonaság négyszögben vett körül. Nyolcadiknak szólították a bitófához Damjanich Jánost. Ő levette magáról honvédtiszti köpenyét és emlékül volt katonájára, az őt szállító Kalmár Sándorra hagyta, de Bott Franz hóhér jogot formált hozzá és erőszakkal elvette tőle. A hatalmas termetű Damjanich tábornok lába földig ért le a bitófáról, és valósággal a hóhérnak és két szolgájának meg kellett hogy fojtsák. „Szegény Emíliám! Éljen a haza!” — ezek voltak utolsó szavai. Rettenetes kínhalálban halt meg. A lélek nehezen hagyta el hatalmas testét. Góg Imre Raktárból a napvilágra Falusi karácsony Bélmegyer önkormányzata a hét végén — először — falusi karácsonyt rendezett, melynek a helyi művelődési ház adott otthont, s ahová várták a település apraját, nagyját. A rendezvény jól sikerült, a nagyterem szűknek bizonyult, s nem várt sikert könyvelhettek el a rendezők, a szervezők. A falu karácsonyfáját az óvodások, iskolások és nyugdíjasok közösen állították és díszítették fel, majd közös műsorral szórakoztatták egymást. Az önkormányzat kis csomaggal 470 helyi idős embert és 170 gyermeket ajándékozott meg. Azoknak, akik az ünnepségen nem vettek részt, még karácsonyig házhoz viszik az önkormányzat ajándékát. Kis meseírók A mezőkovácsházi könyvtár a közelmúltban 3—4. osztályosok részére önálló meseíró-pá- lyázatot hirdetett meg az 1-es és 2-es számú általános iskolában. A pályázatra 46 mese érkezett, amelyből hét a tartalmi mondanivaló, egy pedig a sikeres címválasztás miatt érdemelt jutalmat. Az eredmény- hirdetésre a könyvtár gyermekrészlegében rendezett ünnepségen került sor. A gyulai Dürer Társaság Ko- hán György Kossuth- és Mun- kácsy-díjas festőművész halálának évfordulójára (1966. december 16.) jelentette meg az alkotó grafikáinak második kiadványát 300 példányban. A lapokból álló gyűjtemény hasonlóan az elsőhöz 16 rajzot ad közre Lajos Ferencnek, a társaság elnökének előszavával. „Korunk egyetlen alkotója sem olyan szerencsés, mint a barlangok falára és sziklákra rajzoló őse. Az alkotók életútja néhány röpke pillanat... A régi alkotások, akár magán-, akár közületi tulajdonban vannak, lassan pusztulnak. Pusztulásukat késleltetni lehet, de megállítani nem... Az emberi alkotószellem százezreit tárolják múzeumok raktárai... Van olyan alkotás, mely öt- ven- száz évig sem kerül ki a nézők szeme elé. Ezek az igazi temetők... A repedezett festék és elsárgult papír a KOHÁNI géniuszt is temeti.” — írja. A gyulai Kohán Képtárban több mint kétezer Kohán-gra- fikát őriznek, töredékük látható a kiállítóteremben. Ezért is született a sorozat a Magyar Könyv Alapítvány támogatásával, amely a kispéldányszámú, értékeket hordozó kiadványok megjelenését szolgálja. A Dürer Társaság már a következő gyűjteményt tervezi — ez Kohán színes grafikáit mutatja majd be. Hasonlóan az eddigiekhez azokat, amelyek raktárban várják napvilágra kerülésüket. Az érdeklődők a gyulai múzeumban és a képtárban juthatnak a sorozat második darabjához. Olvasóink írják ■ ■ ■ ■ = Az itt közölt vélemények nem okvetlenül azonosak a szerkesztőségével. Az olvasói leveleket a szerzők előzetes hozzájárulása nélkül, mondanivalójuk tiszteletben tartásával, rövidítve jelentetjük meg. Olvasói vélemény a médiaháborúról Mi, mezőhegyesiek eddig tisztes távolságból figyeltük a médiaháború ütésváltásait, bár a véleményünk meg volt róla. Most, december. második dekádjában a saját bőrünkön tapasztaljuk e sajátságos adok- kapok „vadkeleti” változatát a kupertányi nyílással rendelkező postaládáinkba kéretlenül betuszkolt sajtókiadványok tömkelegén keresztül. Példának legyen itt három nap termése: 1993. dec. 15., csütörtök: Népszabadság (Otthon meléklettel), ami jár nekem kb. 30 éve + Napi Délkelet, amit nem kérek a jövőben sem + különböző reklámanyagok + a Lezsák-féle Heti Újság, amit tombolán nyertem. 1993. dec. 16..péntek: Népszabadság (műsormagazinnal). 1993. dec. 17., szombat: Népszabadság (hétvégi melléklettel) + Napi Délkelet. Napjainkban az utcák úgy néznek ki kézbesítés után, mint a sündisznó — a postaládák szűk nyílásába betuszkolt, onnan kimeredező újságtüskék miatt. Többen kérdezték tólem, hogy mondjam már meg, hogy mi folyik itt, és kifizeti meg mindezt? Mindet elolvasni képtelenség, a milliós autókat, százezres utazásokat és egyéb — számunkra elérhetetlen — árukat reklámozó hirdetések minket csak bőszítenek, napi megélhetési gondjaink jobban érdekelnének. Egyébként is, az olvasó van annyira felnőtt, hogy tudja, mire van szüksége, és ne mások döntsék el, mi a jó neki. Abból elég volt negyven évig. Egyetlen pozitívuma mégis csak volt az újságesőnek: lesz mivel befűteni a katlant disznóvágás idején. Csak a lakótelepi' távfűtéses lakások lakóit sajnálom: nekik ugyanis mások fűtenek be. Cseh Pál olvasó Hát ennyire nem ért hozzá? Lapjuk december 17-ei számának a 9. oldalán olvastam a Földművelésügyi miniszter a földtörvényről című cikkben, miként vélekedik a „tulajdonosi kötelesség” -ről. A miniszter fényképe alatt olvastam: ,A föld tulajdonosa köteles időnként felszántai és gyommentesen tartani birtokát." Kétszer is elolvastam, mert előbb azt hittem sajtóhiba, később, hogy viccet olvasok. Hát egyik sem! Mi az, hogy időnként? Az egy tág fogalom. Belefér a kéthavonta, a kétévente. Megáll az ész! Ilyen kevés szakértelemmel, ilyen komoly, országot érintő posztot betölteni felelőtlenség! Már egy kamaszodó gyerek, akinek szülei a mezőgazdaságból élnek, tökéletes biztonsággal tudja, hogy a földet nem időnként, hanem évente egyszer, lehetőleg ősszel fel kell szántani. Különben nem jut a családok asztalára elég élelem minden napra. Csak időnként! Enni pedig nemcsak időnként szoktunk, hanem mindennap! Még a miniszter úr is! Egy másik rész ugyanebből a cikkből. Az újságíró kérdése a miniszterhez: ,,A tulajdonos szíve-joga eldönteni, beveti-e a földjét vagy sem, ezzel nem került-e ellentétbe a földvédelem szándékával?” A miniszter úr válasza: „Nem, ha nem is folytat mezőgazdasági hasznot hajtó tevékenységet, de a törvény idevonatkozó előírásait betartja, attól a birtokában lévő föld még termőterület marad. ” Hát én a törvény idevonatkozó előírásait nem ismerem, de abban biztos vagyok, hogy a föld csak akkor termőterület, ha be van vetve! Különben parlagon hagyottföld! Előző mezőgazdasági miniszterünk 10 ezer forintot adott annak a gazdának, aki a tehenét levágja. 0 meg azzal nem volt tisztában, hogy egy levágott tehén nem tejel tovább! A piac törvénye lép életbe. Miszerint a kínálat határozza meg az árat! Ennek eredményeként emelkedtek a tejtermékek árai. Biztos, az a miniszter meg az állattartáshoz nem értett! Mert egy új fejőstehénre három évig kell várni. Addigra nagyon sok kiskeresetű vagy kisnyugdíjas család asztalán egyre kevesebb lesz a tejtermék, ami a gyerekek és idősek legszükségesebb étele, mert nem futja többre! A tévében belehallgattam egyszer-egyszer a parlamenti közvetítésekbe. Erdészetről, halászatról, vadászatról volt szó. Földről, állatról, búzáról, kukoricáról, húsról semmi! Hogy nem jut az urak eszébe, hogy az asztalukon lévő finom falatok, melynek naponta háromszor mellé ülnek, az ország mezőgazdaságában dolgozó emberek hozzák létre, hozzáértéssel! Tudják, hogy a földet minden évben fel kell szántani, be kell vetni. A tehenet nem levágni, hanem fejni kell. Az uraknak rossz intézkedések helyett az volna a dolga, hogy ezt a munkát kellően értékeljék. Nem az a fontos vagy nem a legfontosabb, hogy egy szűk réteg hobbiját kielégítsék, hanem az: az egész ország családi asztalán minél olcsóbban, minél több kenyér, tej és hús legyen. Tisztelettel hűséges olvasójuk: Benkő Sándorné Visszhang Visszás helyzet dísztávirat ügyben A Békés Megyei Hírlap Vonalban vagyunk... című rovatában XII. 8- án megjelent telefonkönyvi észrevétellel kapcsolatban a következő tájékoztatást adja igazgatóságunk. A posta és a távközlés szétválása eredményezte a Hemző úr által is jelzett visszás helyzetet. Ugyanis a dísztávirat üzletág a posta hatáskörébe került. Velük nem sikerült megegyeznie a Magyar Telefonkönyv-kiadó Társaságnak, akik fizetett hirdetésként tudták volna csak megjelentetni a választható formátumokat. A Magyar Távközlési Részvénytársaság (MATAV Rt.) — beleértve a szegedi igazgatóságot is—sajnálatosnak tartja ezt a helyzetet, mivel mi is az önöknél jelentkezett kritikával értünk egyet. Tárgyalást kezdeményeztünk e témában az említett cégek között és valószínűsíthető, hogy a jövő évi budapesti telefonkönyvtől kezdődően újra tudjuk ezt a kedvelt és sokak által hiányolt részt is közölni telefonkönyveinkben. Engedi Antal üzemviteli igazgatóhelyettes, a MATÁV Rt. Szegedi Igazgatósága nevében
