Békés Megyei Hírlap, 1993. november (48. évfolyam, 254-279. szám)
1993-11-23 / 273. szám
MEGYEIKORKEP 1993. november 23., kedd Hatvan gyermek alkotása Nyolc éve rendezik meg a nyári alkotótábort Vágréti János képzőművész irányításával, amelyen idén hatvan gyerek vett részt Szanazugban a háromtól a tizenhat évesig, közöttük öt erdélyi középiskolás. Munkáikból a hagyományokhoz híven a Békés Megyei Könyvtárban rendeztek kiállítást, amelyet tegnap a könyvtár igazgatója, dr. Ambrus Zoltán nyitott meg. FOTÓ: KOVÁCS ERZSÉBET Iskola alakult Szeghalmon • • Üzlet és angol nyelv összekapcsolódik ^RÉKÉS MEGYEI HÍRLAP Zsadányban elég lesz a pénz Az év végének közeledtével jó néhány településen komoly gondot okoz az önkormányzati intézmények, iskolák, óvodák decemberi költségeinek fedezete. Zsadányban az idén ilyen gond nem lesz, várhatóan az óvoda és az iskola zavartalan működtetéséhez szükséges összeg a rendelkezésre áll. Kabala-bál Az MS TV Kabala produkciója a Dupla vagy semmi című játéksorozat záróakkordjaként Kabala-bált rendez november 27-én szombaton a Fiume Szálló éttermében. A bálba jövőket tombola és négyfogásos vacsora várja. Az est folyamán felép Ördög Ottó humorista, valamint Horváth Margit, Bellái Judit, Mészáros Mihály és Molnár László, a Jókai Színház művészei. Jegyek az MS TV-ben (Kinizsi u. 4—6.), a Rex Travel irodában és a Fiume portáján kaphatók. Slezák Lajos kiállítása Slezák Lajos képeiből nyílik kiállítás november 26-án 17 órakor a csorvási művelődési és ifjúsági házban. A szeghalmi képviselők novemberi ülésükön döntöttek a szakmunkásképző iskola sokat vitatott, régóta húzódó ügyében. Mint az írásos előterjesztésből is kiderült, az iskolaépítésről még a helyi tanács döntött 1987-ben, majd ez úgy módosult, hogy két ütemben valósul meg a beruházás. Az első ütemben 8+2 tanterem épült meg, a tornateremre később kerül sor. Az építkezés alatt többször volt gond a pénzügyi fedezettel, ám a tervek szerint ez év végére az építési munkák befejeződnek. A testület korábban egy szakértőkből álló csoportra bízta, dolgozzon ki az épületre hasznosítási és funkcióbeli alternatívákat. A szakértői csapat két lehetőséget tartott megvalósíthatónak. Az egyik szerint 1994. július elsejétől önálló intézményként megalakul a Szeghalmi Ipari, Mezőgazdasági Szakközép- és Szakmunkás- képző Iskola. Ennek része lenne a Péter András Gimnáziumtól átvett középfokú ipari szakképzés mellett középfokú mező- gazdasági szakképzés, valamint az ipari és mezőgazdasági szakmunkásképzés, amely a békéscsabai 611. ipari szakmunkásképző helyi tagozatától kerülne át. A másik elképzelés szerint nem önálló intézmény alakulna, hanem a Péter András Gimnázium feladatköre bővülne a mezőgazdasági középfokú szakképzéssel, illetve a szakmunkásképzéssel. A vita során felvetődött, van- e igény egyáltalán egy ilyen jellegű középiskolára, sőt az is, hogy a majdnem kész létesítményt adja át a város üzemeltetésre a megyei önkormányzatnak. A napirend lezárásaként a testület úgy határozott, hogy 1994. július elsejétől új intézményt alapít a városban, egyben pályázatot írt ki az igazgatói posztra. (Gila) A pályakezdő munkanélküli fiatalok a megyei munkaügyi központ szervezésében nemrégiben állásbörzén próbálkozhattak munkahelykereséssel. A rendezvényen „a megye legjobb állása” — az Elektro- ház menedzseri beosztása — verseny győztese Tuska Katalin lett. Amikor Katalinnal beszélgettünk elmondta, hogy biztos nem ő a befutó, ha nem hallgatója a Business School Békéscsabának, hiszen az itteni tanulmányai rengeteget segítettek. Ez adta az apropót, hogy bepillantsunk az idén beindult üzleti iskola képzésébe, céljaiba és abba: kik és milyen feltételekkel jelentkezhetnek ide. Bokor József igazgató volt segítségünkre. — Egyelőre egyéves tandíj- köteles, nappali képzésről van szó, amely 35—36 órás heti elfoglaltságot jelent a hallgatóknak — kezdte. — A felvételhez érettségi bizonyítvány és középszintű angol nyelvismeret szükséges, amit azonban nem kötöttünk feltétlenül nyelvvizsgához. (Más kérdés, hogy a túlnyomó többség rendelkezik középfokú angol vizsgával.) Legnagyobb számban fiatal munkanélküliek jelentkeztek. — A képzés teljes tandíja 115 ezer forint. Hogyan tudták ezt előteremteni a hallgatók? — A Business School Békéscsaba Alapítvány, melyet a város önkormányzata hozott létre és támogat, sokat segített, valamint a munkaügyi központ átvállalta néhány hallgató tandíjának egy részét. Emellett nem egy összegben kell fizetni. Jövőre szeretnénk a tandíjat csökkenteni, és bízunk abban, hogy a vállalatok számára is megéri majd hallgatókat támogatni, beíratni. — Milyen előnyük származhat ebből? — A hallgatók ebben a tanévben is két hónapos szakmai gyakorlatot töltenek cégeknél. A vállalat adja szakdolgozatuk témáját és az elkészült tanulmányt megkapja. Ez jó lépcsőfok lehet az ismerkedéshez, az esetleges elhelyezkedéshez. A hallgatók öt tantárgyat — marketing, kommunikáció, gazdaságtan, üzleti statisztika, viselkedési stratégiák az üzleti életben — angol nyelven tanulnak és a vizsgáztatást londoni tanárok végzik majd. A tanulmányaikat sikeresen befejezők megkapják az ICM Certificate in Business Studies oklevelet— bizonyítvány az üzleti tanulmányokban — és a menedzser- asszisztens szakképesítést tanúsító bizonyítványt. — Milyen munkakörökben helyezkedhetnek el? — Üzleti vállalkozásokat szervezhetnek, működtethetnek, üzleti elemzéseket, értékeléseket készíthetnek, alkalmasak titkárságvezetésre, üzleti levelezésre, értkezletek szervezésére és lebonyolítására. Mindehhez számítástechnikai ismeretekkel is rendelkeznek majd. Nyemcsok László rvxçCusvoe flowers N°1 N°1 KARÁCSONYI AJÁNDÉKOZÁSI GONDJAIT MEGOLDHATJA NÁLUNK! Lepje meg ismerőseit, szeretteit a nálunk vásárolt csodálatos selyemvirágokkal' Praktikus ajándék: műanyag háztartási cikkek 50%-OS árengedménnyel, amíg a készlet tart. Pl.: dobozok, fürdőszoba-felszerelések, tálcák, vágódeszkák, tálak, evőeszköztartók, poharak, kerekes virágtartók, háromemeletes zöldségtárolók stb. KÜLÖNLEGES AJÁNLATUNK: MŰFENYŐK. KARÁCSONYFADÍSZEK. Vásárlóink kérésére még tart a műanyag bútorok vására 20-----30-----40%-os árengedménnyel: Ù luxus hintaágy csak 21 900 Ft Ù asztalok már 2 460 Ft-tól it székek már 59Ö Ft-tól it napozóágy már 4 490 Ft-tól it napernyők 2 700 Ft-ért it asztal 4 székkel csak 4 820 Ft Bimbós rózsa, csak: nálunk: 23 Ft/szál!^ Bankok, irodák, üzlethelyiségek, vendéglátó egységek dekorálását vállaljuk. Viszonteladóknak külön árengedményt biztosítunk. Várjuk régi és új vásárlóinkat és viszonteladóinkat. Békéscsaba, Bartók Béla út 46—50. (Bejárat a Vozárik utca felől, az I. emeleten.) Telefon: (66) 324-788/11, rádiótelefon: 06 (60) 384-398. Nyitva: hétköznap 8—18 óráig, szombaton 8—13 óráig. Ne feledje: = minőség, garancia, olcsó árak! r Burgonyavásár! Rosella étkezési burgonya (zsákos) 15 Ft/kg. Hidasháti Rt., Bakucz (341-483). Hétfő—szombat: 8—14 óráig.--------------ELLOPTÁK a z Országos Mérésügyi Hivatal (Budapest XII., Németvölgyi út 37—39.) díjnyugtatömbjeit 93001- 93775-ig, valamint az alábbi egyéni számú 1994. évre szóló hitelesítési bélyegzőket: 2, 72, 85, 01,02, 03, 04, 05, 06, 07, 08, 09, E0, El, E2, E3. ——— Használatuk ——— érvénytelen! Pályázati hirdetmény! Szeghalom Város Önkormányzata pályázatot hirdet az önkormányzat tulajdonában álló bérlakások elidegenítésének előkészítésére. A PÁLYÁZÓKNAK AJÁNLATOKAT KELL TENNIÜK: 1. A szükséges telekalakítási társasház-alapítással összefüggő műszaki munkarészek és a vagyonértékelésre. 2. A társasház-alapító okiratok készítésére, a Földhivatalnál történő bejegyzésre. 3. Az önkormányzati rendelettervezet elkészítésében való közreműködésre. Pályázni lehet az 1., 2., 3. pontban megjelölt tevékenységekre, de a pályázó mindhárom feladatra is pályázhat. A részletes kiírás Szeghalom Város Polgármesteri Hivatala hatósági osztályán vehető át 5000 Ft megfizetése ellenében, amely összeg nem igényelhető vissza. A pályázattal kapcsolatos kérdések a polgármesteri hivatal hatósági osztályánál tehetők fel. A pályázatot 1993. december 5-éig kell benyújtani Szeghalom Város Önkormányzatának jegyzőjéhez. Pályázatot csak az nyújthat be, aki a részletes kiírást átvette. Az ajánlatok elbírálására és eredményhirdetésre 1993. december 23-áig kerül sor. Az ajánlatok készítéséért díj nem számítható fel. SZEGHALOM VÁROS ÖNKORMÁNYZATA Tisztelt előfizetőnk! Amennyiben valamilyen oknál fogva nem tudná a Békés Megyei Hírlapot előfizetni, úgy töltse ki és küldje be az alábbi megrendelőlapot címünkre (Népújság Kft., 5601 Békéscsaba, pf. 111.). Munkatársaink segítenek Önnek az előfizetés lebonyolításában. MEGRENDELOSZELVENY: Megrendelem a Békés Megyei Hírlap című újságot 1993. december 1-jétől 1 hónapra 2 hónapra 1 /4 évre 1/2 évre 1 évre 3 75 750 1 1 25 2250 41 40 l=t Rt Rt Rt Rt Az újságot az alábbi címre kérem: Név: Cím: