Békés Megyei Hírlap, 1993. december (48. évfolyam, 280-307. szám)
1993-12-11 / 289. szám
1993. december 11., szombat 0 Van olyan perc... Van olyan perc, mikor szivünkben Az élet lángja fellobog. Van olyan perc, mikor azt hisszük, Hogy lehetünk még boldogok. Szép asszonyarcok hosszú sorban Reánk ragyognak, intenek, Velünk vannak a csókban, borban Amor és Bacchus istenek. De oly múló a mámor üdve, Elszáll az ámító remény, Nem Ígér édes boldogságot, Miként a mámor éjjelén. S mig ránk tolul a végzet átka, Amely lelkünkre visszajár — Szivünk olyan, olyan üres lesz, Mint a mámort adó pohár. Ady Endre verse Álom. Jelinek Lajos tusrajza Halló! Beszélgessünk! Hetvenöt éve született Alekszandr Iszajevics Szolzsenyicin A Nobel-díjas orosz író, Alekszandr Iszajevics Szolzsenyicin 1918. december 11-én Kiszlovodszkban született. Nyolc évig raboskodott szovjet börtönökben és lágerekben, de késó'bb is sok meghurcoltatásban volt része. Kizárták az írószövetségből, a Gulág-szigetcso- port című könyvéért pedig megfosztották szovjet állampolgárságától. Azóta külföldön él. Ismert műve az Ivan Gyenyi- szovics egy napja — az alábbiakban ebből idézünk néhány bekezdést —, valamint a Rákosztály. 1970-ben Nobel-díjjal tüntették ki. Mondták... Nem vitákra van szükségünk, nem pártok csatájára, médiaháborúra, hanem a jövőnk alakításáért való felelős összefogásra. Meggyőződésem, hogy a „keresztény értékek nem öncélúak, hanem mindenkor hozzájárulnak az ország (a megye) erkölcsi, gazdasági felemelkedéséhez és nemzetközi megbecsüléséhez”. (Dr. Dankó László ka- locsa-kecskeméti érsek) Mi jó van abban, hogy miután a tévét sikerült az iraki televízió színvonala alá süllyeszteni (tudom, mert láttam azt is), most szépen követi a rádió, de annyira, hogy a Bródy Sándor utca lakói már az elköltözést fontolgatják. Miért jó, hogy az Ómagyar Mária-siralmat is csak azért lehet rádiójátékká feldolgozni, met a szerzőjének nincs végrendeleti végrehajtója; miért kell örülni annak, hogy a továbbiakban még közvetíthető kulturális termékek mennyisége és minősége lassacskán igazolni fogja azt a bárgyún magyarságellenes kijelentést, amelytől a közelmúltban még az egész ország agyvize felforrt. (Váncsa István író, újságíró) A mi ünnepeink mind szomorú ünnepek; nincs győzelmünk, csak önmagunk fölött aratott vereségeink vannak. Én azt szeretném, ha október 23-a örömünnep lenne, és táncolnának és énekelnének az emberek az utcán, mindenki kezet fogna a másikkal, ölelgetnék egymást, kicsit mámorosak, becsí- pettek lennének a felebarátok, mert engem zavarnak a dörgedelmek, a történelmi leckék, a követelések, fenyegetések, len- getések, kiabálások, hajcihő. (Galkó Balázs színművész) Békési tallózó A kölcsönös tőkebefektetésre — hazánk és volt keleti piacaink országai között — azért lenne égetően szükség, mert például a legtöbb magyar és ukrán vállalat azért haldoklik, mert elveszett a piacuk. Az élelmiszeripar területén például húsipari, konzervipari egységeket lehetne kérni. Az utolsó pillanatban vagyunk, mert ha végképp tönkremennek az olyan gyárak, mint a Békéscsabai Konzervgyár, akkor ezek a megoldási lehetőségek végleg elvesznek. (Heti Magyarország) Fürkésző Gyulán nagy vita folyik a középiskolák elhelyezéséről. Nem időszerűtlen talán felemlítenünk, hogy a városnak már a XV. század végén volt középfokú képzést nyújtó iskolája. Ami nem lehetett véletlen, hiszen Gyula épp a XV. században emelkedett fel, vált a környék fontos kézműves- és kereskedelmi központjává, fontos mezővárossá. A várost már ekkor sokan lakták, önkormányzata széleskörű jogokkal bírt és kiváltságai voltak. Gyula jelentőségét érzékletesen mutatja, hogy amig Corvin János uradalmi igazgatásának várbeli központjához a század elején még csak 43 település tartozott, a század végére ez a szám 73-ra emelkedett. Kaszaperen egyetlen corosbá- ros telefonszám van, amely a termelőszövetkezet központi száma. Feltárcsázva az első bejelentkező Varga Jánosné helyi lakos, a szövetkezet dolgozója. — Halasi Mária vagyok, a Békés Megyei Hírlap munkatársa és szeretném felkérni egy rövid beszélgetésre. — Szívesen segítek, de nem tudom, mit is mondhatnék magamról. — Először talán mutassuk be a családot. — Hárman élünk együtt a férjemmel és a lányommal egy magunk építette családi házban. A férjem a mezőkovácsházi építőiparnál dolgozik, lányom, aki 24 éves, Békéscsa: bára jár. Én a helyi téeszben tevékenykedem, mint titkárnő, ezért is ülök itt, a telefonnál. 1972 óta vagyok a cégnél, majd átkerültünk Nagybánhe- gyesre, a téesz szétválása után 1990-től Kaszaperen folytatom a munkát. — A családtagok napi utazása nem okoz gondot? — Hát bizony csak este vagyunk együtt, amikor mindannyian hazaérkezünk. —Hogy telik a napjuk? — A férjem általában az udvari munkával, a jószágok etetésével foglalkozik, én és a lányom a háztartással és a főzőcskével. Nagyon szeretek tévét nézni és rádiót hallgatni. Érdekelnek a napi események. Van, hogy hétvégén reggeltől estig is szól a rádió, míg én dolgozom. Másik hobbim az olvasás. Sok saját könyvünk van, és ilyenkor télen van amihez többször is visszatérek, kétszer is elolvasom. Minden műfajt szeretek, nem vagyok válogatós. — Hogyan készülnek a karácsonyra? — Van egy testvérem, akivel már hagyományosan karácsony első napját a szülőknél töltjük. így lesz idén is, hisz ők is kaszaperiek. A gazdasági helyzet minket is sújt, be kell osztani a filléreket, de egy-két meglepetésre azért most is futja. Ezek olyan hasznos és apróbb ajándékok, amire szükségünk van, meg örül is a család. Reméljük, az idén is jól érezzük magunkat. — Ehhez kívánok jó egészséget és kellemes ünnepeket. ...A fogoly gondolata — az se szabad. Egyre ugyanakörül forog, egyre csak visszatér: nem tapogatják-e ki a matracban eldugott kenyérdarabot? Estére betegállományba helyez- nek-e az ambulatóriumban? Szigorítottba dugják-e a kapitányt vagy sem? Honnan a csudából szerezte Cézár a meleg fehérneműt? Bizonyára megkent valakit a ruharaktárban. Mert honnan szerezhette? Családja is kétszer ír évente, de az ember nem ismeri ki magát az életükben. Új kolhozelnök van, de hát eddig is évenként változtak. A kolhozt / összevonták — már egyszer azelőtt is összevonták, aztán megint szétaprózták. No meg aki nem teljesíti az előírt munkaegységet, annak a háztájiját egy tized hektárra csökkentik, sőt van, akinek csak a házát hagyják meg... Ivan Gyenyiszovics a hosz- szú börtön- és táborélet során már elszokott attól a gondolattól, mi lesz holnap vagy egy év múlva, miből tartja el a családot. Helyette mindenről gondolkodik a parancsnokság — mintha így könnyebb is lenne. És még két telet és két nyarat kell neki itt töltenie... „Békéscsabán lenni mindig jó. Most különösen sok üdvözlet Simonyi Mesternek Gyulára. — Géczi János” A Tevan Kiadó vendégeként járt a városban Géczi János költő, aki Medgyesegyházán született, s jelenleg Budapesten él és alkot Multinacionális fogyasztási cikkeket forgalmazó cég munkatársakat keres az ország egész területén bolti értékesítés szervezése céljából árurendező, üzletkötői munkakörbe. JELENTKEZÉSI FELTÉTELEK: — jogosítvány — érettségi — lakástelefon — 1 8—25 év korhatár — férfiaknál katonaviseltség. A jelentkezésnél előnyt jelent: német, angol nyelv tudása, kereskedelmi végzettség, gyakorlat. Budapest 1 367 pl. 15. Fekete fehéren Utolértük Mongóliát! Megvolt hát a nagy vita a parlamentben a mezőgazdaságról. A jelek szerint sem a kormánypártiak, sem az ellenzékiek nem elégedettek. Ki ezért húzogatja a száját, ki azért. Csak az érintettek, a mezőgazdaságból élők nem húzogatják, már ahhoz sincs kedvük. Félő, egyre szélesebb tömegek eszmélnek rá az egykor szebb napokat megért ágazat gyászos helyzetére. Különösen ha bekövetkezik, amit sokan jósolnak: a hajdan Európa éléskamrájának tartott és acélos búzájáról ismert Magyarország jövőre gabonabehozatalra szorul. így lesz vagy sem, nem tudom, de a számok effélét sejtetnek. A kép több mint elkeserítő. Az utolsó békeévben, vagyis 1938-ban 2,7 millió tonna búza termett Magyarországon, 1986 és 1990 között átlagban 6,3, az idén pedig mindössze 3,0. A visszaesés tehát zuhanásszerű. Nem jobb a helyzet az állatállomány tekintetében. Öt év alatt—1989 és 1993 között—a szarvasmarha-állomány mintegy kétharmadára esett vissza, 1,7 millióról 1,1-re, a sertéseké 8,6 millióról 6,1-re, a juhoké pedig 1,5 millióról hatszázezerre. Ezzel párhuzamosan a beruházás is csökkent: 1961-es, vagyis változatlan áron számolva 1980-ban még 18,7 milliárd forintot, 1990-ben 10 milliárdot, tavaly pedig már csak mindössze 1 (!) milliárdot ruháztak be az ágazatba. Nem csoda hát, ha a műtrágya-felhasználás az utóbbi három év alatt egyhetedére esett vissza, s ezzel „sikerült” Mongólia szintjére süllyednünk. A „szakemberek” állítják, a visszaesés átmeneti jelenség és a birtokviszonyok átrendeződésének velejárója. Vagyis olyan áldozat, ami a kisgazdaságok megerősödését szolgálja. A statisztikai adatok szerint viszont 1980 és 1993 között a sertéstartó kisgazdaságok száma közel felére, a szarvasmarhatartóképedig negyedére(l) esett vissza. Az adatok láttán tehát elég nagy bátorság kell azt állítani, hogy értük, a kisgazdaságokért történt minden. Ha nem értük, akkor pedig kiért? Egyáltalán, ki a felelős a mezőgazdaság tönkretételéért? Akad-e egyáltalán felelős? Árpási Zoltán
