Békés Megyei Hírlap, 1993. november (48. évfolyam, 254-279. szám)

1993-11-05 / 258. szám

1993. november 5., péntek SPORT Ms MEGYEI HÍRLAP Felnőtt országos sakkbajnokság, Gyula Helyosztónak is beillik a kosaras felsóházért Mádl és Adorján a bajnok Hajszálra egyenlő helyzetből É Gyulán a 11. forduló küzdelmeivel csütörtö­kön befejeződött az idei országos felnőtt sakk- bajnokság. Igazuk volt az esélyla- tolgatóknak, már ami a nők verse­nyét illeti, mert az olimpiai baj­nok, szülés után visszatért Mádl Ildikó meggyőző fölénnyel nyer­te a női bajnokságot. A férfiaknál Adorján András, a tavalyi bajnok most is esélyes volt, de a félidő­ben még többen is befuthattak az első helyre. Végül is Adorján a sakkozóknál tetemesnek számító egy pontos előnnyel simán nyerte újabb bajnokságát. A két győztes egyébként az 1995-ben induló vi­lágbajnoki ciklus zónaversenyén indulhat. A 11. forduló eredményei. Nők: Csőke—Pintémé 0:1. Döntetlen: Hor­váth J.—Porubszky, Rajcsányi— Lochte, Mádl—Velvártné, Verőci— Grábics, Lendvai E.—Lakos. Végeredmény: 1. Mádl Ildikó 8, 2. Horváth Júlia 7, 3. Verőci Zsuzsa 7, 4—6. Grábics Mónika, Pintémé Ko­vács Márta és Velvárt Pétemé 6,5— 6,5, 7. Lakos Nikoletta 5,5, 8. Po­rubszky Mária 5.9. Rajcsányi Zita 4,5, 10. Csőke Adrienn 4, 11. Lendvai Edit 3,12. Lochte Szilvia 2,5. Férfiak: Lékó—Varga 1:0, Faragó I.—Tolnai 1:0. Döntetlen: Adorján— Petrán, Almási—Sax, Grószpéter— Horváth, Csőm—Kállai. Végeredmény: 1. Adorján András 7,5,2. Grószpéter Attila 6,5,3. Almási Zoltán 6,5,4—6. Sax Gyula, Lékó Pé­ter és Faragó Iván 6—6, 7. Tolnai Ti­bor 5,5,8—9. Petrán Pál, Kállai Gábor 5—5, 10—11. Horváth József, Varga A nőknél a kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtó Mádl Ildikó nyerte az országos bajnoki címet Zoltán 4,5—4,5, 12. Csőm István 3 ponttal. A városháza dísztermében a 2. forduló küzdelmeivel folytatódott a XIII. Erkel Ferenc Nemzetközi Sakk Fesztivál. Kisebb meglepe­tésnek számít a belorusz bajnok Mochalov döntetlenje a szolnoki Kádas Gábor ellen, ugyanígy a nyíregyházi Mihalkó fél pontja Al­mási István nemzetközi mester el­len. Szép játszmában nyert Pel ró József, a Békéscsabai Építők éljá­tékosa az esélyesebb Kádár Gábor FIDE-mester ellen. Nagyon érté­kes pontot szerzett a 13 éves Vajda Levente, aki Horváthot győzte le. Adorján András Gyulán megvédte elmúlt évi bajnoki címét FOTÓ: KOVÁCS ERZSÉBET Érdekesebb eredmények. A cso­port: Eismont—Chetverik 0:1 (!), Purtov—Bíró 0:1, Félegyházi— Dumitrache 0:1. Az élcsoport állása a 2. forduló után: 1—7. Dumitrache, Kopjonkin, Erdélyi, Seresj Chetverik, Bíró, Petró 2—2 ponttal. Okét 11 ver­senyző követi 1,5 ponttal. B csoport érdekesebb eredmé­nyei. Esélyeshez méltóan második győzelmét szerezte Csomós (Gyula) Varga László ellen. Dicséretes a fiatal Bodor Emese két fordulóból szerzett 1.5 pontja is. Az élcsoport állása: 1— 4. Csomós, Hegedűs (Mezőberény), Nagy Zoltán, Krier (német) 2—2, 5— 6. Bodor Emese, Mazula Zoltán 1,5— 1.5 ponttal. Bajusz György Jól sikerült a motocross idényzáró Ukrán és osztrák motorosok is részt vettek a közelmúltban a Bé­késcsabai Motocross Sport­egyesület idényzáró meghívásos viadalán, a tv-torony melletti pá­lyán. A hat kategóriában 102 in­duló harcolt a helyezésekért s a szépszámú közönség — akárcsak a tavaszi bajnoki pontszerző futa­mon— érdekes és látványos küz­delmeket láthatott. A győztesek és a legjobb megyei­ek. A-kategória, 125 kem: Zanócz Roland (Békéscsaba), 2. Kiss Tamás (Bcs.) 250 kem: Zsíros Zoltán (Tápió- szentmárton)... 5. Krajcsó Attila (Bcs.). B-kategória, 80 kem: 1. Éliás Tamás (Ráckeve). C-kategória, 125—500:1. Gebes Iván (Ukrajna). F- kategória, 80—500 kem: 1. Ifj. Má­száros László (Szolnok)... 5. Vlcskó János (Békéscsaba). Mint Nagy Ferenc, a békéscsa­bai egyesület elnöke elmondta, az első évadjuk kifejezetten jól si­került: 15 versenyzőjük rendszere­sen ott volt a bajnoki futamokon, mi több Krajcsó Attila 250-es Hondájával bajnok lett az F-kate- góriában, de nem kevésbé lehetnek büszkék arra is, hogy kialakították a helyi bázist, több százezer forin­tot érő földmunkával lassan nem­zetközi rendezvényekre is alkal­mas lesz a pálya. Jövőre egy egyé­ni bajnoki (május 22.) és egy csa­patbajnoki fordulót (szeptember 12.) rendeznek, de közben is sze­remének látnivalót kínálni a kö­zönségnek. F. I. PENTEK KÉZILABDA. NB I. Csaba Előre KC—Pécsi MSC, férfi, Békéscsaba, városi sportcsarnok, 18.00. Pécsi MSC—Békéscsabai NKÇ, női, 17.00. NB I B. HC Szarvas—Újkígyós-Pepi KSE, férfi, 18.00. Megyei bajnokság. Férfiak. Orosházi MTK II.—Gyula, 17.15. KOSÁRLABDA. NB II. Biogál— Mezőberényi SDSE, férfi, 19.00. SZOMBAT ASZTALITENISZ. NB I A. Orosházi MTK I.—Kecskeméti Spartacus L, női, Fürdő utcai terem, 11.00. NB I B. Kapos-ZSELIC—Colors SE Békés, férfi, 11.00. NB II. Kaméleon— Orosházi MTK IL, női, 11.00. Hajdú­szoboszlói Gázláng—Orosházi MTK, férfi, 11.00. NB III. Gyulai Élésker— Hódmezővásárhely, férfi, 11.00. KÉZILABDA. NB II. Csaba Mireli­té—Kecel, férfi, Békéscsaba, 2. sz. iskola, 11.00. Szeghalom—Hemád, női, 11.00. Szentes—Colors SE Békés, női, 14.30. Karcag—Kétsoprony, női, 11.00. Jánoshalma—Szirén SE, női, 15.00. Jamina SE—Soltvadkert, női, Békéscsaba, 2. sz. iskola, 13.00. Me­gyei bajnokság. Férfiak. Mezőbe­rény—Mezőhegyes, 10.00, Köröstar- csa—Orosházi MTK L, 13.00. Nők. Békésszentandrás—Doboz, 14.00. Mezőberény—Kamut, 8.30. Kétsop­rony—Medgyesegyháza, 10.00. KOSÁRLABDÁT NB I. BSC Szarvas—BEAC-Mol Rt., női, Szarvas, sportcsarnok, 17.00. NB II. Nyíregyházi TK—Békési Áfész SE, női, 11.00. Nyíregyházi MGFSC— Békési Áfész SE, férfi, 18.00. Békés­csabai ÁG—Debreceni EAG, férfi, 15.30. Országos Ifjúsági Küpa. Fiú selejtező mérkőzések, Mezőberény, Sportcsarnok, 12.00 órától. LABDARÚGÁS NB I. Békéscsabai Előre FC—Ferencvárosi TC, Békés­csaba, Kórház u., 13.00, Hartmann (Márton, dr. Bozóky). NB III. Alföld csoport: Mezőkovácsházi TE— Colors SE Békés, 13.00, Knerczel. Szegedi VSE—Gyulai FC, 13.00, Kiss. Gyomaendrődi FC—Szőreg, 13.00, Ignácz. Megyei bajnokság I. osztály. Szeghalom SC—Battonya, 13.00, jv.: Szolnok megyéből. II. osz­tály. Kondoros—Csabacsűd, 13.00, Klembucz. Doboz—Orosházi MTK- Rákóczi, 13.00, Varga. Gyulai Magán SE—Sarkad, 13.00, Végvári. Kunágo- ta—Dévaványa, 13.00, Gulyás. III. osztály. Déli csoport. Gerendás— Lökösháza, 13.00, Pelyva. Északi cso­port: Okány—Csárdaszállás, 9.30, Hajdú. Vésztő—Méhkerék, 13.00, Mátyás. RÖPLABDA. NB II. Debreceni Spor­tiskola-Békéscsabai Főiskola DSE, női, 12.00. Nyíregyházi Start-Sportu- la—Gyomaendrődi TK, női, 12.00. VÍZILABDA. OB II. Békéscsabai Thermál VSK—Szentesi Szenior SE, Békéscsaba, Árpád fürdő, 12.00. VASÁRNAP KÉZILABDA. NB II. Soltvadkert— Colors SE Békés, férfi, 11.00. Megyei bajnokság. Férfiak. Újkígyós-Pepi KSE II.—Békéscsabai Sportcsarnok, 11.00. Kétegyháza—Gyomaendrőd, 11.00. Szeghalom—Kondoros, 10.00. Nők. Orosháza—Székkutas, 10.00. Békéscsabai Jamina—Medgyesegy­háza, 10.00. LABDARÚGÁS NB II. Szarvasi Va­sas—Kábái Egyetértés, 13.00, Hol- czimmer (Ádám, Vida). NB III. Alföld csoport. Hódmezővásárhely— Orosházi MTK, 13.00, Pintér. Megyei bajnokság. 1. osztály: Gádoros— Kamut-Mycota, 13.00, Dajka. Mező­hegyes—Tótkomlós, 13.00, Koka- vecz, Békéscsabai MÁV— Nagyszénási SK, 13.00, Búzás. Mező­berényi FC—Gyomaendrődi Barát­ság, 13.00, Zábrák. Békéscsabai Jami­na—Füzesgyarmat, 13.00, Kurucz. Elek-Dualflex—Medgyesegyháza, 13.00, Németh M. Gyulavári— Békésszentandrás, 13.00, Varga. II. osztály. Csorvás—Kétegyháza, 13.00, Majoros. Pusztaföldvár— Kaszaper, 13.00, Megyebíró. Magyar- bánhegyes—Újkígyós, 13.00, Be- nyovszki. Békéssámson—Domb­egyház, 13.00, Péter. III. osztály. Északi csoport. Békési Iparos SE— Tarhos, 13.00, Szabó. Bucsa— Békéscsabai Gépészeti DSK, 13.00. Gerla—Körösladány, 13.00. Déli cso­port. Almáskamarás—Csorvási Ma­gán SE, 13.00, Zsurka. Kevermes— Medgyesbodzás, 13.00, György. Nagybánhegyes—Mezőhegyes II., 13.00, Bócsik. Kétsoprony— Csanádapáca, 13.00, Balogh. NB Il-es ifjúsági mérkőzés. Szarvasi Vasas— Rákosmenti EAC A-körcsoport, 11.00, Brusznyiczki. Szarvasi Va­sas—Rákosmenti EAC B-korcsoport, 11.00, Gyekiczki. RÖGBI. NB II. Gyöngyös- Békéscsabai Benny Bulls-Partium, 14.00, HÉTFŐ TEREMFOCI. Trexírn Bt. Terem- labdarúgó Torna 7. fordulója, Békés­csaba, 2-es számú iskola. Program: Csaba-Kurír—Colors Békés, 16.00. Rádió Lokomotív—Unicum, 17.00. Hetes Kft.—Őrláng. 18.00. Kner— Körös Kazán, 19.00. Trexim Colors— Magyar Király-Tákisz, 20.00. Kétszeresen is rang- 'jPL. adónak számít a * szombaton 17 órai kezdettel a szarvasi városi sportcsarnokban sorra kerülő BSC Szarvas—BEAC NB I-es bajnoki mérkőzés. A két csapat a táblázaton hajszál­ra egyenlően áll, hét győze­lemmel és három vereséggel, a fővárosi egyetemisták jobb kosárkülönbségükkel előzik meg az 5. helyezett szarvasi­akat. A cél mindkét csapat szá­mára a hőn áhított negyedik hely, ahová mindkét csapat az­zal pályázik, hogy a rájátszás­ban majd a bajnoki címért küzdhessen. Noha még csak az első kör utolsó fordulójára került sor az alapbajnokság­ban, az már nyilvánvaló, hogy ide bekerülni mindössze öt csapatnak van esélye. S mivel a csapatok az eredményeket is magukkal viszik majd, nem mindegy a mérkőzés kimene­tele szombat délután. De tör­leszteni valójuk is akad éppen elég a Körös-partiaknak, hi­szen a tavalyi évben éppen a BEAC-cal szemben maradtak alul a végső helyosztóban. Az elmúlt két hétben két rangadót is vesztettek (a Tungsram és a Pécs ellen) No- vák Gábor tanítványai, továb­bi vereséget már nem enged­hetnek meg a rivális csapatok­kal szemben. Noha az előjelek nem a legjobbak Szarvason, Novák Gábor vezető edző mégis bízik: — Sérültjeink ugyan még mindig nem állnak rendelke­zésre, de Lévai már elkezdte az edzéseket és Nedilia lábáról is lekerül a gipsz pénteken. Francia Melinda új sérülése szépen javul, s Parascsenko is kiheverte a múlt heti fogmű­tétjét. A játékoskeretem ugyan szűk, hiszen a cseresorom csu­pa ifjúsági játékosból áll, de bizakodó vagyok. Nyernünk kell mindenképpen. Ha a kulcsembereim hozzák azt a formát, amit megszoktunk tőlük, akkor a fiatal erőkből álló fővárosiak ellen nem lehet gond. Nagyon kell a győze­lem. A szarvasiak háza táján örömmel újságolták, hogy az MKOSZ legújabb játékos­ranglistáját Elena Parascsenko vezeti. A népszerű Léna a baj­nokság első felénél a legjobb „magyar” játékos: 18.56 mér­kőzésenkénti pontátlaggal, 10,78 mérkőzésenkénti lepat­tanó labdákkal. Vezeti a kö­zéptávoli dobások ranglistáját 64 százalékos átlaggal és a vé­dőlepattanókét, míg a büntető­ket 86,36 százalékkal dobja. Az összteljesítményt mérő úgynevezett IBM pontszáma 291, legmagasabb a magyar mezőnyben. A szarvasi Ba­logh G. negyedik ezen a rang­listán. Ha ezt vesszük figye­lembe, mindenképpen a Kö­rös-partiak az esélyesei a talál­kozónak, az elmúlt két hét ve­reségei viszont figyelmeztető­nek kell, hogy számítson a ki­élezett versenyben. A mérkőzést a Simó, Kóthay páros vezeti. A. A. Medve János országos rekordjai A Colors SE Békés négy súlyemelője te­hA,I A ! rületi minősítő verse­nyen vett részt Kisúj­szálláson. Ez a viadal a novembe­ri országos serdülő és ifjúsági baj­nokság előtti, mondhatni utolsó erőfelmérő volt. A verseny leg­jobb eredményét a serdülő válo­gatott Medve János érte el. Szakí­tásban 90 kg-ot teljesített. (Ez megegyezett az augusztusban a serdülő Eb-n elért eredménnyel.) Lökésben már a kezdőfogásával, a 110 kg-mal saját 105 kg-os or­szágos rekordját szárnyalta túl. Majd-kilökte a 115 és végül a 117,5 kg-ot is. Ezzel az ered­ménnyel az 59 kg-os súlycsoport­ban 12,5 kg-mal javította meg a lökés országos csúcsát. Termé­szetesen ez az eredmény az összetett 195 kg-os régi csúcsnak a 207,5 kg-ra javítását is jelentet­te. A régi rekordot is ő tartotta. Püski István magabiztosan, jó formában versenyezve, könnyen nyerte a 83 kg-os súlycsoport ver­senyét. Tövisháti Ferenc szakí­tásban és lökésben is egyéni csú­csot ért el és ez a második helyhez volt elegendő. Szeles Attila újoncként indult ezen a verse­nyen és győzött. Eredmények. Kölyök korcsoport (13—14 év). 70 kg: I. Szeles Attila 120 kg (52,5+67,5). Serdülőit. 59 kg: 1. Medve János 207,5 kg (90+117,5, új országos serdülő csúcs, régi: Medve János 195 kg.). 70 kg: 2. Tövisháti Ferenc 147,5 kg (65+82,5). Ifjúságiak. 83 kg: 1. Püski István 280 kg (125+155). Négy csabai a válogatottban v . A magyar tomasport már az atlantai ötkarikás játékokon W való sikeres szereplést tartja szem előtt. Az olimpia meg­nyitójáig ugyan még három évnek kell eltelnie, de a szakemberek úgy találják: az új előírt gyakorlatok elsajátí­tásához és a pontozói rokonszenv elnyeréséhez csak a nemzetközi erőpróbákon szerzett tapasztalatok segítenek. r A női tomászválogatott csütörtökön utazott el Grevenbroichba, ahol a Békéscsabai Előre Agro-Stop TC négy tehetséges fiatal tornásza, Balogh Ildikó, Gibala Erika, Nyeste Adrién; Varga Adrién mellett Sárközi Erika és Szurov Noémi lép a szerekhez a német, ukrán és román válogatott társaságában rendezendő viadalon. Volenték ellen lehet javítani A kedd esti váratlan jB1 j vereséggel véget ért ! Nyíregyháza elleni mérkőzés után nem sok pihenője maradt a Csaba Előre KC NB I-es férfi kézilab­dacsapatának. Pénteken a bé­késcsabai városi sportcsarnok­ban 18 órakor az egykori lila­fehér irányítóval, Volenttel megerősödött Pécsi MSC gár­dája ellen szeretnének javítani Baloghék. Szabó Károly, a bé­késcsabaiak mestere még né­hány gondolat erejéig visszatért a keddi összecsapásra, mielőtt a baranyaiak elleni találkozó esé­lyeiről szólt volna. —Nem értek egyet azokkal a véleményekkel, hogy bennün­ket támogattak a bírók. A video­felvétel megtekintése után még inkább nyilvánvalóvá vált szá­momra, hogy az első ötven percben a játékvezetők enged­ték Jankovicsék kemény, sok­szor durva játékát, az utolsó per­cekben már reálisan ítélték meg a vendégek szabálytalanságait, aminek a sok kiállítás lett a kö­vetkezménye. Sok esetben a le­vegőben, ziccerben lévő kézi­labdázónkat löktek meg a nyír­ségiek, Jankovics sorozatban szabálytalankodott Dögével szemben, ám ezért nem kapott kiállítást. Mindenesetre ele­meztük a fiúkkal a találkozót, és levontuk annak tanulságait. —Mit vár a pécsiek ellen ? — A vendégek jó csapatot alkotnak, annak ellenére, hogy az utóbbi időben több meghatá­rozó emberük — Németh Z., Kovács T., Kakas—távozott. A rutinos Tóth, Hang és a tehetsé­ges fiatalok, Szente, Hummel, Németh A., Décsi, Várnai egyre inkább összeérnek. Bízom ab­ban, hogy a mieink átérzik a találkozó fontosságát és szurko­lóink sportszerű biztatása mel­lett megszerezzük idei első győ­zelmünket. V. L. Colors SE Békés—Hernád 23—22 (14—12). NB Il-es női kézilabda-mér­kőzés, Békés, 100 néző. V.: Gőg, Hor­váth. Békés: Lovászné — Őri 1, SE­BENNÉ 7, Szente 2, Szakálné 9, Nagy 4, Takács. Cs.: Apáti (kapus), Hajnal, Püski. Edző: Szakálné Kisuczky Ág­nes, Nagy Imre. Gyenge színvonalú mérkőzésen a hazaiak indiszponáltsá- ga majdnem egy pontjukba került, mert 10 (!) hétméterest hibáztak. A mérkőzés befejezése előtt négy má­sodperccel Szakálné szabaddobásgól- jával sikerült a colorsosoknak otthon tartani a két pontot. Jó játékvezetés. A nagy érdeklődésre való tekintettel a hét végi Bé­késcsaba—Ferencváros labdarúgó-mérkőzésre a Hetes Kft. Adidas Sport­áruházában is lehet belé­pőket váltani elővételben. Nyílt nap Egerben és Szegeden Az egri Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola test­nevelés tanszéke (Eger, Eszterházy tér 1. sz.) november 8-án, hétfőn 12 órakor nyílt napot tart, ahol ismertetik az 1994. évi felvételi anyagát a testnevelés szakra jelentkezőkkel, továbbá módszertani segítséget is nyúj­tanak a felkészüléshez. A szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskola testne­velés tanszéke november 20-án, szombaton 10 órakor a főiskola sportcsarnokában (Szeged, Topolya sor 2.) a testnevelési szak felvételi anyagából nyílt napot és konzultációt rendez. A bemutatón az érdeklődők meg­ismerkedhetnek az induló szakpárokkal, a felvételi vizsga anyagával és megvásárolhatják a felvételi tájé­koztatót. Közéleti napilap. Főszerkesztő: dr. Árpási Zoltán. Felelős szerkesztő: Niedzielsky Katalin, Seleszt Ferenc. Kiadja a Népújság Kft. Felelős kiadó: Martin Feldenkirchen és dr. Tóth Miklós ügyvezető igazgatók. Szerkesztőség és kiadó: 5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4. Levélcím: 5601 Békéscsaba. Pf. 111. Telefonszámok: központ (66) 450-450; főszerkesztő: (66) 446-242; sportrovat: 451-114; telefax: (66) 441-020. Kiadói telefonszámok: (66) 441-545; hirdetés: 441-311; telefax: 450-198; telex: 83-312. Terjeszti a Magyar Posta és egyéb terjesztő szervek. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra375forint, egy évre4!40forint. Készül: a Kner Nyomdában, Békéscsaba, Baross u. 9—21. Vezérigazgató: Balog Miklós. HU ISSN 12151068

Next

/
Oldalképek
Tartalom