Békés Megyei Hírlap, 1993. november (48. évfolyam, 254-279. szám)
1993-11-05 / 258. szám
^àRËKÉS MEGYEI HÍRŰ? Erkel az ex librisen Erkel Ferenc halálának 100. évfordulóján nemzetközi ex libris pályázatot hirdetett a Dürer Társaság. A beérkezett alkotásokból nyílik kiállítás a zeneszerző születésnapja tiszteletére november 7-én, vasárnap délután 3 órakor Gyulán. A tárlatot dr. Pocsay Gábor polgármester és dr. Dömötör János művészettörténész nyitja meg a Dürer Teremben. A szakmai zsűri a kiemelkedő alkotásoknak pályadíjat ítélt meg, melyeket Lajos Ferenc, a társaság elnöke és dr. Herjecz- ki János, a Gyulai Városszépítő Egyesület elnöke adnak át. A lengyel kapcsolat Tarnowskie Gory város meghívására november 6—9. között Pap János polgármester vezetésével öttagú békéscsabai delegáció látogat Lengyel- országba. A kinttartózkodás ideje alatt a két település közötti együttműködés lehetőségeiről esik szó. Vendégek az Erdélyi Körnél A mezőberényi Erdélyi Kör november 6-án, szombaton este hat órakor a Petőfi Művelődési Központban tartja legközelebbi rendezvényét. Az est meghívott vendége a magyar fővárosban élő dr. Kincses Előd ügyvéd és a marosvásárhelyi Jakabffy Attila politológus lesz. A vendégek a jelenlegi és a korábbi politikai események kapcsán fejtik ki álláspontjukat, majd videokazettán bemutatják az 1990-es marosvásárhelyi véres eseményeket. Nem iskolapélda Igaznak bizonyultak az előzetes híresztelések: a gyulai képviselő-testület ismét belevág az immár elgennyesedett „iskolaügy” boncolgatásába. November nyolcadikán, délután négy órakor rendkívüli testületi ülésre gyűlnek össze a képviselők, ahol bizonyára egy másik híresztelés valódiságára is fény derül: állítólag ismét szóba került az 1-es számú általános iskola épületének felhasználása, ezúttal az Erkel gimnázium áttelepítésének célállomásaként. Balassi-est a Jókai Színházban Azok a szponzorok, akik 40 ezer forinttal vagy ennél nagyobb összeggel támogatták a japán turnéra készülő Balassi Táncegyüttes alapítványát, műsort kérhettek. így a Jókai Színházban november 7-én, vasárnap 19 órakor műsort ad az együttes. Az esten közreműködik a Rábai Táncegyüttes is. . Misszió A békésszentandrási református egyházközösség november 6-án, szombaton 15 órai kezdettel találkozóra várja híveit. A rendezvényen a Béke Hangja Misszió misszionáriusai diavetítéssel színesített beszámolót tartanak eddig végzett munkájukról. „AZ ÉRDEK KÖNYNYEN EL VAKÍT.” (Goldoni) KÖRKÉP 1993. november 5., péntek A csodálatos mandarin a Tevantól Nem verték dobra a Lidót A Tevan Kiadó és a Magyar Bibliofil Társaság A csodálatos mandarin-szvit bemutatójának 65. évfordulója alkalmából reprezentatív Bartók-albu- mot jelentet meg. Bartók Béla —Lengyel Menyhért A csodálatos mandarin című könyvéhez ifjabb Bartók Béla írt előszót, ezután következik Lengyel Pantomime Grotesque-je a mandarin történetéről, kéziratoldalakkal és színpadképekkel illusztrálva. A partitúrákat B artók Péter és a bécsi Universal Edition bocsátotta a kiadók rendelkezésére. Az igényes kivitelben készült kötetet Bónis Ferenc Egy korszakos remekmű születése és kálváriája című tanulmánya teszi még teljesebbé. A Tevan Kiadó legújabb szép könyve a Kner Nyomda Rt. gyulai Dürer Nyomdájában készült 2000 példányban. Megjelenése alkalmából a kiadó vezetői könyvbemutatót tartanak Budapesten az Operaházban november 9-én délelőtt 11 óra- a|bum \ csodálatos mandarin-szvit bemutatójának kor- N. K. 65. évfordulója alkalmából készült Együttgondolkodó elöljárók A Sarkad térségi polgármesterek és jegyzők Kádár Péternek, a régió országgyűlési képviselőjének jelenlétében tegnap Sarkadkeresztúron tanácskoztak. A sarkadi rendőrkapitánypályázattal kapcsolatban Dinók András, a megyei rendőr- kapitányság munkatársa tájékoztatta a megjelenteket. Ezt követően a térség elöljárói Nagy Mihályt, Sarkadkeresz- túr polgármesterét választották a pályázatokat elbíráló bizottságba. A közbiztonsági alapítvány létrehozásának szükségességével mindenki egyetértett. Az alapítvány által lehetőség nyílhat a Sarkadi Rendőrkapitányság személyi állományának bővítésére. A falusi turizmus és vendéglátás szinte teljesen ismeretlen ezen a vidéken, ezért a közeljövőben a Profilm Kulturális Szolgáltató Kft. segítségével (mely a témában reklámfilmek készítésével foglalkozik, és képviselői jelen voltak a tegnapi tanácskozáson) pozitív irányba szeretnének lépni ez ügyben. Elhangzott, hogy a Vízmű Rt. a nyereség bizonyos százalékát a fogyasztótelepülésekGyorssegély a bodzásiaknak A felvétel a nyári állapotokat tükrözi, mely azóta csak rosszabbodott FOTÓ: KOVÁCS ERZSÉBET Mint ismeretes, Medgyesbo- dzás és térsége lakóházainak természeti okok miatti rongálódása (épületsüllyedés, falrepedés, életveszélyessé váló állagromlás) ügyében a megye több országgyűlési képviselője igyekezett eljárni. Remport Katalin (MDF) a Pénzügyminisztériumtól, Vastagh Pál (MSZP) pedig a Belügyminisztériumtól kért segítséget. A szocialista párti képviselő tegnap arról értesítette szerkesztőségünket, hogy a Belügyminisztérium Településfejlesztési Osztálya tízmillió forintos gyorssegély kiutalására készítettjavaslatot. Az előterjesztés várhatóan a jövő héten kerül a kormány elé. Az összeg, amelyet még az idén kiutalnának — a képviselő szerint —, csak a legsürgősebb beavatkozáshoz, főleg az életveszélyes helyzetek felszámolásához elegendő, s az érintettek nem segélyként kapnák, hanem az önerős helyreállítás terheit csökkentenék vele. A céltámogatás szétosztásáról a megyei és a helyi önkormányzatok közösen intézkednének. Vastagh Pál szerint az 1994- es költségvetésben is keretet kell biztosítani a sérült lakóházak helyreállításának támogatására. nek visszaadja, mégpedig úgy, hogy a szociálisan hátrányos családoknak, ha tartozásukat kifizetik, a díjból elenged harminc százalékot. A javasolt családok listáját a helyi önkormányzatoknak kell elkészíteni. Dr. Sipos Lajos, Sarkad város jegyzője beszámolt a közelmúltban Budapesten tartott országos jegyzőkonferencia tapasztalatairól. Végezetül megtudhattuk, hogy az Építési Igazgatási Társulás évi díja január elsejétől minden érintett településen lakosonként évi öt forinttal emelkedik. A legközelebbi megbeszélést december közepén Újsza- lontán tartják. Magyari Barna / Átadták az ország első törpeeróművét Négy gazdasági társaság közös beruházásaként, csütörtökön, Gyöngyösön felavatták az ország első magánerőből megvalósult gázmotoros törpeerőművét. Az egy megawatt teljesítményű erőmű szükség esetén képes biztosítani Gyöngyös teljes közvilágítását is. A berendezés 110 millió forintos költséggel készült. Másokért is politizálnak Tegnap délután Békéscsabán tájékoztatta politikai programjáról a sajtót a Marxista Ifjúsági Szövetség. Mint elmondták, önálló ifjúsági szervezetről van szó, nem a Munkáspárt részei, de természetes szövetségesüknek tekintik egymást. A megyében négy helyen működik mozgalmuk, Orosházán, Gyulán, Battonyán és Békéscsabán. Kritikus szemmel szemlélik a parlament és a pártok munkáját, céljuk ráirányítani a figyelmet a fiatalokat sújtó gondokra, esélyegyenlőséget hirdetnek és mindehhez a baloldali összefogást sürgetik. Véleményük szerint a privatizációt azonnal le kellene állítani s csak átgondolva szabadna újraindítani. Önmagukat Szverdlov, Lenin, Szamuely, Korvin és Kun Béla utódjának tekintik, jelképük egy vörös zászló tizenkét arany csillaggal. Végezetül elmondták, nemcsak magukért politizálnak, hanem másokért is. B.T. Gyulán egy ideje közszájon forog, hogy elárverezik a Lido presszót. Sőt, nem oly régen magunk is tudósítottunk arról, hogy a megyei bíróság végrehajtói zár alá vették a — köl- csönfedezetként szereplő — presszóbeli berendezési tárgyakat. (Az akkori árverésen nem jelentek meg vevők, a mostan in sem nagyon.) Akkor a két tulajdonos az állam által folyósított Egzisztencia-hitel kezelőjének, az Országos Kereskedelmi és Hitelbanknak nagy hirtelen befizették a követelés felét, aztán mintha alábbhagyott volna a tüsténkedési kedv. A hitelkamat több, mint felével „sáros” maradt a Lido Kft., ezért a bank ezúttal az ingatlan- árverés gondolatát volt kénytelen fontolgatni. Tegnap reggel aztán a tulajdonosok a 426 ezer forintos kamattartozásuk második, 250 ezer forintos részét — néhány tízezer forint kivételével — készpénzben átadták a bank képviselőjének. (Megígérték, hogy még tegnap befizetik a hátralékot is.) Ezért az illetékesek felszabadították a zár alól a lefoglalt berendezési tárgyakat. Arról ma még keveset tudni, hogy a kamatfizetés bonyodalmain túl, a kölcsön visszatérítése miatt tornyosulhatnak-e viharfelhők a Lidó feletti égen. K.A.J. Kevesebb könyv késett (Folytatás az 1. oldalról) Krupa Árpád tankönyvfelelős, Vásárhelyi Pál Műszaki Szakközépiskola: — 90 százalékban a Lombard Kft.-tői és a Nemzeti Szakképzési Intézettől érkeztek a tankönyvek. Főként a szakmai tankönyvek egy részét azonban még a mai napig nem kaptuk meg. A földmérő szakon így például 12 fajta tankönyv hiányzik és ez három osztályt érint nagyon komolyan. Dr. Domokos Tamásné tanár, Rózsa Ferenc Gimnázium: —A tankönyvek 90 százalékát a Nemzeti Tankönyvkiadótól rendeltük meg. Minimális hiánnyal küzdöttünk, főként néhány könyv kései érkezése miatt. Egy tankönyv — a 7. osztályos Zátonyiféle fizika—viszont csak a minap jött meg, addig fénymásolnunk kellett. Nyemcsok László Portré vázlat Téglássy Tamásról Divat ma portrét rajzolni. E néhány sor ilyesmihez vázlat. Téglássy Tamás, az Országos Idegenforgalmi Hivatal elnöke egy gyulai tanácskozáson okos és meggyőző érvekkel alátámasztott mondandóját követően kénytelen volt „zsebre vágni” a Gyulai Idegenforgalmi Kamara elnöknőjének teljesen jogos bírálatát: a hivatal által kiadott országismertetőből bizony kifelejtették a gyulai gyógyfürdőt és a várszínházát. Márpedig abban kevésbé rangos portékáknak is helyet találtak. — Elnézést kérek Önöktől, hogy Gyula kimaradt a prospektusból — mondta Téglássy úr nagy adag szomorúsággal a hangjában. — A következő kiadásban feltétlenül korrigáljuk a hibát. Nem jó érzés szégyenkeznem itt. Remélem, hogy így éreznek munkatársaim is, akik szintén itt vannak, s ezért a mulasztásért felelősek. Semmi mellébeszélés, sokkal inkább az ügy korrekt rendezése — a szemünk láttára, a fülünk hallatára. Aztán a jelenlevő országgyűlési képviselőkhöz fordult: — Már régen szerettem volna az Országgyűlés valamely bizottsága elé idéztetve lenni, hogy kikérdezzenek, faggassanak, elszámoltassanak. Remélem, ennek is eljön az ideje. A sajtónak pedig megköszönöm, hogy a hétvégét itt tölti velünk. S ha megkérdőjelezik a törekvéseinket, eljárásainkat?! Ez a feladatuk. Ha állni tudjuk a sajtó kérdéseit, akkor állni tudjuk majd az állampolgárok észrevételeit is. Ha a turizmus ügye úgy jelenne meg a kormánykörök előtt is, mint a sajtóban, akkor a vendégforgalom megkapná az őt megillető figyelmet. S itt, a tanácskozáson is örülnék egy- egy kihívó kérdésnek, egyet nem értő véleménynek. Ilyenekét eddig nem hallottam. Pedig ezek — s megválaszolásuk — nélkül nem tudom bizalommal folytatni a munkát. Téglássy Tamás halk szaVú, megfontoltan fogalmazó ember. Ha ez manapság, bizonyos körökben nem menne sértésszámba, azt mondanám: abszolút szakember. Amerikából jött haza, s amint látják, nem üres kézzel. (Utóiratként: a hivatala által kiadott szaklapot Vendégforgalomra kereszteltette...) K.A.J. Sarokba szorítva Bemutatkozó est Csaknem véletlenül kerülök a magyarral rokon nép helyi rendezvényére. Nyelvi-kulturális közelségünk és kicsinységünk tesz igazán kíváncsivá a másik iránt. Nyelvünk a réges-régi elválás óta jócskán eltávolodott egymástól, így németül folyik a társalgás, de minduntalan rákérdezünk, hogyan mondják ezt a te nyelveden? Bemutatkozó estet tartanak, ahol diaképekkel, prospektur sokkal, élménybeszámolóval visznek közelebb országukhoz. S mint ilyenkor lenni szokott, elhangzik sok lényeges és lényegtelen, ám alapvetően érdekes információ a távoli nemzetről. A finis egy országismereti totó kitöltése értékes nyereményekkel. A13+1 kérdés között néhány igazán fogas is akad. A magyar fiatalok gyorsan összeszedik a kitöltött szelvényeket, de eztán furcsa epizód zavarja meg az estet. A megoldásokat begyűjtő diákok tippjei a legjobbak, ám egy- egy személyhez három vagy négy helyes megfejtés is tartozik. Az értékes nyeremények reményében elkövetett turpisság egyre nyilvánvalóbb. Többen „csalást” és „bundát” kiáltanak. A rokon nép előbb nem ért semmit, csak zavartan mosolyog, kis idő múltán megértik a történteket. Talán azzal a tanulsággal, hogy szándékuk ellenére igazából nem ők mutatkoztak be nekünk, hanem mi nekik. Bőd Tamás