Békés Megyei Hírlap, 1993. december (48. évfolyam, 280-307. szám)
1993-12-15 / 293. szám
1993. december 15., szerda SPORT A szakszövetségek így látták az év legjobbjait! / Békésből: Rosza, Árgyelán, Szász és Lovász az élen A Magyar Távirati Iroda Sportszerkesztősége 1964 óta rendszeresen felkéri a honi sportszövetségeket arra, jelöljék meg, kit (vagy kiket) tartottak sportágukban az esztendő' legjobb sportemberének. A hírügynökségi körlevélre idén hatvan válasz érkezett be. A listát böngészve megállapítható, 1993- ban négy Békés megyei sportoló, az atlétanők között a békéscsabai[Rosza Mária, a labdarúgók között — némi meglepetésre —Árgyelán János, a díjugratók között a mezőhegyesi Szász Attila, míg az erőemelők között a gyulai Lovász György végzett az élen. Árgyelán János A Békéscsabai Előre FC 24 éves középpályása ebben az évben több jó teljesítménnyel hívta fel magára a figyelmet, igaz jó néhányszor csalódást is okozott. Már a tavaszi idényben is jól kamatoztatta gyorsaságát és nagy munkabírását az újonc Előre FC- ben, amely csak a labdarúgó NB I utolsó fordulójában maradt le a nemzetközi szereplést jelentő negyedik helyről. Az ősszel — középpályásként — hat alkalommal zörgette meg az ellenfelek hálóját, s így nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a lila-fehérek dobogós helyen várhassák a tavaszi folytatást az élvonalban. Teljesítményére a szövetségi kapitány, Verebes József is felfigyelt és meghívta az év utolsó válogatott mérkőzésére, a luxemburgiak elleni találkozóra a válogatott keretébe. Bár a címeres mezben a bemutatkozásra még várni kell, de ha fejlődése töretlen lesz, minden bizonnyal jövőre ez is megtörténik. A lila-fehérek fürgeléptű játékosa iránt információink szerint itthon a Rába ETO, külföldön, elsősorban svájciak érdeklődnek. Az MLSZ először választotta az év labdarúgójának a csabai fiút. Lovász György Az országos erőemelő bajnokságon a Gyulai Atlasz kiválósága, a többszörös Európa-bajnok, Lovász György győzött. A közelmúltban Kanadában, Hamiltonban megrendezett junior és masters erőemelők világbajnokságán a mesterek között a 110 kg-os súlycsoportban új országos csúccsal, 837,5 kg-mal élete második világbajnoki aranyérmét nyerte a 49 éves sportember. A MATESZ power szakága ebben az esztendőben már harmadik alkalommal választotta az év sportolójának a gyulaiak erős emberét. Rosza Mária I A Békéscsabai Előre I Atlétikai Egyesület ! válogatott gyalogló- ’ nője az idén legnagyobb sikerét a stuttgarti felnőtt világbajnokságon érte el, ahol a 10 km-es gyaloglásban az erős mezőnyben tizedikként érkezett a célba, 44:17-es időeredménnyel. Tóth Sándor edző tanítványa tagja volt az idei mexikói Világkupán ötödik helyen végzett magyar válogatottnak is. Debrecenben megnyerte az 1993-as évi országos bajnokságot a 10 km-es gyaloglásban. A világbajnokság után az ősszel két hazai versenyen is remekelt, Balassagyarmaton és Békésen 43:30 alatti időt ért el 10 km- en, ami nemzetközi viszonylatban is kiváló eredménynek számít. Rosza Mária ebben az esztendőben állította fel az új országos csúcsot, amely 43:21. Az év folyamán több hazai és nemzetközi versenyen állt rajthoz és szerzett értékes helyezéseket. A szövetség első alkalommal választotta meg az év legjobbjának. Szász Attila A mezőhegyesiek fiatal, kiváló lovasa végig egyenletes teljesítményt nyújtott a többfordulós Volvo Világkupában, ahol díjugratásban kelet-európai győztes lett, így jogot nyert az 1994-ben megrendezésre kerülő világdöntőben való indulásra. Tagja volt az országos díjugrató bajnokságon csapatban 6. helyen végzett Mezőhegyesi Ménesbirtok Rt. együttesének. Az országos díjugrató bajnokságon a nehéz kategóriában nagy küzdelemben a második helyet szerezte meg. Jól szerepelt a hagyományos Hortobágyi Nagydíjon is, ahol az erős nemzetközi mezőnyben megszerezte a végső győzelmet. Szász Attila az augusztusban rendezett Magyar Ugróderbi győztese lett Unyban, Randi nyergében. A szövetség döntése alapján első ízben lett az év díjugratója. V.L. Hat csapat a trófeáért Harmadik torna Machalek István emlékére I Lapunk egykori sportrovatvezetőjének, Machalek Istvánnak emlékére harmadik I alkalommal rendeznek rangos nemzetközi utánpótlás kézilabdatomát Békéscsabán. Az 1993. évi eseménynek a Körösi Csorna Sándor Főiskola sportcsarnoka ad otthont december 18—19-én, a rendező pedig az idén ötven esztendős jubileumát ünneplő megyei szövetség és a Békéscsabai NKC. A résztvevők sorában ott találjuk a tavalyi győztes Spectrum-FTC-t, a Debreceni Sl-t, a román Arad csapatát, a szlovák Dubnicát, a cseh Olomucot, valamint a házigazdák legjobb tizenéveseit. A körmérkőzéses torna győztese védi egy évig a Machalek István-ván- dorserleget, de díjjazzák a legjobb kapust, a legtechnikásabb és a legredményesebb játékost is. Szombaton és vasárnap egyaránt 8.30 órakor kezdődik az eseménysorozat. A IATE ÁLLAM- ÉS 1QGTUDOMÁNY1 KARA 1994. februárjában ismét indítja másoddiplomát nyújtó posztgraduális kurzusait: jogi szakosítót közgazdászok részére, közgazdasági szakosítót matematikusok, programozó matematikusok és felsó'fokú műszaki végzettségűek részére. Új képzési forma az egészségügyi közgazdasági szakosító orvosok, gyógyszerészek, továbbá az egészségügyben dolgozó egyéb diplomások részére. A képzési programról, a tandíjról, a jelentkezés és a felvétel módjáról részletes információkat nyújtó tájékoztató füzet és jelentkezési lap a kar tanulmányi osztályán (Szeged, Tisza Lajos krt. 54.) vehető át. Jelentkezési határidő: 1994. január 15. Karácsony Kupa A Békéscsabai 611. Számú Villamosipari Szakközépiskola és Ipari Szakmunkásképző Intézet hatodik alkalommal rendezi meg a Karácsony Kupa teremlabdarúgó-tornát és kézilabda villámtomát A csütörtökön 14 órakor kezdődő sport- esemény a Békéscsabai 2. Számú Általános Iskola tornatermében zajlik majd két napon át, amelyen négy város középiskolásai küzdenek. így a Kaposvári Széchenyi István Szakközépiskola, a Szegedi Móra Ferenc 600-as Szakmunkásképző és Szakközépiskola, a Salgótarjáni 211. Számú Szakmunkás- képző és Szakközépiskola és a rendező iskola csapatai között dől el az elsőség kérdése. A pénteken a találkozók 8.30 órától folytatódnak. Labdajáték-eredmények Kettős orosházi siker Orosházi MTK—Kiskunfélegyháza II. 15:3. NB Iles férfi asztalitenisz-mérkőzés, Orosháza. Magabiztos győzelmet aratott az orosházi együttes a korábbról elmaradt találkozón a magyar bajnok tartalékgárdája ellen. A hazaiak az ősz folyamán megőrizték veretlenségüket és négy döntetlent értek el. Az OMTK a tabella második helyén várja a tavaszi folytatást. Orosházi győztesek: Homyák 4, Ágoston 4, Sipos 4, Bohács 1, az Ágoston—Homyák és a Sipos—Mótyán párosok. Orosházi MTK II.—MNB 14:4. NB II, női, Orosháza. A fiatalokból álló orosházi csapat a novemberről elhalasztott mérkőzésen győzelmével teljesítette az idei szezonra kitűzött célokat és a tabella első részében végzett. Orosházi pontszerzők: Lehoczki A. 4, Dér 4, Lehoczki M. 3, Molnár 2 és a Lehoczki M.—Budavári A. páros. Előrehozott verseny. Gyulán rendezte meg a Békés Megyei Asztalitenisz Szövetség az 1994-es évről előrehozott megyei újonc fiú és leány egyéni asztalitenisz-bajnokságot. A viadalon a gyulai és a békési asztaliteniszezők osztoztak a legfényesebb érmeken. Eredmények. Újonc leány (7 induló): 1. Görgényi Klára (Gyulai Elés- ker), 2. Balogh, 3. Schaffer (mindkettő Colors SE) és Mészáros (Gyulai Elés- ker). Fiúk (19): 1. Drotár János (Colors SE Békés), 2. Gyimesi (Gyulai lésker), 3. Juhász és Gondos (mindkettő Orosháza Asztalitenisz SC). Tizenhét büntetők hibáztak a herényiek Debreceni ASE— Mezőberényi SDSE 44:42 (16:20). NB Il-es női kosárlabda-mérkőzés. Debrecen. V.: Hegedűs, Földházi. Mezőbe- rény: Pipis (5), Korcsok (5), Gaál (5), Balog (9), Urbancsek (5). Cs.: KOZMA (13/6), Szenteszki (-). Edző: Ivá- nyi László. A herényiek jól védekeztek és a lepattanó labdák zömét is megszerezték. Támadásban viszont pontatlanok voltak, 17 büntetődobást is elhibáztak, ezért kaptak ki az év utolsó bajnoki mérkőzésén. Győzelem jó játékkal Gyomaendrődi TK— 0 Miskolci EAFC 3:0 (3,14, 2). NB Il-es női röplabda- ' mérkőzés, Gyomaendrőd. V.: Zsila, Kovács. Gyomaendrőd: Asztalos, Tóth, Tímámé, Arany M., Arany E., Kajla. Cs.: Rosza. Edző: Szmolnik Lajos. A remekül kezdő hazaiak a második szettben kicsit visszaestek, de a folytatásban újra a vendéglátók akarata érvényesült. A mérkőzés 50 percig sem tartott, a gyomaendrődi- ek mindössze 19 pontot engedélyeztek a miskolciaknak. gól a teremtornán A békéscsabai városi teremlabdarúgó-bajnokságban a hét végén a 2. számú iskolában újabb két fordulót bonyolítottak le. Szombati eredmények: Filó és Tsa.—Bögöte 1—2, Kner Jubileum—Csabatáj 3—4, Dré- her—Tisza Non-stop 1—3, Gyomaendrőd—Cyclo ICI—0, Mirelité— Dinamo United 2—2, Körösimpex— Zahorán FC 7—2, Gyula Népfőiskola—Bimetál Bonac 4—0, Metaxa— Cápa Söröző 3—3, Trexim Bt.—Körös Volán 3—0, Zeli-Fém—Termál Taxi 3— 7, Gyula Magán SE—Sasok 5—2, Kétsoprony—Vízmű II. 2—3, Bélme- gyer—Xilán 2—3, Vadászpanzió- Távközlés 1—1. Vízmű I.—Színfolt 4— 2, Bútoripar— Shell-kút 1—1. Vasárnap: Károlyi és Tsa.—Old K ings 4—0, Nagy L. és T sai.—K. és K. 2—2, GyulaSiva Kft.—Éprak Kft. 2— 1, Kétegyháza—Hanyatlás 7—2, Ki- osz—Agromill 1—1, Bészer—Pikoló Söröző 3—1, Békés Péter G.—Yellow Phone 4—0, Medgyesegyháza—Heli Kft. 0—0, Rádió Locomotív— Minarik 9—1, Csaba Farm—Scarpe FC 2—2, Sarkad Leel-Őssy—Hung. Favorit 2—1, Polgármesteri Hivatal— VII. kerület 1—5, Telekgerendás— Savó Bár 2—1, Hetes Kft.-Zengő— Lanerossi 11—0, Pálma—Kishangya 4—2, Pedagógus—MÁV DSE 3—2. ♦ ♦♦ Orosházán a városi sportcsarnokban a téli Kupa Teremlabdarúgó tornán a következő eredmények születtek. Iskolások 1—2. osztályosok: Eötvös téri iskola—Nagyszénás 2—3, 3. sz. iskola—4. sz. iskola 0—0. 3—4. osztályosok: József A. iskola— Nagyszénás 1—2, Eötvös téri iskola— Nagyszénás 0—0, 3. sz. iskola—4. sz. iskola 1—3. 5—6. osztályosok: 2. sz. iskola—3. sz. iskola -2—4, Nagyszénás—József A. iskola 3—0, Eötvös téri iskola—Nagyszénás 2—1. 7—8. osztályosok: 2. sz. iskola— OMTK IL 1—1, Eötvös téri iskola— Nagyszénás 1—1. Felnőttek. AKG—OILERS Emergency 0—1, Drapp Sapka—Nutrex 1— 6, Schell-ex—Magyarbánhegyes 5— 0, Sütőipar—Kuti SC 3—0, Rendőrség—Liget SC 3—3, Agro M.Rt.— Meteor Ő—1, Juventus—Cimborák 3—2. Moll Rt. II—FAvorit 1—0, Szálai SE—Flamengo 1—7, Barkács SE—Határőrség 2—4, Vas-Műanyag—Unicum 3—3, Moll Rt. I.—Karate Szuperinfo 0—4, Új Élet II.— Jäger Söröző 2—3, F. Póker—Orsi FC 6— 3, Egyetértés—Új Élet 1.0—1. ♦ ♦♦ A szarvasi 1. számú iskola „Foci Munkaközössége” ismét megrendezte immár hagyományossá vált gyermeklabdarúgó tornáját. A résztvevő 16 csapat két korcsoportban küzdött az elsőségért, a helyezésekért. Ki kell emelni minden vidéki együttest, a külföldieket és a budapestieket külön is, amiért az anyagiakat nem kímélve részt vett a színvonalas tornán. Csak dicsérő jelzőkkel lehet illetni a rendzőket a torna vidám, zökkenőmentes megrendezéséért. Most is megmutatták a „kicsik”, hogy mennyi tehetség van közöttük. Eredmények. I. kcs.: Bcs. Hungária—Kondoros 1—0, Mezőberény—* Bcs. Szabó P. téri iskola 0—1. Arad— Kunhegyes 2—2, Szarvas 1-es iskola—Kemecse 6—1, Arad—Bcs. Hungária 1—1, Szarvas—1. sz. iskola— Mezőberény 8—0. Kunhegyes— Kondoros 3—1, Bcs. Szabó P. iskola—Kemecse 2—2, Arad—Kondoros 2— 3, Szarvas 1. sz. iskola—Bcs. Szabó P. téri iskola 5—0, Bcs. Hungária— Kunhegyes 1—3, Kemecse— Mezőberény 4—1, Kunhegyes— Kemecse 3—0, Bcs. Hungária— Szarvasi 1. sz. iskola 0—3. 3—4. helyért: Békéscsabai Hungária—Kemecse 3—0. Első helyért: Kunhegyes— Szarvasi 1. sz. iskola 4—1. További sorrend: 5. Aradi sportiskola, 6. Békéscsabai Szabó Pál Téri Általános Iskola, 7. Kondoros, 8. Mezőberény. Különdíjasok. Legjobb kapus Szabó Lajos (Kunhegyes), legjobb mezőnyjátékos Szilágyi Gábor (Kunhegyes), legeredméynesebb játékos Moldván Krisztián (Szarvasi 1. sz. iskola) 8 góllal, legfiatalabb játékos Asztalos József (Kemecse), legjobb szarvasi játékos Barkó Géza (Szarvasi I. sz. iskola), legjobb külföldi játékos Nyistor Marínéi (Arad), a győztes csapat edzője Szabó György. II. kcs.: BVSC I.—Szarvasi 2. sz. iskola 1—1, Mezőberény—Bcs. Szabó P. téri iskola 1—1, Szarvasi 1. sz. iskola—BVSC II. 1—1, FTC— Kondoros 3—0, BVSC I.—Bcs. Szabó P. téri iskola 1—3, Szarvasi 1. sz. iskola—Kondoros 10—12, BVSC II.— FTC 1—1, Mezőberény—Szarvasi 2. sz. iskola 1—0. Bcs. Szabó P. téri iskola—Szarvasi 2. sz. iskola 2—1, Szarvasi 1. sz. iskola—FTC 2—0, BVSC IL—Mezőberény 2—0, BVSC II. —Kondoros 2—0, Szarvasi 1. sz. iskola—BVSC I. 1—1, FTC—Bcs., Szabó P. téri iskola 0—1. A 3. helyért: FTC—Szarvasi 1. sz. iskola 4—3. Első helyért: BVSC I.— Autóüléshuzat-szaküzlet Békéscsaba, Luther u. 11. Békéscsabai Szabó Pál Téri Általános Iskola 1—0. A további sorrend: 5. BVSC IL, 6. Mezőberény, 7. Szarvasi 2. sz. iskola, 8. Kondoros. Különdíjasok. Legjobb kapus Kövesdi Roland (BVSC L), legjobb mezőnyjátékos Somogyi János (Szarvas I.j, legeredményesebbjátékos Burcsa Norbert (FTC) és Lipcsei Roland (Szarvasi 1. sz. iskola) 7—7 góllal. Legfiatalabb játékos Durucskó Péter (Szarvasi 2. sz. iskola), legjobb szarvasi játékos Takács István (Szarvasi 1. sz. iskola). A győztes csapat edzője Hernádi András. A szponzorok támogatása nélkül a torna nem jöhetett volna létre. A rendezvényt támogatták: Portéka Áruház, Budapest, Szarvas Város Polgármesteri Hivatala, Gyermek és Ifjúsági Alapítvány Szarvas, Kőbányai Sörgyár, Plastoball, Szirén Alapítvány, Integrál Gmk., Vasipari Szövetkezet, Áfész, Grafitti, Rucanor Bolt, Öt Sárkány bolt, Unitica Kft., Keravill Schop. Omega Áruház, Rágyi és Tsai, Origó Gmk., Agrokomplex Bt. Magánvállalkozók: Oláh András, Nagy József, Po- vázsai Mihály, Demcsák Pál, Buri János, Szeli Lajos, ifj. Mari Sándor, Veres Attila, Fazekas András és fiai, Dari- da István, Rozsán Csongor. A Rovért Kupáért Békéscsabán a Körösi Csorna Sándor Főiskola tornacsarnokában első alkalommal rendezték meg a Rovért Kupa férfi kézilabdatornát. A rendezők célja a holtidény kihasználása a megyei csapatok részére és minél több ifjúsági korú kézilabdázónak a játék biztosítása. A résztvevő négy csapat körmérkőzéses formában döntötte el a végső sorrendet. Eredmények: Mezőhegyes— Mezbőerény 21—20, Békéscsabai Sportcsarnok—Gyula 14—18, Gyula—Mezőhegyes 14—30, Békéscsabai Sportcsarnok—Mezőberény 17—23, Mezőhegyes—Békéscsabai Sportcsarnok 22—15, Gyula— Mezőberény 23—25. A Rovért Kupa végeredménye: 1. Mezőhegyes 6, 2. Mezőberény 4. 3. Gyula 2, 4. Békéscsabai Sportcsarnok Szabadidő SE 0 ponttal. A torna gólkirálya Lovász (Mezőhegyes) 29 találattal. Legtechnikásabb játékos Szilágyi (Gyula), legjobb kapus Krecsméri (Mezőhegyes). A Rovért Kupa szponzorai: Rovért Kft., R-Eszcoop, Tisza non-stop, Kis- pipa vendéglő, Decatlon sportbolt, Prizma gmk., Miker Tervezőiroda, Kovács Erika vállalkozó és Kopp-Ker. Összeállította: Hankó György Totótippjeink az 51. heti szelvényekhez: l.Atalanta—Genoa 1 2. Cremonese—Udinese 1 X 3. Foggia—Torino x 2 4. Juventus—Piacenza 1 5. Lecce—Lazio 2 6. AC Milan—Cagliari 1 7. Parma—Napoli lx 8. Sampdoria—Reggiana 1 9. Ancona—Ascoli 1 X 10. Fiorentina—Verona 1 11. Pisa—Cesena xl 12. Ravenna—Monza lx 13. Venezia—Brescia x 2 +1. mérkőzés: 14. Cosenza—Bari x Felvételünk a Rovért Kupa férfi kézilabdatornán a Mezőhegyes—Gyula összecsapáson készült, a gyulaiak támadását örökíti meg. Háttal a mezőhegyesi kapus, Krecsméri látható, aki a torna legjobb kapusa lett. A találkozót 30—14-re a mezőhegyesiek nyerték fotó: fazekas ferenc Közéleti napilap. Főszerkesztő: dr. Árpási Zoltán. Felelős szerkesztő: Niedzielsky Katalin, Seleszt Ferenc. Kiadja a Népújság Kft. Felelős kiadó: Martin Feldenkirchen és dr. Tóth Miklós ügyvezető igazgatók. Szerkesztőség és kiadó: 5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4. Levélcím: 5601 Békéscsaba. Pf. 111. Telefonszámok: központ (66) 450-450; főszerkesztő: (66) 446-242; sportrovat: 451-114; telefax: (66) 441-020. Kiadói telefonszámok: (66) 441-545; hirdetés: 441- 311; telefax: 450-198; telex: 83-312. Terjeszti a Magyar Posta és egyéb terjesztő szervek. Előfizethető a a kiadónál. (5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4.) valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással. Előfizetési díj egy hónapra 375 forint, egy évre 4140 forint. Készül: a Kner Nyomdában, Békéscsaba, Baross u. 9—21. Vezérigazgató: Balog Miklós. HU ISSN 12151068