Békés Megyei Hírlap, 1993. november (48. évfolyam, 254-279. szám)

1993-11-05 / 258. szám

1993. NOVEMBER 5., PÉNTEK ÁRA: 16,30 FORINT XLVIII. ÉVFOLYAM 258. SZÁM A békéscsabai Rózsa Ferenc Gimnáziumba csak a minap érkeztek meg a hetedikes fizikakönyvek FOTÓ: LEHOCZKY PÉTER Az általános és középiskolák ma már több kiadóval tartanak kapcsolatot Kevesebb könyv késett Mióta az iskolák maguk intézik tankönyvellátásukat és néha ez ügyben 10-12 kiadóval is kapcsolatban állnak, nehezebb átfogó képet adni a tanköny vhelyzetról. Bár iskolatípusoktól függően más-más gondok merülnek fel, néhány lényeges kérdésben megegyeznek a vélemények. A kiadók közti ver­senyhelyzet nagyban hozzájárult, hogy a többség időben, a szerződéseket betartva szállított, de ugyanakkor a területért felelős pedagógusoknak jóval több munkát is adtak, hiszen különböző feltételekkel, fizetési módokkal történt az egyez­kedés. Az utánrendelések teljesítésében fennakadások ta­pasztalhatók és az iskolai terjesztők többsége panaszkodik: kevés a kiadótól kapott jutalék. A húskombinát megkísérli, a kistermelő" kételkedik Parola a privatizációban? Műterem a Küküllo köveiből A Békéscsaba erdélyi testvér- városában, Udvarhelyszéken élő festőművész, Tittel Ráí­rnám műtermét a Küküllő kö­veiből maga építette a város szélén, a Hargita oldalában. (5. oldal) Az angyalarcú zsebtolvaj A Békéscsabai 2. Számú Álta­lános Iskola Gál Zsuzsanna vezette Pierrot Gyermekszín­ház csoportjai immáron öt éve aratnak sikereket a megye is­koláiban, művelődési intéz­ményeiben. Vasárnap eddigi legnagyobb vállalkozásukat, az Oliver Twist című musicalt mutatták be a Jókai Színház­ban. (6. oldal) Víztisztító Szeghalomnak Ma délelőtt 10 órakor adja át dr. Hajós Béla, a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisz­térium helyettes államtitkára a Szeghalom—Füzesgyarmat kistérségi vízműrendszer ar­zénmentesítő,^Tisztító művét. Köztudott, hogy e térség la­kossága régóta várt már a vízmi­nőség javítására. A most átadás­ra kerülő vízmű jelentős állo­más az ivóvíz arzénmentesíté­sére készült program megvaló­sításában. Ezt bizonyítja az is, hogy az állam címzett céltámo­gatással finanszírozta a beruhá­zást. Az érmelléki vízműtele­pen az Alföld legnagyobb telje­sítményű komplex vízkezelő rendszere valósult meg, mely megoldást jelent az „alföldi tí­pusú” rétegvizek valamennyi vízminőségi gondjára. A vízkezelő telep a Békés Megyei Önkormányzat beru­házásában alig több mint egy év alatt készült el a Körös­vidéki Vízügyi Igazgatóság közreműködésével. Felvetődött az is, hogy miért nincs olyan könyvesbolt, köz­ponti iroda — mondjuk Békés­csabán —, ahol egyénenként is hozzájuthatnának a* köny­vekhez azok, akik valamilyen okból — például iskola- változtatás — hiányt szen­vednek. Békéscsaba általános és kö­zépiskoláiban az iránt érdek­lődtünk, hogy a tanév derekán hiányoznak-e még könyvek, illetve milyenek a kiadókkal szembeni idei tapasztalataik. Mrsan Zoltán igazgatóhe­lyettes, Szabó Pál Téri Általá­nos Iskola: — Tizenhárom kiadóval álltunk kapcsolatban, de a tan­Gyula város akkori, nagylelkű képviselő-testülete a múlt szá­zad végén telket adományo­zott az ifjonc iparoslegények 1878-ban alakult szervezeté­nek. Otthon épült rajta a tanon- cok számára, majd az 1912- ben megalakult ipartestület 1927-ben ehhez kötve építette meg ott a maga székházát. — A földhivatal tulajdonlap­ja szerint székházunk 1962-ben a Magyar Állam tulajdona lett — tudtuk meg Nagy Mihály tó!, a Gyulai Ipartestület titkárától. — Kezelőjéül 1975-ben a Ker­tészeti és Városgazdálkodási Vállalatot jelölték ki. Testületünk jogelődje közben egy irodát bérelhetett benne. A rendkívül magasra emelt bérleti díj, valamint az iparosok szá­mának ugrásszerű növekedése miatt — az országos közpon­tunk támogatásával — új szék­házat vásároltunk. A feladata­ink azóta megsokasodtak. Pél­dául az Iposz elnöke Békés me­gyében bennünket bízott meg a könyvek 60 százalékát a Nem­zeti Tankönyvkiadótól kaptuk a Lombard Kft. közvetítésé­vel. A könyvek 90 százaléka időben érkezett és azóta a ké­sedelmeket is pótolták. Kivé­telek akadnak, ilyen például a 4. osztályos fogalmazási fel­adatgyűjtemény. A különböző számlázási módok közül fő­ként az utánvétel okozott ne­hézségeket, hiszen ilyenkor előre kellett begyűjtenünk a pénzt. Trefil Pálné iskolai terjesz­tő, 2. Számú Általános Iskola: — Tizenkét kiadóval kö­töttünk szerződést és gondot el­sősorban csak azt jelentett, hogy túl korán kellett rendelnünk, amikor a pontos létszámot még nehéz volt felmérni. (Folytatás a 3. oldalon) mestervizsgáztatással: huszon­négy szakmában működtetünk mestervizsga bizottságokat. Az ÁVÜ a gyulai önkormányzat tulajdonába utalta a székházun­kat. — Nem igényelték a tulaj­donjoguk helyreállítását? — Szóban is, írásban is többször kértük már vissza. Először 1991 -ben fordultunk a képviselő-testülethez. A Pri­mus Bank megyei fiókját hoz­nánk létre benne, mely különö­sen a kisvállalkozások létreho­zásához, fejlesztéséhez nyújt­hatna nagy segítséget. Ké­relmünket azzal utasították el, hogy az ingatlan visszaadására nincs törvényes lehetőség. Ta­valy, egy képviselői indítvány alapján ismét tárgyaltak e ké­résünkről, sajnos ugyanazzal az „eredménnyel”. Korábbi felmérésünk szerint három és fél millió forintba kerülne az épület állagmegóvása. Az or­szágban már negyvennél több (Folytatás a 4. oldalon) A többségi tulajdonos Állami Vagyonügynökség a Gyulai Húskombinát Rt. privatizáció­jában fontosnak tartja a mezőgazdasági termelők rész­vételét. Ezért az 50 százalék plusz egy szavazatot képviselő részvénypakett mellett meg­hirdették a 25 százalék plusz egy szavazatot biztosító rész­vénycsomagot is a húskombi­nátnak szállító termelőknek. A napokban megjelent felhívás szerint az utóbbi részvénycso­mag névértéke 239 millió 550 ezer forint. Vajon milyen esé­lye van a kistermelőnek, hogy tulajdonos legyen? Felhívtuk Km Gábort, a buda­pesti Ernst & Young Kft. ta­nácsadóját. Az ÁVÜ pályázat keretében a céget bízta meg a privatizáció lebonyolításával. — A 25 plusz egy szavaza­Több mint egyórás késéssel kezdődött tegnap Békéscsaba város közgyűlése. A 13 napi­rendre vállalkozó testület a ké­ső esti órákig néggyel birkó­zott meg, közöttük a legna­gyobb vitát a belvárosban ki­építendő Csaba Center váltot­ta ki. A tervezés 1990 óta folyik, az önkormányzat a terület elő­készítésére, a magántulajdonú ingatlanok megvásárlására már több mint 100 milliót köl­tött. A közgyűlés által koráb­ban e területre elfogadott funkcióit a felhívásra érkezett ajánlatok csak részben igazol­ták vissza. A legnagyobb ér­deklődés ugyanis az üzem­anyagtöltő állomás iránt mu­tatkozott. Erre meghívásos pá­lyázatot írt ki a város komoly megszorító feltételekkel, amely pályázatot a DU PONT tot jelentő részvénycsomag megvásárlására kizárólag kár­pótlási jegyben tehetnek aján­latot a szállító mezőgazdasági termelők — válaszolta. — A pályázati felhívás szerint me­zőgazdasági termelőknek mi­nősülnek a mezőgazdasági te­vékenységet folytató magán- személyek, egyéni vállalko­zók, a mezőgazdasági szövet­kezetek, állami gazdaságok és jogutódai, vagy ezek olyan tár­sulásai, ahol a mezőgazdasági termelőknek legalább 51 szá­zalék tulajdoni hányada van. Mivel a Gyulai Húskombinát Rt. részvényei nem a már több cég esetében alkalmazott kár­pótlási jegy-részvénycsere ke­retében szerezhetők meg, a meghirdetett részvénycso­maghoz a kisebb mennyiségű kárpótlási jeggyel rendelkező (Folytatás a 9. oldalon) CONOCO Hungary Kft. nyerte el. A kft. közgyűlésen részt vevő képviselői elképed­ve vették tudomásul, hogy a testület nem járult hozzá az üzemanyagtöltő állomás léte­sítéséhez, amelyet pedig az önkormányzat pályáztatott meg. A pórul járt cég feltehe­tően nem hagyja annyiban a dolgot, a testület pedig elhatá­rozta, hogy a Csaba Center területére haladéktalanul új, részletes rendezési tervet ké­szíttet. Ahogyan a napirend után több képviselő is fogal­mazott, ezzel a döntéssel, illet­ve annak előkészítetlensége miatt a befektetők előtt könnyen fekete báránnyá vál­hat Békéscsaba. Hogy ki vagy mi miatt került ilyen helyzetbe a pályázó és a testület, az felte­hetően később szóba kerül. B.S.E. Erzsébet „bűne” Márton Erzsi hosszú fekete hajú, szépen ívelt szemöldökű fiatal lány volt. Még a húszat sem töltötte be, amikor ’56-os „bűneiért” a kommunisták „vallatószékébe” került. Hogy az ütlegelésektől eltört az állcsontja, még semmi ahhoz képest, ahogy női mivoltában meggyalázták. Az egyik vallatója néhány elvtárs jelenlétében gumibotot forgatott benne. Ezzel azonban még nem ért véget a szadizmus. A Mosonyi úti kórházban egy elítélt orvost arra kényszerítet­tek, hogy érzéstelenítés nélkül végezzen kaparást a lányon. Márton Erzsébet ma 55 éves. Kínzásairól, az efféle ’56- os rémtettekről a Kádár-rendszerben soha nem hallottunk. Pedig lehet, hogy mi, akkori diákok — ismerve a teljes valóságot—másként láttuk volna ezt a korszakot. Csakhát valakik nem akarták, hogy másként lássuk... Erzsébet bűne az volt, hogy mást akart. Akárcsak ma az elektromos médiákban! Jónéhányan mást és másként akar­nak, mint egyesek. Meg is lett a büntetésük. Igaz, nem kínozták meg őket, „csupán” az állásuk és a megélhetésük került veszélybe. Ám a belügyminiszterünk úgy nyilatko­zott, hogy az egész médiaügy egy felnagyított história. Bagatell. Többet foglalkozunk vele, mint amekkora a jelentősége. Ennek megfelelően a Náhlik és Csúcs vezette tv és rádió — ha megfigyelik a műsorokat — azonnal és szolgálatkészen a minimálisra szorította a médiaügyről szóló híreket. Azok is főként az „egyik” oldal véleményét tükrözik. Lehet, hogy valakik ma sem akarják, hogy más­ként (is!) lássunk ? Hogy megismerjük a lehető legteljesebb valóságot? Magyar Mária Hargita Ingatlanközvetítő ajánlata.- Belvárosi, forgalmas helyen, 240 m2-es luxuslakás igényesnek vagy vállalkozásnak, 2 család részére is alkalmas. Irányár: 6 000 000 Ft.- Békéscsabán, a Rózsa utcában (a volt Rózsa Ferenc utca) 3 szobás, 84 m2-es társasházi lakás. Irányár: 2 300 000 Ft.- Békéscsabán, á Mikszáth utca elején 1 + 2 fél szobás, 60 m2-es különálló házrész, 299 m2-es telekkel. Irányár: 1 600 000 Ft.- Békéscsabán, a Corvin utcában vállalkozás céljára is megfelelő, 2 + fél szobás, 100 m2-es házrész kis telekkel. Irányár: 1 300 000 Ft. ■ Békéscsabán, az Árpád soron 2 szobás, 62 m2-es lakás. Irányár: 2 500 000 Ft.- Békéscsabán, a Teleki utca (a volt Fürst Sándor utca) és a Kiss Ernő utca sarkán 5 szobás, 180 m2-es családi ház, 585 m2-es telekkel, 2 család részére is alkalmas. Irányár: 7 500 000 Ft.- Orosházán, a Szegedi főút mellett 5886 m2-es üres telek.- Orosházán az 5 emeletes Viking Szálló. Irányár: 70 000 000 Ft.- Zártkert a Dobozi út mellett. Irányár: 450 000 Ft.- Békéscsabán, a Fényesi úton 1767 m2-es kert, 400 m2 beépítettséggel, 100 db termő gyümölcsfával. Irányár: 950 000 Ft.- Szanazug gyulai oldalán zártkert. Irányár: 100 000 Ft. Érdeklődni: Hargita plusz Kft., Békéscsaba, Irányi u. 2. Telefon: 327-971. Különös házasság Mégsem lesz benzinkút Békéscsaba belvárosában A pályázó pályázik, de minek?

Next

/
Oldalképek
Tartalom