Békés Megyei Hírlap, 1993. december (48. évfolyam, 280-307. szám)
1993-12-21 / 298. szám
1993. december 21., kedd MEGYEI KÖRKÉP ftÉKfc MEGYEI HÍRLAP Száz év erőben, egészségben Mi a hosszú élet titka? — Honnan tudjam én azt!? FOTÓ: LEHOCZKY PÉTER Bál itt, bál ott A mezőkovácsházi művelődési központban december 24-én 19 órakor az elmúlt évhez hasonlóan rendezik meg a magányosok ünnepi szentestéjét. December 25-én pedig 16 órakor kezdődik a társastáncosok karácsonyi bálja, amely diszkóval fejeződik be. Nyertek A szarvasi Zöldpázsit utcai óvoda az Országos Rendőr-főkapitányság által meghirdetett közlekedésbiztonsági pályázaton 80 ezer forintot nyert. Népzenei siker A csorvási Vadvirág népzenei együttes a közelmúltban megtartott országos minősítő versenyen — melynek a kiskőrösi művelődési ház adott otthont — bronzérmet szerzett. Szívszorító levelet kaptam a napokban. írója drámai hangon ecseteli elesettségét. Most, karácsony előtt néhány nappal a nélkülözésről, a szegénységről ír, az egyedül élő özvegyasszony. . „Ha kijönnek, legalább meglátják, milyen hidegben vagyok. És nem tudok enni sem, mert nem jut ennivalóra. A fiamnak, aki jelenleg Pesten katona, kénytelen voltam megírni, hogy karácsonyra ne jöjjön haza. Más választásom nincs. Ott melegben van és kap enni. Karácsonyom hétköznapi, magányos lesz a gyászommal együtt... — írja levelében Mezőberény- ből özvegy Plavecz Pálné. Délutánra jár az idő, amikor felkeresem. Az Oltványkert utca 29. szám alatt él egy ikerház felében, ami úgy 15 éve épülhetett. Az udvaron a kutya csaholva jelzi az idegent. Gazdája szavára házába kotródik, de onnan is gyanakodva lesi az érkezőt. Nagyon sovány, ahogyan errefelé mondani szokták, a lélek csak hálni jár belé. A nagyszobába invitál. A lakás tiszta, de hideg. Kabátban ülve beszélgetünk. A most 47 éves asszony koránál úgy 10— Battonya legidősebb lakóját, a 100. születésnapját ünneplő Lovas Juliannát műsorral és egy-egy szál virággal köszöntötték tegnap a helyi általános iskola tanulói. A gyermekek műsora után Takács Dezső polgármeter felolvasta a Magyar Köztársaság elnökének Julika nénihez intézett jókívánságait: „Tisztelt Asszonyom! Örömmel értesültem róla, hogy 1993. december 20- án betölti 100. esztendejét. Engedje meg, hogy e nevezetes születésnapján szívből gratuláljak, és kívánjak jó egészséget, boldogságot. Őszinte nagyrabecsüléssel: Göncz Árpád köztársasági elnök.” Ezt követően Battonya város polgármestere átadta a helyi önkormányzat ajándékkosarát Lovas Juliannának. Az ünnepelt (aki az egész „protokollt” csak azért is végigállta!) szíves szavakkal asztalhoz invitálta a jelenlévőket, és ízes magyar nyelven mesélni kezdett küzdelmes életéről. — Kunágotán születtem, innen az első világháború előtt beköltöztünk Aradra. Édesapám városi kertészként dolgozott egészen a román megszállásig. Mivel az impérium15 évvel idősebbnek látszik. A fotelbe süpped, kezét imára kulcsolja. Beesett arcán kövér könnycseppek szánkáznak. —Alig van erőm, a kilátásta- lanság borzasztó — mondja, miközben szemem megakad az asztalon sorakozó gyógyszereken. — Beteg vagyok, tizenhárom éve nem dolgozhatok, 9300 forint a rokkantnyugdíjam. A férjemet két éve műtötték, s most a nyáron meghalt. 52 éves volt—hallom és önkéntelenül a falon függő családi fotót nézem. Rajta a házaspár, középen az akkor óvodás korú kisfiú. — Borzasztó nehéz évek vannak mögöttem. Amink van, mindent a saját erőnkből teremtettünk meg, OTP-re vettünk. Házat építettünk, bevezettük a gázt, berendezkedtünk, s mire egyenesbe lettünk volna, jött a baj. Az uram a vízműnél karbantartóként dolgozott, a városban csak „vizesemberként” ismerték. Ha valahol valamilyen baj volt, akkor ő azonnal ment, még az ebédjét is otthagyta. Aztán az életerős férfival végzett a gyilkos kór. A férjem nagyon sokat szenvedett, igyekeztem mindent megadni neki, könnyíteni élete utolsó heteit, napjait. váltáskor nem volt hajlandó hűségesküt tenni, el kellett hagynunk Aradot. Akkori szóval mondva: repatriáltunk. Három évig ismét Kunágotán éltünk, majd ide költöztünk Battonyára. Ennek is van már vagy 70 éve. Testvéreim? Négyen voltunk, a fivérem az első háborúban halt hősi halált. A Kárpátokban van eltemetve. Utánamentem a harctérre, még mindig őrzöm az akkori útlevelemet. Két nappal a megérkezésem előtt esett elvolt nekem vőlegényem is, azt De ez pénzbe került. A nyáron aztán elment... Nem volt pénzem a temetésre, közben a gyerek már bevonult katonának. Kölcsönt kértem és OTP hitelt vettem fel. Most a nyugdíjam már nem elég a fizetnivalókra. A gáz, a villany, a víz, a csatornadíj-hozzájárulás, a kölcsönök törlesztése, a gyógyszerek, a gyerek... Ennivalóra és fűtésre már nem telik. Az elmúlt hónapban a fiamnak eltört a szemüvege, az 1500 forintba került. Aztán küldtem neki még ezer forintot — miközben fia fotóját mutatja. Gázszerelő és lánghegesztő szakmát tanult, bevonulása előtt a mezőgép helyi gyárában dolgozott. Ákkor még biztos volt a munkahelye. Hogy mi lesz a februári leszerelése után? Az most még talány, ugyanis a gyár felszámolás alatt áll. S Berényben sem könnyű állást találni. Az asszony fizetnivalóját még egy bírósági ítélet is terheli: szeptember 16-án 11 ezer700 forint birságot szabtak ki rá. — Soha a büdös életbe nem tudom elfelejteni, amíg élek, bántani fog a lelkiismeret. A férjemért tettem, mert tudtam, hogy nagy beteg, menthetetlen. meg a vetélytársa lőtte le. Nem is mentem férjhez soha! Sokáig hallgatjuk Julika nénit; életének utolsó 70 évéről kevés mondanivalója van. Amikor a polgármester úr arról érdeklődik, hogy mi a hosszú élet titka, nevetve visszakérdez: — Honnan tudjam én azt!? De azért annyit mondhatok, hogy mióta itt lakom Batto- nyán, én még egyetlenegyszer sem voltam a moziban. Négy fal között éltem le ezeket az évtizedeket, itt, ebben a viskóban. M.Gy. A szegénység, a pénztelenség vitt rá. Magamra voltam utalva — mondja elcsukló hangon. Levélíróm vásárolt egy ho- roszkópos sorsjegyet, s a biztos és a nagyobb nyeremény reményében meghamisította azt. Egy számot átjavított a szelvényen, amit aztán a megyeszékhely egyik pénzintézetében akart beváltani. Észrevették, lebukott. Bíróságon végződött a dolog. — Ha sikerül, néhány tízezret kapok. Talán a temetésre elég is lett volna... De nagy marha voltam! — hallom, s közben megtudom, a bírságból már csak 2000forint fizetnivalója van hátra. Közben a közelgő karácsonyról váltunk szót Előjönnek az elmúlt esztendők emlékei. — Nem voltunk soha gazdagok, de 5—6 éve mindenünk megvolt, boldogan készültünk az ünnepekre. Ilyen már többet nem lesz. —Mire lenne a legnagyobb szüksége? — Megértésre és élelemre. Naponta teán és egy-két almán élek, kétnaponta félkilónyi kenyeret veszek. Hogy milyen karácsonyom lesz? Nem tudom. Nekem már az is igazi ünnep lenne, ha meleg lakásban jóllakhatnék. Én az ünnepre mindenkinek csak jó egészséget kívánok. Szekeres András Éhesen, fázva, egyedül Olvasóink írják -............................. ------------------------------------------= Az itt közölt vélemények nem okvetlenül azonosak a szerkesztőségével. Az olvasói leveleket a szerzők előzetes hozzájárulása nélkül, mondanivalójuk tiszteletben tartásával, rövidítve jelentetjük meg. Nyílt levél a békéscsabai önkormányzathoz, a polgármester úrhoz és minden békéscsabai és környékbeli érdeklődőhöz, leendő cégtárshoz és vásárlóhoz Vegyünk magunknak egy konzervgyárat! Nem tudom, elért-e Önökhöz a Békéscsabai Konzervgyár halálhörgésének hangja? A Békés Megyei Munkaügyi Központban a számítógépes adatrögzítésen túlmenően felkészültek-e a munkanélküliek fogadására? Felvetődött-e már valakiben a gondolat, hogy éléstárunkat, munkalehetőségünket mentsük meg magunknak? A fogyasztónak, a mezőgazdasági termelőnek, a dolgozóknak, szőkébb hazánknak, Békéscsabának. Vegyük meg mi közösen a konzervgyárat! Első vevő és főrészvényes legyen az önkormányzat. Legyen tulajdonos a segédmunkás, a szakmunkás, a gépkezelő, legyen tulajdonos a mezőgazda- sági termelő, a kiskereskedő és legyen tulajdonos minden városát szerető ember, aki kis pénzét jó befeketésbe akarja kamatoztatni. Legyünk példái (bár elég későn) az országnak és alkossunk egy nagyot mindannyiunk, és az ország hasznára. A konzerviparnak kisebb a múltja, minta jövője. Jövőnket miért dobnánk sutba? Ha a termelő tudja, hogy megvásároljuk a termékét és becsülettel kifizetjük a vételárat, nekünk fog termelni. A kereskedő a mi termékünket fogja árulni. A dolgozó óvni, vigyázni fogja munkáját, munkahelyét. A jó munka egyik feltétele a biztonság, és a 600 dolgozónak ezt biztosítaná a régi-új munkahelye. (De akár 1200 embernek is!) Ez az az ipar, amiért mindenki tehet valamit, pontosabban mindenki sokat tehet. Részvényeinkért ugyanúgy tolonghatnának, minta ,,Pick” részvényekért. Ahhoz, hogy a Békéscsabai Konzervgyár a miénk maradhasson, szükség lenne a kisemberek sok kicsi forintjára, a tehetősebbek nagyobb befektetésére, a termelők, a kereskedők támogatására, az önkormányzat maximális részvételére. Fontos lenne az is, hogy aki forinttal nem tud segíteni, termékeink vásárlásával mellettünk voksoljon. Kérem gondolkozzanak — de gyorsan. Szabad-e tovább prédára bocsátani munkahelyünket, éléstárunkat, jövőnket? Ne engedjük, hogy technológiákra szétbontva értékesítsék a gyárat... Vegyünk magunkank mi egy egész konzervgyárat! Egy kiskereskedelemben dolgozó, alapszakmáját tekintve KONZERVIPARI SZAKMUNKÁS Hogyan lehet több pénzt keresni? Japánban, fejlett országokban vagy akár a kínai szocialista piacgazdaságban a tudás és alkotótevékenység szerint lehet pénzhez jutni. A japánoknál valószínűleg egy napig sem lenne maradása semmittevőknek. A világ gazdaságilag lezüllesztett, s ezért a fejlődő országok szintjére süllyedt országaiban mindez fordítva van. Ez utóbbiakban legjobban a kapcsolatok, a spekuláció, a csalás, a becstelenség és a szervezett bűnözés fizetnek. Aki dolgozik, termel, művelődik vagy idejét tanulásra pocsékolja, az aligha számíthat arra, hogy bekerül a módosabb felső százezer soraiba. Egyik német professzor világűrbe kilőhető naperőművek terveit dolgozta ki, melyek mikrohullámok segítségével ingyen látnák el elektromos energiával a Fölét. Kivitelezésük annyiba kerülne, amennyit a Földön egy év alatt energiafeltárásra költenek. A japánok számítógépes jövőkutatást végeznek és olyan közutakat terveztek meg, amely alá nagyfrekvenciás tekercsek vannak beépítve, s elektromos járművek így vezeték nélkül közlekedhetnének. Hogy lehetnek ilyen élhetetlenek, hogy ennyit fáradoznak, amikor hazánkban számtalan középszintű ember, aluliskolázott, büntetett előéletű, sőt analfabéta belépett a legmódosabbak táborába? Ifj. Salamon György Lekötési idő Éves bruttó i i il iiiiillliiiiilllifc (nap) kamat (%) mm 30 31-60 15,50 16,00 KAMATOZÓ JEGY 61-90 16,50 91-120 17,50 121-150 18,50 151-180 20,00 181-210 22,00 211-240 23,00 241-270 25,00 Zöld út a sikerhez Bármilyen összegben váltható: Békéscsaba, Munkácsy u. 2. Vésztő, Wesselényi u. 2. Mezőkovácsháza, Alkotmány u. 53. À • 3.6, 9 hónapos K< futamidő SPRINT BETÉTJEGY • fix kamatozású 3 hónapra évi 18% 6 hónapra évi 20% 9 hónapra évi 20,5% Árral szemben, tempóelőnyben Bármilyen összegben váltható: Békéscsaba, Munkácsy u. 2. Vésztő, Wesselényi u. 2. Mezőkovácsháza, Alkotmány u. 53. 3 éves futamidő első évre fix kamat: 21 % 2. és 3. évben változó kamat lejáratkor kamatos kamat bármikor visszaváltható A holnap biztonsága * Maraton ‘Betétjegy HHVni Bármilyen összegben váltható: Békéscsaba, Munkácsy u. 2. Vésztő, Wesselényi u. 2. Mezőkovács háza, Alkotmány u. 53.
