Békés Megyei Hírlap, 1993. december (48. évfolyam, 280-307. szám)

1993-12-08 / 286. szám

MŰSOR/HÍREK 1993. december 8., szerda £ * O Versenyhivatal kontra Merkur A Legfelsőbb Bíróság decem­ber 14-én hirdet határozatot a Merkur Vállalat ellen — a Fo­gyasztók Országos Tanácsa és a Gazdasági Versenyhivatal által — indított perben. Ezt az eljáró tanács elnöke, dr. Pa- tassy Benedek közölte a per keddi tárgyalási napján. Mint ismeretes, a felperesek azzal vádolták meg a Merkur Válla­latot, hogy tisztességtelen pia­ci magatartást tanúsított, ami­kor az 1991. január 21-i ár­emelését megelőző hetekben a megrendelt gépkocsikat nem adta át a fogyasztóknak. Első fokon — 1992 decem­berében -— a Fővárosi Bíróság Gazdasági Kollégiuma helyt adott a Fogyasztók Országos Tanácsa és a Gazdasági Ver­senyhivatal keresetének. A bí­róság összesen 3191 gépkocsira állapította meg az áruvisszatar­tást, és arra kötelezte a Merkur Vállalatot, hogy az érintett megrendelőknek fizesse meg az 1991 .január 21 -i áremelés utáni és az előtti ár különbözetét. Gábor Zsázsát és férjét kártérítésre kötelezték A Santa Monica-i bíróság esküdtszéke hétfőn helyt adott Elke Sommer színésznő két­millió dolláros kártérítési kö­vetelésének, amelyet Gábor Zsazsa és férje, Frederick von Anhalt ellen terjesztett be. A vád szerint egy német ma­gazinban pár évvel ezelőtt megjelent nyilatkozatukban olyan súlyos sértésekkel és igaztalan rágalmakkal illették a színésznőt, hogy az azóta nem tudott aludni, szüntelen fejfájásban és hányingerben szenvedett. A botrányízű kalandjairól ismert Gábor Zsazsa tagadta, hogy sértő dolgok hagyták volna el a száját, Frederick von Anhalt viszont elismerte, hogy valószínűleg mondott olyas­A Csaba Tv Hírturmix cí­mű műsora Békéscsabán, a belvárosban, a Kazinczy- és a Lencsési úti lakótelepen egy időben, december 8-án, ma 17.30 órától látható. A tarta­lomból: Torna; Gazsy Endre emlékkiállítás; Sajtótájékoz­tató az új megyei telefonkönyv megjelentetéséről; Megyei problémák a belügyminiszter előtt; A Mikulás a Békéscsabai Befogadó Állomásra is ellátó­miket, amelyek a vádiratban szerepelnek. A színésznőnek 800 000 dollárt, férjének 1,2 milliót kell fizetnie kártérítés­ként. A vád szerint Gábor Zsazsa azt terjesztette Elke Sommer- ről, hogy anyagi csődbejutott, és el kellett adnia hollywoodi házát, hogy senki sem ismeri már, és éjszakáit lebujokban tölti, még ruháit is elkótyave­tyélte, hogy ihasson. Frederick von Anhalt a ma­ga részéről azt állította, hogy Elke Sommer hazudik a korá­ról, mert már hatvankét éves, nem pedig negyvenkilenc, egyébként is hullik a haja, sőt már teljesen kopasz — úgy néz ki, mint egy százéves nagyma­ma... gatott; Élmezőnyben a néptánc­mozgalom; Tudósítás a MU- OSZ évadzáró üléséről; Szlo­vák nyelvű hírek; Sportpercek; Kulturális rogramajánlat. Ismétlések: december 9-én, csütörtökön 9 órától Békés­csabán, a belvárosban, a Ka­zinczy- és a Lencsési úti lakó­telepen (9.30-tól HTV ’30- mozifilm: Férfihűség); de­cember 10-én, pénteken 19 órától Békésen; december 11 - én, szombaton 14 órától Gyu­lán, a Paradicsom lakótelepen ( 14.30-tól játékfilm). Férfinak nem jár asszonyi nyugdíj Egy ausztrál transzszexuális férfitől, aki az utóbbi 10 év során nőként élt, elvették a nyugdíját, mert nem operáltat­ta át magát. A szövetségi bíróság úgy ítélkezett, hogy már 1985-ben el kellett volna végeztetnie a műtétet, mielőtt kérte a rokkant férfiak feleségének járó nyugdíjat. A férfi ugyanis 1983 óta élettársa volt egy rokkantnak. A nyugdíjától megfosztott ausztrál viszont azt állítja, hogy nem engedheti meg magának a műtétet, amely 10 ezer ausztráliai dollárba kerülne (hatezer amerikai dollár). Az ausztrál népjóléti minisztérium már korábban beszüntette a nyugdíj folyósítását, amikor felfedezte, hogy a férfi nőként él. Később a fellebbviteli bíróság visszaadta a nyugdíjat, de most a minisztérium fellebbezése után legfelsőbb fokon ismét megszüntették a kifizetést. John Lockhart bíró azt mondta, hogy bár a transzszexuális úgy viselkedik, gondolkodik mint egy nő és megjelenése is olyan mint egy nőé, anatómiailag férfinak tekintendő, tehát a törvények szerint is férfi. A pervesztes kijelentette, folytatja jogi küzdelmét a nyugdíjért, annak ellenére, hogy most munkanélküli jára­dékot kap, amelynek összege nagyobb, mint az elvesztett nyugdíj. BÁPtóJ az FM 91,8 MHz-en 6.00: Reggeli híradó Benne: hírek, közérdekű információk, időjárás, rendőrségi hírek, lapszemle 8.00: Hírek, közérdekű információk 9.00: Névnapi köszöntő, horoszkóp 10.00: A nap vendége 11.00: Klasszikusok a frekvencián 12.00 : Déli hírek, információk, időjárás 13.00: Délutáni pihenő 14.00: Telefonos játék 15.00: Kívánságműsor 16.00: Telefonos játék 17.00: A nap híre 18.00: Nemzetiségi hírek, információk 18.45: Esti mese 19.00: A komolyzene kedvelőinek 20.00: Fárasztotó 21.00: Lemezbemutató 22.00: Sporthírek 23.00: Éjszakai csevegés Vigyázzunk, ha űrhajóval jövünk Majd utána lőjük a házat is... fotó: fazekas ferenc Alföldi Napló Az Alföldi Napló december 8- ai adásának tartalmából: Ma a szokásos időben, 18 óra 13 perckor a Tv2-n ismét jelent­kezik a Szegedi Stúdió Álföldi Napló című műsora, amelyben Kései temetés címmel doku­mentumfilmet láthatnak. Bácsalmáson 1944. november 21-én több embert kivégeztek. A város lakói tudják kik tették, mégis közel 50 évig hallgat­tak. A hozzátartozók keresték csak halottaikat, hogy legalább egy szál gyertyát tudjanak gyúj­tani sírjuknál. Ez év októberé­ben megtalálták a „temetetlen holtakat...” Kérünk egy mosolyt A büntetés joga Ficzere csúnyán elveri a feleségét, és az asszony feljelenti. —Hogy merte megütni afeleségét? —forme dt rá a rendőrtiszt. —Hát nem tudja, hogy büntetni csak a hatóságnak van joga? —Hát nem bánom...—feleli kis tusakodás után Ficzere.—Itt van a botom, üsse maga. Amit a kegyelmes úr akar A miniszter, aki nagy barátja a színháznak, el akart menni a Nemzetibe. Megkéri hát a tanácsosát: —Nézze meg, kérem, mit adnak ma a Nemzetiben? * A tanácsos rohan fellapozni az újságot, és látja, hogy aznap a Vízkereszt vagy amit akartok van műsoron. Nagy hajlongások között tér vissza és jelenti: — Vízkereszt, vagy amit a kegyelmes úr akar... Egy pengő A vidéki matróna egy naponfeljön Pestre. Amint a Teréz körúton megy, véletlenül leejt egy pengőt. Keresi, keresi, de azt bizony sehol se találja. Erre odafordul a mellette álló rendőrhöz: — Biztos úr, kérem, elvesztettem egy pengőt. Itt a címem, ha megtalálja, legyen szíves nekem elküldeni. Néhány hónap múlva a matróna ismét feljön Pestre, és amint megy a Teréz körúton, látja, hogy egy sereg munkás a javítás alatt lévő úton felszedi a kövezetei. Erre odamegy a posztoló rendőr­höz és így szól hozzá : —Biztos úr, maga egy aranyos, drága ember. De azért az egy pengőért igazán nem lett volna érdemes az egész Teréz körutat felszedni! Színház 1993. december 8-án, szerdán 15 órakor JANCSI ÉS JULISKA Kinizsi-bérlet 1993. december 8-án, szerdán 19 órakor RÓZA NÉNI Móricz-bérlet December 9. Békéscsaba. — Az ifjúsági ház Műhely sorozatában magyaror­szági videoműhelyek és alkotók mutatkoznak be 19.00 órától. Mai műsor KOSSUTH RÁDIÓ Óránként: hírek, időjárás, útközben 4.30: Reggeli krónika 8.10: Törvénykönyv 8.20: Műsorismertetés, programajánlat 8.40: Napközben 11.05: Rigórádió 11.35: Titkos fegyverek 12.00: Déli krónika 12.30: Ki nyer ma? 12.40: Falurádió 12.50: Külpolitikai figyelő 13.05: Vendég a háznál 13.15: Gyülekezeti énekek tára 13.30: A református egyház félórája 14.05: Klasszikusok mindenkinek 14.55: Első közlés 15.05: A Határok nélkül naplója 15.55: Cégér 16.00: Délutáni krónika 16.10: Mindennapi gazdaság 16.20: Házimuzsika 17.05: Hírvidék 18.00: Esti krónika 18.30: Ráadás 19.05: Sportvilág 19.30: Jó éjszakát, gyerekek! 19.40: Összeállította: Ladik Katalin 20.05: Népzenei emlékeim 20.30: Határok nélkül 21.05: Világstúdió 22.00: Késő esti krónika 22.30: Terítéken 23.05: Lemezmúzeum PETŐFI RÁDIÓ 4.33: Hajnali kalendárium 6.03: Reggeli csúcs 7.40: Sportreggel 8.05: Ezt hallgattuk anno... 8.50: Apró-cseprő — gyerekekről 9.00: Hírek, időjárás 9.03: Zöld telefon: 138-8082 9.10: Zene-szó 10.55: Öt perc tudomány 11.00: Hírek, időjárás 11.03: Családi persely... 11.15: Rádiótól rádióig 12.00: Nóták 13.00: Hírpercek 13.10: Derűre is derű 13.40: A Petőfi válaszol 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés 14.00: Pihenőidő Benne: 15.00: Hírek, időjárás 17.00: Hírek, időjárás 17.05: Ziccer 18.00: Kölyökrádió 18.30: Segíthetünk? 19.00: Hírek, időjárás 19.05: Rockújság 20.00: Egy órában egy élet 21.00: Hírpercek 21.10: Klasszikus operettekből 22.00: Zenés portré 23.00: Hírek, időjárás 23.03: Sporthíradó 23.10: Máról holnapra — éjfél előtt 0.15—4.20: Máról holnapra — éjfél után 4.03—4.20: Csárdásmuzsika BARTÓK RÁDIÓ 6.00: Muzsikáló reggel 9.05: Pódium 10.00: Hírek, időjárás 10.05: Szitányi György novellája 10.24: Zenekari muzsika 11.00: Operaslágerek 11.40: Magyar daloskert 12.00: Hírek, időjárás 12.05: Hangverseny délidőben 13.15: Régi török zene Európában 14.00: Hírek, időjárás 14.05: En français 14.20: Sakknovella 15.30: Fúvós kamarazene 16.00: Hírek, időjárás 16.05: Ez egy ember hangja? 16.35: A kórusirodalom mesterműveiből 17.00: Metronóm 17.50: Most olvastam 18.00: Hírek, időjárás 18.03: A magyar zene évszázadai 19.30: Hírek, időjárás 19.35: Kapcsoljuk a Budapest Kongresszusi Központot, a Magyar Rádió Oratórium­bérlete kb. 21.15: Visszapillantó 21.30: Hangszerszólók 22.00: Hírek, időjárás 22.05: Hallgassuk együtt! 23.00: Világhangköltészeti Revue 23.30: Gary Burton együttese játszik 24.00: Hírek, időjárás 0.05: Századunk zenéjéből TV1 6.03: Műsorismertetés 6.05: Falutévé — géptippel, munkaügyi tippel, növénydoktorral 6.25: Határtól határig 635: Üzlet 6.45: Híradó 7.00— 9.00: Napkelte 9.00— 12.00: Napközi Benne: 9.30: Riviéra 10.30: Az égbolt lovagjai 11.30: Játék 12.00: Déli harangszó Hírek 12.07: Irodalom 12.37: Pneumatika 12.48: Sorstársak 13.03: Segítség! 13.18: Képújság 15.58: Műsorismertetés 16.00: Híradó 16.10: Nemzeti értékeink 16.25: Hatalom és szenvedély 17.15: Kapcsolatok 17.45: Könyvvilág 18.00: SZEGASZTOK! 18.15: Öveges professzor: Legkedvesebb kísérleteim 18.37: Képhiba 18.45: Az én dzsungel-könyvem 19.05: „Maradjatok meg szereletemben!...” 19.12: Jó éjszakát kíván a Disney! 19.30: Híradó 20.05: Columbo 21.20: Magyarok 22.05: Joseph Haydn: C-dúr csellóverseny 22.30:24 óra 22.55: Híradó 23.00: BBC-híradó TV2 16.15: Műsorajánlat 16.18: Időjárás 16.20: Történetek a kék házból 17.05: Elektor kalandor 17.10: Iskola a Majna partján 17.40: Processzor 18.00: Körzeti híradók 18.13: Körzeti magazin 18.50: Műsorajánlat, időjárás 18.55: A tudomány és a technika mérföldkövei 19.10: „Ez a hazád” 19.40: TS-karácsony 19.50: Mindent vagy semmit! 20.25: Bajnokok Ligája. Barcelona—Monaco labdarúgó-mérkőzés 22.25: Híradó 22.45: Időjárás 22.50: Hazatérés DUNA TV 14.00: Helyszíni közvetítés az ÁVÜ sajtótájékoztatójáról 15.30: Képújság 15.50: Műsorismertetés, Hírmondó 16.20: Alaszka bálnái és vadvilága 17.10: Három folyó városa — Győr 17.40: Peti és kutyája 17.55: Műsorismertetés 18.00: Híradó 18.10: Nagy remények 19.05: Zöld brigád 20.00: Határon túli műhelyek 20.40: Emlékképek — Régi híradók 21.00: Híradó 21.15: Sport 21.30: Hajnal 23.00: Vers mindenkinek HBO 17.30: National Geographic: Oroszlánok és hiénák 18.30: Csökkenő sebességgel 20.30: Fekete mágia 22.15: Halállista 23.45: Meteo MSTV, Békéscsaba 18.00: Szív Tv 1. műsora Benne: Kondibik; Rajzfilmek; Különjárat; A légúti betegségek ellen; Miss Hungary — döntői. 22.00: Szív Tv 2. műsora Benne: Aerobik; Rajzfilmek; A Lutra játéka; Kurír-est; Miss Hungary — döntő II. Moziműsor BÉKÉSCSABA, PHAEDRA 3 és 5-kor: Aladdin (m. b., sz., am.), 7 és 9-kor: Sliver (m. b., sz., am.). BÉKÉSCSABA, PHAEDRA KAMARATE­REM fél 7-kor: Sex, hazug­ság, video (sz., am.), fél 9-kor: Veszett a világ (m. b., sz., am ). GYULA, PETŐFI 6 és 8-kor: Red Rock West (sz., am.)*. MAGYARBÁNHE- GYES, KOSSUTH 6-kor: A cég (m. b., szv am.)*. MEZŐ- KOVÁCSHAZA, TORON- TÁL 7-kor: Az örömváros (sz., ang.)*. OROSHÁZA, SZIVÁRVÁNY fél 6 és fél 8- kor: Kickboxer 2. (sz., am.)***. SZARVAS, TU­RUL 7-kor: Életben maradtak (sz., am.)*.

Next

/
Oldalképek
Tartalom